Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)

1915-07-26 / 206. szám

[ Hétfő A Karszt-fron­ton elsőrangú magyar sorcsapatok állanak az olaszokkal szemben, úgy hogy az olasz támadóknak nagyon erős feladattal kell meg­küzdeni. Francia skiptomata balkáni missziója Lugano, július 25. A Popolo ca Italia jelentése szerint Cruppi volt francia külügyminiszter Nápolyon át Szalonikibe utazott, hogy valamennyi balkáni fővárosban kü­lön diplomáciai feladatot teljesítsen. Olaszország látta el puskákkal az albánokat Lugano, július 25. Az olasz lapok a Stefani-ügynökség­nisi je­lentésével ellentétben elismerik, hogy Olaszország annak idején olasz puskákkal látta el az albánokat, míg Ausztria-Magyarország — Olaszországgal való megegyezés alapján — az ágyukat szállította. PO^tTK címirek A fiumei képviselőtestületi választás. Fiuméből jelentik: A városi képviselőtestület tagjainak megválasztása vasárnap reggel nyolc órakor kezdődött két szavazatszedő küldött­ség előtt. Az egyiknél a város, a másiknál az alváros lakosai adták le szavazataikat. A hi­vatalos lista tizenkét magyar jelöltet tartalmaz. A szavazatok összeszámlálása délután három óra óta tart és alighanem belenyúlik a késői éjszakai órákba. Ki a jövő embere? Ezzel a címmel a Pesti Napló mai száma bécsi tudósítónknak egy értesülését közli az osztrák kormány vezetésé­ben hír szerint készülőben lévő változásról és ehez a híreszteléshez Bécsben fűzött különféle kombinációkról. Bécsi tudósítónk megbízható­ságát ismerve, közzétettük a cikkét, de azért a magunk részéről is természetesen nyomban ér­deklődtünk a szóban forgó ügy iránt itteni illetékes tényezőknél, ahol ma kijelentették előttünk, hogy épp úgy, mint egyéb jól értesült körökben, nemcsak hogy semmit sem tudnak az osztrák kormány vezetésében készülő válto­zásról, de azt egyenesen minden alapot nélkü­löző mende-mondának tartják. A fent említett illetékes tényezőknek ezt a felvilágosítását an­nál inkább készségesen közölhetjük, mert hi­ „Egy éj Velencében" .a Monsieur George Pradd­-t, a párisi Journal haditudósítóját, figyelmeztette szerkesztője, hogy harctéri tudósításait csak a francia közönség íz­lése szerint írja. A szükséges okmányokkal, ajánló­levelekkel és igazolványokkal dúsan fölszerelve, jelentkezett monsieur Pradet a hatalmas olasz fő­vezérnél és engedélyt kért, hogy a frontra utaz­hasson. De az olasz fővezér nem örült valami na­gyon monsieur Pradet eme vágyának. Tehát el in­nen­, vannak más­ itáliai helységek is, ahonnan a háborúról írni lehet, nem muszáj éppen a főhadi­szálláson tartózkodni. És monsieur Pradet hirte­len elhatározta, hogy Velencébe utazik. Érzékeny bucsu következett, a legközelebbi vonat aztán már vitte is a lagúnák városába, ahonnan érdekes cikk­ben írta meg impresszióit lapjának. Engedjük át a szót monsieur Pradetnak: — Felséges holdas éjjel — írja — gondolánk csöndesen úszik a Canal Grandén. Körülöttünk az életnek semmi jele. A sötétséget, amit a háború­­ legtöbb városba magával hozott, sehol sem érez­tem még oly különösen, mint Velencében. Riadtan gondoltam a callen való barangolásunkra, mikor a Rialto-hídon kiszállva, nekivágtunk a lagunaváros szűk utcáinak. A távolból egy sötétbe borult pa­lota ablakából lassan hullámzott felénk egy zon­gora muzsikája, melyben Wagner Richárd lelke szállt a messzibe. Matrózok elmesélték, hogyan történt Velence első légi bombázása. Az embereket páni félelem fog­ja el, mondották. Most már nyugodtan, higgad­tan fogadják az ellenséges repülőket. Gondolánk belevágott a sötétbe s a gondolás hangja vissz­hangzott: — Sia primo I Sia slail A szállóba érkezésünk nem valami kényelmes dolog. Sehol egyetlen lámpa, az óriási előcsarnok mély sötétben. Jó puha karosszékben szunyókált a portás s előtte az asztalkán pislogott csak álmo­san egy kis lámpás. Felköltöttük a szegény alvót. Megtörülgette a szemeit, aztán gondosan kikérde­zett mindenkit. Miért utazik, mi a neve, a foglal­kozása, kik a szülei és nagyszülei, milyen okmá­nyokkal tudja igazolni személyazonosságát? Csak nappal vettük észre másnap, hogy Velence nem változott sokat, a falak most is tele vannak pla­kátokkal. Mindenütt Giolitti dühös ócsárlását hall­juk. A semlegességnek ez a nagy h­íve ugyan so­sem lesz Velence dogója! A San Marco-tér rendkívül élénk, dacára, hogy az idegenek hiányzanak. A Campanilere föl­menni tilos. San Marco bronz lovai eltűntek, ho­mokzsákok védik a dogepalota oszlopait, a szép, régi óra mégis egyre veri még az időt. A kávéhá­zak tele vannak vendégekkel. Amint a hold fölkel, a camelot-k hangosan rikácsolják : — La Difesa I Edizione serale ! Reggel előttünk fekszenek a velencei lapok, a Gazetta di Venezia, a L'Adriatico és a Gazettina. . A rendőrségre megyünk felülvizsgáltatni "írá­sainkat". Szűk, piszkos utcákon keresztül vezet az út a rendőrség épületébe. A karabinierik parancs­noka, gróf Ow­atti mutat nekünk néhány nyilat, amelyeket a magyar repülők május 23-án dob­tak le. Ez a felirat van rajtuk : „Francia talál­mány, német gyártmány". A következő éjjel magunk is láthattuk a dol­gozó magyar repülőket. Sötétben vacsoráztunk, majd a Campanilere indultunk, hogy a hold fel­jöttét nézzük végig. Ezüst fényben fürdött a város. Mikor hazafelé indultunk, a kísérőnk megjegyezte: „Isteni idő az ellenséges repülők részére". Alig értem haza és oltottam el szobámban a lámpát, berregést hallottam oly közelről, hogy azt hittem,­­motorágyúval lőnek az ablakom előtt. Nem, egy aeroplán volt, amely mint valami rablómadár ke­ringett az ódon paloták fölött. Ha nem csalódom, Etrich-típusú volt. Gyorsan és oly alacsonyan rö­pült, hogy tán a kezeivel is megfoghatott volna. Hirtelen hosszú fénysáv vágtatott az éjszakán keresztül és aztán, aztán egy borzasztó, földöntúli dörgés hallatszott Az utcákon és hidakon az em­berek tömege kavargott, akik nem menekülni sze­rettek volna, hanem a csodálatos színjátékot akar­ták végignézni. Sokat mégis megszállott a félelem­­ s csöndesen imádkoztak. Tiz óra volt s már egy egész órája tartott. A gépfegyverek kattogtak s az ágyuk lángoszlopokkal világították meg az eget. Mikor végre hazaindultam lakásom felé, egy rend­őrtiszt közölte velem, hogy a szálló több más ven­dégével együtt letartóztatnak. Sokan látták, amint ablakainkból jelt adtunk a magyar aviatikusnak. És ekkor kiderült minden. Gn. hercegnő annyira megijedt a repülők megjelenésekor, hogy kiugrott az ágyból s égő gyertyával, sikoltozva szaladgált le-föl a szobáiban. Reggel hétkor már ébren voltunk s Friaul felé utaztunk. Az elmúlt éjszaka végtelen hosszú volt s az éjjeli pihenés oly rövid. PESTI NAPLÓ 1915. julius 26. H­ i­szen a szóban forgó cikkünk sem beszél kon­­­krét tényekről, csak kombinációkról és sutto­gásokról. WWV'^'VVA/'^WVVWVVV'vWWWWWW Németország megtagadja Amerikától a további koncessziókat Berlin, július 25. Az egész sajtó egyértelműen megállapítja, hogy az amerikai jegyzék nem kielégítő és hogy a legcsekélyebb tekintettel sincs arra, hogy Németország létéért harcol. Az előzékeny német javaslatok visszautasítását a sajtó­­ért­­hetetlennek tartja és egybenhangzóan úgy nyi­latkozik, hogy Németország ugyan a megegye­zést és az Amerikával való jóviszony fentartá­sát nagyra értékeli, de nem mindenáron­­és hogy további koncessziók Németországra meg­alázást jelentenének. A sajtó egyértelműen hangsúlyozza, hogy a búvárhajóharcnak to­vább kell haladnia az előírt úton. A Berliner Tageblatt a következőket fejti ki: Amerika viselkedése mutatja, hogy nem annyira polgárainak biztonsága, hanem sokkal inkább a búvárhajók működésének megbénítása a célja. Wilson a keleten érlelődő döntés pillanatát alkal­masnak tartja, hogy kormánya erkölcsi súlyát még egyszer a négyes-szövetség ügye érdekében vesse latba. Természetes azonban, hogy a búvár­hajóharc épp úgy tovább megy a maga előtrt út­ján, mint az orosz seregek halálos átölelése a ke­leti seregek által. A Wossische Zeitung hangsúlyozza, hogy Né­metország koncedált mindent, amit egyáltalában koncedálhatott. Minden parányival többet a né­met nép, amely a keleti és nyugati összes csata­tereken a fegyvereket győzelmesen viszi előre, meg­alázásnak érezné. A Tagi. Rundschau szerint Wilson elnök min­dig ugyanazt a salto mortalét csinálja, amennyiben okot és okozatot teljesen felcserél és a panaszokat nem a bajok tulajdonképpeni­­forrásához intézi. A Deutsche Tageszeitung hangsúlyozza, hogy a német birodalom helyzete minden mástól elte­kintve igazán nem olyan, hogy szükségesnek tar­taná ilyesféle jegyzék hatása alatt a hadviselés hatályos eszközeit és szükséges módjait a brit el­lenségtől befolyásolt rosszakaratú semleges állam óhajának megfelelően megváltoztatni. A Kreizzeitung írja: Még idegenkedünk attól a gondolattól, hogy Amerika az A naszádokra vo­natkozó állásfoglalásában Anglia közvetett támo­gatását célozza, de be kell vallanunk, hogy a jegy­zék tartalmát más szempontból alig tudjuk meg­érteni. A Post szerint a német-amerikai viszály most a kenyértörés stádiumában van. Wilson legutóbbi jegyzékére csakis egyszerű nemmel kell válaszolni. London, július 25. A Reuter-ügynökség jelenti Washington­ból. A Németországnak szóló jegyzék közzé­tétele után ismeretessé vált, hogy, Wilson el­nök a katonai és tengerészeti osztály vezetőjé­től jelentést kért a nemzeti védelem állapotá­ról. Wilson, tekintet nélkül a mostani hely­zetre, már bizonyos idő előtt megfelelő tenge­részeti programm összeállítását vette tervbe, amelyet a kongresszusnak elő fog terjeszteni. Nevezetesen azt kívánja, hogy­ a flotta minden más flottát harcképesség dolgában elérjen. Az elnök azonkívül a hadsereg kiépítéséről szóló programmot és a polgárok megfelelő katonai kiképzésének tervét is előkészíti, amennyiben ez utóbbi amerikai hagyományokkal össz­hangzásban van. Ezt a tervét a kongresszus­hoz intézendő legközelebbi üzenetében ki fogja fejteni. Hir szerint az általános nemzeti vé­delmi programm e részéről már néhány vég­leges határozat történt. Új támadásunk az olasz tengerpart ellen Az okozott károk jelentősége Trieszt, július 25. Visszaadtuk azt a látogatást, amelyeit né­hány nap előtt az olasz flotta Dalmácia köze­lében tett. Egy százhatvan kilométer hosszúságú tengerpartot bombáztak sikeresen torpedózu­zóink. A cél a part mentén elhúzódó vasút­vonal volt. Legészakibb állomás itt Porto Ca­vitanova, a Macerata-vidéken, Anconától negyven kilométerre. Kis helység ez, de vasúti állomása Chienti miatt fontos. Chienti völgye történelmi emlékekben gaz­dag. A mellette lévő Tolelino városban kötöt­ték meg a békét VI. Pius és Franciaország kö­zött 1897 február 19-én. Chientitől 36 kilomé­terre van Grottamore helység, Ascoli-Piceno vidékén, a Foggia felé vezető vasút irányában.

Next