Pesti Napló, 1915. június (66. évfolyam, 151–180. szám)
1915-06-29 / 179. szám
134 Vasuoas, Ausztria és Magyarország megbízásából tartanak az Adria felé. A montenegróiak San Giovanni di Meduában Lugano, június 28. A montenegróiak megszállották San Giovani di Meduát és a lakosságot annak minden ellenállása nélkül lefegyverezték. A montenegrói csapatok most Alessio felé vonulnak. San Giovanni di Medua Észak-Albánia legnagyobb kikötője, a montenegrói határtól mintegy 25 kilométerre keletre. A német—francia— angol háború Vérbefault francia támadások Berlin, június 28. A német főhadiszállás jelenti: Nyugati hadszíntér: zarrastól északra a Souchez—aix—noulettei út mindkét oldalán és a Labyrintnál Ecourietől északra ellenséges éjjeli támadásokat visszavertünk. Az Argonneok nyugati részében a franciák tegnap megkísérelték, hogy elvesztett állásaikat visszaszerezzék. Tüzérségük tömeges harcbaállítása dacára támadásaik teljesen meghiúsultak. Ugyanígy végződött a Troinchée mindkét oldalán két kilométer szélességben ellenünk intézett gyalogsági támadás. Szokatlanul nagy veszteségek után az ellenség viszszamenekült állásába. A Vogézekben rajtaütöttünk azon "az ellenséges csapaton, amely megszállva tartotta a Metzeraltól közvetlenül keletre emelkedő hegykúpot, ötven fogoly és egy géppuska maradt a kezünkön. Kiváló sikereink voltak harcvonalunk délkeleti részén ellenséges repülők ellen. A légi harcban két ellenséges repülőgépet a Schlucht-szorostól északra és Gerardmer mellett lelőttünk, másik kettőt ágyutüzünkkel Largazen és Rheirfelden mellett svájci területen leszállásra kényszerültünk. Legfelsőbb hadvezetőség * (A legfelsőbb hadvezetőség tegnapi jelentését a következőképp helyesbíti : Az arrasi citadella Mikor már nagyon untuk magunkat Június leghosszabb napján Bizony unalmas az élet. Pedig egész világ gondoskodik róla, hogy mulatságos legyen. Az eseményeknek olyan változatos sorozata vonul el előttünk, amiről azelőtt még álmodni sem mertünk. Kolosszális hazugságok, mint a komikum legfelsőbb foka jelentkeznek s váltják ki belőlünk az undorral vegyes hahotát. A bátorság, hősiesség paroxismusa mellett a gyávaság settenkedik groteszk vigyorgással. Ilekatombák északon-délen, keleten-nyugaton. Megcsömörlött a lelkünk e nagy változatosságtól az események forgatagától s vágyva vágyik a hétköznapi unalom, egyhangúság után. A száz szerelmi diadal hőse, Don Juan, öreg korában azon sóhajtozott, hogy unalmas életében nem tudta megismerni a szerelmet. A gáláns IV. Henrik, francia király márkija meg keserűen fakad ki: — Még a fácánpecsenye is kiállhatatlan mindennap! Hát mi hogyne untuk volna meg hosszú hónapok alatt ezt a cigány életet annyiféle változatával együtt. Aludtunk a buzatartón, ugarszántáson, virágos pázsiton, fagyos havon. Város gyanánt üdvözöltünk tiz-tizenöt egymás mellé épített rozoga viskót. Uri büszkeséggel vonultunk be srapnell, de nem eső „sicer" dheckingokba. Panaszkodtunk, hogy hétszámra se lehet mosdani s amellett nap, mint nap bőrig áztatott a kiadós, szitáló eső. Az ősi bükk, tölgy, gyertyán-fenyőfa erdők őszi pompája, téli csendje, tavaszi ébredése, a fülemile éneke, rigó füttye, varjú károgása, holló szárnyalása, dögkeselyű rikoltozása , hidegen hagyott. Mulatozó jókedv, nóta, cigány . . . esd, torkig voltunk vele. Győzelem Galíciában, győzelem Ypernnél ... a semleges államok magatartása . . . Dardanellák ostroma . . . csak a kezünkkel legyintettünk. Hja, nincs új a nap alatt. Szánalmas állapot volt, már majdnem kitört köztünk csupa unalomból az ősi magyar betegség: a viszálykodás. Kezdett bennünk futkosni a szittyavér s ugy éreztük, mint a falusi legény nagy neki busultában: „Megverek valakit, vagy engem valaki!" Verekedni akartunk magáért a verekedésért . . . Aggasztó volt a helyzet. És végül jött valami, talán nem is új, nem is váratlan, de azért vért forraló, kezet ökölbe szorító, szemet vérbe futtató: „Olaszország megüzente a háborút". Olyan harcos kedv még a nagy világfelfordulás első napjaiban se volt. Felpakkoltunk, odahagytuk a megunt tanyát, aztán: „Gyi te fakó, gyí te szűr" Gyí, két lovam, fussatok!'" Menüink a legközelebbi vasútállomásra volt — volt vagy 70 kilométer — hol beraktak vonatba. A bakák türelmetlenségükben tolták volna már a vonatot. De mivel ezt nem tehették, torkuk szakadtából énekelték. ..Beszálltunk már, indulhat a gőzös masina. Nem látlak én többet, kutya Bosznia!" Vége volt az unalomnak. Hangos szóval, vidám kedvvel leltek meg a vasúti kocsik. Hiába „varietas delectat". Az emberi lélek nem szereti a türelempróbát. Még kevésbé nyílik a „türömfa" virága a magyar embernél. Jellegzetes nemzeti vonásunk, hogy a tétlenséget nem szeretjük. Még a betegségünk — a testvérviszály is — ebből fakad. Izgékonyak a tenni vágyók vagyunk, uj plánumokon töríjük a fejünket. Ezeréves múlunk tanúsága szerint született és uj plánum temérdek, dar mire megérett volna egyik-másiknak a gyümölcse, meguntuk a várakozást, másba kezdettünk. No, hát most volt a részünkre változa-t tosság elég. Minden állomáson álldogált a vonatunk. Nagy tömeg nép jött ki a nézé-sünkre. A bakák elemükben voltak. Ment az udvarlás tűzzel-hévvel. Mintha szivárványosi szinek övezték volna a vonalunkat, szivárvá-nyos jókedv áradt belőle. Az egyik statiogl öreg anyóka könyezett bucsut intve. — Soh'se sirjék kee, öreg anyám — szól a juhos fiam — szép világba megyünk. Olyan ország ez, ahol még a fa is narancsot terem! Osztrák állomásra muzsikaszóval sziladt be a vonat a „hoch", „erviva", „zsivó"-t kiáltozó tömeg közé. Előkelő úriasszony vezetésé- vel hölgyek kínálgattak bennünket borral, szivarral, cigarettával. Amint az egyik kocsihoz értünk, muzsikaszó zendül. Máté vette elő a szárazfát s sir/Itta rajta a „Nagy Bercsényi Miklós"-t. Persze volt hallgató közölség bőven. Hozzám fordul a szép asszony: — Főhadnagy úr, ha egy csárdást játszatna a kedvemért! Szeretném a maguk hires táncának a zenéjét hallani. Persze ugrottam a kérést teljesíteni. Aj bandát összekaptam s rázendítettek a jó roppígós alföldi nótára: „A toronyban nincsen annyi garádics, A nyakadon nincsen annyi kaláris, Mint aháyszor eszembe vagy ..." A szép asszoy hallgatta . . . hallgatta 3 pattogó zenét s szinte önkéntelenül szólt: " PESTI NAPLÓ 1915. junius 37. mellett álló ellenséges tüzérségre tüzeltünk. A székesegyházra nem tüzeltünk.) Grey bukása Rotterdam, junius 28. A Courant jelenti. A londoni grófság szabadelvű pártjának ülésén az elnök tudatta, hogy sir Edward Greg végleg megvált a külügyek vezetésétől. Az olasz háború Fölényünk a hegyi harcokban A Pesti Napló haditudósítójától Június 28. (A hadisajtószállás engedélyével.) (Érkezett este 7 órakor) Akinek alkalma volt a déli fronton, a Juli Alpok területén álló csapatokat meglátogatni, az meggyőződhetett arról, hogy az ezen a magas hegyvidéken folytatott háború nehézségei minden eddigi harc, még a kárpáti küzdelem nehézségeit is messze túlhaladják. Az a mód, ahogyan az osztrák-magyar csapatok, köztük a síksághoz szokott magyarok is az új körülményekhez alkalmazkodtak, egyenesen csodálatot kell hogy keltsen. A katonák olyan lövészárkokban fekszenek, amelyeket részben a kemény sziklába robbantottak árkászaink és amelyek gyakran kétezer méter magasra is felhúzódnak. Az utánszállítás, amit teherhordó állatok és egyes teherhordók látnak el, végtelenül nehéz. Sok helyen keskeny ösvényeken kell eljuttatni az élelmet és muníciót a csapatokhoz, amelyek az ellenség előtt láthatatlanok. Az olaszok ezt az óvatosságot gyakran figyelmen kívül hagyják és így később sokszor súlyos veszteségekkel kell megfizetniük a legkisebb taktikai hibát is. Állandóan igyekeznek megszállni a legmagasabb csúcsokat és ha azután egy „flankirozó" mozdulat következtében az ellenség utánszállítási útja tűz alá kerül, az elkülönített csapatrész menthetetlenül elveszett, miután nem is lehet többé a völgybe lehozni. Hasonló esetek már ismételten történtek, miközben az osztrák-magyar csapatoknak és vezéreiknek nagyobb háborús tapasztalata félreismerhetetlenül kitűnt A támadásoknál az olaszokat többnyire az demoralizálja, hogy a védők nem lőnek rájuk, míg a lehető legkisebb távolságra nem érkeznek, hanem ijesztő nyugalommal várakoznak. Ha azután eldördül az első lövés, többnyire a támadók egész tömege megfutamodik. Csak így volt lehetséges, hogy rövid idő vel ezelőtt egy kis honvédkülönítmény, amely egy magaslatot tartott megszállva, visszaverhette négy teljes számú alpini zászlóalj rohamát és közben nagy veszteségeket okozott az ellenségnek. Kézitusára nagyon ritkán kerül a sor és ebben az esetben az olaszok mindig a legrövidebbet húzzák, miután legtöbbjüknek idegei nem elég erősek ahhoz, hogy bajtársaik halálát végig nézhessék. A harcban eddig majdnem egyedül résztvevő alpinik kezdetben jobban bírják a hegymászást, de ez a fölényük most már teljesen ki van egyenlítve és ma már az Alföldről származó magyar legények is majdnem valamennyien elsőrangú turistákká nevelődtek. Különösen nagy teljesítményeket produkált a magyar-osztrák tüzérség, amely - úgy látszik — a lehetetlen szót egyáltalán nem ismeri. Az ágyúk gyakran a gyalogsági pozítíciók közvetlen közelében állanak, míg az olaszok a szó szoros értelmében a hegyek mögött rejtik el lövegeiket. Néhány hegyi ágyút a derék tüzérek 1800 méter magas csúcsokra és hegyhátakra vonszoltak fel. A tüzelés hatása a sziklák között félelmetesen átható. Eredményeinket, amelynekaz olasz offenzíva teljes meghiúsítását jelentik, csupán az osztrák-magyar csapatok csodálatos heroizmusával érhettük el. Katonáink elviselnek minden fáradalmat, hirtelen hőmérséklet- változást. Gyakran zivatarok vannak itt villámcsapásokkal és igy a sebesültek elszállításai nagyon nehéz. Minden sebesült katonát hat embernek kell levinnie a völgybe. Mindenkit ,I il, a NTITBAMRC—•——!