Pesti Napló, 1915. október (66. évfolyam, 274–304. szám)
1915-10-06 / 279. szám
Csötörtök jelent meg ismételten Bratianu miniszterelnöknél, hogy tőle a mozgósítás elrendelését kérje és vele a helyzetet megbeszélje. A miniszterelnök ragaszkodott előbbi kijelentéséhez, hogy egyelőre a mozgósítás elrendelésével annál inkább várnia kell, mert hiszen a megfelelő számú tartalékos már amúgy is régebb idő óta fegyverben van , mert a szabadságolás nem teljes leszerelést jelent, hanem a mozgósítottak az első behívásra bevonulni tartoznak. A kormány különösen azért nem rendelheti el az általános mozgósítást, mert ők ezt nem Románia védelmére kérik, hanem azzal a határozott kijelentéssel, hogy elérkezett már az az óra, amelyben Romániának a háborúba be kell avatkoznia. A kormány ugyanis azon a nézeten van, hogy épp most kell fentartani a várakozó semlegességet és a kormány az elhatározó lépést akkorra kívánja fentartani, amikor ez vagy elkerülhetetlen, vagy a leghasznosabb és legkecsegtetőbb lesz Románia érdekei szempontjából. Hogy ez az idő mikor lesz, közel, vagy távol, erről a kormány nem nyilatkozhatik. A háborús párt elhatározta, hogy mindaddig folytatja agitációját, amíg a mozgósítást el nem rendelik. A konzervatív pártvezérek a helyzetről Bukarest, október 5. A konzervatív párt legutóbb tartott gyűlésén Camtacuzene herceg Románia és Ausztria-Magyarország közötti viszonyról mondott beszédet s igy nyilatkozott: — Bebizonyosodott, hogy a központi hatalmak erősebbek, mint gondoltuk. Ma az a véleményünk, hogy Románia nem hagyhatja el azt a tradicionális politikát, amelyet harmincöt évig követett anélkül, hogy ne döntené magát az ismeretlen veszedelembe. Marghiloman, a pártvezér, ezeket mondotta: — Romániának egyetlen helyes politikája csak az lehet, amelyet a legutóbbi sinaiai koronatanács megállapított. Ebben a koronatanácsban paktumot kötöttek, amelyet senki sem mondhat fel addig, amíg egy újabb koronatanács nem ad arra felhatalmazást. WWWWWWWWWAWWWWAWWWWW Budapest, október 5. — Bécs városa hadipótlékot ad alkalmazottainak. Bécsből jelentik: A bécsi gázgyár elhatározta, hogy hadipótlékot ad alkalmazottainak. A hadipótlékot a családos alkalmazottak közül csak azok kapják, akiknek évi illetménye 3000 koronánál kisebb, a nőtlen alkalmazottak közül pedig csak azok, akiknek évi illetménye 1800 koronánál kisebb. A hadi pótlék havi kilenc korona, mely minden 16 évesnél fiatalabb gyermek után havi három koronával melkedik, de a hadi pótlékkal sem lehet az összjövedelem a családosoknál 3000 koronánál, a nőtleneknél 1800 koronánál nagyobb. Torpedóhajón a Dardanellákhoz Gallipoli, október 5. Szárazföldön Gallipoliba menni, unalmas dolog, sokáig tart, poros és biztos; a Márványtengeren át csak addig kellemes, míg egy angol tengeralattjáróval nem találkozik az ember. Ezúttal tengeren utaztunk. A civil kvartett nemzetközi volt és én voltam köztük az egyetlen német. Az amerikai kövér testével ránehezedett a kis torpedóhajó kormányoldalára. A svéd százados, mint ellenfigura, sovány volt és hosszú, mint honfitársa, Madelung. És amikor a hajó már elindult, egy csalnak futott utána és hölgyet szállított a fedélzetre. Ez a haditudósítónő lengyel volt — Bulgáriából és Szófiának, meg Bécsnek irt a török háborúról, volt már Szerbiában és Romániában, tehát a balkán-problémát képviselte. Minthogy arról volt szó, hogy több szállítmányt kell védenie, türelmetlen hajócskánk mint kis ebb ugrált ide-oda, úgy, hogy háromszor is megtette az utat. Azonkívül hullámvonalban is haladt, aminél fogva semmiképp sem tett harcias benyomást. Katonák feküdtek zsáko úton és ládákon a fedélzeten és azok, akik a kevés ágyú mellett állottak, gyanútlanul figyelték a víz felületét. Úgy éreztem magam, mint a felsőolaszországi tavak kis hajóján, ahol kosarak és gyümölcsök úsztak egyik partról a másikra. A víz tiszta volt és napsütéses. Az asztal körül, melyet zsákokból és mentőövekből improvizáltunk, három ellenséges nyelven beszéltek és a fiatal német pa. PESTI NAPLÓ 1915. október 20 5 Párisi levél A Svenska Dagbladed párisi munkatársa a következőkben számol be lapjának azokról az okokról, amelyek az entente-hatalmaknak küszöbön álló (azóta már nemcsak megkezdett, de már meg is állított) offenzíváját elkerülhetetlenül szükségessé teszik. Valami készül. A boulevardok kávéházaiban már nem terpeszkednek mindent megvető nyugalommal angol tisztek, az éjjeli mulatóhelyek közönsége alaposan megfogyatkozott, a szabadságolt angol tisztek és legénység eltűntek a sétálók tömegéből, a vasúti forgalom újból megnehezült, a távíró és telefon már alig áll a közönség rendelkezésére. A lapok is a küszöbön álló nagy eseményekre tesznek félre nem ismerhető célzásokat. A szövetségesek nagy nyugati offenzívája rövidesen megindul. Ha tényleg megindul ez az offenzíva, úgy kétségtelenül a tizenkettedik órában indul meg. És nagyon sok olyan ok van, amely nagyon valószínűvé teszi, hogy bármennyire is irtózott eddig úgy a francia, mint az angol hadvezetőség attól, hogy az elmúlt évben több ízben szerzett keserves tapasztalatok után ismét kilépjen a kényelmes és általában véve kevésbé veszélyes defenzív álláspontból, a körülmények kényszerítő hatásának engednie kell. Elsősorban szükségessé teszi ezt az offenzívát Franciaország, különösen azonban Páris hangulata. Egy évnél hosszabb idő óta nyögi Franciaország a háborús állapot minden keservét. Mind jobban és jobban tudatára ébredt annak, hogy az eddig hozott tengernyi vér-és pénzáldozat a legcsekélyebb eredménynyel nem járt és hogy a mai állapot továbbhalasztása az egész országot a tönk szélére juttatja. Szokatlan nyiltsággal és erélyességgel szólaltak fel Franciaország és Anglia szövetségesei és hangosan követelték a fegyveres támogatást. Oroszország elküldötte pénzügyminiszterét, aki egyenes ultimátum formájában követelte Angliától és Franciaországtól, hogy a végveszedelembe jutott Oroszországnak ne csak pénzt adjanak, ne csak ágyukat és lőszereket küldjenek, de fegyveres fellépésükkel is hassanak oda, hogy a szövetséges német és osztrák-magyar haderők Oroszország belsejében feltartózhatlanul előreszáguldó áradata megállásra jusson. A belgák végképpen elcsüggedtek és nagy számban szökdösnek a frontról a belga katonák haza, vissza a német hódoltság alatt álló Belgiumba. Bent, Angliában és Franciaországban is rancsnok egy ízben lenézett felénk a hídról, nem tudom, várjon nemtetszését akarta nyilvánítani, vagy irigykedett-e. Hirtelen tropikus gyorsasággal szakadt ránk az este és minden megváltozott. Elhalt beszéd és nevetés, a nyári fátyol nem lobogott már, mert a hölgy eltűnt. Az ellenséges csenddel és az ellenséges holdfénynyel együtt nőtt valami feszültség, melyet beszélgetésünk készített elő minden tréfálkozás dacára. Tudtuk, hogy ebben a kis tengerben még mindig tartózkodnak ellenséges tengeralattjárók. A fedélzet telve alvó katonákkal, betakarva fekszenek és begöngyölítve, mint köpenyegek. Mi az asztal körül gubbasztunk, keveset és halkan beszélünk az alvók és a kísértet miatt. Csakis a kísértetről beszélünk, csakis rá gondolunk. Néhány nap előtt találkozott is egy torpedóhajónkkal, de nem érték el egymást. Tapogatózom az alvók közt a fedélzeten. Még csak az imént milyen zaj volt! És most lassan kúszik a szellemhajó a holdas vizén. Az ágyuk csövei feketén merednek a tejkék habokba. Halt! Mit jelent az a fekete esik a kis hullámok között? Csak nem tengeralattjáró nyoma az? Hajónk ismét ugrál ide-oda. cü.. cakkosan jár, fordul, hogy a rábízott gőzöst el ne hagyja. Feketén emelkednek ki a tüzérek sziluettjei a tejszínt felületből. A lanszírozó cső hirtelen életre kapott, felcsillog a holdban. Minden készen áll, minden harcra kész. Hátha felbukkanna most a kísértet és több torpedója volna, mint nekünk, vagy jobban célozna? A mélységből felbukkan egy sűtő, a sze egyre nagyobb az elégedetlenség a haderők tétlensége miatt. Hosszú hónapok állottak a hadvezetőségek rendelkezésére, hogy a hiányzó hadifelszereléseket, ágyút, lőszereket utánpótolják, Anglia fennen kérkedett azzal, hogy milliós hadsereget szállított immár Franciaországba. Miért késedelmeskednek? A francia szocialisták pedig nem mulasztották el az alkalmat, hogy a tehetségtelen kormány elleni minél szélesebb körben hangulatot keltsenek. A Dardanellák ellen indított akció a hozott óriási áldozatok dacára a legteljesebb kudarccal végződött és az intéző köröknek kénytelen-kelletlen be kellett látniok, hogy azon az úton, amelyen eddig próbálkoztak, a jövőben még kevesebb eredményt érhetnek el. Ez magyarázza meg főleg az entente diplomáciájának a balkáni államoknál folyó hatalmasmunkáját, melynek legközelebbi célja az, hogy a balkáni államoknál találják meg azt a segítséget, mely őket az európai Törökország és Konstantinápoly birtokába juttatja. A Dardanellák legyűrése, eltekintve attól, hogy úgy látszik, ma már ez az egyetlen mód, amelyen Oroszországot a háború további folytatására bírhatják,elsőrangú angol érdek is, minthogy a központi hatalmaknak újabban nagyobb erélylyel megnyilatkozott az a törekvése, hogy Konstantinápolyba eljussanak és mellettük hiven kitartó török szövetségesüket fegyveres támogatásukban is részesíthessék. Anglia legvitálisabb érdekeit, Egyiptomot és a Szuezi-csatornát a legközelebbről érinti. Az offenzívának meg kell indulnia. Hosszú hónapokon át az események súlypontja és természetesen az ellenség haderőinek zöme keleten, az orosz fronton volt elfoglalva. Nagy és kemény tusák folynak még ma is ott, de ha Anglia és Franciaország még soká vár, úgy a keleten győzedelmeskedett és e győzelmes harcokban csak megedződött seregek is ott lesznek a nyugati fronton, ahol előbbutóbb mégis csak kenyértörésre kell, hogy kerültjön a sor. Egészen más kérdés azonban az, vajjon ennek az offenzívának mi lesz az eredménye. Kétségtelen ugyan, hogy úgy Franciaországnak, mint Angliának hatalmas számú csapatai állanak a majdnem 900 kilométer hosszúságú fronton. Angol, francia és különösen amerikai gyárak hosszú hónapokon át csak úgy ontották erre a sok fegyvert és lőszert. Franciaország és aránylag kis részben Anglia népe sok, nagyon sok pénzt áldozott a nagy felkészülés költségeire. Kérdés azonban, vájjon a győzelemnek egyik legfontosabb előfeltétele: a harci lelkesültség megvan-e abban a tény, kormos ember, hogy néhány percre meneküljön a katlanház poklából. Felkúszik a létrán az éjszaka ezüst csillogásába, a hüsítő szellőbe. Vájjon nem-e fog mindjárt a kisértet is így felbukkanni, hogy lélekzetet vegyen? Parancsteljes gyorsasággal megyünk, száguldunk és nem kúszunk, mint eddig. Vájjon most kezdődik-e a csata? Hiszen hadihajó fedélzetén vagyunk, a háborús zóna közepében. Újból lassabban haladunk. Csak kémlelés volt. Halkan, nagyon halkan zeng idegen ének. Körülnézek, a török tüzér énekel, aki mozdulatlanul őrködik az ágyúnál. Lebegve száll a tejszínti felületen a panaszos mollhang, mely minden török muzsika jellege. Egy zsákon fekszem, ég felé nézek. A csillagmezőt Marconi-drótok titokzatos hálókba osztják. Dil csakhamar meginog és átváltozik. A csillagok szép csendje véget ért, bizonytalan imbolygással halad hajónk és mintha a csillagok is megzavarodtak volna pályájukban. Fölöttem zúgás. A Marconi-beszélgetések zúgása ez; a hajó kamrájában levő férfi beszélget távoli bajtársával. Úgy ülött, mint ahogy nappal láttam, a hallócső rászorul a fején át a fülére,figyel és jelent. Várjon mit figyel, miközben oly halkan zúg? Hajnalfény jő és vele együtt a veszedelem." Már betértünk a Dardanella-útba. Szikár, többnyire lapos dombvidék terjed szét mindkét oldalon. Délen halványkéken emelkedik a bithyniai olympus. Hajóroncs mellett haladunk el, a láthatatlan ellenség műve. Vájjon ma is lesben áll-e? A feszültség hajnalhasadással együtt nő. Minden hullám mögött ott rejtőzködhetik a kísértet.