Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)
1916-02-29 / 60. szám
bániában a további óriási áldozatot egyébként komoly olasz politikai körökben céltalannak tartják, miután teljesen felborult az entente s különösen Olaszország egész balkáni haditerve, a Dardanellák török kézen maradása és Bulgária hozzánk történt csatlakozása után. Olaszország pedig most már az eddigiekhez hasonló anyagi áldozatokat nem hozhat. Cadorna egyetlen törekvése, hogy az Isonzofronton tartsa magát. A Tribuna február 22-iki száma kiszámítja, hogy ,,ha egy évig tart az olasz háború, Olaszország Angliának 900 millió franknyi adót fizet, a hallatlanul felcsavart angol hajófuvar és angol szénárak miatt, ez a 900 milliós többlet már önmagában véve meghaladja Olaszország gazdasági erejét és összeroppanással fenyeget". A Salandra-Sonnino-kormány hozta Olaszországra a háborút és az angol szövetséget. A holnapi parlamenti ülésen pedig be kell számolnia az ő háborújuk eddigi gyümölcseiről. Salandra és Tittoni a bukott politikusok keserű hangján beszéltek, az első visszavonulását jelentette be, a másik pedig már megelégednék az „igazságos békével". Közben a németek gigászi csapást mérnek a francia frontra, azt megrendítik és megsemmisül a tavaszra hirdetett entente-offenzíva, a legfőbb haditanács ülését elhalasztják március 27-re. A Corriere della Sera, a háborús párt egyik legtekintélyesebb lapja, Franciaország szemrehányásaira azt feleli: „"A német nép már azzal is ezer hálát mondott volna nekünk, olaszoknak, ha kezünket ölünkbe tesszük, mostani szövetségeseinknek pedig nehéz helyzetünk dacára sem hozhatunk elég áldozatot". Ilyen viszonyok között követeli az intervencionista párt holnap, hogy Olaszország terjessze ki harci tereit és a Franciaország által kivont 300 ezernyi olasz katonát szavazzák meg. Bissolati, a francia pénzen szervezett reformszocialista párt vezére követeli a német-olasz viszony tisztázását. Ezt a felszólalást azonban már eléggé mevilágította Cavasola miniszter legutóbbi rendelete, mely szerint „az olasz polgárok németországi jogaira és a németek olaszországi tulajdonjogaira nézve a két kormány elhatározta azok kölcsönös védelmét". Ennek a látszólag egyszerű rendeletnek nagy a jelentősége. Az olasz háborúhoz egyrészt az angol-olasz ipari és kereskedelmi kamarilla nagyban hozzájárult és célja az volt, hogy a német kereskedelmet és ipart kiszorítsa Olaszországból. A mostani háború rettentő leckéje szerint az olaszokat általános felháborodás fogja el minden ellen, ami angol érdek Olaszországban és ragaszkodnak a szolid német összeköttetések fentartásához, melynek köszönhette Olaszország a háború előtti pompás felvirágzását. A háborús párti intervencionisták fel akarják vetni a bizalmi kérdést a Salandrakabinettel szemben és lehetséges, hogy Salandra-Sonnino megragadja a kedvező alkalmat a „szép bukásra", de kérdés, ki vállalja el helyettük a felelősséget az eddigi páratlan katasztrófáért és hiábavaló óriási áldozatokért? IAArtArtAA^Art^WW^VNAAAAAAAV^VWV* Verdun és a nagy nyugati offenzíva A világháború döntő tényezői lettek a német 42-es és a magyar-osztrák 30.5-es mozsarak, amelyek mint határozott és fölényes győztesek kerültek ki abból a küzdelemből, amelyet a haditechnikusok békében is szakadatlanul folytattak egyrészt a páncél, az erőd, másrészt pedig az ágyú nevében. Ez már a világháború kezdetén a belga és francia erődök elestével kétségtelenné vált, úgy hogy a hatalmas orosz várrendszerek összeomlásai csak kiegészíthették a levont tanulságokat. A francia hadvezetőség a várainál szerzett keserű tapasztalatok alapján elhatározta várainak a külön védelmét s tényleg mindegyike elé egy hatalmas hadsereget állított, amely a tábori erőditészet legtökéletesebb és a világháború tapasztalatai alapján kifejlett művészettel készítette el a várat védő lövészárok vonalait. Ilyenformán volt Verdun is megvédve s erődvonalai előtt közel 9 km. szélességben húzódtak a francia gyalogságnak bevehetetlennek vélt lövészárok vonalai és sáncvárai. A fenti térképünk Verdun tábori vár erődrendszerét mutatja be és körülbelül az a vonal is meg van jelölve, amelyig a németek 7 napi nagyszerűen hősies küzdelmek után eljutottak. Nem akarunk ezen harcokkal részletesen foglalkozni, csak a legfontosabb eredményeket akarjuk kimutatni, azokat, amelyek az erődrendszer megvívására és bevételére nézve fontosak. A németek a 7 nap alatt körülbelül 6—9 km. mély területet nyertek északról délfelé s a mai német jelentés alapján keletről nyugat felé is, miután a „Côtes Lorraine" szegélyét, amely a keleti erődök által van védve és meredeken esik a Woevre síkja felé, szinte elérték. Ezenkívül a németek elfoglalták a Douaumont főerődöt, amely a vár erődrendszerének a legerősebb és legfontosabb pontja volt, mert ez a magaslat uralja nemcsak a város felé húzódó hegyhátat és magát a várost, hanem uralja a keleti és a nyugati front erődjeit is a lőtávolság határain belül és a Douaumont erődnél felállított nehéz ágyuk tüzükkel oldalozólag, tehát megsemmisítőleg hatnak a vár északkeleti és északnyugati védővonalaira. Ha az erődből egy 7—8 km. hosszú sugárral egy félkört rajzolunk, akkor megkapjuk a német ágyuk hatáskörletét és akkor tisztában lehetünk a vár jövő sorsával is. A német trónörökös hadserege a képzelhető legnagyobb és legnehezebb feladatot hajtotta végre, mert az egész francia védvonal legnehezebb terepén és a legjobban megerősített szakaszán tört át és érte el Verdun falait, sőt elfoglalta annak legerősebb támpontját. Természetesen a németek áttörési hadműveleteinek az első szakasza ezzel lezárult. A második az most egyrészt az elért eredmények biztosításából és a harmadik etappéra való előkészületekből áll. Vagyis most a németeknek még Vacherouville és Bras községeket kell elfoglalni, az elért vonalban a védelemre be kell rendezkedni és végül az ostromágyuikat az új vonalba kell előrehozni. Már tegnap öt francia ellentámadást védtek ki a németek, ma újabb és fokozottabb rohamokat utasítottak vissza. Ezek a francia ellentámadások mindaddig elvárhatók, míg a németek" állásaikat teljesen ki nem építik és így a franciákat még a siker reményétől is meg nem fosztják. Ekkor azután következik be a német áttörés harmadik szakasza: Verdun várának az ostroma és annak bevétele. Douaumont-erőd birtoka várt \ FromerZvi/Te ^c'ai'nT^ O £ $ oim^ W (~0 trSdff v Mi:mi//e' Lwdrecourt»**' j jLBeaumwtf 0 / Q íevvemorf f .i'"^. Ijii^Ä *%u£Ú'moniÍ D>V°% erőd ár // %% o > t 1 lí 5W »V Fleury er,',/» ' í'n * * -{it Belleville er Tayart, )/!i4f - fozvt OisfíifSí 'hn* 'őzsJUertr. g. Le.Tiplr* J .V 'w % 1 AnctmonJ I \ ; ;'TO V*. 1» ? Sommeo'M i W/ere/ \ Senieourl erőd telét. Nagy, nagy esküvéssel fogadta meg, hogy soha, soha nem lesz az arca titkára kíváncsi. De a szivecskéje legfenekén ott csillogott a biztatás: Légy csak a férjem, majd lekönyörgöm én arcodról a lárvát... III. A menyecske azonban csalódott. Semmi hízelgése, semmi duzzogása, csókjai és könyei, lángolása és hidegsége nem voltak képesek férjét arra bírni, hogy titkát előtte fölfedje. Dúsgazdag várában, ahová őt asszonyának hazavitte, valóban része volt mindenféle jóban, kincsben és pompában, amit nő csak kívánhat, de férje arcát soha nem adatott neki megpillantania. S a nőcske emiatt — mint önök jól sejtik — titokban boldogtalan volt egy kicsit... Történt akkor, hogy egy lézengő lovag vetődött a kastélyba. Aféle éhenkórász, ágrólszakadt legény, akinek se országa, se hazája, csak vitézi kardja és nemes vérű, de a sok sanyarúságban gazdájával együtt lesoványkodott gebéje. A fekete vadász szívesen látta vendégül a viharverte kóbor bajnokot, nagy , magabiztoban ügyet sem vetett rá, pedig a vakmerő fickó ugyancsak ostrom alá fogta a menyecskét. Hős kalandja, a szomszéd várakkal való kemény viaskodásra távozott a fekete lovag serege; fölajánlotta persze kardját a vendég is; tova is rúgtatott a csapattal; de feleútról visszaszökött, vissza az asszonyhoz: mit neki babér, mit neki hadi zsákmány!... S körülvette őt mézes hízelkedéssel, gondosan megválogatva szavait — mint az akkori időben szokás volt — mintha külön-külön megtisztogatná s lábaihoz rakosgatná azokat, mint a drágaköveket. Mondotta pedig neki az asszony: — Hiábavaló minden rimánkodásod, minden epekedésed hiábavaló, deli leventel Mert én hűséges híve vagyok és maradok az uramnak, akinek arcát nem láttam egy pillanatra sem és neki szabad látnom soha sem. Mondják: úgy született ijesztő csontváznalki. Mondják: kóbor cigányok metélték arcát torzzá, akik gyermekkorában elrabolták. Mondják: rettentő fekélyek ették oly éktelenné, hogy szörnyet hal az iszonyattól, aki megpillantja. Mindegy. Én felesége lettem ennek a rémnek, aki talán nem kapott volna kívülem asszonyt senkit. Úgy érzem, mintha mártiromságra kárhozhattam volna magamat, — de viselem ezt a mártiromságot, mert fölmagasztosít a gondolat, hogy felesége vagyok a Borzalomnak, az Éktelenségnek, a szörnyűségnek, aki ifjúságomat, szépségemet és hűségemet föláldozom neki. Micsoda gyötrélem ez a gondolat — s micsoda kéj, a lovag! A nő szeme különös lánggal égett. A levente megpödörte csinos bajuszkáját s fölemelkedett térdeiről. Nem , a szörnynyelő nem tud megküzdeni. IV. Győztesen tért pedig vissza csatájából az álarcos lovag. A szomszéd várúr hadait pocsékká verték, birtokát feldúlták, kincseit hazahozták és mind odaöntötték a diadalmas hős szépséges aranyasszonya elé. A fényes győzelem örömére aztán hét országra szóló áldomást irtanak, amelynek végeztével kimerülten, bódultan tért ágyasházába a lovag s aludt olyan mélyen, aminő mélyen nem aludt még soha. Akkor odalépett ágyához a feleség. Ezer láthatatlan kéz húzta vissza. Ezer tiltó hang suttogta neki a félhomályos szoba minden sarkából: — Megesküdtél! Megesküdtél, hogy férjed e titkát soha nem bolygatod ... A nő egyre közelített az ágy felé. Még egy lépés, egy kézmozdulat — s akkor megpillantja a szörnyűségek szörnyűségét, az arcot, amelynek láttára talán holtra ijed, talán kővé dermed az ember... S odalépett az ágyhoz s fellibbentette a fekete álarcot. És csaknem földbe gyökereztek a lábai a meglepetéstől. Egy közönséges férfiarc feküdt előtte. Egészen rendes, szabályos arc. Se születési hiba, se kóbor cigányok kegyetlenkedésének semmi nyoma, se valami gonosz kórság pusztítása. Egészséges, piros pozsgás ábrázat. Nem hogy éktelen volna — de még csinos is. Határozottan csinos. Még egy kis helyre bajuszkája is van, mint annyi, de annyi másnak, ezreknek, meg millióknak ... V. Még azon az éjszakán megcsalta a lézengő lovaggal... PESTI NAPLÓ 2016 február29. 3