Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)

1915-08-10 / 221. szám

J& Zlota-Lipsánál Az összeomlott orosz támadások — Anna Pavlovna fotográfiája — Az új görbe tükör­ ­— augusztus 4. A Pflanzer-hadsereg dnyeszteri előretöréseivl kapcsolatosan haladtak a Zlota-Lipa völgyében német déli hadsereg vitézei. A pontnál, ahol a Sta-Lipa a Dnyeszterbe ömlik, magyar fiuk, fel­déki magyar ezred tartotta a kapcsolatot a két­­dsereg között; régen kipróbált magyar katonák. rz oroszok e ponton már a Pruth-tól húzódtak sszafelé s az üldöző csapatok naponkint huszonöt klométert is megtettek, hogy nyomába érjenek az­roszoknak. A folyó torkolatán tul alig zengett né­ány ágyuszó, az oroszok mind mélyebbre és mé­ebbre vonulnak vissza a legközelebbi hegylánco­kig, itt azonban a hegynek ormain fogadja őket főre elkészített állás. A magyar ezred is elássa magát s most már csak pozícióharcok indulnak. Hy megy ez néhány napig, midőn július derekán flentámadásokat kísérel meg a mieinkkel szemben élő 282-ik orosz gyalogezred. Holdfényes éjszaka tükröződik a Zlota-Lipa izén, kis jelentéktelen község mellett fekszik a magyar ezred egy kis különítménye. A folyón fa­n­d vezet át, ezt a fahidat akarja az orosz birto­kba venni. A folyó parton drótsövényünk huzó­lik s e drótsövény felé tart a 282-ik orosz gyalogezred, minden tartalékával. Ideát csak egy kis tülönitmény magyar katona, alig századnyi. Ván­nak csöndben s nem izgatja őket az oroszok foly­tonos harsogó hurrája ... Feltűnik azonban az orosz csatárvonal közepén egy hatalmas alak,­­ amint hosszú karddal hadonász. Orosz tiszt. Ná­lunk általános csodálkozás, nem láttak még ro­hamozó orosz tisztet. —­u­rrá, úrrá, úrrá! . . . zeng az egész folyó­part, zárt tömegekké fejlődnek az oroszok, mind egy irányban tart, neki a hídnak. Ekkor indul meg nálunk az ágyúzás s ekkor kezdődik gyors egymásutánban a gyalogsági szal­vé. Elsőnek bukik el az orosz tiszt, hullahalom nő fölötte, a puskák folyton ropognak, az oroszok urrázását valami hörgő ordítozás váltja föl, böm­böl, jajgat az egész völgy, fordulna már vissza az orosz tömeg, hátulról azonban géppustát hajtja előre . . . Talán arasznyij sem haladt helyéből to­vább a hold, az orosz támadás megállt s a 282-ik orosz gyalogezred parancsnoka csak azt jelent­hette, hogy ezrede megsemmisült. A mieink a drótsövény záró bakjait elmozdít­ják, szanitécek hordják állásainkba az orosz se­besülteket. Behozzák a rohamot vezető orosz tisast holttestét is. Halott, öt golyó fúrta át. Lebagyon Pavil, szép, szőke bőrű, nagybajuszú, negyven­éves. Tartalékos főhadnagy. A zebében fotográfia, kis amatőr fénykép, barna asszonyfej rajta, ábrándos szemmel tekint le a képről, a kezében virág. A képet lefoglalta abba a levélbe, melynek kíséretével elküldötte Lebegyev Pavilnak. S ráírta téntaceruzával szive üzenetét. Ezt irta: Te a becsület mezejére megysz és oda kísér az én imádságom Ha megcsal barátod , ha szived dohogni megszűnt, vagy ha boldogtalan légysz, ugy akkor elsorvad az én lelkem is. A messzi idegenben is gondolj rám. 1915. április 15., este 7 óra, Moszkva. Anna Pavlovna. Faragtak néki kettős fakeresztet, elvitték az erdő tövébe s az ott megásott sírba tették Leber­gyov Pavilt, s a szive fölé helyezték a fotográfiát! És hozzák, éjfélig még egyre hordják a hol­takat és sebesülteket a magyar szanitécek. Emlé­kek, levelek, a cárné ajándékba adott zsebkendői jönnek elő. Látunk egy vicclapot is, „Novoje Noi­­voje Zerkala", „Új görbe tükör" a címe, Moszkvái­ban jelenik meg. Még a január 18-iki szám Otromba viccelt, de az orosz katonáknak kétségt kívül mulatságosak. A címlapon a skandináv ki­rályok találkozása, amint a három uralkodó ir tanácstalanul tanácskozik. Azután krónikák, rövid párbeszédes viccek természetesen mind orosz és ántant dicsőségtől csepegő. Az ,,egy filozófus és politikus beszélge­tésé"-ben Berchtold nagykövetünk távozását tár­gyalja s azt követi egy kép, mely már a magyar­­oknak hízeleg. Berchtold mint osztrák politika kis törpének van rajzolva s Tisza, a magyar politis­kus óriása nőtt mellette . . . — Értitek-e, — kérdi a tolmács az orosz foglyokat és sebesülteket. —• értitek-e, hogy miről irt ez az újság? Tűnődve néztek egymásra. — A tisztijeink olvasták és nagyokat mulat­tak. Olykor nekünk is mondtak tréfát s­zervettünk mink is, — már csak kötelességből is. PESTI NAPLÓ 1915. ragasztás W. 9 . HABI CSEREPEK 1t harang reménye Marquillies francia község hazafias közönsége ezelőtt mintegy tizennyolc évvel uj ha­angot öntetett a templom számára és a ha­ragra a következő föliratot vésette : „Születtem 1897. július 18-án Marquillies­sen, Coget Alexandre polgármester, Mille­amps Louis vicedékán plébános és Dubart Emil helyettes plébáno idejében. Megkeresztelt ngem Mr. Carpentier, La Basée dékánja a kö­etkező névre : „Josefin Paulina". Kereszt­páni Coget polgármester úr, keresztanyám Ijidame Brame. Dicsérem az igaz Istent, a hi­teket istentiszteletre hivom és remélem, hogy gy nap győzelemre fogok harangozni, mikor I­zász-l­otaringia visszakerül Franciaország­b­a. A harang reménye nem teljesedett be. Ab­ban az időben, amikor a németek elfoglalták Jarquillies községet, a harang a német kato­nák zsákmánya lett. Nem öntöttek belőle igyut, hanem egészen más dolgot cselekedtek vele. Visszatették a toronyba és meghúzták a harangot 1915. május 3-án a gorlicei áttörés emlékére. Ez az esemény rá is van vésve foly­atólag a harangra. Másodszor meghúzták a harangot június 22-én, Lemberg visszafoglalá­skor. Ez az esemény is meg van rajta örökít­ve egy további feliratban. Azóta talán már Farsó bevétele is helyet talált a naiv kis fa­usi harangon, amely ájtatos megkeresztelése­kor aligha sejtette, mi mindent nem fognak még ráírni élete tizennyolcadik évében. At rémhír­terjesztő Tarr Francis angol állampolgár, aki egyébként német eredetű, kétszáz shilling pénzbírságra ítélte a pontytreddi bíróság ha­mis hírek terjesztése miatt. Az angol bíróság lazug rémhír­terjesztőnek bélyegezte meg. Hi­vatalos bírói ítéletben állapította meg,­­hogy Tarr Francis nem szavahihető dzsentimén, hanem hazug, rágalmazó és galád híreket ko­rol, hogy polgártársait fölizgassa, álmatlan éj­szakákat okozzon nekik hazudozásaival. A leg­csunyább bűnben találtatott vétkesnek Tarr Francis. És miért ?. A birói ítélet megokolása kiemeli, hogy Tarr Francis azt a szemensze­dett valótlanságot terjesztette mindenfelé, hogy­­ Varsó elesett . Ha nem is angol, de legalább francia em­ber volt az, aki ezt a bölcseséget írta: „Más az igazság a Pireneusokon innen, mint túl". Pas­calnak ezzel a mondásával vigasztalódhatik meg a hazug Tarr Francis. A jószívűség ötletei A zsebek ellen való offenzíva, a jótékony­sági akció valósággal újjászületését éli meg ebben a háborúban. Már azt hittük, hogy a jótékony szivek minden fortélya kimerült és ebben a szakmában újításról többé nem lehet szó. Jótékonysági hangverseny, kabaré, kiállí­tás, bazár, hólabda, bélyeg, sorsjegy, gyermek­nap és ilyen meg olyan nap : mindez már volt a világon és tudvalévő, hogy a jó szivek meg­támadásához is sztratégiai ügyesség kell, amelynek fő eleme a meglepetés, a váratlanság, az újság ellenállhatatlan ingere. Nálunk a jótékonysági akció a háború elején nagy lelkesedéssel, de sablonos eszkö­zökkel indult meg, sőt magán­ambíciók és még rejtettebb célok számára bőven kínálkozó zsákmány volt, míg aztán elég gyorsan és elég erélyesen centralizálták a jótékonysági moz­galmat, hogy eredményesebb legyen és lehető­leg a rászorultak zsebe teljék meg és ne m­­ásoké. Ez a centralizáció csak szabályozhatta a jótékonysági akciót, de nem fokozhatta. A fo­kozáshoz ötletek kellettek és valljuk meg, hogy ötletek bőven termettek az ötleteknek ez országában, sőt meg is valósultak, amik jósá­gukat jelentik. A faszobor, amelyre páncél­lemezeket vernek az adakozók nevével, a pincér számoló cédulája, amely egy féllérnyi jószívű adót ró a közönségre, a gyűjtő ládák, amelyeknek megható tartalma ablakon át lát­ható, a negyvenkét centiméteres mozsáralakú nyilvános gyűjtőpersely, a lövészárok-látvá­nyosság jótékony célú belépődíjjal, a vurstli jobbnevű művészek közreműködésével, hábo­rús gyermekrajzok kiállítása, az események napról-napra való nyomjelző térképe, amely­nek bizonyos százaléka szintén jótékony célra jut és m­ég sok egyéb ötlet, amit hirtelen toll­hegygyel össze sem lehet gyűjteni, arra valla­nak, hogy az emberi ötletesség kifogyhatatlan m­ég akkor is, ha szegényebb felebarátjai szá­mára kell a pénzt előteremteni. A háború a jó­tékonysági akciót ötletesebbé, taktikusab­bá tette. Az ötletek művészi és egyéb fajszágá­hoz ugyan szó férhetne, de a fő mégis csak az, hogy a pénz, amelyre szükség van, begyűl­jön. És minden ötlet jó, ami pénzt hoz az oltárra. De egyet mégis figyelmébe szeretnénk ajánlani a jótékony ötletek termelőinek, hogy az igazán jó­­ötlet mégis csak az, amely fő­célján, a jótékonyságon kívül egyben még más nemes célt is tud szolgálni, mint amilyen pél­dául az emberek műveltségének, ízlésének eme­lése, ami a háború alatt sem szünetelhet egé­szen. Ebben a tekintetben sokat tanulhatnánk­ a németektől, akik nagyon értenek a kulturális hatással egybekötött jótékonyság akcióhoz. Sz. wwwwywwwwwwww­wwwwv Svájc békét közvetít A Pesti Napló tudósítójától Zürich, augusztus 6. Varsó elestének híre váratlanul köszöntött be­ Svájciba. Tulajdonképpen mindenki várta, hogy a vár elesik, d­e ilyen gyorsaságot nem gondoltak. Zürichben általános volt az öröm és a német svájciak megmutatták, hogy a németekkel most is együtt éreznek. Mi, magyarok és osztrákok hama-­ rosan egy fényes ünnepséget rendeztünk, amelyen megjelent Maurig v. Soonfeld konzulunk is. A­ hangulat lelkes volt és együtt hangzott a Gott­­ erhalte a mi Himnuszunkkal. Persze, nem feled­keztünk meg német szövetségesünkről sem és az ovációkban kifogyhatatlanok voltunk. Más, német svájci lapokból ugyanezt a ham­gulatot olvastuk ki és különösen Baselben volt nagy az öröm és ott is ünnepségeket tartottak. A­ francia­ Svájc hidegen fogadta a hírt, de érdekes­nek tartjuk megemlíteni, hogy a hangulat az volt, hogy jó, hogy ez megtörtént, mivel ez is egy lé­péssel közelebb hozta a békét, aminthogy mindenki meg van arról győződve, hogy ez a gyors orosz visszavonulás nem más, mint az orosz hadsereg katasztrofális helyzete és azt várják, hogy rövid időn belül meg lesz a döntő győzelem is. Nyert szellemben is a „Journal de Genéve", a „Journal de Lausane", különösen fontos megjegyezni, hogy mind a két lap erősen entente barát. A Szövetségi Tanácsban, mikor híre jött Varsó és Ivangorod elestének, tárgyalták a várt hatást és egyrészt az a vélemény vert gyökeret, hogy ak

Next