Pesti Napló, 1915. december (66. évfolyam, 335–364. szám)
1915-12-28 / 361. szám
- f.--r • ••» a t: j- v • ' PESTI NAPLÓ 1915. december ** Szaloniki veszedelme sA görög kormány megengedte, hogy a bolgár csapatok átlépjék a határt — miután az entente már belevitte a háborút Görögországba, Görögország a központi hatalmak és Bulgária háborúja előtt sem zárhatja el a határait Görögország nincs benn a háborúban, de a háború benn van Görögországban és Görögországnak most abban áll a példátlan és szomorú semlegessége, hogy földje egyformán harcterületévé válik mindkét félnek. E politikai fordulat gyorsítja a harctéri fejlemények ritmusát is és balkáni diadalutunk új lendülettel nyomul előre. Az entente érzi ezt és ezért az az óriási erőfeszítés, amivel most Szalonikit megerősítik. Eddig állítólag 210.000 embert szállítottak partra, nagyobbrészt gyarmati csapataikat. Az athéni angol követ távirati utasítást kapott Greytől, hogy kihallgatást kérjen Konstantin királytól is negyvennyolc órán belül precizírozzák Görögország magatartását abban az esetben, hogyha az osztrák-magyar, német és bolgár csapatok átlépik a bolgár határt. Szalonikiben különben dühöng az angol rémuralom, a postát és távirdát lefoglalták és az éhező, nyomorgó város összeköttetése a kultúrával teljesen megszakadt. Szaloniki megerősítése vonalat már teljesen kiépítette. Jelenleg a második vonalon dolgozik. Az első vonal összekötő pontja Topeni falu, húsz kilométernyire északnyugatra Szalonikitől. A falu a Karassouli és Monasztir közötti vasútvonalon fekszik, ahol rendkívül erősen kiépített hídfőt rendeztek be. Az első vonal a Vardar bal partja mentén észak felé húzódik, 30 kilométernyire légvonalban kelet felé megy és azután szabályos ívben, minden magaslaton át Szalonikitől keletre húzódik. Ez a terület már vértől ázott föld, mert ez az a hely, ahol az első balkáni háborúban Szaloniki sorsa felett döntöttek. A második védelmi vonal főtámaszpontja, amelyen még mostan dolgoznak, Szalonikitől délre egy kilométernyire, Doiran felé a vasúti vonalon végig hídfőszerűen húzódik a Galiko folyóig. Ez a második félkör meglehetősen távol van az elsőtől, de már olyan közel a városhoz, hogy ha igénybe vennék azt a vonalat, a várost már nem lehetne tartani. A szándék az, hogy mindkét völgyet elzárják. Az angolok és a franciák a védelmi vonalak mögött új utakat építenek, a régi utakat lehengerelik és szabályozzák. Minden egyes tábor nagy automobilparkkal rendelkezik, hogy csapatáttolódásokat gyorsabban hajthassanak végre. Az entente csapatai azzal dicsekednek a görögök előtt, hogy milyen nagy a felkészültségük. Sarrail és Hamilton egyre újabb utánpótlást kérnek. Sarrail kijelentette, hogy a védekezést nem vállalhatja, ha az új operációk megkezdéséig a neki megígért 100.000 ember nem érkezik meg. Abból a görög hadosztályból, amely Szalonikiben állomásozott, a nagyobb rész még a városban van, mindenesetre készen arra, hogy azt minden pillanatban elhagyja. A vasúti állomások még görög csapatok által vannak megszállva. A görög hadsereg jobbra és balra van az angol védelmi vonalaktól. Az angoloknak Zeri város környékén nagy táboruk van. Az egyik tábor a Doiranból és Karassouliból jövő vasúti vágányt keresztezi, a másik a várostól keletre fekszik, ahol repülőparkot is berendeztek. Egy másik repülőpark Cap Mikra városban van. Berlin, december 27. A Vossische Zeitung tudósítójának sikerült Szalonikibe eljutnia, ahonnan beszámol a szalonikii állapotokról. Tudósítása december 19. és 20-ikáról kelt és képet ad arról a gyűlöletről, amelya görög és entente-csapatok között fennáll. Kölcsönösen ignorálják egymást, de még az entente-csapatok közt is nemzetiségek szerint folytonos a torzsalkodás. A hírlapíró szerint a sebesültek és betegek elszállítása után Szaloniki helyőrsége ez idő szerint 170 000 ember. Leginkább angolok, skótok, franciák és színes katonák vannak a városban, 1200 ágyú van Szalonikiben, köztük óriási ágyuk a legnagyobb átméretben. Eleinte régi szerkezetű ágyuk is jöttek, de most már a legmodernebb ágyukkal van felszerelve az enitente-sereg. Szaloniki körül az entente az első védelmi tűl ment a hídon. Hátha odaát van, gondolta. Befordult egy utcába, egy templomhoz ért, mely egészen sötét volt és kicsiny, csak a végében égett egy kis piros mécs, mint a vérző szív. Az ajtóban jobbról és balról egy-egy koldusasszony ült, mereven, mozdulatlanul, összekulcsolt kézzel. Veronika rájuk tekintett, aztán belépett. Fent a nagy oltárnál valaki térdelt, Veronika az ajtónál állva maradt, az az érzés járta át, hogy sok szent néz rá, minden oldalról, minden fülkéből, az oszlop mellől és a menyezetről. Ekkor válogatni kezdett a szemek közül, melyik a legtisztább, legmélyebb, legmegértőbb. Végre talált két szemet, arra visszanézett és csöndesen, hangtalanul így beszélt hozzá: — Én vagyok Anna Márta Katalin Mária Veronika. Már harmincadik éves vagyok és még egy percig se voltam boldog. A nagyapám négy lóval járt és gőgös, büszke úr volt. Szegény nagymama mindig emlegeti, mikor hintóban lát hölgyeket hátradűlni. Az apám színész volt, kivel elszökött szegény mama. ők már nincsenek, csak mi vagyunk: nagymama, meg én; nagymama olyan, mint egy emlék, melyet már elfelejtettek félig és itt vagyok én, aki nem tudom, miért születtem. Itt vagyok, sóhajtott Veronika és kis szünetet tartott. — Reggel felkelek, söprök és arra gondolok, hogy ez nagy igazságtalanság. Aztán gépelek és az jár eszemben, hogy mire végig varrom a vásznat, valaki belép, megfogja Jaeaent és elvisz. Amint a mesében, szokás. Mert én sokat olvastam és a könyvekből azt tanultam : van boldogság. Hol van hát? Az nem lehet, hogy csak nekem ne jusson belőle. Az nem lehet, hogy csak én haljak meg anélkül, hogy tudnám, mi az öröm. Egész életem abban telik el, hogy várok , valamit várok. Este a reggelt, reggel az estét, és várom reggel, hogy" este jön az én Csudám és várom este, hogy itt lesz, mire felébredek. És ez így megy régen, kedves Szentek és eddig csak bírtam a várost, de most már elkeseredtem és türelmetlen vagyok! Kétségbeesve kívánom azt az ismeretlen valamit, amit örömnek és boldogságnak hívnak az emberek, de nem hiszem, hogy valaha eljön. És ez rettenetes. A templomban csönd volt és finom illatok terjengtek, az ember fent az oltárnál mintha kőből lenne faragva, a szemek csodálatos módon sugároztak és Anna Mária Mária Karolin Veronika kéjes bágyadást érzett végigömleni tagjain. Leült egy pad szélére, homlokát kezére hajtotta, várt . . . Úgy rémlett neki, hogy öt szent, kinek ő nevét viseli, a sorsáról tanácskozik. — Adjunk neki egy férjet — szólott az egyik szelid arcú szent nő, — talán a szobafestőt . . . — Ő nem tud a férfivel bénni, ő szelid és egyszerű, őt három hónap alatt megcsalná a szobafestő éppen úgy, mint a borbély és sokat sima és szerencsétlenebb lenne, mint most! r— Talán ha gazdag lenne . . . ' fc^ A gazdagság szerencsétlensége szólott szigorúan Mária. — A gazdag ember önző és keményszívű. Az élet minden szépségét és örömét a szegényeknek tartogatja. Csönd lett. — Adjunk neki egy hazugságot — vélte Márta. — Egy igazságot adjunk neki — szólott Katalin. — Mindőnk igazságot, hitet mely boldogít. A szentek helybenhagyólag bólintottak és Anna Márta Katalin Mária Veronika mosolyogva emelte föl fejét. — Meghallgattak — szólott magában. A szive könnyű volt, apró nykos lépéssel sietett haza. — Holnap — súgta a szive — el fog jönni a meseherceg, mint Hamupipőkéhez. Négy fehér paripa lesz kocsija elé fogva és repülünk, repülünk, mint a szelek szárnyán. Éjjel mosolyogva aludt és reggel az estét várta, jókedvűen, kacagva dolgozott egész nap és este azt mondta: holnap. Várt, várt, de ez a várás nem az volt mint azelőtt, régen. Ennek a várásnak színe volt, reménye, öröme, ez a várakozás nem meddő volt, benne rejtőzött az élet művészete, az élet íze, zamata, minden édessége. Az élet volt, messze a valóságtól, melyet a szentek adtak ajándékba egy ötnevű mesekisasszonynak, hogy ne csalódjon, ne fájjon neki semmi, hogy szépen múljék el tőle az idő — mert ő nem vétett soha senkinek, jó volt ábrándos volt, szép volt, szőke volt és finom, mint egy szomorú mosolygás. , fg ' a P7~ ~Tél Francia álmok „A bevehetetlen Szaloniki" Gent, december 27. A párisi Matin tudósítója jelenti Athénből. A Hestia szaloniki-i értesülése szerint a szövetségesek visszavonulása Szaloniki felé teljes rendben folyik le. Az ellenség megállása a görög határon annak tulajdonítlható — írja a fantaszta Matin — hogy óriási veszteséget szenvedett. (Ilyesmikkel vigasztalják önmagukat a franciák.) Az ellenségnek — folytatja a lap — nagy szüksége van pihenésre (?) seregei súlyos próbákat állottak ki a legutóbbi ütközetekben (?) A szalonikii erőditéseket serényen folytatják a szövetségesek. Most helyezik el a nehéz ágyukat s helyrehozzák az utakat. Katonai körök véleménye szerint Szaloniki védelme oly erős lesz, hogy a németek és bolgárok bármily támadásának ellenállhat Görögország átengedi a bolgár csapatokat A félhivatalos Narodni Prava jelenti: A görög kormány szófiai követe útján tudomására hozta a bolgár kormánynak, hogy immár nincsen ellenvetése az ellen, hogy bolgár csapatok görög területre lépjenek, ha ez a központi hatalmak és azok szövetségesei operációiban feltétlenül szükséges. Radoszlavov elismerőleg vette tudomásul a jelentést és ismételten hangsúlyozta, hogy bolgár csapatoknak görög földön való megjelenése nemcsak a görög érdekeket nem sérti meg, hanem ellenkezőleg Athén megvédésére szolgál majd. London, december 27. A Times jelenti Szalonikiből. Miután a legutolsó napokban megint a legkomolyabb formában felmerült az a hír, hogy a központi hatalmak csapatai át fogják lépni a görög határt, az athéni angol követ távirati utasítást kapott Sir Edward Greytől, hogy haladéktalanul intézzen kérdést Szkuladisz miniszterelnökhöz és egyben kérjen kihallgatást Konstantin királytól, hogy Görögország magatartását végleg tisztázzák, hogy arra az esetre, ha a bolgárok, mint arra az esetre, ha a németek és az osztrákok, esetleg valamennyien együtt akarják átlépni a görög határt. Görögországnak 48 órán belül precizírozni kell, hogy mindegyik esetben milyen magatartást fog tanúsítani. A szövetségesek haditanácsát e hét közepére Párisba ülésre hívták össze.