Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)
1915-07-29 / 209. szám
westuános PESTI NAPLÓ "1915. julius 29. ( Olasz hadifoglyok közt A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyével) Julius 28. (Érkezett éjjel tizenegy órakor) Régi, omladozó vár, meredek hegy tetején, ahol valaha Cilléi Ulrik és Jurisics Miklós leste a felhőket és a gazdag kereskedőket, idehozzák az isonzói nagy csata hadifoglyait. Gesztenyefákról már hervadt levelek hullanak a magyar katona pántlikás sapkájára. Ez idén itt délen mintha hamarább hervadna, mint északon, Galíciában. Hogy utoljára arra jártam, még virágzottak az akácfák. Más az Isonzo táján az ég, a háború, az élet és a halál. — Még erre istenesebb — mondják a honvédek — de ahol csupa kű, meg kűszikla van, nehezen szokja a magyar ember. Bizony soknak kevés az ideje megszokni. Tizenkettedik napja szakadatlanul dörögnek az olasz nehéz ütegek éjjel és nappal, csak akkor hallgatnak, amikor gyalogságuk rohamra indul. Az oroszok is így kezdték, most mégis csöndesebbek. A gyors szalvék tisztán megkülönböztethetők innen a hegytől, ahol utunkat megszakítjuk, hogy lássuk a friss olasz hadifoglyokat. A várudvaron együtt vannak négyszáznegyvenkilencen. Kakastollas bersaglierik, zöldesbarna egyenruhás gyalogosok, nagyobbrészt fiatal, erőteljes sorkatonák, kilenc különböző regimentből, hangosak, gesztikulálnak veszettül, csinos fekete fickók, az állukon kis szakáll, meglepően illemtudók és jókedvűek. Az orosz fogoly borongó egykedvűségét, szánalmas gyermekességét hiába keresem bennük. Szaguk nincs, ami északon folyton az orromban volt. Közlékenyebbek, fecsegők, kíváncsiak. Az orosz mégis méltóbb ellenség és nekünk rokonszenvesebb race. Még nem tudják a háborút eléggé. Majd megtanulják keservesen, folyton új foglyok jönnek, elmondják nekik. A várban négy napig maradnak megfigyelés alatt, aztán koncentrációs táborokba mennek a háború végéig. Körülállnak, mind egyszerre beszél. Arkasi nevű fiatal káplár, kölni konzervatóriumot végzett muzsikus, a hídfő elleni rohamban került fogságba. Azt hitték, hogy az árkok össze vannak lőve és az ellenség visszavonult. Alig húsz lépésre engedték őket bakáink, akkor végigseperték századát géppuskával. Patrusokon kivül mind igy került fogságba. Egy udinei városi tisztviselő, intelligens altiszt beszélt. Hajnaltól éjfél után két óráig lőtte nehéz tüzérségük a honvédek állását. Ezredesük lehetetlennek tartotta, hogy a honvédek morális erővel bírják a pokoli tüzelést. Biztosra vette, hogy a legszélső árkokat feladták. A drótsövényen áttörtek rohammal, közvetlenül a fedezék előtt kereszttűzbe kerültek, az első zászlóalj megingott, jött a második, harmadik tripoliszi harcedzett katonák, válogatott altisztek szörnyű kézitusában véreztek el. ők nem tudták, hogy olyan közelharc is van, ahol birkóznak, fojtogatnak, puskaagyával verekednek. Május 21-én hívták be őket. Tisztek, népszónokok, újságok hirdették: a háború addig tart, amíg a hold kifli alakjából telihold lesz, mert Magyarország-Ausztria elgyöngült, önként adja át Triesztet, a fegyverkezés csak formalitás. Sokan így beszéltek nekem, de a szemük hamis, nem őszinték. Érdekesek a szanitécek, szerzetesek, legtöbben dominikánusok, önként vállalkoztak szolgálatra. Húsz fogoly tiszt, egy ezredorvos és egy főorvos padokon ülnek. Sokat adnak külsejükre, mintha élőképeket játszanának úgy pózolnak. Közelednek, nem szólítom meg őket. Egy öreg kapitány kérdi, hogyan juthatna olasz újsághoz? Egy gigerli főhadnagynak új ruha kéne. Egy hadnagy városi korzót szeretne ismeretségekkel, úgy látszik, ezeknek még nem fáj semmi. Egy lovas főhadnagy őszre Veronában akar lenni, a családjánál. Négy hónapos gyermeket hagyott otthon, őszszel? . . . Tőlem hiába kérdik, mikor lesz vége. Helykeségük lassan elmúlik. Fényképeket vesznek elő, fiatal feleség, apró gyerekek, mutogatják és sóhajtoznak. Közben számlálhatjuk az ágyuk dörgését, visszhangzanak a hegyek körös-körül. Valaki azt mondja hátam mögött: D'Annunzio. A tisztek hallgatnak. A lovas liszt kezével legyint. Vacsorájuk marhasült volt, ricsetfőzelékkel, bort hozatnak a kantinból. Törzstiszt hat, tiszt négy korona zsoldot kap, ebből étkeznek bőven. A legénység 52 fillért kap naponta, de ásónyél-faragással kereshet. Az olaszok nappal vidámak, éjszaka kevésbé. Sebesültjeik, akiket itt ápolnak saját orvosaik, zokognak, sikoltoznak, imádkoznak. Nem tudnak szenvedni, fájdalmat elviselni. Most megtanulhatják, hogy a háborúnál nincs nagyobb fájdalom és szenvedés. Lázár Miklós |WWWW//WA/WWA/, radó ellenség még mindig ott van, ahol a felvonulást megkezdte. A tábornok e nyilatkozatához — aki bármit mondott is eddig, nagyszerű tettekkel igazolta szavait — H'onyára felesleges minden kommentár. Lázár Miklós az olasz háborúról A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyével) Július 28. (Érkezett este féltizenegy órakor) Ma reggel fogadott Boroevics Szvetozár gyalogsági tábornok. A tábornok elé utoljára Przemyslben járulhattam, amikor az orosz haderő megroppanásáról emlékezetes beszédét mondta nekünk. A hadvezér, akinek nevéhez a háború első esztendejének annyi dicsőséges fegyverténye fűződik, a következőkben volt szíves nyilatkozni: — Isten hozta, szívélyesen üdvözlöm. Második évébe lépünk a háborúnak, amelyet egy egész ellenséges világ ellen folytatunk. Ön tudja, hogy miket vittek végbe katonáink a hallatlan fáradalmak dacára is, ez alatt az idő alatt és tudja azt is, hogy katonáinkban most is megvan ez a teljesítőképesség. Örülni fogok, ha személyesen keresi fel a legkülsőbb frontrészeket és látni fogja att, amit kíván. Akkor saját meggyőződéséből szuggerálhatja majd a lakosságba mintegy hőseink lelkéből azt a csodálatos bizakodást és önbizalmat, amelyet ők itt a háború minden borzalma közben tanúsítanak. Mi nehéz, nagyon nehéz harcokat vívunk most. Már a kilencedik napja tart a nagy Isonzó-menti csata a doberdói fensiktól a görzi frontig és mindkét részről minden erőnek a legnagyobb mértékben való felhasználásával példátlan hevességgel folyik a harc. A csata folyása kedvező reánk nézve. Tiz heti háború után a. tá WVVWWWVVWVVWVAWAVVWVVVW A szófiai kivégzés után A bolgár politika kulisszáiból Szófia, július 28. Mint elenyészően csekély jelentőségű hír járta be a lapokat az a szófiai jelentés, hogy a szófiai kaszinó ellen elkövetett merénylet két főcinkosát a bolgár fővárosban nagy közönség jelenlétében kivégezték. Normális viszonyok között világszenzáció számába ment volna ez a bűnügy, amelynek szálai oly meszszire nyúlnak, melynek mozgatói oly magasállású egyéniségek és amely tulajdonképpen azt célozta, hogy egy ifjú, életerős állam egész belső rendjét fölforgassa. De a világháború legizgalmasabb percei dacára is megérdemli ez az eset, hogy kissé közelebbről megvilágítva, alaposabban ismerjük meg az ottani viszonyokat, amelyek már csak azért is érdekelnek bennünket, mert hiszen a balkáni államok és közöttük talán elsősorban Bulgária most éli sorsdöntő óráit, mostani elhatározásai lesznek kihatással egész további állami életére, fejlődésére és azok a rugók, amelyek a szóban forgó bűnügyet idézték föl, most állanak azon ponton, hogy tovább feszítve, kipattanjanak és végzetes örvénybe sodorják ezt az ifjú, szép, fejlődésre méltó államot, vagy pedig a nemzet igaz akaratának lesújtó csapása alatt örökre megtörjenek. A bolgár viszonyokat a kaszinó-merénylet kapcsán érdekesen világítja meg a Bulgarski Torgovsky Vestnik következő cikke. A haditörvényszék 16 napos nyilvános tárgyalás után meghozta ítéletéta városi kaszinó merénylőinek bűnügyében és az ítéletet végre is hajtották. Lényegét és arányait tekintve a bűnügy a kriminális statisztikában páratlanul áll. Azok, akik a merénylet, az uralkodó és családja ellen tervezett gyilkosság mögött politikai összeesküvést sejtenek, aligha tévednek, egyelőre azonban még nem látják tisztán a helyzetet. A merénylet végrehajtója Pop Anasztasov Vince ugyan a törvényszék egész tárgyalása alatt nagy agyafúrtsággalés ravaszsággal a forradalmár anarchista hazafi szerepét vitte, illetőleg annak akart látszani, talán nem is annyira, hogy magasállású bűntársait ne keverje gyanúba, mint inkább a póz kedvéért De ezirányu törekvése hasztalan volt. A főbűnösök lakoltak. Az ügy aktái azonban ezzel még nincsenek lezárva. Semmiképen sem helyeselhetjük egyes intéző körök azon, talán egészen jóhiszemű, az ország belső békéjéért való aggodalomból eredő törekvését, mely oda irányul, hogy leplezzék a bűnpör politikai jelentőségét. A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a merénylő és bűntársai az ország uralkodóját akarták megölni. Ennek a bizonyosságnak az alapján hozta meg a törvényszék az ítéletét. De egy másik tény is az ügy politikai jellegét bizonyítja : Anastasov a legszorosabb összeköttetésben állott egy nagy politikai párt vezérével. A merénylő Genadiev Miklósnak legteljesebb bizalmát élvezte. Genadiev pedig oly személyiség, aki, mint a sztambulovisták pártjának vezére és volt miniszter, a legfőbb bolgár politikai körökben igen nagy befolyású. A merénylő büszkélkedett patrónusának meleg barátságával; Genadiev pedig a törvényszék által kihallgattatván, nyíltan bevallotta nemcsak azt, hogy ezt az egyént mindenfelé protegálta, hanem azt is, hogy anyagilag dúsan támogatta. Normális viszonyok között is furcsa következtetéseket vonnának le az emberek ilyen összeköttetésből, mely egy pártvezér és vezető államférfiús egy merénylő tömeggyilkos között fennáll. A mai izgalmas napokban azonban az egész eset és a kisérő momentumok annak még sokkal furcsább, aggasztóbb színezetet adnak. Szem előtt kell tartatni azt, hogy Genadiev újabban csúfossan csak