Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)

1915-07-29 / 209. szám

w­estuános PESTI NAPLÓ "1915. julius 29. ( Olasz hadifoglyok közt A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyével) Julius 28. (Érkezett éjjel tizenegy órakor) Régi, omladozó vár, meredek hegy tete­jén, ahol valaha Cilléi Ulrik és Jurisics Miklós leste a felhőket és a gazdag kereskedőket, idehozzák az isonzói nagy csata hadifoglyait. Gesztenyefákról már hervadt levelek hullanak a magyar katona pántlikás sapkájára. Ez idén itt délen mintha hamarább hervadna, mint északon, Galíciában. Hogy utoljára arra jártam, még virágzottak az akácfák. Más az Isonzo táján az ég, a háború, az élet és a halál. — Még erre istenesebb — mondják a honvédek — de ahol csupa kű, meg kűszikla van, nehezen szokja a magyar ember. Bizony soknak kevés az ideje megszokni. Tizenkettedik napja szakadatlanul dö­rögnek az olasz nehéz ütegek éjjel és nappal, csak akkor hallgatnak, amikor gyalogságuk rohamra indul. Az oroszok is így kezdték, most mégis csöndesebbek. A gyors szalvék tisztán megkülönböztethetők innen a hegytől, ahol utunkat megszakítjuk, hogy lássuk a friss olasz hadifoglyokat. A várudvaron együtt vannak négyszáznegyvenkilencen. Ka­kastollas bersaglierik, zöldesbarna egyenruhás gyalogosok, nagyobbrészt fiatal, erőteljes sor­katonák, kilenc különböző regimentből, han­gosak, gesztikulálnak veszettül, csinos fekete fickók, az állukon kis szakáll, meglepően illemtudók és jókedvűek. Az orosz fogoly borongó egykedvűségét, szánalmas gyerme­kességét hiába keresem bennük. Szaguk nincs, ami északon folyton az orromban volt. Köz­lékenyebbek, fecsegők, kíváncsiak. Az orosz mégis méltóbb ellenség és nekünk rokon­szenvesebb race. Még nem tudják a háborút eléggé. Majd megtanulják keservesen, folyton új foglyok jönnek, elmondják nekik. A várban négy napig maradnak megfigyelés alatt, az­tán koncentrációs táborokba mennek a há­ború végéig. Körülállnak, mind egyszerre beszél. Arkasi nevű fiatal káplár, kölni konzervató­riumot végzett muzsikus, a hídfő elleni ro­hamban került fogságba. Azt hitték, hogy az árkok össze vannak lőve és az ellenség vissza­vonult. Alig húsz lépésre engedték őket ba­káink, akkor végigseperték századát gép­puskával. Patrusokon kivül mind igy került fogságba. Egy udinei városi tisztviselő, intelligens altiszt beszélt. Hajnaltól éjfél után két óráig lőtte nehéz tüzérségük a honvédek állását. Ezre­desük lehetetlennek tartotta, hogy a honvé­dek morális erővel bírják a pokoli tüzelést. Biztosra vette, hogy a legszélső árkokat fel­adták. A drótsövényen áttörtek rohammal, közvetlenül a fedezék előtt kereszttűzbe ke­rültek, az első zászlóalj megingott, jött a második, harmadik­­ tripoliszi harcedzett katonák, válogatott altisztek szörnyű kézi­tusában véreztek el. ők nem tudták, hogy olyan közelharc is van, ahol birkóznak, foj­togatnak, puskaagyával verekednek. Május 21-én hívták be őket. Tisztek, népszónokok, újságok hirdették: a háború addig tart, amíg a hold kifli alakjából telihold lesz, mert Magyarország-Ausztria elgyöngült, önként adja át Triesztet, a fegyverkezés csak for­malitás. Sokan így beszéltek nekem, de a szemük hamis, nem őszinték. Érdekesek a szanitécek, szerzetesek, legtöbben dominikánusok, önként vállalkoztak szolgálatra. Húsz fogoly tiszt, egy ezredorvos és egy főorvos padokon ülnek. Sokat adnak külse­jükre, mintha élőképeket játszanának úgy pó­zolnak. Közelednek, nem szólítom meg őket. Egy öreg kapitány kérdi, hogyan juthatna olasz újsághoz? Egy gigerli főhadnagynak új ruha kéne. Egy hadnagy városi korzót sze­retne ismeretségekkel, úgy látszik, ezeknek még nem fáj semmi. Egy lovas főhadnagy őszre Veronában akar lenni, a családjánál. Négy hónapos gyermeket hagyott otthon, őszszel? . . . Tőlem hiába kérdik, mikor lesz vége. Helykeségük lassan elmúlik. Fényképeket vesznek elő, fiatal feleség, apró gyerekek, mu­togatják és sóhajtoznak. Közben számlálhat­juk az ágyuk dörgését, visszhangzanak a he­gyek körös-körül. Valaki azt mondja hátam mögött: D'Annunzio. A tisztek hallgatnak. A lovas liszt kezével legyint. Vacsorájuk marhasült volt, ricsetfőzelék­kel, bort hozatnak a kantinból. Törzstiszt hat, tiszt négy korona zsoldot kap, ebből étkeznek bőven. A legénység 52 fillért kap naponta, de ásónyél-faragással kereshet. Az olaszok nappal vidámak, éjszaka ke­vésbé. Sebesültjeik, akiket itt ápolnak saját orvosaik, zokognak, sikoltoznak, imádkoznak. Nem tudnak szenvedni, fájdalmat elviselni. Most megtanulhatják, hogy a háborúnál nincs nagyobb fájdalom és szenvedés. Lázár Miklós |WWWW//W­A/WW­A/, radó ellenség még mindig ott van, ahol a felvonulást megkezdte. A tábornok e nyilatkozatához — aki bár­mit mondott is eddig, nagyszerű tettekkel iga­zolta szavait — H­'onyára felesleges minden kommentár. Lázár Miklós az olasz háborúról A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyével) Július 28. (Érkezett este féltizenegy órakor) Ma reggel fogadott Boroevics Szvetozár gyalogsági tábornok. A tábornok elé utoljára Przemyslben járulhattam, amikor az orosz haderő megroppanásáról emlékezetes beszédét mondta nekünk. A hadvezér, akinek nevéhez a háború első esztendejének annyi dicsőséges fegyverténye fűződik, a következőkben volt szíves nyilatkozni: — Isten hozta, szívélyesen üdvözlöm. Második évébe lépünk a háborúnak, ame­lyet egy egész ellenséges világ ellen foly­tatunk. Ön tudja, hogy miket vittek végbe katonáink a hallatlan fáradalmak dacára is, ez alatt az idő alatt és tudja azt is, hogy katonáinkban most is meg­van ez a teljesítőképesség. Örülni fogok, ha személyesen keresi fel a legkülsőbb frontrészeket és látni fogja att, amit kí­ván. Akkor saját meggyőződéséből szug­gerálhatja majd a lakosságba mintegy hőseink lelkéből azt a csodálatos bizako­dást és önbizalmat, amelyet­ ők itt a há­ború minden borzalma közben tanúsíta­nak. Mi nehéz, nagyon nehéz harcokat vívunk most. Már a kilencedik napja tart a nagy Isonzó-menti csata a doberdói fen­siktól a görzi frontig és mindkét részről minden erőnek a legnagyobb mértékben való felhasználásával példátlan hevesség­gel folyik a harc. A csata folyása kedvező reánk nézve. Tiz heti háború után a. tá­ WVVWWWVVWVVWVAWAVVWVVVW A szófiai kivégzés után A bolgár politika kulisszáiból Szófia, július 28. Mint elenyészően csekély jelentőségű hír járta be a lapokat az a szófiai jelentés, hogy a szófiai kaszinó ellen elkövetett merénylet két főcinkosát a bolgár fővárosban nagy kö­zönség jelenlétében kivégezték. Normális vi­szonyok között világszenzáció számába ment volna ez a bű­nügy, amelynek szálai oly mesz­szire nyúlnak, melynek mozgatói oly magas­állású egyéniségek és amely tulajdonképpen azt célozta, hogy egy ifjú, életerős állam egész belső rendjét fölforgassa. De a világháború legizgalmasabb percei dacára is megérdemli ez az eset, hogy kissé közelebbről megvilágítva, alaposabban ismer­jük meg az ottani viszonyokat, amelyek már csak azért is érdekelnek bennünket, mert hi­szen a balkáni államok és közöttük talán első­sorban Bulgária most éli sorsdöntő óráit, mostani elhatározásai lesznek kihatással egész további állami életére, fejlődésére és azok a rugók, amelyek a szóban forgó bűnügyet idéz­ték föl, most állanak azon ponton, hogy to­vább feszítve, kipattanjanak és végzetes ör­vénybe sodorják ezt az ifjú, szép, fejlődésre méltó államot, vagy pedig a nemzet igaz aka­ratának lesújtó csapása alatt örökre meg­törjenek. A bolgár viszonyokat a kaszinó-merénylet kapcsán érdekesen világítja meg a Bulgarski Torgovsky Vestnik következő cikke. A haditörvényszék 16 napos nyilvános tárgya­lás után meghozta ítéletét­­a városi kaszinó me­rénylőinek bűnügyében és az ítéletet végre is haj­tották. Lényegét és arányait tekintve a bű­nügy a kriminális statisztikában páratlanul áll. Azok, akik a merénylet, az uralkodó és családja ellen terve­zett gyilkosság mögött politikai összeesküvést sej­tenek, aligha tévednek, egyelőre azonban még nem látják tisztán a helyzetet. A merénylet vég­rehajtója Pop Anasztasov Vince ugyan a törvény­szék egész tárgyalása alatt nagy agyafúrtsággal­­és ravaszsággal a forradalmár­ anarchista hazafi szerepét vitte, illetőleg annak akart látszani, ta­lán nem is annyira, hogy magasállású bűntársait ne keverje gyanúba, mint inkább a póz kedvéért De ezirányu törekvése hasztalan volt. A főbűnösök lakoltak. Az ügy aktái azonban ezzel még nincsenek lezárva. Semmiképen sem helyeselhetjük egyes intéző körök azon, talán egé­szen jóhiszemű, az ország belső békéjéért való ag­godalomból eredő törekvését, mely oda irányul, hogy leplezzék a bűnpör politikai jelentőségét. A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a merénylő és bűntársai az ország uralkodóját akarták megölni. Ennek a bizonyosságnak az alapján hozta meg a törvényszék az ítéletét. De egy másik tény is az ügy politikai jellegét bizonyítja : Anastasov a leg­szorosabb összeköttetésben állott egy nagy politi­kai párt vezérével. A merénylő Genadiev Miklós­nak legteljesebb bizalmát élvezte. Genadiev pedig oly személyiség, aki, mint a sztambulovisták párt­jának vezére és volt miniszter, a legfőbb bolgár politikai körökben igen nagy befolyású. A me­rénylő büszkélkedett patrónusának meleg barátsá­gával; Genadiev pedig a törvényszék által kihall­gattatván, nyíltan bevallotta nemcsak azt, hogy ezt az egyént mindenfelé protegálta, hanem azt is, hogy anyagilag dúsan támogatta. Normális viszonyok között is furcsa következ­tetéseket vonnának le az emberek ilyen összeköt­­­tetésből, mely egy pártvezér és vezető államférfiú­s egy merénylő tömeggyilkos között fennáll. A mai izgalmas napokban azonban az egész eset és a kisérő momentumok annak még sokkal fur­csább, aggasztóbb színezetet adnak. Szem előtt kell tartatni azt, hogy Genadiev újabban csúfossan csak

Next