Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-15 / 15. szám

2 Szombat PESTI NAPLÓ tére. január TB. déli állomáson akkor fogjuk őket megzavarni, amikor az a mi hadicéljainknak felel meg és nem akkor és nem oda utazunk, amikor és ahol ez őnekik,kívánatos. Mi minden szalonikas utcával szemben az egész tartománynyal hi­vatkozhatunk a Balkánra és a Fekete tenger partjától az Adriáig, a Márvány-, az Égei- és a Joni-tenger mellett olyan szárazföldi és olyan tengeri hatalom fog kialakulni, aminőre még nem volt példa és amely ellen küzdeni nem lesz lehetséges. Éppen a Balkánra vá­gyott leginkább Oroszország és erre vágyik Olaszország is, amely persze nem tud katonát küldeni oda. Az olasz katona az Isonzo front­ján a hazafias frázisoktól elbódultan még csak engedelmeskedik valahogyan, ám nem engedi, hogy a Balkánra cipeljék őket. Ezért nem tudott segíteni Olaszország sem Szerbián, sem Montenegrón. Olaszország ott fog elvé­rezni az Isonzo mellett. Az éppen olyan bizo­nyos, mint az, hogy az oroszok besszarábiai és a franciák nyugati (mind a kettő politikai célzatú) offenzívája sem fog sikerülni. Az ese­mények mindenütt megállnak, csak mi me­gyünk előre a Balkánon. Szinte valószínűtlen győzelmeket aratva jutunk előre és nem lehetet­len, hogy Kövess tábornoknak Montenegró­ban járó csapatai fogják megoldaai a világ­háborúnak ma még ezerszeresen összebogo­zott csomóját. A írta: Somlay Károly I. Ősz volt. A tar­mezők és a fonnyadó ré­tek felett már nem bogarásztak a fecskék. A deresedő fák levéltelen gulyái közül már lát­szottak az üres madárfészkek. A legelőről já­szol mellé fogták a gulyát és a batárnak, en­nek a nagy darab ősföldnek a pusztai kút­gémen unatkozó szürkesas lett a gazdája. A Körtésdomb palotája, — Pók Imre csőszkunyhója, k is ü­res. A csőszi szegődés Györgynaptól Mihályig lévén érvényes, ahogy a kopolyák szélein barnulni kezdett a mocsári bükköny és a vizenyős pástokon lila fejét ki­dugta az őszi kikerics. Pók Imre beköltözött a faluba a gölöncsérkorong mellé, ősztől ta­vaszig szilkéket, csentősöket és más agyag­edényt mesterkél a vén kányakirály. A határmesgyéken túlról a Hernád zúgása hallatszik, amelyet a borsodi rónaság felől li­hegő vonatok robogása tompít el néha. A lokomotív izgatott villanással suhan el a kis falu mellett. Pillantásra se érdemesíti a vályogházikókat, amelyek itt a berek alatt már vagy háromszáz év ót­a morogják a vétót a glóriás hódítónak, a Kulturának ... A zsup­pos viskókban csupa vasfejű­, konzervatív pa­raszt lakik, akik még nem láttak amerikai dol­lárt. Se pap, se orvos, se jegyző nem értékel ebben a kis kálomista pátriában, lann­ót is csak eg­yet tartanak. Még szatócsboltjuk sin­csen; a cinegehangú Rosszkor-gyött is csak azzal a cigánytaktikával képes a korcsmáját az enyészettől megmenteni, hogy gabonában és gyapjúban ü­gynököl a miskolci hetivásá­ron. Pedig a korcsmára itt igazán nagy szük­ség van. A korcsmában szokták egymás kopo­nyáját vasárnap délutánonként a rezsvírek meglékelni; ez az operáció arra jó, hogy a vér fölösleg­e elfolyik ugyan, de azért nem esik kár a komák testi épségében. A hársak alatt rogyadozó kis templomhoz talán vagy száz év óta nem nyúlt Se kőmives, se ács, uj ház is csak akkor készül, ha valamelyik régi háznak a vihar szétrugja a bordáit. Valamikor félsarkantyus nemesek laktak itt. De a nemzetes urak lekoptak, elfogytak. Az az egy-kettő, aki megmaradt magnak, azt se tudja, hogy miből él . . . Az egyik orv­vadász, a másik kuruzsló baromorvos, a har­madiknak a viskóján csiszlikcímer merészke­dik ki a padláslyukon. Most már pógárember a biró, az öreg Verrasztó Illés a falu Mózese. Az ő esze, az ő jobbkeze itt az út és az igaz­ság. A legifjabbik fia, a Gergely csak most az őszön szabadult haza félszemmel a bakaélet­ből. A másik szeme az olasz grániton maradt. Arastymedáliát kapott érte. Gazdag legény, de azért úgy dolgozik, mint a legutolsó cseléd. Most éppen a krumplit hordja haza szekéren a tagról. A partos után csínján gyeplőzi az ideges csikókat, — a Szárcsát és a Bandit, — mert a zabon nevelt fiatal állat néha a rögtől is megijed. A Kikirinél megállítja a csikókat, egy fél liter vinkót hamarosan lenyel a krumplis­szekér tetején, aztán rágyújt a sürjeszáni pi­pára és most már bővebben ereszti a gyeplőt. A falu alá érve, szemére gyűri a kalapja peremét, a dohányt lenyom­kodja a pipában és kényes ülésbe igazodik. Így alkony tájban szoktak a leányok az utcasoron hármas-né­gyes rajokba szedelőzködni; hát ne mondja senki, hogy a Verrasztó Gergely csak szalma­legény, aki úgy ül a szekéren, mint a csontka koldus a talyiga végen. A Fábián Bódiék előtt három leány nyi­hog. A kettő már anyán,yi; ezek már viselhet­­­nék az anyjuk papucsát. A harmadik még csak olyan paszkonca, akinek alig ér a var­kocs­a a jobbfüli­g­a bal füléig. A szót az Amál viszi, a féltelkes Fábián Bódi leánya a szóvivő. Fecseg, mint a fiatal rigó, aki unta­lán más és más nó­tába kezd, Gergely szekere csak diccen-döccen a ke­rékfogó porban. A három lyány azonmód cse­lekszik, mintha nem is látnák a krumplis sze­keret. Csak akkor hűl el bennük a hang, mikor a legény vigyorogva rájuk bődül a zsá­kok tetejéről: — Már megint­­leégett az anyád rántása, Amál! A kozma szaga szinte harapja az or­romat. Inkább az anyád kezénél lógnál, sdb­.­. hogy itt pletykázol. A lányok szemei összevillannak. Az Amál el is pirul, de aztán egy pillanat alatt kurá­zsiba kap. — Te is inkább fognád agyarra a pip­i­dat! — nyelvelt a legényre. — Úgy kalimpál a szádon a pipa, mint a fingém csőrében a békaláb. Most a legényen volt az elrossalkodás sora. Mind a két markát a gyepi­n tar­ta hát csa­k a nyelvével intézhette el a pipát. A Budapest, január 14. Rövid ülés a Házban. A képviselőház csü­törtökön rövid ülést tartott. Az izlám vad­as elis­merésről és a zárszámadásról szóló javaslatot harmadszori olvasásban is elfogadták. Ezután a regnikoláris bizottságok képviselőházi tagsági he­lyeit töltötték be név szerinti szavazással. Összesen 101 szavazatot adtak le. A Magyarország és Hor­vá-Szlavon-Dalmátországok kisebb egyesített címe­rének megállapítása céljából kiküldendő regniko­láris bizottság tagjai lettek: gróf Andrássy Gyula, Beöthy László, Berzevicz­y Albert, Bizony Ákos, gróf Rhuen-Héderváry Károly, báró Láng Lajos, gróf Zichy Aladár, és gróf Zichy János. A Magyar­ország és Horvát-Szlavon-Dalm­átországok között kötendő újabb pénzügyi egyezmény előkészítése céljából kiküldött regnikoláris bizottságban megüre­sedett képviselőházi tagságra pedig gróf Serényi Bélát választották meg. Az elnök javaslatára elha­tározták, hogy­ a Ház hétfőn, e hónap 17-én dél­ és gazdasági összekö­ttett Beszélgetés Zéki Mehmed bejjel, a török „Defense" főszerkesztőjével A Konstantinápoly és Berlin között meg­nyílt vasúti összeköttetés óta mind erősebb a kapcsolat a szövetséges államok fővárosai kö­zött. A magyar fővároson való átutaztakban rendszerint megállapodnak török fajroko­naink és felújítják régi baráti összeköttetései­ket politikusainkkal és kereskedelmi életünk kiválóságaival. Ma utazott haza Konstantinápolyira egy régi illusztris barátunk, Zéki Mehm­ed bej, a Defense Nationale (,,Honvédelem") és más lapok főszerkesztője és tulajdonosa. Zéki bej­­ régóta és jól ismeri népünket, lelkes turánista. Filozófus, megfigyelő szellem, elgondolkozva beszél s minden szavában látszik a megfon­toltsága, aki magasabb szempontból nézi az eseményeket. — Leginkább a Magyarországgal való politi­kai és közgazdasági összeköttetésünkről szeretnék beszélni. A budapest—Konstantinápoly—bagdadi út a jövő valódi zenéje, a legfontosabb nemcsak a két nagyjövőjű országra, de az egész világra nézve.­­ Azért kívánatos már a közel­jövőre nézve, hogy a két testvérnemzet fiai, a két népben élő különös rokonszenv alapján, szorosabb kapcsola­tot teremtsen. Jöjjenek hozzánk a magyar politi­kusok és kereskedők, iparosok, tanulmányozzák Törökország életviszonyait; ne éljünk továbbra is a teóriáknak s az őszinte szentimentalizmusból ko­vácsoljunk végre reális érdekkapcsolatot. Értsék meg jól e szavakat: Törökország fejlődni akar és ezt a Magyarországgal való kapcsolatban ,annál könnyebben tehetne, minél­, közvetlenebbé tesszük a távolságot és minél jobban megkönnyítjük az összeköttetést, kölcsönös gazdasági boldogulásunk annál kézenfekvőbb. Magyarország fekvése rendkí­vül kedvező , ma sokkal inkább, mint valaha jel­képezi a Kelet és Nyugat közötti kaput, átjárást. Ezt a nagyszerű geográfiai helyzetet vezető ma­gyar politikusok és közgazdászok, karöltve a nagy kereskedelmi és ipari faktorokkal úgy emelhetik ki, hogy ennek súlya és jelentősége az egész világ előtt nyilvánvaló legyen és pedig úgy, hogy a no­bilis magyar felfogás Magyarország szövetségesei­vel, barátaival a kölcsönös rokonszenvből szárma­zó jóakarattal kifejezésre jusson. Tapasztaltam azonban, hogy az itt, Budapesten járó török ke­reskedők, kik bizonyos árukkal szemben csere­kereskedelmet akarnak létesíteni, sok bürokrati­kus akadályra találtak, mely talán a múltból ma­radt vissza, de ma, mikor különböző árukban sür­gősen egymásra vagyunk utalva, ezeket a túlzott bürokratikus formalitásokat el kell tüntetni, ahogy azt ma nálunk cselekszik, amit Konstantinápoly­ban minden magyar politikus, kereskedő vagy iparos tapasztalhat. Nálunk közvetlen intézkedhet­nek az illetékes hivatalok fejeivel, kik rövidesen elvághatják a végtelen és­­elavult, időt rabló forma­litások útvesztőit. A mi kereskedőink és iparosaink nem tölthetnek hosszú heteket a magyar főváros­ban egy-egy import, vagy export­cikk miatt, külö­nösen a mai viszonyok között. — Mi törökök, máris végtelen sokat tan ül­tünk Németországtól. Magyarországon sokat poli­tizálnak s azelőtt — nálunk is. Ma már ezt is né­met elv szerint csináljuk: kevesebbet politizálu­­k és többet dolgozunk. — Én őszintén szeretem és tisztelem a ma­gyar nemzetet és megfigyelésemet éppen mint jó barát akartam elmondani. Nekünk szükségünk van a magyar politikusokkal, közgazdászokkal stb. való összeköttetésre, melyből­ kölcsönösen újult erőt meríthetünk; szükségünk van a magyar iparra és kereskedelemre, mert nincs iparunk és szíve­sen, szeretettel látjuk nálunk a szolid magyar ipa­rost és kereskedőt. Mi adunk nyersanyagot és önök azt feldolgozva eladják nekünk, törököknek. Sze­retjük a magyarságot, mert mintaszerű hazafiak, mert vérbeli rokonság fűz egybe bennünket s mert szintén nemzeti életet akarnak élni. Mindazon­által a magyar és török nemzet nem ismeri egy­mást. Ennek az állapotnak pedig meg kell szűn­nie különösen a helyreállított Budapest—Konstan­tinápolyi összeköttetéssel Ezt a vonalat mindin­kább fejlesztenünk kell kölcsönösen, népszerűvé és gazdaságossá kell tennünk. — A török nép egy része nem érti meg még ma sem az Ausztria és Magyarország közti poli­tikai kapcsolatot. Az én lapomban többször volt alkalmam erről a kérdésről bővebb magyarázatot adni. Budapesten tudósítót is tartunk, kitűnő mun­katársam Dzsevad Ozmán bej személyében, ki tö­kéletesen megtanult magyarul. — Ami a külpolitikánkat illeti, hazámban mindig nyugodt és bizakodó volt a hangulat úgy a magunk, mnl a szövetségeseink végső győzelmé­ben. Ami Törökországé volt a múltban, vissza kell térnie Törökország birtokába. Mienk lesz újra Egyiptom és a Kaukázus is. előtt 10 órakor tartja legközelebbi ülését, amelynek napirendjére a Pénzintézeti Központról szóló ja­vaslat részletes tárgyalását tűzték ki. Az ülés fél­tizenkettőkor végződött.

Next