Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)
1915-10-08 / 281. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1915. október 8. 31 M &tlágkáb®$*M a Balkánon Anglia és Olaszország csatlakoztak az orosz ultimátumraoz il követek kikérték útleveleiket Róma, október 7. A Stefani-ügynökség jelenti: "Anglia és Olaszország követei jegyzéket nyújtottak át a bolgár kormánynak, amelyben csatlakoznak az Oroszország és Franciaország követei által átnyújtott ultimátumhoz és kikérték útleveleiket. A diplomáciai szertartások még folynak, ultimátumok röpködnek a levegőben és hivatalosan még nem tört ki a háború— tényleg azonban kitört és, legalább egy nisi jelentés szerint, a szerb-bolgár határon elcsattantak az első puskalövések. A harmadik balkán-háború megkezdődött. A világháború új határokra került és a nagy dráma kifejlése — úgy lehet — a Balkán véres völgyeiben t történik. A háború előestéjén Bulgária, a Balkán megalkotója, az erő, a komoly, bízó nyugalom nagyszerű képétnyújtja. Az egész ország át van hatva az események nagy, történelmi jelentőségétől. Az orosz ultimátum óriási fölháborodást keltett, nemcsak hangjának brutalitása, de tartalmának esztelen vakmerősége miatt is. Bulgária Szerbiának ultimátumot küldött, amelyben azt követeli, hogy a szerbek Macedóniát azonnal adják át Bulgáriának, az ultimátumra Bulgária huszonnégy órán belül követeli a szerb választ. Az angol és francia kormány állítólag helytelenítette az oroszok ultimátumát, de egy újabb hír szerint Anglia és Olaszország is ultimátumot intéztek Bulgáriához. Bulgária ellen hir szerint a tengerről fogja az entente a támadást megindítani és első akciójuk Várna, Dedeagacs ellen fog irányulni. A bolgárok egyáltalán nem tartanak az oroszok várnai partraszállásától. Görögország helyzete tisztul. A venizeloszság után megbukott maga Venizelosz is és most már egész valószínű, hogy az ország— a sok belső bonyodalmon keresztül — é tétlenül ki is cserélte a szobaleány a leveleket s a két menyasszony érthető kíváncsiságból felbontotta a másiknak szóló levelet is, arra a lesújtó felfedezésre jutott, hogy szóról-szóra ugyanazt írta az egyiknek, mint a másiknak. Erre nem várt fordulat következett: a két nő kibékült egymással és összementek lakni. Szóval, a legvastagabb barátkozásba estek. S ha igaz, mit a szobaleány fecsegett, azt határozták el, hogy megvárják együtt, mig hazajön a szemérmetlen kék szakáll és egyesült erővel elpáholják. Erre azonban, mint alább látható lesz, nem került a sor. A világorkán pedig zúgott, süvített tovább s a kis penzió halljában nem egyszer fogtam kezet a harctérre távozó és a harctérről érkezett vitéz katonákkal. A háború szellemével volt ez is tele, mint minden a világon. Csaknem egy év múlva a kémikus népfelkelő főhadnagyi ranggal és díszes érdemrenddel két heti üdülésre jött vissza a kis penzióba. A fiatal tudós rendszerint szótlan természetű ember volt s már jóideig ült a nagy karosszékben, mikor végre megszólalt: — Ja igaz, el is felejtettem önöknek azt az Elenkó Róbertet megemlíteni. — Nos, mi van vele? — kérdeztük kíváncsian. . .— Azzal a szegénynyel már semmi sincsen — hangzott a válasz. — Meghalt?— Meg-meg. .— A csatatéren? .?— Kissé hátrább .. . én voltam tudniillik maga valódi érdekei szerint fog dönteni és nem az entente szolgálatában. Ujabb csapatokat nem szállítottak partra — az eddig partraszállitott katonák száma is csak néhány ezerre rúg. Venizelosz Athénből Szalonikibe utazott. Románia nyugodt, a vezérkari főnöknek a bolgár mozgósítás napján tett azt a tanácsát, hogy mozgósítsák az ötödik hadtestet, Bratianu miniszterelnök viszszautasította. Hogyan látják Berlinben a helyzetet? Berlin, október 7. A nyugati harctér eseményeinek a balkáni eseményekkel való összefüggése — amelyet ellenségeink sem tagadnak — naprólnapra, mondhatni óráról-órára egyre világosabb lesz. Ebből a föltevésből indultak ki a központi hatalmak már kezdetben. A Flandriában és Champagneban indított hatalmas offenzíva eddigi és minden valószínűség szerint már jóvá nem tehető balsikere teljes mértékben igazolja azokat az aggodalmakat, amelyeket Joffre a saját és az angol kormány ama kategorikus követelése ellenében vetett fel, hogy, az offenzívát a német vonal ellen azonnal kezdje meg. Joffre kijelentette, hogy még nincs készen, hosszabb időt kivánt az előkészületekre, de ezt megtagadták tőle, mert az entente hatalmaknak legfőbb érdekük volt nagy sikert fölmutatni a Balkánállamoknak, hogy a még ingadozókat magukkal rántsák, az elhatározottakat pedig ingadozókká tegyék. Ennek a tervnek talán lett volna hatása, ha sikerült volna. De nem sikerült. A nyugati csatamezőkön szenvedett vereségek, amelyek messzeható, nemcsak katonai hanem politikai következményekkel is járnak és még ellenállhatatlanul járni fognak, csak arra szolgáltak, hogy a Balkánon az események gyorsabban fejlődjenek és alakuljanak ki, mint az előre látható volt. Ma még nem lehet a végleges helyzetet megállapítani, de egyre növekvő biztonsággal lehet meghatározni alakulásának irányát. A négyes szövetség nehéz helyzetbe jutott, amelyet hiába akar fenyegetésekkel és veszedelmes nyilatkozatokkal eltitkolni. Az a rendkívüli okosság, amelylyel Bulgária terveit előkészítette amaz időpontig, amelyben azokat megvalósíthatja, az első — de tahán nem a legerősebb — cáfolata azoknak a reményeknek, amelyeket különösen Pétervárott és Londonban tápláltak. Még az eddiginél is nagyobb bizalommal várható az, hogy Románia semlegességi politikáján nem fog változtatni, ami pedig Görögországot aleti, egyre érezhetőbbé válik a helyzet mérlegelésében a saját érdekek súlya, amely az entente ellen esik latba. Azzal, hogy angol és francia csapatok szállottak partra Szalonikiben és ezáltal enyhült a Dardanellákra gyakorolt nyomás, füstbement Görögországnak .Venizelosz által táplált ama reménye, hogy Törökország rovására Kisázsiában fog terjeszkedhetni. Ehhez járni még az is, hogy a görög és olasz igények összeférhetetlensége épp olyan nyomást korül, mint amilyen mértékben az entente szorítja Olaszországot a Törökország eleni támadásra. Az óvatosság, amelylyel a római vezető körök e kívánságok elől eddig kitértek még nem képezik biztosítékát annak, hogy az Anglia gyakorolta nyomás sikertelen maradt, főként mivel az olaszokat csábítja az az ígéret, hogy megvethetik lábukat Albániában. Számításba kell venni továbbá azt is, hogy, Konstantin király önálló politikája — aki mint katonai szakértő a négyes szövetség és a központi hatalmak katonai erejét is mérlegelni tudja és a központi hatalmak győzelméről szemmel láthatóan meg van győződv — támogatójára talál Desmanis vezérkari főnök szintén köztudomású, meggyőződésében. Bármilyen is legyen Görögország végleges állásfoglalása, ellenségeinknek ama reménye, hogy ezt az országot magukkal ragadhatják, már meghiúsult, legalább is Konstantin király akaratára vonatkozóan. Ez nem jelenti még azt, hogy minden irányban tisztult a helyzet. Mindenesetre azonban máris meghiúsultak azok a remények, amelyeket az entente csapatainak Szalonikiben való partraszállásához fűzött: hogy Görögország ilyen módon könnyen rávehető arra, hogy tekintélyes hadseregét a négyes szövetség szolgálatába állítsa. Az entente tehát azal kezdi meg új akcióját, hogy dardanellai balsikerét az egész világ tudomására hozza amennyiben operációit ezen a vidéken beszünteti és Bulgária ellen oly csekély erővel fordul, amelyet ha ezt előre ismerte volna, valószínűleg az egész akciót meg sem kezdette, vagy legalább is elhalasztotta volna. A helyzet kétségtelenül súlyos marad. Konstantin királynak rendkívüli bölcsességet és kitartást kell tanúsítania, ha politikáját célhoz akarja vinni mert a legkülönfélébb nehézségekkel kell számolnia úgy saját országa, mint a négyes szövetség részéről. De számolhatunk azzal, hogy ezeket az ellenállásokat mégis legyőzi. Abból hogy Venizelosz többsége a kamarában mennyire lefogyott, bizonyos irányban követ kivezényelve egy szakaszszal a kivégzéséhez. A hallban jelenvolt hölgyek hangosan felsikoltottak: — Ah! Kivégezték szegényt! — Úgy van, — bólintott a kémikus főhadnagy — mint kémet ítélték halálra. Az oroszoknak kémkedett... Képzelhetik meglepetésemet, mikor ráismertem a kis galíciai falu alatt. — És ő is megismerte önt?— kérdezte az egyik hölgy izgatottan. — Meg. Úgy láttam, hogy sápadt arca egy pillanatra bágyadt mosolyra derült. Rám függesztett tekintete mintha azt fejezte volna ki: ne féljen semmit, uram, nem szólok, nem kompromittálom önt azzal, hogy ismerem. És egy alig látható fejbiccentéssel búcsúzott el tőlem. Azt hiszem, soha oly fátyolozott nem volt a hangom, mint mikor ez alkalommal „Feuer"-t vezényeltem. Lehetett hibás, bűnös ember, s minthogy az is volt, de a halállal szemben férfiasan helyt tudott állani. Az emberi végzetnek ezen a legalacsonyabb fokán sem hagyták cserbe uri manirjai. — Szegény! — hangzott az egyik jelenvolt hölgy ajkáról. Nem minden megilletődés nélkül hallgattuk a kémikus elbeszélését. Hangját, az bizonyos, most is az izgalom fátyolozta . . . Mint mikor „Feuer"-t vezényelt. És másnap a ház úrnője elmondotta a két menyasszonynak Blenkó Róbert szomorú és dicstelen végét... És mit tettek a nők? Megsiratták ... Az az lehet, hogy nem is őt, hanem magukat . .