Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)
1915-08-01 / 212. szám
3L41 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 1. J hadi*nyaralás Bizonyos gazdasági lehetőségeken felül és a testi meg a lelki kultura megfelelő fokán a nyári üdülés nem fényűzés többé, hanem életszükséglet. Éppen ezért nem illik kegyes szemforgatással beszélni arról, hogy mikor drága véreink a lövészárokban küzdenek, akkor a nyaralás, üdülés, utazás és eféle lelki, meg testi kényeztetések rossz vért szülnek. Ha valaha, úgy most igazán megkívánja az idegzet a magáét és csak a farizeusok csinálhatnak illik nem illik kérdést abból, hogy a háborus nyarat szabad-e máshol tölteni, mint a pesti bérkaszárnyában! Kétségtelen azért, hogy a nyaralás kérdése, amely pedig más időkben már a téli hónapokban is állandó szőnyegen forog a családi megbeszéléseken, csak május első hetében, a gorlicei áttörés sikere után vált igazán aktuálissá. Amíg a harctereken bizonytalanság honolt, négy-hathetes időtávolságokra nem rendezkedett be a gondolkodás. A májusi nagy galíciai győzelmek azonban döntő hatással voltak a pesti ember elhatározásaira, atavalyi elrontott nyarat, az idei izgalmas telet ki kell pihenni és így júniusban mindenütt a nyaralás lett a legsürgetőbb kérdés. Valami nagy válogatásra persze nem kínálkozott az alkalom, felette határoltak voltak a lehetőségek. Ahol a családfő még nincs a harctéren, ott sorozás előtt áll, ahol meg már csak az asszony és a gyermekek vannak itthon, ott meg egy okkal több, hogy közelebb legyenek a fővároshoz és így a környék nyaralóhelyeire igen sokan mentek olyanok is, akik még soha nem nyaraltak Budapest körül. A Svábhegy, Zugliget, Hűvösvölgy az idén az első nyaralási övezet. Azután jön a Mátyásföld—Gödöllő külső övezetnek, ennek Budakeszi és Török-Bálint, valamint Budafok környéke a dunántúli megfelelő oldala. A Göd— Nagymaros—Visegrád—Verőce—Kovácspatak vonal, és még Szent-Endre—Leányfalu—Tahiddal ezek a környékbeli megoldások, melyek után már csak a Balaton következik. A Balaton az idén a magyar nyaralás középpontja, mint ahogyan esztendők óta így kellett volna hogy legyen. Egyúttal már majdnem a legtávolabbi határ, ahova eljut a pesti család, mert a többi magyar fürdővidékek alig is rendezkedtek be az idei nyárra, az osztrák fürdők közül pedig azok a helyek, melyek forgalomképesek, ugyancsak túl vannak zsúfolva az osztrák üdülő közönséggel. A Tátra csak korlátozod számban fogadja be a nyaralókat, üdülő katonák számára vannak lefoglalva a nagy hotelek és az élet nem olyan eleven, mint máskor, hiszen három hónap előtt ott még ágyúzengés visszhangzott az ormokról és köröskörül ott a háború nyoma, ha a tátrai helyek nem is képeztek közvetlenül hadiszinteret. Az északmagyarországi fürdő- és üdülőhelyektől általában ezért az idegenkedés, ha napról-napra távolodnak is a háborútól, az, hogy oly közel voltak, egymagában is elegendő, hogy ne keressék fel őket az emberek. A háború elől menekülni akar most az idegrendszer! Az északmagyarországi fürdők ilyenképpen érthetően gyenge szezonja mellett az erdélyi fürdőket se nagyon keresték fel. A közlekedés nem olyan jó, mint máskor. A Tátra és Erdély nagyobbrészt ki van tehát kapcsolva a programmokból, az Adria hadszíntéri terület, csakúgy, mint Tirol és a Krajna, karinthiai vidék is, akik tehát a pestkörnyéki és a balatoni lehetőségekkel nem érték be, azoknak csupán a Bécs környéke, a Semmering, a Salzkammergut, továbbá a cseh fürdők, Karlsbad, Marienbad és Franzensbad maradtak meg. Mert útlevelet sem németországi, sem svájci, vagy hollandi, esetileg dán, vagy skandináv utazásokra se lehet kapni. A balatoni nyaralást választották tehát igen sokan, azok sorából, akik talán még egy nyarat se töltöttek magyar fürdőn. Ez a nyár lett volna az, amikor a mi jó közönségünkkel meg lehetett volna kedveltetni a magyar fürdőket, a hazai nyaralást, amelytől mindig is az aránytalan drágaság, a külföldi fürdőkön már magától értetődő, de itthon még mindig hiányzó kényelem tartotta vissza a publikumot, meg talán az az ázsiai szak..., hogy a hazai ikisszerű viszonyok közepette nem egyforma értéke van a százkoronásnak. A magyar fürdőkön még osztályozzák a fürdővendéget, még nem jutottak el odáig, hogy minden vendég csupán hotelszoba-szám, akinek egyforma elbánás jár a pénzéért. A balatoni nyár kellemes az idén! Nincsenek nagy melegek, a napfürdővel is úgy vannak, mint a hústalan napokkal, egy hétre kettő is esik. Azért ott tolong Siófokon egész Budapest és Balatonfüreden régi szokás szerint az idén is előkelő társaság van. Földvár már nem olyan ekszkluzív, Boglár még minegy siró hevesi asszony Kairól, Füredről, Tárkányról? Gyorsan szárnyaló dühöngőn, áradatrohanón lefutnak a hegyek derekáig, völgyek alázatos kukoricatábláiig a sötét, gomolygó, óriás feketeszürke foszlányok s a galíciai Répafi megnyitja az égi kanonént. A hegyen tul a Zlota-Lipa kacskaringójába Csontos Szigfrid és Attila belelőtték tüzes nyilukat, a hegyek, erdők, fülledt völgyek, elbujt kráterek, patakok és tavak e jelre vártak, hogy titkolt ruháikat, nekiuszitsák. Kitört a vihar. A völgyben, melynek pereme gyertyaegyenes fenyőkkel telitüzdelt s mely fölött szürke fátyolt vont a zuhogó eső s e szürke fátyolon keresztül, mint a kifeszített hurok, ugy csüngenek az eső vonalai, mint egy kis kalitka, elárvult kocsi cupakos, vén, keshedt lengyel kuporog a bakján s a hátsó ülés ponyvaernyője alatt honvéd-főhadnagy. A fenyveskoszorúra egyre hullik az égi elektromos áram, döreje szinte felporozza a habzó vizeket, megszédíti a hegyet, az erdőtalajt, a ló felborzolja gőzölgő szőrét, a gyeplőn nagyot ránt a lengyel. — Prose pan ... Nem lehet menni, belepusztul ebbe az ember. Olyan vagyok, mint akit hordóba mártottak. A főhadnagy kidugja fejét a ponyva alól: — Csak előre, hajts! Csontos Szigfrid e pillanatban suhintotta el új nyilát, nyomában Répafi mester szörnyűt hahotázott és a szemközti gerincen egy óriás fenyő nagyot nyöszörgött, kettévált,dig demokrata. Fonyód, Lelle, Szemes, Zamárdi, Aliga, azután a másik párt sok ezer pesti családnak nyújt nyári menedéket. A drágaság csak a lakásokat hagyta érintetlenül. Siófokot, Füredet és Földvárt kivéve, normális árak vannak, egy-egy villát olcsóbban is adtak, mint az előző években. Ám az élelmiszerek éppen olyan drágák, mint a fővárosban, viszont a megszerzésük az elképzelhető legnehezebb, nem kapni semmit a Balaton környékén, az elsőrendű élelmi cikkek beszerzésének nehézségei vannak, akik saját háztartást próbálnak vezetni, alig tudják ellátni magukat élelmiszerekkel. , Ne áltassuk magunkat, ez a hadinyaralás, ez a kukoricalisztes-fürdőzés, éppenséggel nem fogja rászoktatni a mi külföldre járó honfitársainkat arra, hogy a pénzüket hazai fürdőkbe vigyék és az életük pihenési s fényűzési heteit itthon töltsék el Az idén nem lehet elmenni máshova, hát itthon maradnak, azonban mihelyt kinyílnak a határok, a magyarok ismét megjelennek a nagy világfürdők hotelhabljaiban, tengerpartjain, a nagyvilági üdülőhelyek szép fehér erdei útjain. A mi szegényes ezközeinkkel nem lehet ezt a pénzéért komfortra szokott osztályt az igényei leszállítására rábírni, róluk le kell mondani a magyar fürdőéletnek. Ellenben az idei tapasztalatok, az, hogy még egy világháborúban is nyilvánvaló közszükségnek bizonyul az üdülés, a nyaralás, meggyőzhették a magyar fürdők ügyét intéző köröket arról, hogy a polgárság számára, méltányos árakkal és jó vezetéssel igenis szükséges, érdemes és lehetséges üdülő- és fürdőhelyeket fentartani. A magyar fürdőügy propagandája úgyszólván egészen a magyar sajtó önzetlenségén alapul, ostorozzuk a közönséget, amely külföldre viszi a pénzét és az általános gazdasági szempontokon kívül igazán nincs is más, ami támogathatná ezt az álláspontot, mert a magyar fürdők tulajdonosai, vezetői mit sem tesznek hozzá, hogy a közönség normális időkben itthon maradjon. A magyar fürdő drága, megközelítően sem nyújtja azt, amit a külföldön járt üdülő mindenütt olcsóbban és jobban megkaphat, amellett, — hogy pestiesen fejezzük ki magunkat, — nem az az ember a pénzéért, nincs öröme belőle, ahogyan elszedik tőle. Ebben az évben ügyes kézzel meg lehetett volna oldani az elmúlt évtizedek hibáit, mulasztásait, de ezt a kis fáradtságot sem vették a magyar fürdők vezetői. Csupa panasz, méltatlankodás hallatszik a közönség köréből, különösen abból a körből, amelyiket éppen haza kellett volna szoktatni, azok sorából, akik eddig nyaranta kül- Vihar a Zlotai Ligán Följegyzések julius elejéről A brezanyi mocsár táján fölébredt a galíciai Répafi és két füstgomolyagot fellökött a dolomitos hegyek ormára. Két ökölnyi komulusz-felhőt, mely pajkos játékot űz, mintha valamely titkos Fregolit rejtegetne. Mintha fotografáló művész volna, vagy talán Dnyeszter-menti délibábtól tanulhatta, elibénk veti, mi alatta vagy közelében fekszik. Ágyúk rohannak . . . Ott egy hatalmas lovas óriási dárdát szegez orosz vitéz mellének; mögötte kéttornyú templom füstölög s a templomon tul gyalogosok menetelnek s egy hosszú kéz nyúlik föléjük áldásosztón, szinte lilaszine van, mint valami lilakertyüs érseki kéznek, melyen éledő csillagok tűjével sziporkázik a smaragd. Valóban, az almányi haszinü felleg most, amint szétterjeng, papi főt mutat, melyen a főpásztori süveg szalagja fodrozódik. Talán a pápa? . . . Vagy régi sisakos vitéz, talán Csontos Szigfrid, vagy a magyar ezred fölött éppen Attila? A közelben nagykoronájú nyárfák, siró nyárfák. A zavalovi, markovai völgyből ereszkednek a sirámok, mintha rég pihent óriás orgona szólana. Elúsznak a horozankai sik tengerébe a tarlók fölé s utánuk hajoltan nyögnek a nyárfák. Szegedvidéki szikeseken tud igy sirni a szél a táj fölött, midőn sürgönydrótokat összekuszál és szélmalomvitorlát megbolondít. Pillanatra még megáll az összefolyt felhő, még látni rajta asszonyarcokat. Ki az 5. szőke? Krimhilda, vagy Réka. Vagy talán T3ZZIj 1 mint a gyufaszál, melybe bicska hasit. Egy kicsit füstölgött is. — Prose pan .. . Inkább lőjj keresztül. Irtózatos, új dördülések, az esőtől már nem lehet látni, összeolvadt sötét és a völgygyel, a dübörgésekbe fénysávok villantak, mozgott, imbolygott az egész hegypárkány, mintha bensőjében is fölébredt volna a szunynyadó vulkán, az erdő imbolygott jobbrabalra, mintha minden fa szakállán gonosz erdei manó himbálózna. Az öreg lengyel már a kocsi alatt nyögi décsel: — Csak most, csak most az egyszer segíti még meg, Ó én Jézusom! A vizek zajlanak a hegyek oldalán, szinte kerepelnek a fák derekán a szenvedő bozótok galyai, úgy ver a zaj, mintha rejtett vizimalmok kerekein zuhognának a habok, kövek, szikladarabok hengerülnek, lejön a vizek gördülésén egy szétvert puskatusa, a dühöngő vihar lehordja az erdő titkát, akadozón, bukdácsolón lejön egy drótgöngyöleg, nyomában egy sárga tömeg zökken a bozótok tövébe, aztán lehencsereg a kocsiút mellé, az út mögött kis gödröcske vízzel telitett. Belecuppan. — Prose pan, prose pan, — ordit föl a lengyel a kocsi alatt. — orosz halott! A főhadnagy félrehúzza a ponyvát, néz kifelé. Valóban, orosz katona. Az erdőben felejtett orosz halott. Hogy leesett, hogy belezuhant a gödörbe, a törzse a gödör szélén nyúlt végig, a feje rőtszakállas, a haja hoszszúra nőtt. A fülében fülönfüggő, apró fekete gombocskával. Nyilván fülbajos volt. Az eső rápaskol, a szél meglengeti rajta a sárga felöltőt. A fenével megfordul ""