Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)

1915-07-16 / 196. szám

1© Pénteke­k :­ ­ A calaisi tanácskozás Anglia és Franciaország vezéreinek nagy­ ­ konferenciája Anglia és Franciaország jelentős szemé­lyiségei találkoztak tegnap Calaisban. Már a szokatlan külsőségekből s az angol lapok terje­delmes, de föltűnően m­egcenzúrázott cikkeiből is látszott, hogy­ fontos határozatokra készül­tek a francia kikötővárosban. Angliából négy, Franciaországból pedig öt miniszter, azonkívül a két hadvezér, French és Joffre érkezett Ca­laisba. A természetes ész a háborúban megtilt minden szembeötlő mozgalmat, amely az ellenségnek elárulná, hogy valami nagyfon­tosságú esemény kész­ül. Az angol-francia mi­­niszterek és hadvezérek tanácskozása könnyen titokban maradhatott volna. De fontos okaik lehettek rá és nagyon sürgős lehet a dolguk, ha Calaisban úgyszólván kiültek a kirakatba. •Amit ott elhatároztak, rögtön meg kell hogy nyilatkozzék a katonai és politikai intézkedé­sekben. Mind a két kabinetnek, főleg a franciá­nak nemcsak olyan gondjai vannak, amelyek a rossz harctéri helyzettel állanak összefüg­gésben, hanem a két állam zilált viszonyai is szükségessé tették a tanácskozást. Az államférfiak, akik a világháború ki­töréséért felelősek, javarészt túl vannak már a veszélyen. Sir Edward Grey még külügy­miniszter ugyan, de rövidesen visszavonul­­a politikai életből. Winston Churchill, mint a lancasteri hercegség kancellárja, tárcanél­küli miniszter, akinek „már csak a ruhája" maradt meg. Asquith miniszterelnök a kon­zervatívok táborából való, amiből az látszik, hogy a liberálisok még egy újabb erős tá­madást intéztek az államhatalom ellen és kérdés, hogy a koalíció túléli-e a nyarat! A francia parlament mindkét házában hasonló események észlelhetők. A Millerand elleni támadások nyíltan beszélnek s a mi­nisztert ma nem övezi az egykori tisztelet. A francia hadügyminiszter védekezését az ellene tett vádak ügyében úgy a hadsereg, mint a szenátus hidegen fogadta. Viviani miniszter­elnök nagy nehezen bizalmat szavaztatott, de a háború kimenetelének kérdését nem dönthetik el parlamenti győzelmek. Érde­kes az a tény, hogy Hervé lapjában milyen vádak kíséretében ellenzi az új téli hadjára­tot. Néhány hónappal ezelőtt Franciaország­ban senki se mert volna így szembehelyez­kedni a „közhangulattal". Egy szó, amely a Guildhallban elhangzott, jellemzi talán leginkább Anglia és Franciaország helyzetét a legvilágosabban. Lord Derby tegnap emlí­tett jelszava, amely a legsúlyosabb invektíva. A négyes-szövetség csalódásai nem ma­radhattak titokban a közönség előtt. A mon­arkiát és Németországot nem sikerült kiéhez­tetni és a termés ismét meghiúsította ezt a gyilkos tervet további tizenkét hónapra. A négyes­ szövetségnek az a reménysége, hogy Oroszország letiporja a monarkiát és hogy Németország katonai segítőtárs nélkül ma­rad, s a galíciai eredmények és az orosz hadsereg nagy részének megsemmisítése után összeomlott. Franciaország szomorú ál­dozatokat hozott emberanyagban s tiz me­gyéje a németek kezében van. A Dardanel­lák ostroma ezer meg ezer harcos eredmény­telen legyilkolását eredményezte s Konstan­tinápoly még mindig nem esett el. Itália hat hete­ áll harcban s Görznél már nagy­­­vereséget szenvedett. Az az óhajuk, hogy Itália a Dardanellák ostromában részt ve­gyen, eddig nem teljesülhetett. A Balkánon az álnok játék, idegen tulajdonnak prédára bocsátása eddig szintén eredménytelen volt és az ott lakó népek a háború eddigi lefo­lyása alatt tudatára ébredtek annak, hogy ki az ő ellenségük. Franciaország, amely ebben a háborúban igazán megtett mindent, ami tőle telik, alkal­masint fölveti azt a kérdést: ne­m volna-e haj­landó Anglia végre többet tenni, mint eddig. Vigha fog megelégedni azzal, ha az angolok az általános védkötelezettség alapján szerve­zendő hadseregre utalnak, aminek idejét sem ehet megállapítani. A forrongás Oroszországban, az elkedvet­lenedés Franiaországban, a kritikában meg­nyilvánuló megrovás Angliában, az állam pénzügy szükségletei iránt mutatkozó közöm­bösség Olaszországban, mindmegannyi jele a megváltozott hangulatnak, amelynek hatása nem igen látható előre, de amelyeket figyel­men kívül hagyni nem szabad. Hoznak-e a calaisi-i tanácskozáson oly határozatokat, amelyek újra fölébresztik a háborús hangu­latot? A franciaországi fáradtságot csak nagy eredmények fordíthatnák át harcikedvre. De ezt­ nem lehet elérni Calaisban, csak a csata­me­tőkön. wwwwwvwvwwvwvwwwwww a Bevonultak tizenkilenc évesek Tegnap éjjel a Tisza Kálmán-téren fiatal fiuk duhaj jókedvükben — egy kicsit előzőleg már be is boroztak — nagy lármát csináltak : énekeltek, táncoltak, aztán egy padra leülve, így filozofáltak: — Te Jani annyit mondhatok neked, hogy belőlem ar lett. — Engem se lehet mostantól jobbra-balra lökődni, infanteristák lettünk, nem is parancsol nekünk senki, mert mink védjük a hazát. — A rendőr meg a detektív se dumál nekünk többet. — Nagy dolog az harminckettesnek lenni. Az újságok is írtak már róluk. A Kazinczi Jóskáról is azt lehetett olvasni, hogy vasgyerek. A két tizenkiilencesztendős egy pillanatra el­hallgatott. Talán arra gondoltak, hogy lesz-e belő­lük is olyan híres vitéz pi­nt a Barta Pistából, meg a Kazinczi Jóskából ? Aztán megint új nótába kezdtek : — Hajnalcsillag fenn az égen . . . Nincs szebb élet a katonáénál Ma reggel a Mária Terézia-laktanya előtt min­­den tizenkilencesztendős fiatalember éppen olyan boldog volt, mint a két pesti fiú tegnap éjjel a Tisza Kálmán-téren, örülnek, hogy katonák lesz­nek és ők is szolgálhatják hazájukat. Aki ez országban egy pillanatra is elcsügged, menjen bevonulás idején a kaszárnyák elé és meg­tanul biznit a hadseregben, amelynek még a há­ború tizenkettedik hónapjában is ilyen emberek állnak rendelkezésére. Moser Frigyesnek a laktanya mellett levő vendéglőjében is régen lehete­tt ilyen víg a han­gulat. A fiúk egymást átölelve táncolnak, a leve­gőben lobog a sok nemzeti szinű pántlika és sörö­zés közben a valahonnan hirtelen előteremtett re­csegő hangú kintornával versenyt éneklik régi­ idők toborzó dalát. Kossuth Lajos azt üzente Elfogyott a regimentje . . . A tíz krajcáros jegyzőkönyv Nagy csapatban együtt érkeznek meg a ke­resztúri legények. Hatalmas, jól kifejlett szép fiuk. Mindegyiknek a vállán ott a katonaláda, rajta egy név, két évszám 1896—1915, és a legtöbbre még valami excentrikus rajz is van pingálva. A nehéz ládát úgy viszik, mintha pehely volna ; ma erő-Sebbeknek érzik magukat, mint máskor, hiszen katonák ... Egy tömzsi fiú kiválik a többi közül. Az utcai árus bódéjához megy és a portékája között válogat A kereskedő gyorsan hadarja : — Tábori­ lapot, tintaceruzát, m­anzsettagom­bot, elegáns zsebtükröt parancsoljon, vitéz úr. — Valami noteszfélét adjon, öreg. Megveszi a pirosfedelű­ kis könyvet. Lassan betűzi, ami rá van nyomtatva . Nottzbuch, majd a társai felé fordulva büszkén kiáltja : — Ebbe fogom leiírni katonáskodásom törté­netét és a hőstetteimet. A viharedzett katonasapka Az újoncok közül sokan uniformisban jelent­keznek, mert besoroztatásuk után szereztek vala­honnan csukaszürkét és azonnal beöltöztek. l­álni itt úgynevezett félig katona, félig civiliket is. Ezek a kabátjukat, sapkájukat már átcserélték, de a nadrágjuk és cipőjük csak „amolyan" maradt. Az egyik legény sapkája feltűnően viseltes, gyűrött, kopott, sőt egy helyen meg is pörkölődött. Valaki megkérdezi: — Minek hozta* magával öcsém, ezt a rossz sapkát, hiszen ad a kincstár jobbat, meg szebbet is. — Szebbet adhat, de becsesebbet nem — vá­laszol a fiú — mert én ezt a testvérbátyámtól kapt­­am emlékbe. Ez volt az ő fején nyolc hónapig Szerbiában és Oroszországban. Egyszer, amikor igen melege volt, maga mellé tette a sapkát és ép­pen akkor jött egy srapnell, amelyik meg is égette egy kicsit. Az az egy volt a szerencse, hogy a Mi­hály feje nem volt akkor benne. Az Isten őt eb­ben a sapkában őrizte meg, hát én is ebbe fogok elmenni a harctérre, még ha rongyos is. Akik szomorkodnak Nincs rajta csodálni való, hiszen a legemberibb vonás, hogy az apák és az anyák nem vigak, mint a fiaik. Nehéz a szívnek parancsolni. A könyeket se lehet meggátolni, hogy újra meg újra elő ne törjenek, mert kevés olyan fájdalmas érzés van, mint nézni, jó egészségben itt látni a gyer­met, a­ki hat vagy nyolc hét múlva elmegy nagyon mesz­szire, ahonnan bizony nem mindenki tér vissza. Az apák még megpróbálnak uralkodni magu­kon, de az anyák hangosan sirnak és egymásnak panaszkodnak. — Az én fiamnak be se kellett volna most vonulni, mert csak tizennyolcesztendős, de ad­dig erőszakoskodott, mig az apja is, meg én is beleegyezésünket adtuk, mert hátha neki az Isten rendelte úgy, hogy hamarább legyen katona, mint a többi vele egykorú. Talán éppen azért fogja meg­segíteni a jó Isten, mert előbb lett katona, mint kellett volna. Ha én sírtam, ő egyre azt hajtogatja, hogy ne busuljak, még ha elesik is, mert dicső dolog a hazáért meghalni, pedig dicső neki, de ne­kem nem az, hiszen egyetlen gyermekem. Egy kis epizód .... Lárma. Az emberek összefutnak. Egy kis leány — nem tudja ugyan miről van szó — rend­őrért szalad. Feketeruhás öreg­asszonyra kiabál egy szakaszvezető. Folyton azt hangoztatja, hgoy : „Maga lázit, ez lázítás, te fogom csukatni." A kisirt szemű asszony zsebkendőjével hado­nászva adja elő védelmét : — Négy fiam van. Az egyik hősi halált halt Szerbiában, a másik kéz nélkül, a harmadik meg már több, mint tíz hete nem ír, most még ezt a legkisebbik fiamat is odaadom, hogy vigyék a testvérei, az én drága gyermekeim után. Nem lá­zitok én kérem, csak vigasztalom ezt a szegény asszonyt, akitől még csak most viszik az elsőt és máris azt mondja, hogy ő ezt nem éli túl. Alig néhányan álltunk az asszony körül, mire ezeket elmondotta. Nem volt mindenkinek szíve végighallgatni. A szakaszvezető is elcsendesedett, az öregasszony meg tovább vigasztalta a kétségbeesett­ másik anyát. * Esteledik. A kaszárnya hatalmas kapuját ki­nyitják. Törökbálintra viszik a fiukat. Az asszo­nyok fölzokognak. A fiuk most is jókedvűen kia­bálják : Sohase halunk meg ! A menet katonás lép­tekkel­­halad az Üllői-úton. Büszkén éneklik a gúnydalt. Marad itthon kettő-három nyomorult... Mindenki utánuk néz. Nemsokára egy síró­ asszony azt mondja a szomszédjának : Már nem is látni őket... Pedig csak az ő kényes szemeiben­ mosódtak el ily hirtelen a távolodó alakok, a tizen-­ kilenc esztendős katonák. • . . PESTI NAPLÓ 1915. julius 16­. Az idő Csütörtökön az északi Felföld nagy részét kivéve mindenfelé nagy esők vol­tak, melyek az Alföld közép- és keleti ré­szein, meg Erdély nyugati megyéiben­­— ahol viharos szelek kíséretében többnyire zivatarral jártak — a 10, sőt 20 mm.-t meghaladták. Legtöbb csapadék esett Valkányban (38), Bustyaházán (33), Be­regszászon (32), Szatmáron (31 mm.). Szélvihart jelentettek Orosházáról, Temes­várról, Vajdahunyadról, Nagybecskerek­ről. Jégeső esett Nagybecskereken és Deb­recenben. A hősürgedés, amely nyugatról indult el, kiterjedt az egész országra. A hőmérsékleti maximumok a legtöbb he­lyen 30 C fok fölé emelkedtek. Legmele­gebb volt 36 C fok (Versecen), a mini­mum 8 C fok (Tátrafüreden). Péntekre hőemelkedés és elvétve eső, vagy zivatar várható. Sü­rgöny-prognózis: Melegebb, elvétve­­ csapadék, zivatarok.

Next