Pesti Napló, 1915. december (66. évfolyam, 335–364. szám)

1915-12-28 / 361. szám

- f.--r • ••» a t: j- v • ' PESTI NAPLÓ 1915. december ** Szaloniki veszedelme­ sA görög kormány megengedte, hogy a bolgár csapatok átlépjék a határt — miután az entente már belevitte a háborút Görög­országba, Görögország a központi hatalmak és Bulgária háborúja előtt sem zárhatja el a határait Görögország nincs benn a háború­ban, de a háború benn van Görögországban és Görögországnak most abban áll a­­ pél­dátlan és szomorú semlegessége, hogy földje egyformán harcterületévé válik mindkét fél­nek. E politikai fordulat gyorsítja a harctéri fejlemények ritmusát is és balkáni diadal­utunk új lendülettel nyomul előre. Az entente érzi ezt és ezért az az óriási erőfeszítés, ami­vel most Szalonikit megerősítik. Eddig állí­tólag 210.000 embert szállítottak partra, na­gyobbrészt gyarmati csapataikat. Az athéni angol követ távirati utasítást kapott Grey­től, hogy kihallgatást kérjen Konstantin ki­rálytól is negyvennyolc órán belül precizí­rozzák Görögország magatartását abban az esetben, hogyha az osztrák-magyar, német és bolgár csapatok átlépik a bolgár határt. Sza­lonikiben különben dühöng az angol rémura­lom, a postát és távirdát lefoglalták és az éhező, nyomorgó város összeköttetése a kul­túrával teljesen megszakadt. Szaloniki megerősítése vonalat már teljesen kiépítette. Jelenleg a má­sodik vonalon dolgozik. Az első vonal össze­kötő pontja Topeni falu, húsz kilométernyire északnyugatra Szalonikitől. A falu a Karas­souli és Monasztir közötti vasútvonalon fek­szik, ahol rendkívül erősen kiépített hídfőt rendeztek be. Az első vonal a Vardar bal part­ja mentén észak felé húzódik, 30 kilométernyire légvonalban kelet felé megy és azután szabá­lyos ívben, minden magaslaton át Szalonikitől keletre húzódik. Ez a terület már vértől ázott föld, mert ez az a hely, ahol az első balkáni háborúban Szaloniki sorsa felett döntöttek. A második védelmi vonal főtámaszpontja, amelyen még mostan dolgoznak, Szalonikitől délre egy kilométernyire, Doiran felé a vasúti vonalon végig hídfőszerűen húzódik a Galiko folyóig. Ez a második félkör meglehetősen tá­vol van az elsőtől, de már olyan közel a város­hoz, hogy ha igénybe vennék azt a vonalat, a várost már nem lehetne tartani. A szándék az, hogy mindkét völgyet elzárják. Az ango­lok és a franciák a védelmi vonalak mögött­­ új utakat építenek, a régi utakat lehengerelik és szabályozzák. Minden egyes tábor nagy automobilpark­kal rendelkezik, hogy csapatáttolódásokat gyorsabban hajthassanak végre. Az entente csapatai azzal dicsekednek a görögök előtt, hogy milyen nagy a felkészültségük. Sarrail és Hamilton egyre újabb utánpótlást kérnek. Sarrail kijelentette, hogy a védekezést nem vál­lalhatja, ha az új operációk megkezdéséig a neki megígért 100.000 ember nem érkezik meg. Abból a görög hadosztályból, amely Sza­lonikiben állomásozott, a nagyobb rész még a városban van, mindenesetre készen arra, hogy azt minden pillanatban elhagyja. A vasúti ál­lomások még görög csapatok által vannak megszállva. A görög hadsereg jobbra és balra van az angol védelmi vonalaktól. Az angolok­nak Zeri város környékén nagy táboruk van. Az egyik tábor a Doiranból és Karassouliból jövő vasúti vágányt keresztezi, a másik a vá­­­rostól keletre fekszik, ahol repülőparkot is be­rendeztek. Egy másik repülőpark Cap Mikra városban van. Berlin, december 27. A Vossische Zeitung tudósítójának sike­rült Szalonikibe eljutnia, ahonnan beszámol a szaloniki­i állapotokról. Tudósítása december 19. és 20-ikáról kelt és képet ad arról a gyű­löletről, amely­­a görög és entente-csapatok kö­zött fennáll. Kölcsönösen ignorálják egymást, de még az entente-csapatok közt is nemzetisé­gek szerint folytonos a torzsalkodás. A hírlap­író szerint a sebesültek és betegek elszállítása után Szaloniki helyőrsége ez idő szerint 170 000 ember. Leginkább angolok, skótok, franciák és színes katonák vannak a városban, 1200 ágyú van Szalonikiben, köztük óriási ágyuk a legnagyobb átméretben. Eleinte régi szerkezetű ágyuk is jöttek, de most már a legmodernebb ágyukkal van felszerelve az enitente-sereg. Szaloniki körül az entente az első védelmi tű­l ment a hídon. Hátha odaát van, gondolta. Befordult egy utcába, egy templomhoz ért, mely egészen sötét volt és kicsiny, csak a vé­gében égett egy kis piros mécs, mint a vérző szív. Az ajtóban jobbról és balról egy-egy koldusasszony ült, mereven, mozdulatlanul, összekulcsolt kézzel. Veronika rájuk tekintett, aztán belépett. Fent a nagy oltárnál valaki térdelt, Vero­nika az ajtónál állva maradt, az az érzés járta át, hogy sok szent néz rá, minden ol­dalról, minden fülkéből, az oszlop mellől és a menyezetről. Ekkor válogatni kezdett a sze­mek közül, melyik a legtisztább, legmélyebb, legmegértőbb. Végre talált két szemet, arra visszanézett és csöndesen, hangtalanul így beszélt hozzá: — Én vagyok Anna Márta Katalin Má­­­ria Veronika. Már harmincadik éves vagyok és még egy percig se voltam boldog. A nagy­apám négy lóval járt és gőgös, büszke úr volt. Szegény nagymama mindig emlegeti, mikor hintóban lát hölgyeket hátradűlni. Az apám színész volt, kivel elszökött szegény mama. ők már nincsenek, csak mi vagyunk: nagy­mama, meg én; nagymama olyan, mint egy emlék, melyet már elfelejtettek félig és itt vagyok én, aki nem tudom, miért születtem. Itt vagyok, sóhajtott Veronika és kis szünetet tartott. — Reggel felkelek, söprök és arra gon­dolok, hogy ez nagy igazságtalanság. Aztán gépelek és az jár eszemben, hogy mire végig varrom a vásznat, valaki belép, megfogja Jaeaent és elvisz. Amint a mesében, szokás. Mert én sokat olvastam és a könyvekből azt tanultam : van boldogság. Hol van hát? Az nem lehet, hogy csak nekem ne jusson be­lőle. Az nem lehet, hogy csak én haljak meg anélkül, hogy tudnám, mi az öröm. Egész életem abban telik el, hogy várok , valamit várok. Este a reggelt, reggel az estét, és vá­rom reggel, hogy" este jön az én Csudám és várom este, hogy itt lesz, mire felébredek. És ez így megy régen, kedves Szentek és ed­dig csak bírtam a várost, de most már elke­seredtem és türelmetlen vagyok! Kétségbe­esve kívánom azt az ismeretlen valamit, amit örömnek és boldogságnak hívnak az emberek, de n­em hiszem, hogy valaha eljön. És ez rettenetes. A templomban csönd volt és finom illa­tok terjengtek, az ember fent­­ az oltárnál mintha kőből lenne faragva, a szemek csodá­latos módon sugároztak és Anna Mária Má­ria Karolin Veronika kéjes bágyadást érzett végigömleni tagjain. Leült egy pad szélére, homlokát kezére hajtotta, várt . . . Úgy rémlett neki, hogy öt szent, kinek ő nevét viseli, a sorsáról tanácskozik. — Adjunk neki egy férjet — szólott az egyik szelid arcú szent nő, — talán a szoba­festőt . . . — Ő nem tud a férfivel bénni, ő szelid és egyszerű, őt három hónap alatt megcsalná a szobafestő éppen úgy, mint a borbély és so­kat sim­a és szerencsétlenebb lenne, mint most! r— Talán ha gazdag lenne . . . ' fc^ A gazdagság szerencsétlenség­e szó­lott szigorúan Mária. — A gazdag ember önző és keményszívű. Az élet minden szépsé­gét és örömét a szegényeknek tartogatja. Csönd lett. — Adjunk neki egy hazugságot — vélte Márta. — Egy igazságot adjunk neki — szólott Katalin. — Mindőnk igazságot, hitet mely boldogít. A szentek helybenhagyólag bólintottak és Anna Márta Katalin Mária Veronika mo­solyogva emelte föl fejét. — Meghallgattak — szólott magában. A szive könnyű volt, apró n­yk­os lépés­sel sietett haza. — Holnap — súgta a szive — el fog jönni a meseherceg, mint Hamupipőkéhez. Négy fehér paripa lesz kocsija elé fogva és repülünk, repülünk, mint a szelek szárnyán. Éjjel mosolyogva aludt és reggel az estét várta, jókedvűen, kacagva dolgozott egész nap és este azt mondta: holnap. Várt, várt,­ de ez a várás nem az volt mint azelőtt, régen. Ennek a várásnak színe volt, reménye, öröme, ez a várakozás nem meddő volt, benne rejtőzött az élet művészete, az élet íze, zamata, minden édessége. Az élet volt, messze a valóságtól, melyet a szentek adtak ajándékba egy ötnevű mesekisasszony­­nak, hogy ne csalódjon, ne fájjon neki semmi, hogy szépen múljék el tőle az idő — mert ő nem vétett soha senkinek, jó volt ábrándos volt, szép volt, szőke volt és finom, mint egy szomorú mosolygás. , f­g ' a P7~ ~T­él Francia álmok „A bevehetetlen Szaloniki" Gent, december 27. A párisi Matin tudósítója jelenti Athénből. A Hestia szaloniki-i értesülése szerint a szövet­ségesek visszavonulása Szaloniki felé teljes rendben folyik le. Az ellenség megállása a gö­rög határon annak tulajdonítlható — írja a fantaszta Matin — hogy óriási veszteséget szen­vedett. (Ilyesmikkel vigasztalják önmagukat a franciák.) Az ellenségnek — folytatja a lap — nagy szüksége van pihenésre (?) seregei súlyos próbákat állottak ki a legutóbbi ütköze­tekben (?) A szaloniki­i erőditéseket serényen foly­tatják a szövetségesek. Most helyezik el a ne­héz ágyukat s helyrehozzák az utakat. Katonai körök véleménye szerint Szalo­niki védelme oly erős lesz, hogy a németek és bolgárok bármily támadásának ellenállhat Görögország átengedi a bolgár csapatokat A félhivatalos Narodni Prava jelenti: A görög kormány szófiai követe útján tudo­mására hozta a bolgár kormánynak, hogy immár nincsen ellenvetése az ellen, hogy bolgár csapatok görög területre lépjenek, ha ez a központi hatalmak és azok szövet­ségesei operációiban feltétlenül szükséges. Radoszlavov elismerőleg vette tudo­másul a jelentést és ismételten hangsú­lyozta, hogy bolgár csapatoknak görög föl­dön való megjelenése nemcsak a görög érdekeket nem sérti meg, hanem ellenkező­leg Athén megvédésére szolgál majd. London, december 27. A Times jelenti Szalonikiből. Miután a legutolsó napokban megint a legkomolyabb formában felmerült az a hír, hogy a központi hatalmak csapatai át fogják lépni a görög ha­tárt, az athéni angol követ távirati utasítást kapott Sir Edward Greytől, hogy haladék­talanul intézzen kérdést Szkuladisz miniszter­elnökhöz és egyben kérjen kihallgatást Kon­stantin királytól, hogy Görögország maga­tartását végleg tisztázzák, hogy arra az esetre, ha a bolgárok, mint arra az esetre, ha a németek és az osztrákok, esetleg vala­mennyien együtt akarják átlépni a görög ha­tárt. Görögországnak 48 órán belül precizí­rozni kell, hogy mindegyik esetben milyen magatartást fog tanúsítani. A szövetségesek haditanácsát e hét közepére Párisba ülésre hívták össze.

Next