Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)

1916-02-29 / 60. szám

bániában a további óriási áldozatot egyéb­ként komoly olasz politikai körökben célta­lannak tartják, miután teljesen felborult az entente s különösen Olaszország egész balkáni haditerve, a Dardanellák török kézen mara­dása és Bulgária hozzánk történt csatlakozása után. Olaszország pedig most már az eddigiek­hez hasonló anyagi áldozatokat nem hozhat. Cadorna egyetlen törekvése, hogy az Isonzo­fronton tartsa magát. A Tribuna február 22-iki szám­a kiszámítja, hogy ,,ha egy évig tart az olasz háború, Olaszország Angliának 900 mil­lió franknyi adót fizet, a hallatlanul felcsavart angol hajófuvar és angol szénárak miatt, ez a 900 milliós többlet már önmagában véve meghaladja Olaszország gazdasági erejét és összeroppanással fenyeget". A Salandra-Sonnino-kormány hozta Olaszországra a háborút és az angol szövetsé­get. A holnapi parlamenti ülésen pedig be kell számolnia az ő háborújuk eddigi gyümölcsei­ről. Salandra és Tittoni a bukott politikusok keserű hangján beszéltek, az első visszavonu­lását jelentette be, a másik pedig már meg­elégednék az „igazságos békével". Közben a németek gigászi csapást mérnek a francia frontra, azt megrendítik és megsemmisül a tavaszra hirdetett entente-offenzíva, a legfőbb haditanács ülését elhalasztják március 27-re. A Corriere della Sera, a háborús párt egyik legtekintélyesebb lapja, Franciaország szemrehányásaira azt feleli: „"A német nép már azzal is ezer hálát mondott volna nekünk, olaszoknak, ha kezünket ölünkbe tesszük, mostani szövetségeseinknek pedig nehéz hely­zetünk dacára sem hozhatunk elég áldozatot". Ilyen viszonyok között követeli az inter­vencionista párt holnap, hogy Olaszország ter­jessze ki harci tereit és a Franciaország által kivont 300 ezernyi olasz katonát szavazzák meg. Bissolati, a francia pénzen szervezett reformszocialista­ párt vezére követeli a né­met-olasz viszony tisztázását. Ezt a felszóla­lást azonban már eléggé m­evilágította C­ava­sola miniszter legutóbbi rendelete, mely sze­rint „az olasz polgárok németországi jogaira és a németek olaszországi tulajdonjogaira nézve a két kormány elhatározta azok köl­csönös védelmét". Ennek a látszólag egyszerű rendeletnek nagy a jelentősége. Az olasz hábo­rúhoz egyrészt az angol-olasz ipari és kereske­delmi kamarilla nagyban hozzájárult és célja az volt, hogy a német kereskedelmet és ipart kiszorítsa Olaszországból. A mostani háború rettentő leckéje szerint az olaszokat általános felháborodás fogja el minden ellen, ami angol érdek Olaszországban és ragaszkodnak a szo­lid német összeköttetések fentartásához, mely­nek köszönhette Olaszország a háború előtti pompás felvirágzását. A háborús párti intervencionisták fel akarják vetni a bizalmi kérdést a Salandra­kabinettel szemben és lehetséges, hogy Sa­landra-Sonnino megragadja a kedvező alkal­mat a „szép bukásra", de kérdés, ki vállalja el helyettük a felelősséget az eddigi páratlan katasztrófáért és hiábavaló óriási áldozatokért? IAArtArtAA^Art^WW^VNAAAAAAAV^VWV* Verdun és a nagy nyugati offenzíva A világháború döntő tényezői lettek a német 42-es és a magyar-osztrák 30.5-es mo­zsarak, amelyek mint határozott és fölényes győztesek kerültek ki abból a küzdelemből, amelyet a haditechnikusok békében is sza­kadatlanul folytattak egyrészt a páncél, az erőd, másrészt pedig az ágyú nevében. Ez már a világháború kezdetén a belga és francia erő­dök elestével kétségtelenné vált, úgy hogy a hatalmas orosz várrendszerek összeomlásai csak kiegészíthették a levont tanulságokat. A francia hadvezetőség a várainál szerzett keserű tapasztalatok alapján elhatározta várai­nak a külön védelmét s tényleg mindegyike elé egy hatalmas hadsereget állított, amely a tábori erőditészet legtökéletesebb és a világ­háború tapasztalatai alapján kifejlett művé­szettel készítette el a várat védő lövészárok vonalait. Ilyenformán volt Verdun is meg­védve s erődvonalai előtt közel 9 km. széles­ségben húzódtak a francia gyalogságnak beve­hetetlennek vélt lövészárok vonalai és sánc­várai. A fenti térképünk Verdun tábori vár erődrendszerét mutatja be és körülbelül az a vonal is meg van jelölve, amelyig a németek 7 napi nagyszerűen hősies küzdelmek után el­jutottak. Nem akarunk ezen harcokkal rész­letesen foglalkozni, csak a legfontosabb ered­ményeket akarjuk kimutatni, azokat, ame­lyek az erődrendszer megvívására és bevéte­lére nézve fontosak. A németek a 7 nap alatt körülbelül 6—9 km. mély területet nyertek északról délfelé s a mai német jelentés alapján keletről nyugat felé is, miután a „Côtes Lorraine" szegélyét, amely a keleti erődök által van védve és me­redeken esik a Woevre síkja felé, szinte elér­ték. Ezenkívül a németek elfoglalták a Douau­mont főerődöt, amely a vár erődrendszeré­nek a legerősebb és legfontosabb pontja volt, mert ez a magaslat uralja nemcsak a város felé húzódó hegyhátat és magát a várost, ha­nem uralja a keleti és a nyugati front erőd­jeit is a lőtávolság határain belül és a Douau­­mont erődnél felállított nehéz ágyuk tüzükkel oldalozólag, tehát megsemmisítőleg hatnak a vár északkeleti és északnyugati védővonalaira. Ha az erődből egy 7—8 km. hosszú sugárral egy félkört rajzolunk, akkor megkapjuk a német ágyuk hatáskörletét és akkor tisztában lehetünk a vár jövő sorsával is. A német trónörökös hadserege a képzel­hető legnagyobb és legnehezebb feladatot haj­totta végre, mert az egész francia védvonal legnehezebb terepén és a legjobban megerősí­tett szakaszán tört át és érte el Verdun falait, sőt elfoglalta annak legerősebb támpontját. Természetesen a németek áttörési had­műveleteinek az első szakasza ezzel lezárult. A második az most egyrészt az elért eredmé­nyek biztosításából és a harmadik etappéra való előkészületekből áll. Vagyis most a né­meteknek még Vacherouville és Bras közsé­geket kell elfoglalni, az elért vonalban a véde­lemre be kell rendezkedni és végül az ostrom­ágyuikat az új vonalba kell előrehozni. Már tegnap öt francia ellentámadást védtek ki a németek, ma újabb és fokozottabb rohamokat utasítottak vissza. Ezek a francia ellentáma­dások mindaddig elvárhatók, míg a németek" állásaikat teljesen ki nem építik és így a fran­ciákat még a siker reményétől is meg nem fosztják. Ekkor azután következik be a német áttörés harmadik szakasza: Verdun várának az ostroma és annak bevétele. Douaumont-erőd birtoka­ várt \ FromerZvi/Te ^c'ai'nT^ O £ $ oim^ W (~0 trSdff v Mi:mi//e' Lwdrecourt»**' j jLBeaumwtf 0 / Q íevvemorf f .i'"^. Ijii^Ä *%u£Ú'moniÍ D>V°% erőd ár // %% o > t 1 lí 5W »V Fleury er,',/» ' í'n * * -{it Belleville er Tayart, )/!i4f - fozvt OisfíifSí 'hn* 'őzsJUertr. g. Le.Tiplr* J .V 'w % 1 AnctmonJ I \ ; ;'TO V*. 1» ? Sommeo'M i W/ere/ \ Senieourl erőd telét. Nagy, nagy esküvéssel fogadta meg, hogy soha, soha nem lesz az arca titkára kíváncsi. De a szivecskéje legfenekén ott csil­logott a biztatás: Légy csak a férjem, majd lekönyörgöm én arcodról a lárvát... III. A menyecske azonban csalódott. Semmi hízelgése, semmi duzzogása, csókjai és könyei, lángolása és hidegsége nem voltak képesek férjét arra bírni, hogy titkát előtte fölfedje. Dúsgazdag várában, ahová őt asszonyának hazavitte, valóban része volt mindenféle jó­ban, kincsben és pompában, amit nő csak kívánhat,­­ de férje arcát soha nem adatott neki megpillantania. S a nőcske emiatt — mint önök jól sejtik — titokban boldogtalan volt egy kicsit... Történt akkor, hogy egy lézengő lovag vetődött a kastélyba. Aféle éhenkórász, ágról­szakadt legény, akinek se országa, se hazája, csak vitézi kardja és nemes vérű, de a sok sanyarúságban gazdájával együtt lesoványko­dott gebéje. A fekete vadász szívesen látta vendégül a viharverte kóbor bajnokot, nagy , magabiztoban ügyet sem vetett rá, pedig a vakmerő fickó ugyancsak ostrom alá fogta a menyecskét. Hős kalandja, a szomszéd várakkal való kemény viaskodásra távozott a fekete lovag serege; fölajánlotta persze kardját a vendég is; tova is rúgtatott a csapattal; de feleútról visszaszökött, vissza az asszonyhoz: mit neki babér, mit neki hadi zsákmány!... S körül­vette őt mézes hízelkedéssel, gondosan meg­válogatva szavait — mint az akkori időben szokás volt — mintha külön-külön megtisz­togatná s lábaihoz rakosgatná azokat, mint a drágaköveket. Mondotta pedig neki az asszony: — Hiábavaló minden rimánkodásod, minden epekedésed hiábavaló, deli leventel Mert én hűséges híve vagyok és maradok az uramnak, akinek arcát nem láttam egy pil­lanatra sem és neki szabad látnom soha sem. Mondják: úgy született ijesztő csontváznalki. Mondják: kóbor cigányok metélték arcát torzzá, akik gyermek­korában elrabolták. Mondják: rettentő fekélyek ették oly éktelenné, hogy szörnyet hal az iszonyattól, aki meg­pillantja. Mindegy. Én felesége lettem ennek a rémnek, aki talán nem kapott volna kívü­lem asszonyt senkit. Úgy érzem, mintha már­tiromságra kárhozhattam volna magamat, — de viselem ezt a mártiromságot, mert fölma­gasztosít a gondolat, hogy felesége vagyok a Borzalomnak, az Éktelenségnek, a szörnyű­ségnek, aki ifjúságomat, szépségemet és hű­ségemet föláldozom neki. Micsoda gyötrélem ez a gondolat — s micsoda kéj, a lovag! A nő szeme különös lánggal égett. A le­vente megpödörte csinos bajuszkáját s föl­emelkedett térdeiről. Nem , a szörnynyel­ő nem tud megküzdeni. IV. Győztesen tért pedig vissza csatájából az álarcos lovag. A szomszéd várúr hadait po­csékká verték, birtokát feldúlták, kincseit hazahozták és mind odaöntötték a diadalmas hős szépséges aranyasszonya elé. A fényes győzelem örömére aztán hét országra szóló ál­domást irtanak, amelynek végeztével kimerül­ten, bódultan tért ágyasházába a lovag s aludt olyan mélyen, aminő mélyen nem aludt még soha. Akkor odalépett ágyához a feleség. Ezer láthatatlan kéz húzta vissza. Ezer tiltó hang suttogta neki a félhomályos szoba minden sarkából: — Megesküdtél! Megesküd­tél, hogy férjed e titkát soha nem bolyga­tod ... A nő egyre közelített az ágy felé. Még egy lépés, egy kézmozdulat — s akkor meg­pillantja a szörnyűségek szörnyűségét, az ar­cot, amelynek láttára talán holtra ijed, talán kővé dermed az ember... S odalépett az ágy­hoz s fellibbentette a fekete álarcot. És csaknem földbe gyökereztek a lábai a meglepetéstől. Egy közönséges férfiarc feküdt előtte. Egészen rendes, szabályos arc. Se születési hiba, se kóbor cigányok kegyetlenkedésének semmi nyoma, se valami gonosz kórság pusz­títása. Egészséges, piros pozsgás ábrázat. Nem hogy éktelen volna — de még csinos is. Ha­tározottan csinos. Még egy kis helyre bajusz­kája is van, mint annyi, de annyi másnak, ezreknek, meg millióknak ... V. Még azon az éjszakán megcsalta a lézengő lovaggal... PESTI NAPLÓ 2016 február­­29. 3

Next