Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)
1915-07-19 / 199. szám
ta am bek közt megemlíti, hogy a moszkvai gárdahadtestet teljesen megvertük s 2000 embert foglyul ejtettünk. Az ellenség Zvolenig vonult vásza. Zvolen Ivangorodtól délnyugat felé már csak harminc kilométerre van. Az egész orosz harctérről csak a Pilicafrontról nem jött eddig hír. Ma azonban a német vezérkar jelentéséből erről is hirt kapunk, még pedig örvendeteset, mert az oroszok otthagyva féléves lövészárkaikat, északra egész a Visztuláig vonulnak vissza, természetesen mi pedig üldözzük őket s ebben az üldöző harcokban 620 oroszt fogtunk el. A francia hadszíntérről is van jelenteni való, mégpedig az, hogy a németek a franciáknak a souchezi temető magaslatok ellen intézett támadásait visszaverték, de ami ennél jóval fontosabb, az, hogy a németek az argonnei erdőségben birtokukba jutott vonalat további sikerekkel javították meg. A franciák Lotharingiában is mozognak, de támadó mozdulataikat Lunevilletől keletre a németek visszaverték. Hogy a Dardanelláknál a Gallipoli-félszigeten a törökök naponkint verik az angolokat és a franciákat, ez már szinte olyan megszokott dolog, mint a nap fölkelte és lenyugvása. De érdekes, hogy amíg mi a tenger fenekére küldtük cirkálni az olasz Garibaldit, addig a törökök a Dardanellák előtt megjelent négy ellenséges szállító hajót municióstól és kapatostól együtt sülyesztettek el. Éppen ilyen eredménynyel harcolnak a törökök Mezopotámiában is, ahol Irak-Arábi területén fullasztották be az angol bárkákat csapatokkal együtt az Eufrátes folyóba, amelyek a folyón fölfelé Bagdadhoz igyekeztek. PESTI NAPLÓ 1915. június 19. A németek mindenütt verik az oroszt Soki ezer fogoly — Below, Scholz, Galtwitz, Woyrsch és Mackensen újabb diadalai — Egy szibériai hadtest teljes veresége A német főhadiszállás jelenti: Berlin, július 18. Nyugati hadszíntér: A franciáknak a SOUCHEZI temető magaslatok ellen intézett TÁMADÁSÁT VISSZAUTASÍTOTTUK. Az ARGONNI erdőségben birtokunkba jutott vonalat kisebb sikerekkel még MEGJAVÍTOTTUK. ,4 LES EPARGES magaslatokon még folyik a harc. -‡*"LOTHARINGIÁBAN visszaverték csapataink az ellenségnek(" EMBERMENYLNÉL (Lunevilletől keletre) és Bast DE SAPT környékén történt előretöréseit. v Keleti hadszíntér. BELOV tábornok hadseregének részei az oroszoknak sietve harcbavitt erősítéseit AUZNÁL megverték, elragadtak tőlük 3620 FOGLYOT, 6 ÁGYÚT és 3 GÉPFEGYVERT és most keleti irányban üldözik őket. A hadsereg egyéb részei KURSANYTÓL északkeletre harcolnak , e helységtől keletre rohammal elfoglalták a legelső ellenséges állást. A PISSA ÉS VISZTULA KÖZÖTT AZ OROSZOK FOLYTATJÁK VISSZAVONULÁSUKAT. SCHOLZ ÉS GALLWITZ TÁBORNOKOK CSAPATAI SARKUKBAN VANNAK. Ahol az ellenség előkészített állásaiban még ellenállott, ott megtámadták és megverték. Így támadták meg SCHOLZ tábornok csapatai POREMBY, WYK és PLOSZCZIZE helységeket. GALLWITZ tábornok hadseregének kötelékébe tartozó ezredek ÁTTÖRTÉK A MLODZIANOVO—KARNIEVO-I ERŐSEN KIÉPÍTETT ÁLLÁST. .4 FOGLYOK SZÁMA JELENTÉKENYEN NÖVEKEDIK. TOVÁBBI 4 ÁGYÚT ZSÁKMÁNYOLTUNK. A PILICÁTÓL ÉSZAKRA EGÉSZ A VISZTULÁIG AZ OROSZOK SZINTÉN visszavonuló mozdulatokba kezdtek. Utánuk nyomuló csapataink rövid üldöző harcok közben 620 OROSZT ELFOGTAK. Délkeleti hadszíntér : WOYRSCH vezérezredes hadseregének offenzívája a következő eredménynyel járt: Láuputaink július 17-én délelőtt heves ellenséges tűzben az ellenségnek minden eszközzel kiépített főállása előtt keskeny helyen keresztülküzdötték magukat a drótsövényakadályon és ezen a résen át előretörve 2000 MÉTER SZÉLESSÉGBEN ELFOGLALTÁK AZ ELLENSÉG ÁRKAIT. A nap folyamán az áttörés helyét SZÍVÓS közelharcban kitágították és AZ ELLENSÉGES ÁLLÁSBA MÉLYEN BEHATOLTAK. ESTÉRE A MOSZKVAI GÁRDAHADTEST LANDWEHR- ÉS TARTALÉK CSAPATAINK ELLENFELE MEG VOLT VERVE. ÉJJEL MEGKEZDTEK A VISSZAVONULÁST az uzanka szakasz mögé. (Zvolentől délre.) EKÖZBEN SÚLYOS VESZTESÉGEKET SZENVEDETT. 2000 EMBERT ELFOGTUNK, 5 GÉPFEGYVERT ZSÁKMÁNYOLTUNK. A FELSŐ VISZTULA ÉS A BUG SZAKASZ KÖZÖTT A HARC MACKENSEN TÁBORNAGY VEZETÉSE MELLETT FOLYIK. Az oroszokat német csapatok a Pilaczkovicze (Pliskitól délre) és Krasznoszlav közötti magaslatokról LEVERTÉK. Mindkét helységet rohammal elfoglalták. EGY ÚJONNAN A HARCBA VITT SZIBÉRIAI HADTEST NEM TUDTA ELHÁRÍTANI A VERESÉGET. MEGVERTÜK. TÖBB EZER OROSZT ELFOGTUNK. Legfelsőbb hadvezetőség Az északi háború Nagy csata Sokai környékert A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyivel) július 18. (Érkezett este 8 órakor.) Lokai táján helyi jellegű, de sikeres ütközetek voltak. Innen északnyugat felé, tehát a nagy összefüggés csupán a Vieprz folyó völgyétől megszakított dombos területen nagy csata van kifejlődőben. Itt igen erős orosz ellenállást kell legyőznünk. Mindenesetre biztató jel, hogy Orosz-Lengyelországban a Visztula balpartján az oroszok visszavonulóban vannak a szövetséges csapatok előtt. L. /NI. A bajor király beszéde katonáihoz München, julius 18. Az Arnulf herceg kaszárnya udvarán lajos király jelenlétében tegnap eskették fel a müncheni helyőrség különböző fegyvernemekhez tartozó legénységeit. Lajos király ez alkalommal a következő beszédet intézte a csapatokhoz: — Idestova egy éve, hogy Németország, Ausztria Magyarország és Törökország harcban áll az egész világgal. Aki azt hiszi, hogy fogytán van az erőnk, az téved. Ellenkezőleg, mind újabb és újabb erőket állítunk szembe az ellenséggel. Azok, akik az ellenség előtt állanak, a legkisebb mértékben sem veszítették el régi elszántságukat. Égnek a vágytól, hogy felhagyva a defenzívával, előretörhessenek. Azok pedig, akiket nemrégiben láttam és akiknek szerencséjük volt a Keleten győzedelmes hadjáratot folytatni, remélik, hogy újabb győzelmeket fognak kivívni. Galíciai tartózkodásom alatt meggyőződtem arról, hogy nemcsak a német csapatoknál, hanem szövetségeseink hadseregében és mindazokon a területeken, amelyeknek felszabadításában részt vettünk, a bajor névnek kitűnő hangzása van. Vajha maradna továbbra is. Tegyétek meg mindig a magatokét, hogy megtartsátok a bajor névnek ezt a jó hírnevet. Varsó elestét biztosra veszik Chlass®, julius 18. A Secolo-nak jelentik Londonból, hogy ott Varsó elestét biztosra veszik, de azt hiszik, hogy ez az orosz sereg ütközőképességét éppen olyan kevéssé fogja befolyásolni, mint ahogyan nem befolyásolta azt a középeurópai hatalmak galíciai offenzívája sem. A nyugati harctér Fenyegetik a semlegeseket Hága, július 18. A párisi Excelsior tegnapi vezércikke élénken rávall a francia politikára és arra, hogy a franciák most már legvégső reményüket abba a lehetetlenségbe vetik, hogy sikerült az összes semleges államokat a maguk ügyének megnyerni. Az Excelsior vezércikke igen éles hangon megállapítja, hogy már közeledik az az óra, amikor a semleges államok be fogják látni, hogy semlegességük fentartásával az entente érdekei ellen harcolnak. A semleges államok határozatlan magatartása tovább nem tarthat és kenyértörésre kell a sornak kerülnie. Ha ez az állapot rövidesen nem változik meg, akkor kegyetlenek leszünk és irgalmatlanul szétütünk közöttük, hogy az ellenség ellenállását megtörhessük. „Németország pénzügyi helyzete erősebb Angliáénál" L®udon, július 18. A City kereskedelmi testületeinek látogatott gyűlésén tegnap határozati javaslatot fogadtak el, amelyet Asquithnak átnyújtanak. A határozati javaslat azt a meggyőződését fejezi ki, hogy a nyilvános és magánkiadások dolgában a legszigorúbb