Pesti Napló, 1915. augusztus (66. évfolyam, 212–242. szám)

1915-08-25 / 236. szám

(­: Szerda óta kémia lesz. Arról is erős a meggyőződé­sünk, hogy úgy ő, mint a vegyészetben és Nobel-díjban kollégája, Paul Sabatier és Frederic Masson, az Akademie Francaise tagja, a világ minden gyűlölete mellett sem fognak visszariadni attól, hogy a majd ezentúl írt német tudományos könyveket — ha más­képp nem, legalább titokban ,— el ne olvas­sák és újabb Nobel-díjakhoz termékenyítsék meg azokból angol és francia ügyvelejüket. Ha pedig mégsem tennék meg ezt, az nem azt jelenti, hogy a német kultúra bezárt kapu mö­gött fog kopogni bebocsáttatásért az enlente­államokba. Azonban olyan tények ezek, melyek fö­lött talán a fent említett urak részéről sem történik vitatkozás. A kérdés úgy, ahogy azt a gyűlölködő tudósok felfogják, lényegtelen, gyerekes. Egyszerű haragszomrád-játék, melynek egyetlen eredménye, hogy a tudo­mányban kitűnő, de érintkezési formákban bágyadt urak nem fogják pezsgős lagzi­kon untatni egymást. A kultúra fölényesen suhan el felettük egyik nemzet vérén keresztül a másik nem­zet vérébe, akár barátok, akár ellenségek azok a nemzetek. A német muzsika minden revanche-gondolat ellenére diadalmasan vo­nult be újra Franciaországba és a német tu­domány hangjai azon a vattán keresztül is meg fogják rezegtetni Ram­say úr és társai dobhártyáját, amelyet a fülükbe dugnak előlük. b. m. Akció az általános had­kötelezettség érdekében Amsterdam, augusztus Artúr Lee ezredes képviselő, ki 10 hónap óta egyhuzamban a francia harctéren tartózkodott, rövid idei szabadságot kapott s az alkalmat fel­használva, e hónap 17-én farehami választói kö­rében beszédett tartott a hadkötelezettség érde­kében. A szónok rámutatott arra a halálos veszede­lemre, amely Angliát fenyegeti. Hogy szövetséges­társaink és mi döntő győzelmet elérhessünk, szük­séges, hogy mindent mérlegre tegyünk, úgy férfit, mint pénzt és egyéb segédeszközt. Beszélt az eddig fennállt toborzó szisztémáról, mely nem bizonyult elegendőnek s felemlíti, hogy Kitchenernek nincs elegendő embere, állandóan többet kér. A franciaországi harctéren nagyobb sereget kell összehoznunk. A harcvonalnak alig hetedré­szét foglaljuk el, holott lakosságunk száma hat­millióval felülmúlja Franciaország lakosságának számát. Mi még nagyszámú katonaanyag fölött rendelkezünk, de nem tudjuk kihasználni saját erőnket. Majd fejtegeti a hadkötelezettség szükséges voltát. A hadkötelezettség nemcsak arra a célra szolgál, hogy általa elegendő katonaanyagot­­kap­junk, de arra is, hogy minden férfit a maga igazi helyére állítsunk, ami a jelenlegi szisztéma mel­lett keresztülviheteten. Hiszen az tény, hogy a mai tábor is legnagyobbrészt harcra kész, önfelál­dozó, bátor legénységből áll, de sokszor hiányzik belőlük a harcokra való rátermettség s ezen vál­toztatni kell. A fegyver- és munícióhiány egyedüli oka az ügyes muunkások szolgálat­vállalása a hadsereg­ben. A hadkötelezettség törvényei szerint ezeket a munkásokat helyeinken hagyják, az ellenkezők­kel, vagy kétkedőkkel pedig hamarosan végeznek. Lee ezredes rámutatott arra az igazságtalan­ságra is, amely a zsold fizetésekben nyilvánul meg és pedig azon katonák között, akik a harcvonal mögött biztonságban pihennek s azok, akik a tűz­vonalban veszélyben állanak. A hadkötelezettség szerint épp úgy, mint Franciaországban, minden katona munkája egyenlő értékre becsülendő. A szónok mély hódolatát fejezi ki Franciaor­szág, a küzdök, úgyszintén a francia anyák, asz­szonyok s lányok irányában, akik a harctéren küz­dő férfiak munkáját oly gonddal és oly odaadás­sal végzik. Franciaország mély benyomású ne­mes színjátékot tár elénk. » Lee ezredes hevesen kikel azok ellen, akik előítélettel vannak a tradíciók megváltoztatása irá­nyában. Nem egy „tradíció" volt helytelen, ame­lyet különösen a jelenlegi háború nagy mértékben igazolt. A legnagyobb komolysággal utal a német ura­lom veszélyességére. A toborzó rekrutálás rend­szerét felesleges pénzpocsékolásnak tartja. — Kell, hogy az általános hadkötelezettség életbe lépjen, — fejezi be beszédét az ezredes — semmi más nem segíthet a nagy nehézségeken, úgy az emberanyagot, mint a pénzt és a muníciót il­letőleg. Kell, hogy a hadkötelezettség életbe lépj­jen, hogy azáltal szövetségestársainkat s küzdő fiainkat bátorítsuk. Kell, hogy összes erőinket köz­pontosítsuk. — Egy évi háború után — írja a Times, hivatkozással Lee ezredes beszédére — kénytele­nek vagyüunk oly katonai organizációhoz folya­modni, melynek következménye ma még át sem tekinthető. Szükség van a tervezet mielőbbi ke­resztülvitelére, h­a a biztos legyőzetést elkerülni akarjuk. A háború elején senki sem számított azzal, hogy Angliának nagyobb katonai megerőltetésre lesz szüksége, mivel a partok megvédésére, a ten­ger szabadon tartására a flottát elég erősnek tar­tották. Mi maradt meg ezen szám­ításokból, most, mikor az egész világ lángban áll, bátor seregeink Flandriában és Gallipoli előtt küzdenek s szív­szorongva várják az anyaország segítségét, amely őket győzelemre vezetheti vagy megsemmisíthet­. Lee ezredes véleményével egyek vagyunk — írja a Times —, az önkéntes rekrutálás ered­ményére csakugyan büszkék lehetünk. De ne felejtsük el, hogy a mai háborúban a legnagyobb önfeláldozást Németország tanúsította azáltal, hogy hatalmas seregén kívül még több mint egy millió önkéntest volt képes ellenünk küldeni. A legtalálóbb argumentum a hadkötelezettség ellen az az állítás, az a tény, hogy Anglia az egye­düli ország a szövetségestársak országai közül, amely a háború direkt pusztításaitól megkímél­tetett s hogy ipari, kereskedelmi és pénzügyi köte­lezettségeinek kell mindenekelőtt­ elege tennie az általános szent ügy érdekében, mely kötelezettség egyúttal megakadályozza katonai­ fejlődésé* i*»• " A felelet az, hogy az általános hadkötelezett­­ség az egyedüli racionális alap, amely által pocsé­kolás és kimerülés nélkül katonai és gazdasági fejlődésünket organizálhassuk. Nem kérjük a gaz­dasági élet korlátozását, arra a háború folytathatá­sára szükség van, tény azonban, hogy országunk férfiainak nagy része még ma sem törődik a há­ború eseményeivel s sok helyen még mindig az önző magánérdekek emelkednek az ország, a haza érdekei fölé. E tekintetben sokat tanulhatnánk még a német ellenségtől. Megjegyezzük, hogy viszont vannak orszá­gunkban egyesek, akik pesszimisták s félnek az elporoszosítástól. E félelem nem teljesen alaptalan. A porosz militarizmus, amelyet mi annyira gyű­lölünk és átkozunk, nemcsak azon álalános köte­lességgel van összekötve, melylyel az országot szolgálja, hanem a katonai régimét az állam­kormányzatban is használja, ami lehetővé tette Poroszországnak, hogy egész Németországot uralja s Európát fenyegessse. Első ok az általános hadkötelezettség behoza­talára annak a nagy feladatnak teljesítése, mely­lyel szövetségestársainkkal szemben tartozunk. A második ok pedig, hogy segédforrásainkat egyenlő elosztásban ekonomizáljuk. S mivel az a felfogá­sunk, hogy ez az intézkedés elkerülhetetlen, azt hisszük, hogy a leggyorsabb beavatkozás kormá­nyunk legsürgősebb kötelessége. Nagy fontosságú, hogy szisztémánknak re­organizációja nemcsak ügyes, de mindenekelőtt kipróbált kezekbe kerüljön. E célra lehetőség sze­rint oly egyéneket kell felhasználnunk, akik a had­seregben vagy a kontinensen tanultak és dolgoztak s azonkívül kell, hogy szövetségestársaink tanácsát és pártfogását esetről-esetre kikérjük. G. É. Svájci levél Zürich, augusztus 16. A svájci köztársaság helyzete most nem na­gyon irigylésre méltó. Mindenki, aki csak teheti, menekül onnan, mivel a drágaság nőttön-nő és a maximális árakat még mindig nem merik behozni, mivel abban a hiszemben vannak, hogy az élelmi­szerkészletek mégis csak meg fognak érkezni. A köz­­szabadság hazáját méltán keseríti el az entente magatartása, amely lehetetlenné tesz csaknem min­den behozatalt, úgy hogy Svájcot szinte az éhhalál fenyegeti. Különösen Olaszország lép fel durván és azt követeli, hogy joga legyen ellenőrizni, hogy nem küldik-e az élelmet hadviselő országoknak. Ez a követelés egyenesen megsértése Svájc szuve­renitásának és teljesen érthető, hogy a szövetségi tanács hallani sem akar ilyen megoldásról. Telje­sen méltó volt a nagy hagyományokhoz, hogy ahelyett, hogy gyáván visszahúzódjanak, még két évfolyam katonaságot behívtak és Wille, a svájci hadsereg főfelügyelője, nagy beszédben figyelmez­tette a svájciakat, hogy legyenek elkészülve egy esetleges háborúra is. Természetesen a lapok nagy izgatottsággal tárgyalják az eseményt és most de­rült ki, hogy nincsenek Svájcban franciák, néme­tek és olaszok, hanem tisztán svájciak, akik más szempontot nem is ismernek. Motta Félix, a köz­társaság elnöke, még folytatja a tárgyalásokat, de elég jel mutat arra, hogy a tényleges nehézségeket eddig még nem sikerült kiküszöbölni. A köztársaságban nagyon sok olyan ember van, akik hadviselő és semleges országokból jöttek át és nagyon érdekes dolgokat hallottunk ezektől. Érdekesnek tartjuk legelőször is megemlíteni, hogy az egyiptomi kormány — amely már angol pa­rancsokat hajt végre — megparancsolta az egyip­tomi diákoknak, akik Genfben tanultak, h­ogy tér­jenek vissza hazájukba. Ez nemcsak hogy nem történt meg, de a diákok felkeresték az egyetem rektorát és kérték, hogy az angol kormány által melléjük kirendelt Rushh bett­­ávolíttassa el, mivel állandóan kémszerűen zaklatja őket. Minden lépé­süket megfigyelteti és személyes szabadságukban is gátolja. Egyiptomban az angol uralom még nem végleges és az annektálás nem történt meg, sőt akik ismerik az egyiptomi hangulatot, állítják, hogy jó ideig erről még csak sz­ó sem lehet. A szultán ellen már kétszer követtek el me­rényletet, ami mindenesetre szimptomatikus jelen­ség. Az angol kormány megtiltotta a Mekka és Medina felé irányuló zarándoklást és ez az izlám körökben a legnagyobb elkeseredést szülte. Az Al Aznar egyetem olyan angolellenies szellemben viselkedik, hogy már be­­ akarták zárni. Ismere­tes, hogy az egész világból jönnek oda növendékek és így Boszniából és Törökországból is. A kor­mány megtette azt, hogy a boszniai és török riksák (szemináriumok) növendékeit internálta. Ez nem ment simán, mivel a diákok ellentállottak és általános verekedés keletkezett, amelynek angol katonák megjelenése vetett véget, amennyiben a rendőrök segítségével elcipelték az internálandó­kat. Éppen így veszélyes a hangulat Szudánban is, ahol a szenusziak propagandája állandóan növe­kedik. A máhdi zavargásokból jól ismert dervis­seregek megint gyülekeznek és az angol katonai erőket meg kellett erősíteni. Állítólag már Khartum is veszélyben van, sőt hallottam olyan híreket is, hogy már elfoglalták ezt a várost. Minthogy­ egye­nesen hírek onnan egyáltalában nem érkeznek, nem lehet pontosan tudni, hogy mi van ottan Mások különösen az izlám állásfoglalásáról beszélnek és különösen az afrikai helyzetet mond­ják súlyosnak. Általában azt mondják, hogy egy új arab birodalom keletkezéséről lehet beszélni. Algír, Tunisz, Tripolisz és Marokkó egyaránt a legnagyobb izgalomban él. A szent háború híre odaérkezett mindenféle lehetetlen kerülőúton. A kalifa parancsának iparkodik mindenki teljes ere­jével megfelelni. Svájc van legjobban informálva az általános világpolitikai helyzetet illetőleg és meg vannak arról győződve, hogy Németország és Ausztria-Magyarország győzelme kétségen felül áll. Azt tart­ják, hogy az orosz sereg ugyan még nem roppant össze, de az sem fog soká késni. A Bug és Visztula között lesz a döntő csata és akkor az orosz sere­geknek egy­­ általános katasztrófájáról lehet be­szélni. Hindenburg, Mackensen és József Ferdi­nánd főherceg seregei a biztos diadal elé mennek. Az angol-francia sereg tétlenségét nem értik és úgy gondolják, hogy akkor lesz a nagy támadás, amikor az oroszok is kénytelenek lesznek döntő ütközetbe bocsátkozni. A balkáni államok beavat­kozásáról a legellentétesebb hírek kerülnek forga­lomba és nem hiszik, hogy a nagy győzelmek ide­jén a kis államok beavatkozzanak. Egy új nagy balkáni háború képét azonban annál gyakrabban festik meg. Olaszország tétlen, mivel nem képes a terepnehézségeket és seregeink hallatlan vitézsé­gét legyőzni. F. S. PESTI NAPLÓ 1915. augusztus 25. ) Váltsunk fémpikkelyeket a nemzeti ál­dozatkészség szobrára! Adományok «szerkesztőség címére is beküldhetők

Next