Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)

1915-08-01 / 212. szám

3L41 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 1. J­ hadi*nyaralás Bizonyos gazdasági lehetőségeken felül és a testi meg a lelki kultura megfelelő fokán a nyári üdülés nem fényűzés többé, hanem életszükséglet. Éppen ezért nem illik kegyes szemforgatással beszélni arról, hogy mikor drága véreink a lövészárokban küzdenek, ak­kor a nyaralás, üdülés, utazás és eféle lelki, meg testi kényeztetések rossz vért szülnek. Ha valaha, úgy most igazán megkívánja az idegzet a magáét és csak a farizeusok csinál­hatnak illik nem illik kérdést abból, hogy a háborus nyarat szabad-e máshol tölteni, mint a pesti bérkaszárnyában! Kétségtelen azért, hogy a nyaralás kér­dése, amely pedig más időkben már a téli hó­napokban is állandó szőnyegen forog a csa­ládi megbeszéléseken, csak május első heté­ben, a gorlicei áttörés sikere után vált igazán aktuálissá. Amíg a harctereken bizonytalan­ság honolt, négy-hathetes időtávolságokra nem rendezkedett be a gondolkodás. A májusi nagy galíciai győzelmek azonban döntő hatás­sal voltak a pesti ember elhatározásaira, a­­tavalyi elrontott nyarat, az idei izgalmas te­let ki kell pihenni és így júniusban mindenütt a nyaralás lett a legsürgetőbb kérdés. Valami nagy válogatásra persze nem kí­nálkozott az alkalom, felette határoltak voltak a lehetőségek. Ahol a családfő még nincs a harctéren, ott sorozás előtt áll, ahol meg már csak az asszony és a gyermekek vannak itt­hon, ott meg egy okkal több, hogy közelebb legyenek a fővároshoz és így a környék nya­ralóhelyeire igen sokan mentek olyanok is, akik még soha nem nyaraltak Budapest kö­rül. A Svábhegy, Zugliget, Hűvösvölgy az idén az első nyaralási övezet. Azután jön a Mátyás­föld—Gödöllő külső övezetnek, ennek Buda­keszi és Török-Bálint, valamint Budafok kör­nyéke a dunántúli megfelelő oldala. A Göd— Nagymaros—Visegrád—Verőce—Kovácspatak vonal, és még Szent-Endre—Leányfalu—Tahi­d­dal ezek a környékbeli megoldások, melyek után már csak a Balaton következik. A Ba­laton az idén a magyar nyaralás középpontja, mint ahogyan esztendők óta így kellett volna hogy legyen. Egyúttal már majdnem a leg­távolabbi határ, ahova eljut a pesti család, mert a többi magyar fürdővidékek alig is rendezkedtek be az idei nyárra, az osztrák fürdők közül pedig azok a helyek, melyek forgalomképesek, ugyancsak túl vannak zsú­folva az osztrák üdülő közönséggel. A Tátra csak korlátozod számban fo­gadja be a nyaralókat, üdülő katonák szá­mára vannak lefoglalva a nagy hotelek és az élet nem olyan eleven, mint máskor, hiszen három hónap előtt ott még ágyúzengés vissz­hangzott az ormokról és köröskörül ott a há­ború nyoma, ha a tátrai helyek nem is képez­tek közvetlenül hadiszinteret. Az északmagyar­országi fürdő- és üdülőhelyektől általában ezért az idegenkedés, ha napról-napra távo­lodnak is a háborútól, az, hogy oly közel voltak, egymagában is elegendő, hogy ne ke­ressék fel őket az emberek. A háború elől menekülni akar most az idegrendszer! Az északmagyarországi fürdők ilyenképpen ért­hetően gyenge szezonja mellett az erdélyi fürdőket se nagyon keresték fel. A közlekedés nem olyan jó, mint máskor. A Tátra és Erdély nagyobbrészt ki van tehát kapcsolva a programmokból, az Adria hadszíntéri terület, csakúgy, mint Tirol és a Krajna, karinthiai vidék is, akik tehát a pest­környéki és a balatoni lehetőségekkel nem ér­ték be, azoknak csupán a Bécs környéke, a Semmering, a Salzkammergut, továbbá a cseh fürdők, Karlsbad, Marienbad és Fran­zensbad maradtak meg. Mert útlevelet sem németországi, sem svájci, vagy hollandi, eseti­leg dán, vagy skandináv utazásokra­­ se lehet kapni. A balatoni nyaralást választották tehát igen sokan, azok sorából, akik talán még egy nyarat se töltöttek magyar fürdőn. Ez a nyár lett volna az, amikor a mi jó közönségünkkel meg lehetett volna kedvel­tetni a magyar fürdőket, a hazai nyaralást, amelytől mindig is az aránytalan drágaság, a külföldi fürdőkön már magától értetődő, de itthon még mindig hiányzó kényelem tartotta vissza a publikumot, meg talán az az ázsiai szak..., hogy a hazai ikisszerű viszonyok kö­zepette nem egyforma értéke van a százkoro­násnak. A magyar fürdőkön még osztályoz­zák a fürdővendéget, még nem jutottak el odáig, hogy minden vendég csupán hotel­szoba-szám, akinek egyforma elbánás jár a pénzéért. A balatoni nyár kellemes az idén! Nin­csenek nagy melegek, a napfürdővel is úgy vannak, mint a hústalan napokkal, egy hétre kettő is esik. Azért ott tolong Siófokon egész Budapest és Balatonfüreden régi szokás sze­rint az idén is előkelő társaság van. Földvár már nem olyan ekszkluzív, Boglár még min­egy siró hevesi asszony Kairól, Füredről, Tárkányról? Gyorsan szárnyaló dühöngőn, áradat­roh­anón lefutnak a hegyek derekáig, völgyek alázatos kukoricatábláiig a sötét, gomolygó,­­ óriás feketeszürke foszlányok s a galíciai Ré­pafi megnyitja az égi kanonént. A hegyen tul a Zlota-Lipa kacskaringójába Csontos Szig­frid és Attila belelőtték tüzes nyilukat, a he­gyek, erdők, fülledt völgyek, elbujt kráterek, patakok és tavak e jelre vártak, hogy titkolt ruh­áikat, nekiuszitsák. Kitört a vihar. A völgyben, melynek pereme gyertya­egyenes fenyőkkel telitüzdelt s mely fölött szürke fátyolt vont a zuhogó eső s e szürke fátyolon keresztül, mint a kifeszített hurok, ugy csüngenek az eső vonalai, mint­ egy kis kalitka, elárvult kocsi cupakos, vén, keshedt lengyel kuporog a bakján s a hátsó ülés ponyvaernyője alatt honvéd-főhadnagy. A fenyveskoszorúra egyre hullik az égi elektromos áram, döreje szinte felporozza a habzó vizeket, megszédíti a hegyet, az erdő­talajt, a ló felborzolja gőzölgő szőrét, a gyep­lőn nagyot ránt a lengyel. — Prose pan ... Nem lehet menni, bele­pusztul ebbe az ember. Olyan vagyok, mint akit hordóba mártottak. A főhadnagy kidugja fejét a ponyva alól: — Csak előre, hajts! Csontos Szigfrid e pillanatban suhintotta el új nyilát, nyomában Répafi mester ször­nyűt hahotázott és a szemközti gerincen egy óriás fenyő nagyot nyöszörgött, kettévált,­dig demokrata. Fonyód, Lelle, Szemes, Za­márdi, Aliga, azután a másik párt sok ezer pesti családnak nyújt nyári menedéket. A drágaság csak a lakásokat hagyta érintetlenül. Siófokot, Füredet és Földvárt kivéve, normá­lis árak vannak, egy-egy villát olcsóbban is adtak, mint az előző években. Ám az élelmi­szerek éppen olyan drágák, mint a főváros­ban, viszont a megszerzésük az elképzelhető­ legnehezebb, nem kapni semmit a Balaton környékén, az elsőrendű élelmi cikkek be­szerzésének nehézségei vannak, akik saját háztartást próbálnak vezetni, alig tudják el­látni magukat élelmiszerekkel. , Ne áltassuk magunkat, ez a hadi­nyara­lás, ez a kukoricalisztes-fü­rdőzés, éppenséggel nem fogja rászoktatni a mi külföldre járó honfitársainkat arra, hogy a pénzüket hazai fürdőkbe vigyék és az életük pihenési s fény­űzési heteit itthon töltsék el Az idén nem lehet elmenni máshova, hát itthon maradnak, azonban mihelyt kinyílnak a határok, a ma­gyarok ismét megjelennek a nagy világfürdők hotel­habljaiban, tengerpartjain, a nagyvilági üdülőhelyek szép fehér erdei útjain. A mi szegényes ezközeinkkel nem lehet ezt a pén­zéért komfortra szokott osztályt az igényei leszállítására rábírni, róluk le kell mondani a magyar fürdőéletnek. Ellenben az idei tapasz­talatok, az, hogy még egy világháborúban is nyilvánvaló közszükségnek bizonyul az üdü­lés, a nyaralás, meggyőzhették a magyar für­dők ügyét intéző köröket arról, hogy a pol­gárság számára, méltányos árakkal és jó ve­zetéssel igenis szükséges, érdemes és lehetsé­ges üdülő- és fürdőhelyeket fentartani. A magyar fürdőügy propagandája úgy­szólván egészen a magyar sajtó önzetlenségén alapul, ostorozzuk a közönséget, amely kül­földre viszi a pénzét és az általános gazdasági szempontokon kívül igazán nincs is más, ami támogathatná ezt az álláspontot, mert a ma­gyar fürdők tulajdonosai, vezetői mit sem tesznek hozzá, hogy a közönség normális időkben itthon maradjon. A magyar fürdő drága, megközelítően sem nyújtja azt, amit a külföldön járt üdülő mindenütt olcsóbban és jobban megkaphat, amellett, — hogy pes­tiesen fejezzük ki magunkat, — nem az az ember a pénzéért, nincs öröme belőle, aho­gyan elszedik tőle. Ebben az évben ügyes kézzel meg lehetett volna oldani az elmúlt év­tizedek hibáit, mulasztásait, de ezt a kis fá­radtságot sem vették a magyar fürdők veze­tői. Csupa panasz, méltatlankodás hallatszik a közönség köréből, különösen abból a kör­ből, amelyiket éppen haza kellett volna szok­tatni, azok sorából, akik eddig nyaranta kül- Vihar a Zlotai Ligán Följegyzések julius elejéről A brezanyi mocsár táján fölébredt a ga­líciai Répafi és két füstgomolyagot fellökött a dolomitos hegyek ormára. Két ökölnyi komulusz-felhőt, mely pajkos játékot űz, mintha valamely titkos Fregolit rejtegetne. Mintha fotografáló művész volna, vagy talán Dnyeszter-menti délibábtól tanulhatta, elibénk veti, mi alatta vagy közelében fekszik. Ágyúk rohannak . . . Ott egy hatalmas lovas óriási dárdát szegez orosz vitéz mellé­nek; mögötte kéttornyú templom füstölög s a templomon tul gyalogosok menetelnek s egy hosszú kéz nyúlik föléjük áldásosztón, szinte lilaszine van, mint valami lilakertyüs érseki kéznek, melyen éledő csillagok tűjével szi­porkázik a smaragd. Valóban, az almányi haszinü felleg most, amint szétterjeng, papi főt mutat, melyen a főpásztori süveg szalagja fodrozódik. Talán a pápa? . . . Vagy régi sisakos vitéz, talán Csontos Szigfrid, vagy a magyar ezred fölött éppen Attila? A közelben nagykoronájú nyárfák, siró nyárfák. A zavalovi, markovai völgyből ereszkednek a sirámok, mintha rég pihent óriás orgona szólana. Elúsznak a horozankai sik tengerébe a tarlók fölé s utánuk hajoltan nyögnek a nyárfák. Szegedvidéki szikeseken tud igy sirni a szél a táj fölött, midőn sür­gönydrótokat összekuszál és szélmalomvitor­lát megbolondít. Pillanatra még megáll az összefolyt felhő, még látni rajta asszonyarcokat. Ki az 5. szőke? Krimhilda, vagy Réka. Vagy­ talán T3ZZIj 1 mint a gyufaszál, melybe bicska hasit. Egy kicsit füstölgött is. — Prose pan .. . Inkább lőjj keresztül. Irtózatos, új dördülések, az esőtől már­ nem lehet látni, összeolvadt sötét és a völgy­gyel, a dübörgésekbe fénysávok villantak, mozgott, imbolygott az egész hegypárkány, mintha bensőjében is fölébredt volna a szuny­nyadó vulkán, az erdő imbolygott jobbra­balra, mintha minden fa szakállán gonosz erdei manó himbálózna. Az öreg lengyel már a kocsi alatt nyögi décsel: — Csak most, csak most az egyszer segíti még meg, Ó én Jézusom! A vizek zajlanak a hegyek oldalán, szin­te kerepelnek a fák derekán a szenvedő bozó­tok galyai, úgy ver a zaj, mintha rejtett vizi­­malmok kerekein zuhognának a habok, kö­vek, szikladarabok hengerülnek, lejön a vi­zek gördülésén egy szétvert puskatusa, a dü­höngő vihar lehordja az erdő titkát, akado­zón, bukdácsolón lejön egy drótgöngyöleg, nyomában egy sárga tömeg zökken a bozótok tövébe, aztán lehencsereg a kocsiút mellé, az út mögött kis gödröcske vízzel telitett. Bele­cuppan. — Prose pan, prose pan, — ordit föl a lengyel a kocsi alatt. — orosz halott! A főhadnagy félrehúzza a ponyvát, néz kifelé. Valóban, orosz katona. Az erdőben fe­lejtett orosz halott. Hogy leesett, hogy bele­zuhant a gödörbe, a törzse a gödör szélén nyúlt végig, a feje rőtszakállas, a haja hosz­szúra nőtt. A fülében fülönfüggő, apró fekete gombocskával. Nyilván fülbajos volt. Az eső rápaskol, a szél meglengeti rajta a sárga felöltőt. A fenével megfordul ""

Next