Pesti Napló, 1915. július (66. évfolyam, 181–211. szám)

1915-07-25 / 205. szám

„ Tasára equ nem fejeződött be, de mindinkább nyilván­való lesz az ollaszok második támadásának teljes sikertelensége. A görzi hídfő most is állandó támadás tárgya, de egyúttal állandó olasz kudarcok tárgya is. A doberdói fensi­kon, illetve annak észa­knyugati szélén, az olasz támadások mind ritkábbak és mindin­kább gyöngébbek lesznek. Úgy látszik, hogy az olasz támadások kitombolták magukat, mert a harcok nemcsak az Isonzó vonalán, hanem a karintiai és a tiroli határokon is szűnő­félben vannak, s mindinkább veszítenek erejükből. A Kín vidékén küzdő csapatok kö­zött különösen kitüntette magát a József fő­herceg nevét viselő gyalogság. A francia Harctéren az Argenneokban a franciák többször megismétlik sikertelen kézi­gránát támadásaikat. Tegnap említettük, hogy Champagneban a németek nagy robbantásokat végeztek és szép területet nyertek, ezeket a területeket ma a franciák vissza akarták fog­lalni, de támadásaik meghiúsultak. A támadá­sok Elzászban, Münster tájékán is megújul­ta­k, de sikertelenül, s itt az utóbbi napok üt­közetei utáni mintegy 2600 elesett francia he­ver a németek Arcvonala előtt. Arra a diplomáciai jegyzékre, amit a dug­b­uk dolgában a kettős monarkia Amerikához intézett, Amerika már elkészült a válaszszal. A válaszban az Egyesült Államok kormánya fogadja azt, hogy Amerika a maníciószállítás­tól vét a semlegesség ellen, mert mondja Ame­rika: ő kész mindenkinek, tehát Németország­nak és Ausztria-Magyarországnak is muníciót szállítani, azonban hogy a munció nem juthat el a tengeren Németországhoz és Ausztria-Ma­gyarországhoz, azért Amerikát felelősségre vonni nem lehet. Az a kívánság tehát, amit a kettős monarkia a municiószállitás dolgában Amerikához intézett: nem felelne meg a sem­legesség elvének s ennélfogva Amerika részéről sem is teljesíthető. Amerikának ezt a kihivó válaszát a Pesti Napló julius 16-iki számában mi előre megjó­soltuk. Megjósoltuk azt, hogy Amerika nem fogadja el a nemzetközi jognak a hadidugárura vonatkozó ama tételeit, hogy a lőszer dugáru­nak tekinthető. Mert míg az európai nemzet­közi jog szerint a m­uniciszállítás föltétlenül hadidugáru, addig Amerika az ő külön nem­zetközi joga szerint a municiószállítást hadi­dugárunak nem tekinti. Ezen a vitás tételen természetesen aztán megegyezni nem is lehet s csak az állapittható meg belőle, hogy hábo­rúban az európai nemzetközi jog egy lyukas mogyorót sem ér s a Bismarck-féle tétel az irányadó: Macht geht VOT Recht! Ha a municiószállítás dolgában Amerika velünk szemben kibúvót keres, ugyanezt a ki­búvót keresi Németországgal szemben is. A Lusitania-ügyben hónapok óta húzódó s már többször kicserélt diplomáciai jegyzékek dol­gában most Amerikán van a sor s ez az ame­rikai jegyzék Németországhoz már megérke­zett. Amerika itt szintén nem fogadja el Né­metországnak azt az érvelését, hogyha egy amerikai kereskedelmi hajó muníciót szállít a Németországgal háborúban álló államnak, hogy ezzel szemben Németország a hadijog alapján bánhatna el. Ennek a felfogásnak a következményeképpen az Egyesült Államok elnöke kijelenti, hogy az amerikai állampolgá­rok élete fölött alkudni nem lehet és ha né­met búvárhajók a jövőben is az amerikai ál­lampolgárok életére törnének, sőt azt megsem­misítenék: ebben az esetben Németországnak ezt a cselekedetét barátságtalan cselekedetnek volna kénytelen tekinteni, amely esetleg ve­szélyeztetné a két állam között fennálló diplo­máciai összeköttetést is. Minthogy Amerikának ez a felfogása ellen­kezik az európai nemzetközi joggal, de ellen­kezik Németországnak önfentartási érdekeivel is, kétségbe kell vonnunk azt, hogy a német búvárhajók ezután respektálnák az olyan ame­rikai kereskedelmi hajókat, amelyek Anglia részére muníciót szállítanak, még abban az esetben is, ha azokon a hajókon köztudomá­súlag amerikai állampolgárok lennének. Ezt bizonyára Amerika is jól tudja s a bekövet­kezhető összeütközések elől úgy fog kitérni, hogy a muníciót szállító hajókon amerikai állampolgárok ezután nem fognak utazni. Ez­­zel aztán a kérdés véglegesen is meg lesz oldva. Törökország a mi szövetségesünk, de tud­valevőleg Olaszország Törökországnak eddig még nem üzente meg a háborút, de nem üzente még meg Németországnak sem. A hely­zet Olaszország és Törökország között mind­inkább feszült lett s a törököknek, iletve a szenussziaknak Tripoliszban való támadó fel­lépése egészen elmérgesítette a helyzetet. El­tekintve ettől, nyilvánvaló lett Angolországnak és Franciaországnak a Dardanelláknál való tehetetlensége s már régóta ösztökélik Olasz­országot, hogy avatkozzon bele a török hábo­rúba is s küldjön seregeket a Dardanellákhoz. Ezt az entente érdekelt diplomatái maguk kö­zött el is határozták s mint hírlik, ennek kö­vetkeztében Olaszország már rövidesen meg­üzeni a háborút Törökországnak s két had­testet fog szállítani a Gallipoli-félszigetre. Az Adrián cirkáló angol-francia flottakülönít­ményt az olaszok váltják fel s a francia-angol flotta pedig a Dardanellákhoz fog menni. A Dardanellák ostromlásához szükséges flotta­bázis gyanánt Olaszország a tarantói öbölben lévő Tarantó hadikikötőt ajánlotta fel A világtörténelemben még nem láttunk olyan diplomáciai udvarlást, aminőt az entente, de különösen Angolország véghez visz, hogy, a balkánibeli semleges államokat az entente részére megnyerje és a középeuró­pai hatalmak és Törökország ellen háborús beavatkozásra bírja. Az udvarlás már egy év óta tart s mindent elkövettek, a terrorizálástól a legképtelenebb, hizelkedésig, de eredményte­lenül. Erre aztán aranyhegyeket ígértek, de a Balkán-államok az ígéretekre rá sem hederí­tettek. Most azonban azt az értesítést kapjuk, hogy Anglia pénzzel akarja megvásárolni a Balkán államokat és Romániának, Görögor­szágnak és Bulgáriának nagy kölcsönöket ajánl fel. Anglia azt hiszi, hogy ezzel célt fog érni, amint célt ért Olaszországgal is, akinek szintén ötmilliárd kölcsönt ajánlott fel arra az esetre, ha a háborúba beleavatkozik. Igaz, hogy a kapzsi Anglia megtalálja a maga szá­mítását s az olaszoknak adandó kölcsön elle­nében lekötötte az olasz pénzügyi vámokat. A Balkán-államoknál valószínűleg hasonló­képpen fog eljárni, de nem hisszük, hogy itt az angol kapzsiság célt érhetne, mert a Bal­kán-államok a pénzügyi önállóságuk lekötése mellett ebben az esetben még az állam­függetlenségüket és nemzeti exisztenciájukat is föláldoznák. PESTI NAPLÓ 191S Jutírw 2J>. Az északi háború Nagy küzdelem a Bug és Visztula közt A Pesti Napló haditudósítójától (A hadisajtószállás engedélyével) Julim 24. (Érkezett este hét órakor) Az orosz hadvezetőség nyilvánvalóan sors­döntő jelentőségűnek fogja föl a most folyó harcot. A legutóbbi napokban már szélső ha­tárát érte el a kétségbeesett ellenállás és a mai jelentések arról adnak hírt, hogy a harcok he­vessége még fokozódott és a Visztula és Bug közti terület szinte elképzelhetetlen méretű és forróságú küzdelem színhelye. Jelentékenyebb válo­zás itt ma nem történt. Megállapítják, hogy a foglyok száma a legutóbbi adatokhoz képest erősen megnövel­kedett azon a területen, a Visztulától keletre, amelyet József Ferdinánd főherceg legutóbbi előretörésénél vett birtokába. Azok az orosz kísérletek, amelyek a legutóbbi hét súlyos ku­darcainak ellensúlyozását célozzák, úgyszólván az egész frontra kiterjednek. Csupán a Zlota-Lipa mentén volt viszonylag nyugalom. " A felső Bugnál épp úgy megkísérelték az oroszok az előretörést, mint szélső keleti szár­nyunknak azon az exponált részén, amely a Dnyeszter és a Pruth között északról dél felé húzódik és a román határhoz csatlakozva le­zárja a frontot. Mindezeket a támadásokat visszautasítottuk, tehát még nyugtalanítási cél­jukért sem érték el. Lengyel Géza Hol várják az oroszok a döntést, Kopenhága, július 24. Pétervári távirat­­szerint Orosz katonai körök­ben a hadiállapotot úgy ítélik meg, hogy —­ miután Ivangorod a küzdelem területébe került, — csak most várható az operációk kifejlődése a terjedel­mes Visztula-fronton, mely stratégiailag elő van készítve és jó utakkal bír. A katonai körök véle­ménye szerint az orosz hadsereg csak most jut ahoz a lehetőséghez, hogy az eddig csendesen fekvő Ivangorod és Novogeorg­evszk várakat teljesen ki­használja. A l­egfontosabb és legkomolyabb csata van előkészületben, olyan csata, — mely a szak­értők szerint,­­ a benne résztvevő csapattömegek nagysága ellenére sem tarthat sokáig. A katonai körök a­ Visztula és Bug közt levő harcszintért olyannak tartják, hogy ott lesz az egész hadjárat döntő csatája. Moraht őrnagy az oroszok áttárolásáról Bécs, július 24. A Leite Freie Presse Morart őrnagy tollából cikket közöl az oroszok átkarolásáról. A cikk a kö­vetkezőket mondja: Az egész világ azzal a kérdés­sel foglalkozik, minő kilátásaink vannak az elért stratégiai helyzetben. A legelvakultabbak is elis­merik, hogy offenzívánk további előrevitele nap­ról-napra fenyegetőbbé válik az oroszokra, akik­nek határozniuk kell arra nézve, várjon a harcot három arcvonal felé fölveszik-e vagy feladják. Az orosz csapatok megrendülése félreismerhetetlen és következik egyrészt az orosz hadügyi szerveze mélyreható vereségeinek egész sorozatából, más­részt a növekvő fegyverhiányból. Mind a két tü­net a legközelebbi harcok folyamán még foko­zódni fog. Változást előidézni az oros­z hadsereg csak akkor lesz képes, ha az ellenségtől teljesen el­szakítva magát, a mostani harcterektől távol bő­séges időt a maga újjászervezésére fordíthat. Ilyenképpen nőnek az orosz centrumállás átkarolá­sának kilátásai és előhaladásunk következményei napról-napra fokozódó mértékben szűkítik az orosz hadvezetőség rendelkezési szabadságát. Be kell várnunk, várjon azt az elhatározást, hogy erős hátvédek védelme alatt kelet felé kibújjanak, ideje­korán meg tudják-e valósítani.

Next