Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)

1915-10-13 / 286. szám

rt szerda egyesült osztrák,m­­yar és német erő oly nagy, hogy ezzel szemben Szerbia m­ég a fenti segítséggel sem tud szembeszállni és ered­ménynyel védekezni. Ha most már számításba vesszük, hogy hova növekszik a központi ha­talmak ereje, ha a bolgár csapatr,­kkal és így egyszersmind a török csapatokkal is közvet­len összeköttetésbe tudnak kerülni, akkor Szerbia el van veszve. Egyetlen segítség van, ha Szerbia a saját katonái mellett ott látja az orosz egyenruhát is. Ezt várja a szerb nép akkor, amikor minden oldalról körül van fogva ellenséggel és még csak abban sem lehet biztos, hogy a görögök eleget tesznek-e majd szerződéses kötelezettségüknek. A szerbek bíznak Bécs. október 12. A Südslavische Korrespondenz jelenti Bu­karestből. Szerb részről szemelláthatólag súlyt vetnek rá, hogy újból meg újból konstatálják a szerb hadvezetőség elhatározását, hogy az ország védelmére mindent elkövessen. A szerb hadsereg, mondják, jól fel van készülve és ki van pihenve. Alaptalannak mondanak minden olyan híresztelést, ami egy különbéke lehetősé­géről szól. A szerbiai körök most is bizalom­mal vannak hadseregük ellenálló ereje iránt. Szerbiát egyelőre sorsára bízza az entente Lugano, október 12. A Corriere della Sera jelenti Nisből. A szerb vezérkar a négyes szövetségtől legalább kétszázezer főnyi segítséget vár. A lap meg­jegyzi, hogy ha lehetetlen ekkora katonai erőt a Balkánra juttatni, akkor legjobb volna Szerbiát egyelőre sorsának átengedni és a döntő csapást ismét a nyugaton megkísérelni. Annak a lehetősége elé, hogy legalább 300— 350 ezer főnyi katonaság a Vardarhoz és öt­venezer főnyi orosz sereg a Fekete-tenger felől Bulgáriába dobassék, óriási akadályok gördül­nek. A négyes-szövetség ez akadályokat le­küzdhetné, de, hogy ez megtörténhessék, el kellene némulniok az akadékoskodásoknak, aggályoknak és pártoskodásoknak, amelyek a diplomácia részéről tapasztalhatók. Ellentétek Olaszország és Szerbia közt Genf. október 12. A La Suisse jelenti Rómából. Tegnap Rómába érkezett Radovics volt montenegrói miniszterelnök, hogy a Consultán Szerbia és Montenegró megbízá­sából tárgyalásokat folytasson Salandrával és Son­ninóval, az Olaszország részéről esetleg Szerbiá­nak nyújtandó segítség módozatairól. Mint a svájci lap megbízható diplomáciai forrásból értesül, Olaszország és Szerbia között az ellentétek egyre élesebbekké válnak és éppen ezért utazott az en­tente­nisi követeinek tanácsára Radovits Rómába, hol már régebben is gyakran volt politikai meg­bízatással. Bulgária Bukás után London, október 12-A Times feltűnő helyen beküldött cikket közöl, amely ezt írja: A diplomáciai pillanat, hogy a Bal­kánon kedvezőbb helyzetet kell teremteni, akkor állott be, mielőtt még a legegyszerűbb em­ber be­láthatta, hogy az oroszok visszavonulása elkerül­hetetlen. Akkor a segítséget, amelyre szükség volt, olyan áron lehetett volna megvenni, amely nagy­lelkűnek látszott volna, mert a szükség még nem volt nyilvánvaló. Ezt az ügyet Pétervárott kellett volna elintézni. Csak később fogjuk megtudni, hogy az orosz diplomácia jól volt-e informálva és hogy a katonai hatóságok támogatták-e. A háborúban mindig abban rejlik a nehézség, hogy a katonák a diplomatákat és államférfiakat szeretik tévútra vezetni. London, október 12. Lovat Fraser írja a Daily Mail-ben: Az angol közönséget Bulgária döntése és a Szer­bia ellen való támadás annyira felizgatta, mint még soha a háború kezdete óta nem történt. Lehull a hályog a nemzet szeméről és még a cenzor sem tudja oda visszahelyezni. Belgium kifosztása, az angol partok Zeppelinek által történő bombázása, az orosz vereségek, a fran­ciaországi és dardanellai megakadás mind hall­gatagon vétetett tudomásul. De amikor Bulgá­ria a szövetségesek ellen nyilatkozott, amikor Görögország vonakodott fellépni és egy osz­trák-magyar német hadsereg átlépte a Dunát és kelet felé kezdett nyomulni, akkor a nem­zet villámgyorsan felismerte, hogy nem va­gyunk kizárólagos módon szigetlakók, hanem, hogy rendkívül komoly események állnak kü­szöbön. Az a tudat, hogy a brit szigetek biz­tonságban vannak egy betörtéssel szemben, nem vigasztal már minket úgy, mint koráb­ban. Az új mozdulat kezdetét jelenti az angol birodalom ellen való hatalmas előretörésnek. Két felfedezés nyugtalanítja az angol nemze­tet: 1. Hogy noha a központi hatalmak elő­nyomulása Törökországban megállott és a nagy offenzíva kétségtelenül előrehalad, a köz­ponti hatalmak képesek új csapást mérni egy egészen új irányban. 2. Hogy Bulgária nyilván hisz a központi hatalmak győzelmi kilátásai­ban és e szerint cselekedett, Szerbiát nem ele­gendő módon segíteni annyit jelent, mintha egyáltalában nem segítenék. Az új küzdelem a Balkánon oly hadművelet, amelyh­ez viszo­nyítva a Dardanella-vállalkozás kisszerűnek fog feltűnni. Csak akkor szabad mennünk a Balkánra, ha meg vagyunk győződve arról, hogy Szerbiával együtt meg tudjuk ingatni a központi hatalmaknak a keletre való betörését. Szerbia leküzdése a Dardanellákban folyó har­cost csakhamar megszüntetné, mert ott a törö­kök tevékenységének fellendülése várható, mihelyt muníció érkezik Konstantinápolyba. A Konstantinápolyba vezető út megnyitása a központi hatalmakat nemcsak gabonával s gyapotttal, hanem­­Arghanaból és Diarbekit melletti bányákból való rézzel is elláthatná. A cikk végül arra utal, hogy a középhatalmak balkáni sikerük esetén Egyptomot és Indiát is fenyegetik. Ultimátum Szerbiához Berlin, október 12-A Vossische Zeitung jelenti Kopenhágá­­ból. Pétervárról táviratozzák, hogy ottani be­avatott körök értesülése szerint Bulgária, mi­előtt hadat üzenne, ultimátumot fog intézni Szerbiához Macedónia átadása ügyében. Elzárták a bolgár kikötőket Bukarest, október 12 A bolgár kormány ma értesítette a román kormányt, hogy a Fekete-tengeri kikötőit a forga­lom elől aknákkal elzárta. Az útban lévő román hajóknak vissza kellett fordulniuk. A bolgár ki­kötőkben lévő román hajók egyelőre nem hagy­hatják el a kikötőket. Az entente Balkán­ hadserege London, október 12 Az angol hadügyi kormány hozzáfogott egy új hadseregnek a Balkánra való expediálásához, Hir szerint ez a sereg 100.000 emberből áll. Lugano, október 12. Az Idea Nazionale szerint a négyes szö­vetség Anglia javaslatára állítólag a balkáni expedíciónak egy új tervéről tanácskozott, amely szerint az eredetileg 150.000 emberből álló expedíciós sereget annak háromszorosára kellette felemelni. Valamennyi szövetségesnek kötelessége csapatokat állítani. Szalonikin ki-A potom, kihozok jövő héten a pénzecskét Presováról, a bankból . . .A potom pernyá­lunk lisztecskát a gőzmalomban, aztán sü­tünk pampuskát meg a kompérás lángoskát... — mondja a tőkepénzes Menyhárt és boldog­ságában a JOSZIÓ nyakába borul. — Zatraceni! Hát az a komisz lisztlopó nincsen még itt? Pedig már ránk sötétedett az este, — dobbant fel mérgesen az építész. — Jézsismárjánka! Mátkakristye! A molnár még nincsen itt, pedig a hús és a bor már elfogyott, — konstatálta siralmasan Menyhárt gazda. A Fiastyúk már kibocsátotta valameny­nyi csirkéjét szárnya alól a csillagos égbol­ton, mikor Menyhárt gazda elbúcsúzott az építésztől. Mielőtt azonban elbúcsúztak volna, közös akarattal úgy határoztak, hogy a jövő csütörtökön Bence molnárnál fognak talál­kozni. Metsző kárpáti szelek fújtak akkor éj­szaka, mikor Menyhárt gazda hol kétlábon, hol meg­y négylábon botorkálva, zsoltárokat énekelve végre hazaért a gidres-gödrött, lo­tyakos falu egyetlen utcáján. A következő est­ törtökön Bence molnár ideges várakozással tekintgetett üres viskó­jának ablakából a gyalogútra, hogy jön-e már a két cégtárs. Éppen delet harangoztak a faluban, mikor Joszó építész végre belépett Gagyi Bencéhez. Egy csőformájú, irtó nagy papírt szorongatott a hóna alatt. — A tervrajzok, barátom! A tervrajzok, — szólt lihegve és a papirokat széjjelnyitotta. — Olyan gőzmalmot épitünk, amilyent még nem pipált Sárosvármegye. A molnár és az épitész egészen belevesz­tek a tervrajzok labirintusába. Sötét este lett, hát mécset kellett gyújtani. A füstölve vilá­gító mécsnél is a tervrajzokat tanulmányoz­ták és minekutána hiában vártak a trifólium harmadik levelére, a feltétlenül szükséges K. P-re, abban állapodtak meg, hogy a jövő pén­teken Menyhárt kománál fognak találkozni. Menyhárt tyúkot vágatott és grizesbélest süttetett a két komponista tiszteletére. Vala­melyes borocska is termett még a vínyicská­ban, hát a szobasarokba állította a hordócs­kát is. No, a molnár meg is jött a megbeszélt péntek délutánján. Hanem a fene egye ki, a Joszó építész bezzeg késik. Hát elküld­tek érte. Hiszen csak a harmadik szomszédba lakik. — Még hajnalban elment a savarkákra nyulászni a pán Joszó,­­— újságolta nemso­kára a Gyúró gyerek, akit Joszóékhoz küld­tek deputátusnak.­­— Oso je to? Az ördög játszik velünk, hogy nem tudunk mind a hárman együtt lenni? — fészkelődött nyáltól fecsegő szájjal a dúsgazdag faluba. — Akkora ez a falucska, mint a tenyerem és öt hét alatt egyetlenegy­szer sem találtuk meg egymást mind a hár­man. •— Nem baj drága Menyhért komám, — csendesítette a molnár a készpénzt, —­ a jövő szombaton újfent bejövök a faluba. Hanem akkor nem magánál, hanem nagyobb bizony­ság okából Joszó urnál legyen a tanácskozás helye. Vasárnap aztán l­émegyünk Eperjesre és aláírjuk a szerződést a királyi jegyzőnél. Jövő nyárra búg is már a gőzmalmunk. Ták dobre, édee komám. Tehát jövő szombatr­a várni fogjuk kendet a Joszónál, —– mondta búcsúzóul a tőkepénzes paraszt. Az ultimátumként kitűzött szombat per­sze elér­kezett. A három komponistának most már végre a hatodik héten csakugyan talál­,­kozni kellene, hogy az ige teszté legyen. A tőkepénzes csakugyan átballagott a harmadik szomszédban lakó építészhez. Az építész valóban otthon várta is őket. A terv­rajzok, borosüvegek, szivarok mind ott vol­tak az asztalon, mikor Falábú-Bordás Meny­hárt betoppant a szobába. — Hát a molnár? — kérdezi gyanút fogva Joszó. — A fene tudja, komám — feleli Meny­hárt és rágyújt egy kurtaszivarra. A molnár azonban nem akart jelent­kezni. Másnap, vasárnap a két koma kisétált a feldúlt malomhoz, hogy szemrehányást te­gyenek pontatlanságáért a molnárnak. A molnárt otthon is találták. Mozdulat­lan arcvonalakkal, beszáradt szemekkel egy szutykos kötőféken a szélmalom vitorláján csüngött. Már hideg volt a teste, mikor le­metszették a vitorláról. — Végre most együtt volnánk mind a hárman brátyinkó, ha ez a bontakozott el­méjű molnár föl nem köti magát. De ki tehet róla, ha Istennél volt az opsitja?! — szólt megilletődve Joszó a tőkepénzeshez. Ha szegény Bence a malomépítés problé­máját ilyen rapszodikusan meg nem oldotta volna, talán ítéletnapig kergeti a két kompo­nista a harmadikat Sárosban . - PESTI NAPLÓ­­ 1915. októbin 13

Next