Pesti Napló, 1916. január (67. évfolyam, 1–31. szám)

1916-01-23 / 23. szám

­Vasárnap PESTI NAPLÓ 1916. fenséges tengeri kereskedelem további megrendsza­bályozását hidegvérűen fogja-e elviselni, az elnök­választás évében igen kétséges. Annyi azonban bi­zonyos, hogy amidőn Amerika a semlegesek jogait erélyesebben védi, mint eddig tette, az olyan euró­pai országok, amelyeket eddig Anglia terrorizált, teljes készséggel Amerikához fognak csatlakozni Beszélgetés Enver pasával Nyilatkozik a Dardanella-akcióról a Szalo­nikinél egérfogóban az enterb­e 'A Pesti Napló kiküldött munkatársától Konstantinápoly-Pera, január 21. (Érkezett január 22., délután 5 órakor) " "A szelamlik tartama alatt a Yildis­kioszk-ban beszéltem Enver pasával, a török hadügy­miniszterrel, aki a következő nyilatkozatot tette: — Hallom, hogy ön a Balkán-vonat­tal jött meg.­ Nagy megelégedéssel látom, hogy az újságírók háborúban és békében a fontosabb eseményeknél képviselve van­nak. Az ellenség célja volt, hogy a szövet­ségesekkel való ezt az egyenes összekötte­tésünket megakadályozza, de ez nem sike­rült nekik. — Csak hat hónap állott rendelkezé­sünkre, hogy a hadsereget megszervezzük, de a török katonák kisigényűsége követ­keztében lehetséges volt a török hadsereg hangulatát megváltoztatni, amely ma egész más, mint volt a háború előtt. Az ellen­ség ama kísérleteivel, hogy a Dardanella­átkelést kiforszírozza, lekötötte azokat az erőket, amelyeket egyébként nyugaton használtunk volna fel. De Törökország szö­vetségesi kötelességét teljesítette. Életre és halálra ment a harc. Törökország jövőjé­ről és exisztenciájáról volt szó. Mindent megtettünk, ami hatalmunkban állott. A tüzérségi védekezésnél a múzeumokból előhoztuk még az öreg mozsarakat is és felhasználtuk ezeket a fronton. Később az osztrák-magyar mozsarak jöttek segít­ségünkre, amelyek Anajortánál és Seddil-Barnál jelentős szolgálatokat teljesítettek. — Most a győzelem tudatában egy­milliónál több török áll Mezopotámiában és Egyiptomban. — Montenegró fegyverletételét jó jel­nek tartom. Az első hadviselő állam, ahol a katonai operációk békével végződnek. A Lovcsen meghódítása nagy hadifény volt. Nagyszerű stratégiai eszme volt csa­patokat arra a frontra dobni, ahol az ej­tésébe került volna, hogy Pálos József vég­kép hozzá pártoljon. Hiúságában és szerel­mében nagyobb megbántás nem is érhette volna Hannát, mint ott a Stefánia-úton. Sze­relmesét diadalmasan, délcegen, büszkén pil­lantotta meg egy más nő oldalán ugyanazon az úton, ahol ő akart ragyogni, szépségével minden grófnőt túlszárnyalni, ő, Budapest legszebb leánya, Vértes Hanna! És anélkül, hogy Cholmondeley kisasz­szony megakadályozhatta volna benne, Hanna fölhajtott egy másik tele boroskupát. A missz­a fejéhez kapott: — Kisasszony maga meg fog halni! Hanna csakugyan elsápadt és fehér lett, mint a fal a közeli bokrok közt, ah­ol egy öreg anyóka ült széken, harisnyát kötött és csak akkor állt föl, ha kulcsot kértek tőle. Hanna szeme előtt összefolyt a világ, ijedten talpra ugrott, de meg kellett kapaszkodnia a missz karjába, különben elesett volna. Chol­mondeley kisasszony részvéttel vezette el Hannát a kötögető asszonyhoz, aki előzéke­nyen ugrott eléje. A jelenet folytatását a kí­váncsiak elől eltakarták a bokrok és a fal. A honvédzenekar az ifjú és népszerű Bac­ó István karnagy vezetésével a Bánk bán tiszaparti jelenetét játszotta. Mikor a zenekar hosszabb szünet után a Faust kincskeringőjébe fogott, ismét meg­jelent Hanna. Még mindig sápadtan, de már sokkal könnyebben és szemében valami szé­gyenkező pajkosság incselkedett. — Kocsit veszünk és egyenesen haza­megyünk — aggodalmaskodott Cholmondeley kisasszony. — Dehogy! — szólt Hanna. — Ilyen ál­lapotban csak nem fogok hazamenni! Szük­ségem van friss levegőre. Menjünk be a ki­állításba. A missz, aki egy csomó ijedtségen esett át, engedékenyen kérdezte: — De mit fognak szólni otthon? — Telefonálunk. A kiállítás parkjában annyi nézni és látnivaló volt, hogy Hanna minden lépéssel úgy érezte, mintha a nagy bánatnak, amely a szívére feküdt, egy-egy felhőporcikája sza­kadt volna le róla. Sorra vették a pavillonokat és Hanna valósággal elmerült a­ kiállított dolgok né­zésébe, mintha egész életében más ambíciója nem lett volna, mint hogy a halászatban vagy a bányászatban és a kohászatban szak­értővé legyen. Cholmondeley kisasszony Manchesterből, a szövőipar nagy­városából való érdekes emlékeit elevenítette föl a tex­tilipar pavillonjában. Han­ára ez a kiállítási séta oly jótéko­nyan hatott, mint egy utazás. Az emberi szorgalom, tehetség, tudás, haladás váltakozó képei, tárgyai, amik itt tolakodó rendben tá­lalták föl mindazt, amivel egy ország eldi­csekedhetik, egyszerre szórakozást és tanul­mányt is jelentettek a számára. Úgy érezte Hanna, mintha eddig nem is ismerte volna az országot, amelyben élt. És a kívánságán felül megvolt benne még a gyermekek erős érzé­kenysége s egyénisége: egy-egy furcsa arhi­tektúrájú pavilion, egy-egy cifrán faragott gerenda, egy-egy mezőgazdasági cikkekből összerakott kiállítási ,­csendéset, egy-egy­ szín, egy-egy illat, egy-egy arc még teljes erővel hatottak idegeire és emléküket évek múlvá is megőrizte. És amily könynyen, erősen, teljesen ra­kadnak be az ifjúi idegek, talán épp oly gyorsan, hálátlanul felejtenek is. Mikor már valahol messze a közlekedési pavillonban jár­káltak, Hanna már keveset érzett abból a szörnyű megalázásból, kétségbeesett, gyászos árvaságból, ami őt a Stefánia-úton né­hány órával előbb meglepte. Dühös vol még, ha Pálos József és Thurzó Mária grófnő jutottak eszébe, de tudott már nem gondolná is rájuk. Különben is észrevette, hogy már a har­madik pavilion óta hűséges kisérője van. Ez szórakoztatta és egyben a hiúságának iss hízelgett. Akárki lett volna az a férfiú, aki ilyenkor azt bizonyította volna be előtte, hogy könnyen fog vigasztalódni és kárpót­lást találni, szívesen fogadta volna. Még ha olyan foltos, rongyos szegénydiák is lett volna, mint Pálos, mikor először bukkant föl előtte a Városligetben. A hűséges, néma és diszkrét kisérő azon­ban nem látszott aféle jött-ment embernek. Huszárhadnagyi egyenruhája kiemelte termete karcsúságát és arcának fiatalos, piros hetyke­ségét. És napbarnította arcából nagyon világos, szinte vizszma és gyermekien rajongó pillan­tású szeme csillogott elő. Eleinte úgy látszott, mintha csak véletle­nül kísérné Hannát egyik pavillonból a má­sikba a tömeggel együtt, amely kiszabott új­ján megy előre. De viselkedéséből mindinkább kiderült, hogy nem a kiállított tárgyak vonz-­lenség legkevésbbé volt elkészülve.­­Az el­lenség a gallipoli-i szamárságot megismé­telte Szalonikinél. Nagy tömegeket kon­centrált és most már csak tőlünk függ, hogy offenzívát kezdjünk-e, vagy az en­tente-et nagy készültségével tovább ...vára­koztassuk-e? — A Balkán-vonatot, amelylyel ön érkezett, jó békejelnek tartom. Közelebb állunk a békéhez, mint a háborúhoz. Eu­rópa térképe a háború után bizonyára meg fog változni Hozzászoknak majd a békéhez, amint hogy megszokták tél a há­borút is. És senkinek sem fog figu­mni, hogy például Szerbia nincs többé a tér­képen A szelamlik után Eyver pasa­ megszemlélte azokat a mohamedán­­ hadifoglyokat, akiket Ausztria-Magyarország Oroszország elleni há­borújában ejtett. 4 Cézár miklós Konstantin király az entente ellen ! Leleplezi a szövetségeseit spekulációit London, Január 22. A lapok az Associated Press athéni leve­lezőjének beszélgetését közlik Konstantin ki­rálylyal. A levelezőt a király hivatta magához, hogy kifejezze nagyfokú felháborodását a szö­vetségeseknek Görögországgal szemben tanúsí­tott hallatlan fenhéjázása és legújabb erőszakos cselekedetei fölött. Konstantin király, aki na­gyon izgatott volt, ezt mondta: A legtisztább képmutatás, ha Anglia és Franciaország, Belgium és Luxemburg semle­gességének megsértéséről beszélnek, azok után, amit velem tettek és még most is tesznek. Én mindent megpróbáltam, hogy az angol és fran­cia sajtóban fair play-t kapja. Amikor az an­gol sajtó a tények bámulatos elferdítésével és a motívumok eltorzításával Görögországot megtámadta, az egyik angol leve­lező előtt tel­jes magyarázatát adtam Görögország helyzeté­nek. A francia sajtónak is igen nyí­lt kijelen­tést tettem. A közvélemény egyetlen fóruma, amely nyitva áll előttem, az Egyesült­ Államok. Ismét csak Amerikához fogok apellálni, hogy pártatlan módon meghallgassanak, amit a szö­vetségesek megtagadnak tőlem. Csapataik megszállták Lemnost, Imbrost, Mithilénét, Cas­tello Riccot, Korfut­­és Szalonikit a kalkidikei félszigettel együtt, valamint Macedónia nagy részét. Mit jelent az az ígéretük, hogy a háború után kárpótlást fizetnek? Nem téríthetik meg népem szenvedését, amely népet kiűzték ott­honából. Ők katonai szükségességeket emleget­nek. A katonai szükségesség kényszeréből nyo­mult be Németország Belgiumba és szállta meg Luxemburgot. Korfu semlegességét Anglia, Franciaország, Oroszország, Ausztria-Magyarország és Porosz­ország garantáltta. Miben állt az a katonai­­­zük­ségesség, hogy elpusztítsák a demichissari hi­dat, amely másfél millió drachmába került és az egyetlen utat alkotta, amelyen Kelet-Mace­dóniában levő csapatunkat elláthattuk élelmi­szerekkel. A híd állá vot aknázva és az ellenség közeledésénél egy pillanat alatt a levegőbe le­hetett volna röpíteni. Saját bevallásuk szerint nem volt ellenség a híd közelében és semmi jel sem mutatott közeledésére. Mi volt a szüksé­gessége Korfu megszállásának? Ha Görögország Szerbiával szövetségben van, akkor Olaszország is és a szerbeket könnyebben hozhatták volna Albániába és Olaszországba, mint Korfuba. Talán azért nem akarják az olaszok a szerbe­­ket maguknál látni, mert a kolerától félnek?! Azt hiszik a szövetségesek, hogy a görögök­­­nek a a koleraveszedelem kevésbé kellemet-­­len, mint az olaszoknak? — A szövetségesek azt mondják, hogy Gastelo Riccot, Korfu és, más pontokat azért szálltak­ meg, hogy kifúr­, késszék a tengeralattjárók támaszpontjait Az athéni angol követség kétezer fontot kín­ált, amely nagy vagyont jelent görög halász szá­­mára oly információkért, amelyeknek alapján fel lehet fedezni a tengeralattjárók tám­asz­pontjait. De sohasem kapott hírt a Görögor­szágban levő tengeralattjáró támaszpontok­ról. Görögországból azonkívül sohasem láttál el készletekkel a tengeralattjárókat. .A szövetségesek Balkán-politikájának tör­­ténete nem egyéb, mint a hibák halmozása és haragjukban, mely minden számításuk balul ütött ki, Görögországra igyekeznek rákenni saját ostobaságuk eredményeit. Mi figyelmezt­­tettük őket, hogy a gallipoli­ expedíció siker­telen marad és hogy az osztrákok, magyarok és németek Szerbiát kétségtelenül szétzúzzák* %

Next