Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-09 / 9. szám

L MCharroe így látogatott A bíbora kezdete Á t­öbb mint tízezer fogat húzot kt. Van egy vagyon, a­melyik tele van fehérnem­k­ard. Belép egy katona. — Mit kíván? — kérdezik tőle.­­ Az egyik inget, a másik alsónadrágot kíván. Mindjárt kiadják nekik. Az egész nem tartott egy percig. Honnan jönnek ezek a katonák? Kik ezek? •E­ire mi nem nézünk. Majd csatlakoznak a csapatukhoz, ahonnan jöttek. Ez nem fontos. Szükségük van a holmikra, hát adunk nekik. Jelezték, hogy Puriskievics megérkezett a frontról. Trombitaszó, egy automobil megáll és kiugrott egy sovány ember, kezet szorít velem, leülünk az asztalhoz, maga elé vesz egy kifsztikert és felugrik — elmegy. Pár perc múlva visszajönn. Eszik, cigarettára gyújt és néhány perc múlva csevegünk. — Azok után, amit láttam itt, nem fogok önnel a belpolitikáról beszélni — mondtam neki. — Amióta a németek Oroszországban vannak, nincs többé belpolitika. — A duma . . . — Van duma? Én harcoló katonákat és szen­vedő menekülteket látok. — Ön egyedül dolgozik csak Dünaburg előtt? — Ó, nem. Az egész fronton vannak élelme­zési állomásaim és segélyhelyeim. — És hol veszi ehhez a pénzt? — Mindenki ad nekem. A cár, a Vörös ke­res­zt, a városok, az emberek — mindenki. Látta már a japáni alsóruhákat? Parancsára egy tiszt hozott egy rend alsó­ruházatot. Harisnyát, alsónadrágot és inget Ezek Japánból valók: melegek, kényelmesek. Nem hi­szem, hogy volna még egy hadsereg, amelynek ilyen jó ruhái vannak, az a 30—40 ezer katona, aki ezekből kapott, nem fog fázni. A beszélgetés csak öt percig tartott és már el is indultunk automobilján meglátogatni a kü­lönböző élelmezési állomásokat. Mindenütt a ka­tonák ezrei esznek. Olyan az egész, mintha egye­dül Puriskievics táplálná az egész orosz hadsereget. Ez az ember egy „örökmozgó gép". A leg­nagyobb fáradságomba került, amíg refotografál­hattam. Be kellett őt azonban mutatnom úgy ké­pen, mint írásban, hogy képet adjak Oroszország mai politikájáról. Ez az ember az igaz oroszok ideálja. A háború kezdete óta nem volt egyetlen önző gondolata. Az élelmiszerek rendszerint elkésve érkeznek az orosz frontra, de ahol Puriskievics megjelenik, ott rendben megy minden. Oroszországban ma a volt ellenzékiek tudnak leginkább rendet teremteni. Ezektől félnek, mert kezükben tartják a népet. A nép pedig ma itt nagyon hatalmas, mert a németek közel vannak . . . Dr. C. P. Budapest, január 8. a ! A király a horvát bánhoz. Zágrábból jelen­tik : A király Horvátország, Szlavónia és Dalmá­cia bánjához ezt a legfelsőbb kéziratot intézte : Kedves báró Skerleca ! A hadviselés horvátországi és szlavóniai önkormányzat köre­­i­ben a tisztviselői kart sokoldalú és neh­éz fela­dat­a­tok sorozata elé állította és a tisztviselői kar ezekben a kivételes időkben a vele szemben tá­masztott fokozott követelményeknek hagyomá­nyos hűségge­l, hazafias lelkesedéssel, a köteles­ségtudás normális mértékét meghaladó tevé­kenységgel odaadó buzgalommal és még a leg­súlyosabb viszonyok között is sikerrel felelt meg. Amikor ezt örömmel ismerem el, a Hor­vátország és Szlavónia önkormányzatának kö­rében a tisztviselőknek, különösen a megyei ha­tóságoknál, kerületi hatóságoknál, városoknál s községeknél működő tisztviselőknek a hadvise­léssel összefüggésben álló rendkívüli és sikeres szolgálataikért a közigazgatás terén, köszönete­met és teljes megelégedésemet fejezem ki. Megbízom önt hogy elismerésemnek meg­felelő módon való közlésére megtegye a szük­séges intézkedéseket. Bécs, 1916. január 1. Ferenc József, s. k. Skerlecz, s. k. PESTI KAPLO 1916. január 9. * A fővárosi kishivatalno­kok háborus nyomora . A kishivatalnokok sorsáról sohasem irtak egy sort sem az elragadtatás hangján. Szürke, sovány, kopott ruházatba bujtatott alakjuk­kal mindig a szegénység szomorúságát köl­tötték fel bennünk, a munkába gör­nyedtség, a vigasztalan élet szomorúsá­gát Talán a munkás proletárénál is ne­hezebb sors az övéké. A proletár lázadhat, a proletár nyiltan­­mutogathatja a sebeit; a proletár munkásnál kisebb jövedelmű kishiva­talnok azonban „ur" kell, hogy maradjon; a lázadás kedve nem egyeztethető össze „uri" mivoltával, azzal a viszonylattal, amely őt a kollegialitás révén, jobban mondva, csak cí­mén pozíciós hivatalnoktársaihoz köti. Vájjon a háború, a rettenetessé nehezült megélhetési viszonyok milyen szituációkba sodorták a fő­város e békében se irigylésreméltó exiszten­ciáit? Hogyan bírja az iramot, a napról-napra dráguló élet ostorzó viharában a létfentartás legprimitívebb eszközeit megszerezni és bizto­sítani a kishivatalnokok szürke tömege? A társadalom szíve, részvéte nemrég — éppen a Pesti Napló közlései nyomán — a nyomorgó diákság felé fordult és nemes akció indult meg a jövendő Magyarország ez intelligens rétegé­nek támogatására. Egy ország jövendőjének biztosításához azonban nem elegendő csu­pán az ifjú generáció létfeltételeinek biztosítása; az illetékes szemeknek észre kell venniök, hogy egy már felnőtt, dolgos, erősen, keményen dol­gozó társadalmi osztály megmaradása, munka­képességének fentartása épp olyan elsőrangú fontossággal bír a nemzeti épség megtartásáé­ban,­­mint az eljövendő generációé. A magyar társadalmi osztályok között most, a háború alatt kétségkívül a legszomorúbb, a legkétség­beesettebb, legmeggyötröttebb kasztot a kishi­vatalnokok kasztja képezi. Minden kishivatal­nokok között pedig első­sorban a székesfővá­rosi úgynevezett „ideiglenes hivatalnokok" kasztja. Bárczy István polgármester csak a minap jelentette ki beszámolójában, hogy a városi adminisztráció igen költséges valami. Várjon az ideiglenes hivatalnokok fizetésére célzott ezzel? Ugyanezen a közgyűlésen hang­zott el a panasz, hogy a főváros — amely különben szociálpolitikai ügyosztályival is ter­helt és ékesített egy közigazgatás — a háború alatt a kelleténél nagyobb összeget volt kény­telen áldozni a közjótékonyság oltárán — ugyanakkor, mikor az adminisztráció nehezét, oroszlánrészét végző ideiglenes hivatalnokok valósággal az éhenhalás, a teljes züllés szélén küzdenek a fenmaradással. (Az ideiglenes hivatalnok) A székesfővárosnál a tisztviselőknek csak egy csekély hányada rendes, megválaszott tisztviselő. Ehhez a pozícióhoz azonban csak az isten és a bizottsági tag urak kegyeltjei jutnak el a székesfő­városnál. A hivatalnokok nagy része u. n. ideiglenes hivat­alnok. Ezeknek legnagyobb része 100—90—80 —70 koronás fizetésekkel dolgozik a fővárosnak. Ne­héz, súlyos és felelősségteljes munkát, abban a hiú reményben, hogy évek hosszú múttán majd csak megválasztják őket valamilyen kis pozícióba. Ábrándjuk azonban legt­öb­b esetben ábránd mara­d, mert ritkán történik meg, hogy érdem, munkabí­rás legyen irányadó az állások betöltésénél. Az áb­rándok az ideiglenes hivatalnokok nagy részénél így lassan keserűséggé és elfásulássá váloznak át. Idők múltán aztán már nem mozdulhatnak a fő­várostól; belesavanyodnak, beleigásodnak a változ­hatatlanba. A legkülönbözőbb iskolai képzetségű emberek vannak az ideiglenes hivatalnokok sorá­ban: 4 középiskolát végzett, érettségiett és jogi doktorátusokkal rendelkezők.­­ (Hogyan él a háborúban az ideiglenes hivatalnok?) Hogyan lehet megélni Budapesten a háborúban egy 100 korona fizetésű ideiglenes kha alivoknak a családjával? Erre nézve a következő felvilágosítás­sal «Beleáll egy derék, becsületes munkája a fő­városnak. — Három éve vagyok a fővárosnál Nyolcvan korona fizetéssel kezdtem. A békében még csak nagy szerényen, nagy kínlódással megél­ünk vala­hogyan. De ma? Ma a legirtózatosabb nélkülözéssel tengetjük életünket. Nem hiszem, hogy a lövész­árok katonái közül egy is cserélne velem és csalá­dommal. Hallgasson ide uram. Havi fizekésemből 40 koronát lakásért fizetek. Tíz korona kell arra, hogy néha napján Hszsza fehérneművel állí­lhassak be a hiva­­lba. Ez már ötven korona. Ruházko­dásra — inkáb­b gyermekeimnek, mint nekem — 10 koronát fordítok havonta. Marad tehát élelmezésre harminc koronám. Ebből kell eltar­tanom musaanals a felesemet és két gyer­m­ekem­­et! Hogy mivel táplálkozunk ebben a rettenetes drágaságban? Napi élelmünk a követ­kező: Egy csésze tea, egy csöpp adag vajaskenyér s néha-néha napján egy kis tej, a gyermekeknek. Néhány hónappal ezelőtt méig ment valahogy, kül­­ön foglalkozással kerestem némi pénzt ugyanis akkor a délutánjaim szabadok voltak, mert a tör­vény szerint a fővárosnál 8—2-ig van hivatalos óra. De Hívni az a szabály ellenére 3-ik hónapja tart a délutáni bejárás, amely délután 5—8-ig tart na­ponta s amelyért egyetlen krajcár különdijazást nem fizet ti fővárosi Ha szólni merészelünk,­­ azzal torkolnak le bennünket, hogy háboru van s a lövészárokban rosszabb lenni. Dehát akkor miért nem mondanak le a jómódról azok, akik ezt a ret­tenetes életet, azt a h­óilombánya szenvedésénél sú­lyosabb életet ránk kényszerítik? ... És a munka,­­— az kétszeres. A beválasztott tisztviselők könnyeb­ben beszélnek, — az ő hátuk mögött ott a protek­ció! Meg kell jegyezned­, hogy a fizetésem tulaj­donképpen csak k­eneven korona, mert tiz koronát nyugdíjra s egyebekre minden elsején levonnak fizetni éwvből. A legutolsó gyári műnk:» legalább há­romszor annyit keres­n meg ma, mint egy városi id­eiglenes hivatalnok; a fővárosi utcaseprők napi díja 5 korona. Az állami díjnokok legkisebb havi jövedelme legsimább 150 korona. A fővárosnál ezt csak 6-7 év után éri el egy kvalifikált ideiglenes hivatalnok, akinek nincs annéyi összeköttetése ahoz, hogy beválasztassa magát a rendes tisztviselők közé ... A fővárosi ideiglenes hivatalnoki kar jogvég­zett emberei körében még nagyobb az elkeseredés. Egyik igen intelligens ideiglenes segédfogalmazó a következőket mondta:­­• A legnagyobb baj az, hogy a fővárosi tisztviselők nem szervezettek. Szervezés nélkül pe­dig nem lehet kivívni semmit- Az állami tisztviselők is m­indent szervezettségükkel vi­s­zik ki. Ennek okát abban látom, hogy a főváros tisztviselőinek egy része nem kenyérkeresés céljából jön a város­hoz, hanem csak azért, hogy elfoglaltsága legyen. Ezek az urak nyomják el az ambiciózus, de szegény hivatalnokokat az érvényesülésben. A főváros ren­geteg pénzt titkarítatta meg azzal, ha tisztviselőit rendesen fizetené, mert akkor megkövetelhetné min­den tis­ztviselőjétől a komoly, szorgalmas munkát. Így a fővárosi tisztviselők két részre oszlanak: dol­gozókra és nem dolgozókra. A legminimálisabb fizetés, mint egy jogvégzett ember a mai viszonyok mellett a fővárosnál, mint kezdőfizetést kellene, hogy karjon: 150 korona. A kölcsönök, a kisded jutalmak csak toldanak-foldanak nyomorúságun­kon, de nem segítenek radikálisan azon. Szégyen, hogy jogvégzett fővárosi tisztviselőknek, akiktől pedig megkívánják a reprezentálást,­­ nyomorog­niok kell s havi 60 koronából kell megélniök. Ilyen tisztviselőkkel nem lh­et eredményes közigazgatást elérni. Amíg a fővárosi közigazgatásban az állásokat választással fogják betölteni, nem lesz rend és nagyon sok ráfizetésbe fog kerülni az adminisztrá­ció. Hogy mit szenvedünk a háboru okozta drága­ságban, — arról jobb nem is bes­zélni. Urnak kell lennem, n nem szabad ökölbe s*ob­lani a kezemet... Regula&JP (Táviratok it falefonsdleMeath) A Garribaldisták ismét toboroznak Lugano, január 8. A Garibaldi-család különböző ellenőrizhetet­len hírek szerint újólag szabadcsapatok toborzá­sával foglalkozik ezúttal a Balkán számára. A vál­lalkozás finanszírozását állítólag Franciaország és Anglia fogják teljesíteni. A család feje Riccotti Garibaldi, úgynevezett „tábornok" vélt befolyását a görög királynál abban az irányban akarja ér­vényesíteni, hogy Görögország az ententehez csat­lakozzék. A legidősebb fia, Peppino Garibaldi ez­redes, aki az Argonnokban és a Col di Lanán hasztalan fáradozott babérokért, most pénzért lesz hír szerint a szabadcsapatok parancsnoka. Ez idő szerint Peppino Garibaldi ezredes pénzelőleg tárgyában időzik Párisban.

Next