Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)

1915-10-06 / 279. szám

­ Csötörtök jelent meg ismételten Bratianu miniszterelnöknél, hogy tőle a mozgósítás elrendelését kérje és vele a helyzetet megbeszélje. A miniszterelnök ragaszko­dott előbbi kijelentéséhez, hogy egyelőre a mozgó­­sítás elrendelésével annál inkább várnia kell, mert hiszen a megfelelő számú tartalékos már amúgy is régebb idő óta fegyverben van , mert a szabadságo­lás nem teljes leszerelést jelent, hanem a mozgósí­tottak az első behívásra bevonulni tartoznak. A kor­mány különösen azért nem rendelheti el az általá­nos mozgósítást, mert ők ezt nem Románia védel­mére kérik, hanem azzal a határozott kijelentéssel, hogy elérkezett már az az óra, amelyben Romániá­nak a háborúba be kell avatkoznia. A kormány ugyanis azon a nézeten van, hogy épp most kell fentartani a várakozó semlegességet és a kormány az elhatározó lépést akkorra kívánja fentartani, amikor ez vagy elkerülhetetlen, vagy a leghaszno­sabb és legkecsegtetőbb lesz Románia érdekei szem­pontjából. Hogy ez az idő mikor lesz, közel, vagy távol, erről a kormány nem nyilatkozhatik. A há­borús párt elhatároz­ta, hogy mindaddig folytatja agitációját, amíg a mozgósítást el nem rendelik. A konzervatív pártvezérek a helyzetről Bukarest, október 5. A konzervatív párt legutóbb tartott gyűlésén Camtacuzene herceg Románia és Ausztria-Magyar­ország közötti viszonyról mondott beszédet s igy nyilatkozott: — Bebizonyosodott, hogy a központi hatalmak erősebbek, mint gondoltuk. Ma az a véleményünk, hogy Románia nem hagyhatja el azt a tradicioná­lis politikát, amelyet harmincöt évig követett anélkül, hogy ne döntené magát az ismeretlen ve­szedelembe. Marghiloman, a pártvezér, ezeket mondotta: — Romániának egyetlen helyes politikája csak az lehet, amelyet a legutóbbi sinaiai koronatanács megállapított. Ebben a koronatanácsban paktumot kötöttek, amelyet senki sem mondhat fel addig, amíg egy újabb koronatanács nem ad arra felha­talmazást. WWWWWWWWWAWWWWAWWWWW Budapest, október 5. — Bécs városa hadipótlékot ad alkalmazottai­nak. Bécsből jelentik: A bécsi gázgyár elhatározta, hogy hadipótlékot ad alkalmazottainak. A hadi­pótlékot a családos alkalmazottak közül csak azok kapják, akiknek évi illetménye 3000 koronánál ki­sebb, a nőtlen alkalmazottak közül pedig csak azok, akiknek évi illetménye 1800 koronánál ki­sebb. A hadi pótlék havi kilenc korona, mely minden 16 évesnél fiatalabb gyermek után havi három koronával melkedik, de a hadi pótlékkal sem lehet az összjövedelem a családosoknál 3000 koronánál, a nőtleneknél 1800 koronánál nagyobb. Torpedóhajón a Dardanellákhoz Gallipoli, október 5. Szárazföldön Gallipoliba menni, unalmas dolog, sokáig tart, poros és biztos; a Márvány­tengeren át csak addig kellemes, míg egy an­gol tengeralattjáróval nem találkozik az em­­ber. Ezúttal tengeren utaztunk. A civil kvar­tett nemzetközi volt és én voltam köztük az egyetlen német. Az amerikai kövér testével rá­nehezedett a kis torpedóhajó kormány­olda­­lára. A svéd százados, mint ellenfigura, sovány volt és hosszú, mint honfitársa, Madelung. És amikor a hajó már elindult, egy csalnak fu­tott utána és hölgyet szállított a fedélzetre. Ez a haditudósítónő lengyel volt — Bulgáriá­ból és Szófiának, meg Bécsnek irt a török há­­borúról, volt már Szerbiában és Romániában, tehát a balkán-problémát képviselte. Minthogy arról volt szó, hogy több szál­lítmányt kell védenie, türelmetlen hajócskánk mint kis ebb ugrált ide-oda, úgy, hogy három­szor is megtette az utat. Azonkívül hullámvo­­nalban is haladt, aminél fogva semmiképp s­em tett harcias benyomást. Katonák feküdtek zsá­ko úton és ládákon a fedélzeten és azok, akik a kevés ágyú mellett állottak, gyanútlanul figyelték a víz felületét. Úgy éreztem magam, mint a felsőolaszországi tavak kis hajóján, ahol kosarak és gyümölcsök úsztak egyik partról a másikra. A víz tiszta volt és nap­sütéses. Az asztal körül, melyet zsákokból és mentőövekből improvizáltunk, három ellensé­ges nyelven beszéltek és a fiatal német pa. PESTI NAPLÓ 1915. október 20 5 Párisi levél A Svenska Dagbladed párisi munkatársa a következőkben számol be lapjának azokról az okokról, amelyek az entente-hatalmaknak küszöbön álló (azóta már nemcsak megkez­dett, de már meg is állított) offenzíváját el­kerülhetetlenül­­ szükségessé teszik. Valami készül. A boulevardok kávéhá­zaiban már nem terpeszkednek mindent meg­vető nyugalommal angol tisztek, az éjjeli mulatóhelyek közönsége alaposan megfogyat­kozott, a szabadságolt angol tisztek és legény­ség eltűntek a sétálók tömegéből, a vasúti for­galom újból megnehezült, a távíró és telefon már alig áll a közönség rendelkezésére. A la­pok is a küszöbön álló nagy eseményekre tesz­nek félre nem ismerhető célzásokat. A szö­vetségesek nagy nyugati offenzívája rövidesen megindul. Ha tényleg megindul ez az offenzíva, úgy kétségtelenül a tizenkettedik órában indul meg. És nagyon sok olyan ok van, amely na­gyon valószínűvé teszi, hogy bármennyire is irtózott eddig úgy a francia, mint az angol hadvezetőség attól, hogy az elmúlt évben több ízben szerzett keserves tapasztalatok után ismét kilépjen a kényelmes és általában véve kevésbé veszélyes defenzív álláspontból, a kö­rülmények kényszerítő hatásának enged­nie kell. Elsősorban szükségessé teszi ezt az offen­zívát Franciaország, különösen azonban Páris hangulata. Egy évnél hosszabb idő óta nyögi Franciaország a háborús állapot minden ke­servét. Mind jobban és jobban tudatára ébredt annak, hogy az eddig hozott tengernyi vér-és pénzáldozat a legcsekélyebb eredménynyel nem járt és hogy a mai állapot továbbhalasz­tása az egész országot a tönk szélére juttatja. Szokatlan nyiltsággal és erélyességgel szólaltak fel Franciaország és Anglia szövet­ségesei és hangosan követelték a fegyveres támogatást. Oroszország elküldötte pénzügy­miniszterét, aki egyenes ultimátum formájá­ban követelte Angliától és Franciaországtól, hogy a végveszedelembe jutott Oroszország­nak ne csak pénzt adjanak, ne csak ágyukat és lőszereket küldjenek, de fegyveres fellépé­sükkel is hassanak oda, hogy a szövetséges német és osztrák-magyar haderők Oroszor­szág belsejében feltartózhatlanul előreszá­guldó áradata megállásra jusson. A belgák végképpen elcsüggedtek és nagy számban szökdösnek a frontról a belga katonák haza, vissza a német hódoltság alatt álló Belgiumba. Bent, Angliában és Franciaországban is rancsnok egy ízben lenézett felénk a hídról, nem tudom, várjon nemtetszését akarta nyil­vánítani, vagy irigykedett-e. Hirtelen tropikus gyorsasággal szakadt ránk az este és minden megváltozott. Elhalt beszéd és nevetés, a nyári fátyol nem lobogott már, mert a hölgy eltűnt. Az ellenséges csend­del és az ellenséges holdfénynyel együtt nőtt valami feszültség, melyet beszélgetésünk készí­­tett elő minden tréfálkozás dacára. Tudtuk, hogy ebben a kis tengerben még mindig tar­tózkodnak ellenséges tengeralattjárók. A fedélzet telve alvó katonákkal, beta­karva fekszenek és begöngyölítve, mint köpe­nyegek. Mi az asztal körül gubbasztunk, ke­veset és halkan beszélünk az alvók és a kísér­tet miatt. Csakis a kísértetről beszélünk, csakis rá gondolunk. Néhány nap előtt találkozott is egy torpedóhajónkkal, de nem érték el egy­mást. Tapogatózom az alvók közt a fedélzeten. Még csak az imént milyen zaj volt! És most lassan kúszik a szellemhajó a holdas vizén. Az ágyuk csövei feketén merednek a tejkék habokba. Halt! Mit jelent az a fekete esik a kis hullámok között? Csak nem tengeralattjáró nyoma az? Hajónk ismét ugrál ide-oda. cü.. cakkosan jár, fordul, hogy a rábízott gőzöst el ne hagyja. Feketén emelkednek ki a tüzé­rek sziluettjei a tejszínt felületből. A lanszí­rozó cső hirtelen életre kapott, felcsillog a holdban. Minden készen áll, minden harcra kész. Hátha felbukkanna most a kísértet és több torpedója volna, mint nekünk, vagy job­­ban célozna? A mélységből felbukkan egy sűtő, a sze­ egyre nagyobb az elégedetlenség a haderők tétlensége miatt. Hosszú hónapok állottak a hadvezetőségek rendelkezésére, hogy a hiányzó hadifelszereléseket, ágyút, lőszereket után­pótolják, Anglia fennen kérkedett azzal, hogy milliós hadsereget szállított immár Francia­országba. Miért késedelmeskednek? A francia­ szocialisták pedig nem mulasztották el az al­kalmat, hogy a tehetségtelen kormány elleni minél szélesebb körben hangulatot keltsenek. A Dardanellák ellen indított akció a ho­zott óriási áldozatok dacára a legteljesebb kudarccal végződött és az intéző köröknek kénytelen-kelletlen be kellett látniok, hogy azon az úton, amelyen eddig próbálkoztak, a­ jövőben még kevesebb eredményt érhetnek el. Ez magyarázza meg főleg az entente diplomá­ciájának a balkáni államoknál folyó hatalmas­­munkáját, melynek legközelebbi célja az, hogy a balkáni államoknál találják meg azt­ a segítséget, mely őket az európai Törökország és Konstantinápoly birtokába juttatja. A Dardanellák legyűrése, eltekintve attól, hogy úgy látszik, ma már ez az egyetlen mód, amelyen Oroszországot a háború további folytatására bírhatják,­­­elsőrangú angol érdek is, minthogy a központi hatalmaknak újabban nagyobb erélylyel megnyilatkozott az a törekvése, hogy Konstantinápolyba eljussa­nak és mellettük hiven kitartó török szövet­ségesüket fegyveres támogatásukban is része­síthessék. Anglia legvitálisabb érdekeit, Egyiptomot és a Szuezi-csatornát a legköze­lebbről érinti. Az offenzívának meg kell indulnia. Hosszú hónapokon át az események súlypontja és természetesen az ellenség haderőinek zöme keleten, az orosz fronton volt elfoglalva. Nagy és kemény tusák folynak még ma is ott, de ha Anglia és Franciaország még soká vár, úgy a keleten győzedelmeskedett és e győzelmes harcokban csak megedződött seregek is ott lesznek a nyugati fronton, ahol előbbutóbb mégis csak kenyértörésre kell, hogy került­jön a sor. Egészen más kérdés azonban az, vajjon ennek az offenzívának mi lesz az eredménye. Kétségtelen ugyan, hogy úgy Franciaország­nak, mint Angliának hatalmas számú csapa­tai állanak a majdnem 900 kilométer hosszú­ságú fronton. Angol, francia és különösen amerikai gyárak hosszú hónapokon át csak úgy ontották erre a sok fegyvert és lőszert. Franciaország és aránylag kis részben Anglia­ népe sok, nagyon sok pénzt áldozott a nagy felkészülés költségeire. Kérdés azonban, váj­jon a győzelemnek egyik legfontosabb előfel­tétele: a harci lelkesültség meg­van-e abban a tény, kormos ember, hogy néhány percre me­neküljön a katlanház poklából. Felkúszik a létrán az éjszaka ezüst csillogásába, a hüsítő szellőbe. Vájjon nem-e fog mindjárt a kisértet is így felbukkanni, hogy lélekzetet vegyen? Parancsteljes gyorsasággal megyünk, szágul­dunk és nem kúszunk, mint eddig. Vájjon most kezdődik-e a csata? Hiszen hadihajó fe­délzetén vagyunk, a háborús zóna közepében. Újból lassabban haladunk. Csak kémlelés volt. Halkan, nagyon halkan zeng idegen ének. Körülnézek, a török tüzér énekel, aki mozdu­latlanul őrködik az ágyúnál. Lebegve száll a tejszínti felületen a panaszos mollhang, mely minden török muzsika jellege. Egy zsákon fekszem, ég felé nézek. A csillagmezőt Mar­coni-drótok titokzatos hálókba osztják. Dil csakhamar meginog és átváltozik­. A csillagok szép csendje véget ért, bizonytalan imboly­gással halad hajónk és mintha a csillagok is megzavarodtak volna pályájukban. Fölöttem zúgás. A Marconi-beszélgetések zúgása ez; a hajó kamrájában levő férfi be­szélget távoli bajtársával. Úgy ül­ött, mint ahogy nappal láttam, a hallócső rászorul a fe­jén át a fülére,­­figyel és jelent. Várjon mit figyel, miközben oly halkan zúg? Hajnalfény jő és vele együtt a veszede­­lem." Már betértünk a Dardanella-útba. Szikár, többnyire lapos dombvidék terjed szét mind­két oldalon. Délen halványkéken emelkedik a bithyniai olympus. Hajóroncs mellett hala­­­dunk el, a láthatatlan ellenség műve. Vájjon ma is lesben áll-e? A feszültség hajnalhasa­dással együtt nő. Minden hullám mögött ott rejtőzködhetik a kísértet.

Next