Pesti Napló, 1915. november (66. évfolyam, 305–334. szám)

1915-11-24 / 328. szám

•swuiua Egy pomáji tibornok a helyzetről Bukarest, november 28. Crainiceanu tábornok, volt külügyminiszter, az Universul című újság jelenlegi igazgatója, ve­zércikket ír lapjában a világháború jelenlegi ál­lásáról s noha ő a maga személyében az ántant párthíve, mégis a következő éles bírálatát adja az antant hadviselésének: — Sajátságos, hogy Olaszország, amelynek az osztrák h­atárnak csak egy kis területén két­milliónyi katonasága van, eddig még nem kül­dött csapatot a Balkánra, noha módja volna 500.000 katonát ide küldeni (?) Hogy miért mozgósított Olaszország ilyen kis frontra két­millió embert és miért akar még egy téli há­borúba belemenni, azt nem tudjuk megérteni. — Szerbiában a központi hatalmak túlere­je a szerbekkel szemben megsemmisítő, úgy a katonai erők mennyiségére, mint a katonai helyzet állására nézve. Lehetséges, hogy a szerb hadsereg védelmi vonalát az albán és monte­negrói határon fogja megvonni. A francia és angol csapatok stratégiája a Vardar-hegyekben, úgy látszik, nem tud eredményre vezetni. Ope­rációikat csak tüntetésnek vehetjük, azzal a céllal, hogy a szerb jobbszárnyát biztosítsák. Ugyanez az eset volna egy olasz expedíciós had­sereggel, amely az adriai parton lépne száraz­ra. Ez a hadtest csak a szerb hadsereg össze­köttetéseit és hátát tudná biztosítani. Figyelmezteti fk­­a Basaror­szágot Páris, november 23. Az Echo de Paris, a Temps és a Figaro figyel­meztetik Olaszországot, hogy balkáni érdekei az osztrákok, magyarok, németek és bolgárok Sza­loniki és Albánia felé való további előnyomulása folytán erősen veszélyeztetve van. Olaszországot illetőleg nemcsak arról van szó, hogy Szerbiát megsegítse, hanem mindenekelőtt legsajátabb ér­dekeit kell megvédelmezni. Igaz ugyan, hogy ehez több mint 75.000 ember szükséges. Remélhetőleg nem szándéka — mondja a Temps — hogy abba a hibába essék, hogy részletenként küldjön csa­patokat, aminek Gallipoliban és Szalonikiban oly komoly következményei voltak. PE511 NAPLÓ 1915. november 24. 3­ 0P&L*: ultimátum Romániának A Dreptatea szenzációs cikkben számol be annak a politikai körkérdésnek eredményérül, amelyet a lap szerkesztője a bukaresti diplo­matákhoz intézett. Az entente romániai képvi­selői a következőkben nyilatkoztak: Románia nem sokáig lesz képes meg­tartani semlegességét. Az entente el van határozva, hogy Románia ellen fellép. Oroszország, mihelyt a déli Besszarábiában folyó csapatösszevonásokkal elkészült, ul­timátumot intéz Romániához, amelyben közölni fogja a román kormánynyal, hogy feltétlenül szükséges orosz csapatoknak a Dobrudzsán való átszállítása a bolgárok megtámadása céljából és ezért azt fogja kívánni a román kormánytól, hogy ez Bukarest, november 23. irányban kedvező választ adjon. Az en­tente többi hatalmat ki fogják jelenteni, hogy Oroszország ultimátumával szolida­ritást vállalnak. A Dreptatea megjegyzi, hogy Oroszország­nak ez a terve már egy hónap óta ismeretes azoknak a román politikusoknak a körében, akik a központi hatalmakkal állanak összeköt­tetésben és ezt az orosz támadási tervet Bul­gária ellen, épp úgy, mint az előbbieket, blöff­nek tartják. Biztosak abban, hogy Románia nem fogja megengedni az orosz csapatoknak a Dobrudzsán való átvonulását. Oroszország új támadásával szemben Bulgária, egyetértve Né­metországgal és Ausztria-Magyarországgal, min­den előkészületet megtett, hogy a bolgár terü­letet bármilyen orosz támadás ellenében hatha­tósan megvédelmezze. A szerb visszavonulás A szerbiai hadszintéren működő seregeink déli szárnya már közvetlenül Mitrovica és Prisztina városok előtt áll s ezek eleste­től csak órák választanak el. A szerb hadseregnek si­került az átkarolás veszedelméből megmene­külni és ma Prijepolje—Sjenica—Novibazár— Mitrovica és Prisztina vonalától közvetlenül nyugatra fekvő magaslatokat tartja, ugy hajtja végre a visszavonulást, mint mi azt e hónap 14-iki számunkban kifejtettük. A Mackensen hadcsoportjához beosztott haditudósítók ma egybehangzóan azt jelentik, hogy a szerb haderő még körülbelül száz-száz­harmincezer emberre becsülhető, tehát még körülbelül egy hadsereget számít és ennek fő­ereje délen, Prisztinánál van összpontosítva. Repülőink pedig jelentik, hogy a szerb trón általában délnyugati irányban, Ipek, Djakova és Prizren felé vonul vissza. Ezeken kívül a haditudósítók hírei — burkoltan bár — azt engedik sejttetni, hogy a szerbek dél felé gra­vitálnak, hogy a szerbekneek az volna a ter­vük, miszerint a bolgár erőket Tetovo (Kal­kanderen­ és esetleg Üszküb irányában áttör­jék és így biztosítsák az entente csapataival való egyesülését. Ez egy kétségkívül igen szé­pen hangzó, de amellett igen fantasztikus terv, amely azonban katonai szempontból bírálva igen kevés, úgyszólván semmi valószínűséggel nem bir. Első­sorban azért, mert a szerb had­sereg Prijepoljetől Prisztináig, illetve azon túl egészen Ferizovicig közel 200 km. széles arc­vonallal bir és így csak egy része kisérelhetné meg az áttörést. Azonkívül azonban nem is egy, hanem két bolgár arcvonalon kellőre ke­resztülgázolni, még pedig a Tetovo—Karsanik —Gnilan arcvonalon, azután pedig a goszvár —prilep—krivolaki vonalon. E mellett még a hátvédről sem szabad megfeledkezni, mely a Mackensen-hadcsoport erőit tartaná fel, kik ugyancsak szorosan vannak a szerbek sarká­ban. Hol maradna azonban a lőszert, élelmet vivő vonat, mely nélkül egy nagyobb sereg teljesen hasznavehetetlen. Egy ilyen áttörést egy kisded, vitéz csapat megkísérelhet, de egy hadsereg soha. Annak idején kifejtettük, hogy a szerbek esetleg az éppen most elfoglalt vonalukban bo­csájtkozhatnak döntő csatába, de egyszersmind mint valószínűbbet említettük fel, hogy in­kább Plevlje—Bijelopolje — Berone — Ipek— Djakova—Prizren vonalában várható a szer­beknek a dön­tő harchoz való felállása. Akkor még a szerbeknek reményük lehetett az entente komoly és döntő jelentőségű segítségére, vagyis arra, hogy annak csapatai helyreállítják a visz­szavonuló szerb főerő és a déli harcvonal kö­zött az összeköt­tetést. Azóta azonban ez a re­mény elveszett és ma már a bolgároknak Mo­nasztir felé való sikeres előretörése folytán a két hadsereg áttörése befejezett tény lett A viszonyok tehát úgy alakultak ki, hogy a szerbeknek — ha a végpusztulásukat ki akarják kerülni — maguknak kell valami ki­vezető utat keresni és az entente mulasztásait pótolni. A szerbeknek feltétlenül segítség kell s miután ezt Montenegró nem nyújthatja, csak az ententenál kereshetik, melytől azon­ban el vannak választva. Közelebb kell tehát egyrészt az Adriához jutni, hogy onnan köny­nyebben és hamarább kapjanak lőszert és élel­met, másrészt pedig dél felé is kell húzódniok, hogy valamiképpen helyre tudják állítani az összeköttetést az entente ott harcoló csapa­taival. Kétségkívül megvan a remény, hogy ez a terv sikerülni fog, mert megvan ehez a meg­egyezés is Sarrail tábornokkal. A visszavonuló szerb főerők és az entente csapatainak össz­működése tehát biztosítottnak tekinthető. A mi feladatunk tehát abból áll, hogy vizsgálat tárgyává tegyük ezen egyesülési tervet és meg­állapítsuk annak, azaz a szerb visszavonulás­nak kilátásait. A déli harcvonal nyugati szárnyát — a bolgár jelentések alapján — Gostivárnál tud­juk, melyet a bolgárok elfoglaltak és ahonnan Krcova felé nyomulnak elő. Tovább keletre Krusevo és Prilep szinte a bolgárok birtokában van, de hogy folytatólagos előnyomulásuk Mo­nasztir felé mennyire haladt, arról nincsen hi­rünk és igy fel kell tételeznünk, hogy Monasz­tir—Krcova vonala, mely városokat egy jd mi­yt is összeköt, az enlente, illetve a szerbek kezében van. Viszont a szerb főerő jobb- (déli) szárnyát Prizrenben kell feltételeznünk, miután tudjuk, hogy a bolgár erők eddig még nem nyomultak Tetovo—Kacsnik vonalából előre. A szerb főerő déli szárnya Prizrennél tehát 80 km. távolságra van légvonalban Krcovatól illetve az attól északra levő 1184-es hágótól Ez a 80 km. hosszú vonal a Sar, Rudoka, Bistra és Bukovik planinák átlagosan 2000 m. magas gerincén vonul végig és valószínűleg­­ gyengébb szerb erők által van megszállva. Fel­tételezhető tehát, hogy amennyiben sikerül a­­z entenite csapatainak a bolgárokkal szemben­­ Monasztirt, illetve a Monasztir—Krcova vona­­lat tartani, úgy sikerülhet a szerbeknek az ös­­szeköttetést az entente csapataival a fent em­­­­lített négy vonulat mentén, illetve attól nyu­­gatra a Drini vart és a Drini­k­ völgyében­­ helyreállítani. A szerb főerőkn­ek délnyugati irányban­­ való visszavonulását mi tehát oda magyaráz­­­­zuk, hogy a szerbeknek az a haditervük, mi­ 1­szerint a Drin folyó két ága mentén az elv­­ente hadseregére vonuljanak vissza, illetve, hogy azzal az összeköttetést helyreállítsák. A szerbek ezen tervének a keresztülvitele­­ a következőképpen képzelhető el. A főellent­­­állás továbbra is a déli szárnyon, tehát a priszt­­ina—prizreni vonalon lenne kifejtve. Az­z elleniállás észak felé mindinkább gyengülne,­­ ugy, hogy Plevlje-Prijepoljenél teljesen meg­szűnne s az ott álló szerb erők a montenegrói­akkal együtt egyenesen déli irányban vonulná­­nak vissza. Ezeket követné fokozatosan a s­e­nicai, a novibazári, mitrovicai, majd a prisztini-­­ szerb hadcsoport. Az arcvonal megrövidülése folytán lassanként felszabaduló erők pedig gyorsan a Prizren—Kreova vonalra lennének eltolva és megerősítenék a Sar, Rudoka, Bistra és Bukovik planinák jelenleg még csak gyenge erőkkel tartott vonalát. Természetesen ma még nem lehet azt meghatározni, hogy ha a fent vázolt összeköttetés létrejönne, hova, illetve meddig vonulna vissza a szerb-montenegrói seregek északi szárnya, amely csapatainknak Bosznia-Hercegovinából most megkezdett offenzívája folytán oldalában van veszélye® tetve. Biztosan elvárható, hogy a most még Foca és Gorazda felé érő alakulag benyúló montenegrói és szerb arcvonal le lesz tom*­pítva, de hogy ez Gacko—Nefertara—Bijelo* polje vonaláig vagy jóval hátrább Trebinje—­ Niksic—Kolasin—Berane vonaláig fog meg­történni, az még teljesen bizonytalan. Főképpen a szerb-montenegrói hadsereg erejétől függ, azaz attól, hogy mennyire lesz szükséges arc­vonalukat megrövidíteni ahoz, hogy elggséges harcosuk legyen harcvonaluk megvéd­elmezé­sére. Ezek alapján egy délnyugati és déli irá­­­nyú visszavonulás esetén kialakulhat Tre­binje—Niksic—Kolasin — Berane—Ipek—Djar­kova—Prizren—Krcova vonalában egy harc­vonal, melynek 250 km. hosszúsága talán még mindig sok lenne a szerb-montenegrói hadse­regnek és így nincs kizárva annak a lehető­sége sem, hogy a visszavonulást még tovább folytatnák délre. Viszont azonban számításba vehető az a körülmény is, hogy az adatt a ti­zennégy nap alatt, amíg az ebbe a vonalba való visszavonulás eltartana, az entente meg tudja erősíteni a szerb hadsereget és így a fent megjelölt vonal mégis tartható lesz. Az en­tentenak mindenesetre annál előnyösebb, mi­nél közelebb jut a szerb-montenegrói hadsereg az Adriához és ha az egyik szárnya a hadse­regnek az Adriára támaszkodna. Ez utóbbi különben már megvan, mert a montenegróiarc balszárnya körülbelül Budvánál áll. Arra el lehetünk készülve, hogy mind a­ szerbek, mind a montenegróiak az utolsó ez-'­redükig ellentállni fognak és ezért jogosulatlan; egy oly irányú optimizmus, hogy a sz­erb had­*

Next