Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)
1916-02-12 / 43. szám
Szombat PESTI NAPLÓ 1916. február 12. – A sajtóhadiszállásról jelentik: A február 7-iki olasz vezérkari jelentés a következőket adta hírül: „Zagora szakaszában egyik repülőnk merészen megtámadott két ellenséges repülőgépet és gépfegyver tüzeléssel menekülésre kényszerítette őket". Ez a merész légi harc egyáltalában nem történt meg. Egyik repülőgépünk látott ugyan néhány kilométernyi távolságban egy ellenséges repülőt, azonban zavartalanul és akadálytalanul folytatta saját feladatának teljesítését. Plava egész területén nem találkoztak egymással olasz és osztrák-magyar repülőgépek. (WWVWWWWt. (WWVVVWJVVVWWVVN ) Naidenov tábornok, bolgár hadügyminiszter rendkívül érdekes és értékes nyilatkozatot tett a balkáni helyzetről általában, különösen azonban a balkáni hadicélokról. Bejelentette ugyanis a Szaloniki elleni offenzívát. Naidenov tábornoknak ez a nyilatkozata kapcsolatban a már a bolgár kormány félhivatalos lapjában, a Narodni Pravu-ban megjelent azon közleménynyel, hogy a bolgároknak szilárd elhatározása a Szalonikiben partraszállt angol -francia haderők megtámadása és a Balkánról való elűzése, valószínűvé teszik most már a Szaloniki elleni hadjáratot. A bolgároknak az a határozott és nyílt állásfoglalása és a hadműveleteiknek előre való bejelentése azonban egyedül áll a háború történetében, legalább is a központi hatalmak részéről, mert eddig katonai ténykedéseink, mindennemű hadműveleteink a legszigorúbb titoktartás mellett lettek megállapítva, előkészítve és végrehajtva, úgy hogy mindegyiknél biztosítva volt a siker első főkelléke: a meglepetés. A Szaloniki elleni támadás bejelentése tehát egy a központi hatalmaknál szokatlan és katonai szempontból rendkívüli eltérés, amely gondolkodásra és az okok megállapítására késztet. Miután ellenfeleinknél a hadműveleteiknél sokkal fontosabb szerepet játszik a diplomácia tevékenysége, olyannyira, hogy szinte azt lehetne mondani, hogy ők nem hadseregeikkel, hanem diplomáciájukkal akarják a háborút megnyerni, ennélfogva a balkáni katonai helyzet mellett az ottani diplomáciai csatatereket is szemügyre kell vennünk, hogy helyes következtetésekhez és megállapításokhoz jussanak. • A Balkánon ma harci tevékenységet csak az Albániában működő magyar-osztrák csapatok fejtenek ki, amelyek jelenleg Durazzo ellen nyomulnak s ezt a várost már 20 km.-re megközelítették. Az Albániában lévő bolgár és csetleges német erők működéséről eddig még semminemű hivatalos jelentés nem lett kiadva. Ezért azután biztosra is vehető, hogy ezen csapatok esetleges előnyomulása nem talált sehol sem ellenséges ellentállásra és hogy ezen erők egy bizonyos vonalban menet és harckészen állanak, várva azt a pillanatot, amikor az előnyomuló magyar-osztrák csapatok abba a vonalba jutnak, ahonnan azután a nagy haditerv szerint az összes Albániában operáló erők együttműködése következik be. Montenegró fegyverletétele már teljesen bevégződött és így az egész Kövess-hadsereg felszabadult, mert a katona-rendőri szolgálat és katonai megszállás ellátására nem a működő hadseregek, hanem az erre a célra külön felállított katonai alakulatok csapatai szolgálnak. A görög-bolgár határon, Szaloniki felett, eltekintve az előőrsök kisebb-nagyobb csatározásaitól, a repülők felderítő tevékenységétől és a katonai táborok és raktártelepek ellen intézett légi támadásoktól, minden csendes. Az angol-francia hadsereg, amely eredetileg a szerbek segítségére és a Hamburg—Konstantinápoly vasútvonal megszakítására szállt partra, most a Vardar-menti súlyos vereségek után görög területen teljesen a védekezésre van utalva, miután már számbeli ereje sem elégséges kitűzött céljának a megvalósítására. Az angol-francia seregekkel szemben pedig ma már nemcsak a győzelmes, egyesült bolgár hadsereg, hanem jelentékeny, a Gallipoli-félszigeten felszabadult török erők is állanak, nem számítva azon német csapatokat, amelyek Szerbia elfoglalása után még itt visszamaradtak. A központi hatalmak szempontjából az egész Balkán egy egységes hadműveleti terület, amelynek megvédésére és amelyen való iáni népei: a bolgárok és a törökök vannak hivatva. A német, illetve a magyar-osztrák haderők ma már csak a szükség mérvéhez képest működnek közre s igy elsősorban a tüzérségi hiányokat pótolják, azután pedig felszerelést és hadiszert szállítanak. Eltekintve a mi albániai előnyomódásunktól, a balkáni hadszintereken a főerőket a bolgárok és a törökök szolgáltatják, akik nemcsak Szaloniki ellen vannak felvonulva, hanem ellátják a szükséges határbiztosításokat is a tengerpartok és a Duna mentén. Az összes balkáni hadműveletek fővezére pedig Mackensen tábornagy, aki székhelyéről, Nisből intézi egységesen az összes balkáni operációkat. Az ő feladata az egyes hadszíntereken működő hadvezérek terveit, a Balkán megőrzésének és az ellenségtől való megtisztításának a szempontjából összhangba hozni és szabályozni. A központi hatalmaknak ezen kétségkívül rendkívül kedvező és a Balkánt feltétlenül uraló hadihelyzetével szemben szinte egészen tehetetlenül áll az entente, de különösen az angolok és a franciák, akik éppen a Balkánon szerették volna megfordítani a világháború rájuk nézve nagyon kedvezőtlen folyását. A szalonikii partraszállás kudarcát most — amint jól tudjuk — az entente diplomáciája akarja helyrehozni. Az a törekvése, hogy Olaszországot legalább is 200.000 ember Szalonikibe való küldésére kényszerítse és így ott egy oly erős hadsereggel bírjon, amelynek segítségével és amelyre való hivatkozással Görögországot semlegességének a feladására és csatlakozásra bírja. Ha pedig ezt elérheti, akkor arra számít, hogy orosz segítséggel Romániát is bele lehetne vinni a háborúba, mert akkor a bolgár és török erők oly mértékben lennének lekötve a déli fronton, hogy Románia csekély erővel biztosíthatná Bulgáriával és a központi hatalmakkal szemben a Duna vonalát és teljes erejével csatlakozhatna az oroszokhoz és támadhatná meg Erdélyt. Az entente ezen nagyszabású haditerve egyelőre csak papiroson van meg és még csak egy diplomáciai ábránd, messze, nagyon messze a katonai keresztülviteltől. Ennek megvalósításán fáradozik most az egész entente-diplomácia — hivatkozással a keleti és nyugati hadszíntéren bekövetkező nagy tavaszi offenzívára — Athénben, Bukarestben és Rómában. Ezért utazott most Briand francia miniszterelnök is Rómába, hogy az olaszokat rávegye a szalonikai kirándulásra. Most úgy látszik a dolog, hogy az veniente diplomáciája egészen rendben volna már az új nagy balkáni háborúval és már csak Olaszországon múlna annak megvalósítása. Valószínű, hogy az entente diplomáciája — balkáni terveit elősegítendő — nem átallotta azt a hírt terjeszteni, hogy a központi hatalmak nem képesek Szaloniki megtámadására, mert a bolgárok nem állanak a kötélnek, nem hajlandók görög érdekekért harcolni és Szalonikit az angoloktól és franciáktól megtisztítani. Kétségtelen dolog, hogy egyelőre sem a szűkebben vett központi hatalmaknak, sem Bulgáriának nem érdeke Szaloniki megtisztítása, különösen azért nem, mert az ottani angol-francia hadsereg egy pillanatra sem lehet veszélyes rájuk nézve és mert ezt a munkát adott esetben a görög hadsereg maga is el tudja végezni. A szalonikai angol-francia hadsereggel csak akkor kellene a központi hatalmaknak leszámolni, ha az angolok azt akarnák megszállásával biztosítani maguknak, hogy Görögország a békekötéskor kézizálogja legyen az ententenek Belgium ellenértékéül. Ezt nem tűrnék el a központi hatalmak semmi körülmények között és akkor a bolgárok is épp úgy küzdenének Szalonikiért, mint mi, vagy a németek. Nagy tévedése azonban az entente diplomáciájának, ha azt hiszi, hogy a központi hatalmak nagyon is megokolt és észszerű téllensége Szaloniki elett, gyengeség vagy széthúzás következménye. A bolgárok épp olyaű és önzetlen szövetségesek, mint amilyenek mi vagyunk a németekkel és egy percig sem fognak habozni, ha azt a központi hatalmak érdeke parancsolja, hogy a görögök számára visszafoglalják Szalonikit. Naidenov tábornok, bolgár hadügyminiszter nyilatkozata és a bolgár félhivatalos chip közleménye valós limitás tekintetet félretenni, hogy úgy Olaszország, mint Görögország és Románia tisztában legyenek a bolgárok intencióival és a bolgárok szövetségi hűségével. Egyben gyengéd figyelmeztetés volt az entente diplomáciájának is, amely még mindig túlságosan vérmes reményeket fűz a balkáni működéséhez. A Szaloniki elleni támadás egyáltalában nem fontos és nem sürgős a központi hatalmak számára s dacára a bolgár félhivatalos kijelentéseknek, még mindig bizonytalan. Valószínűleg csak akkor fog bekövetkezni, ha az olaszok kényszerülve lennének az angolok nyomásának engedni és 200.000 embert Szalonikibe irányítani. Ez esetben feltétlenül bekövetkezne a támadásunk és az olaszok bizonyára későn érkeznének. Ha pedig az olaszok a segítséget megtagadnák, úgy valószínű, hogy az entente végül mindenféle támadás megindítása, illetve kivédése nélkül lesz kénytelen Görögországot elhagyni és a balkáni aspirációiról lemondani, mert a mostani szalonikii sereg épp oly kevéssé tudhatja a központi hatalmak seregeit megverni, mint Szalonikit megvédeni. Az entente balkáni haditervei tehát egyelőre az olaszok magatartásától függnek, ezek megnyerése esetében pedig Görögországétól. Márpedig, ha a központi hatalmak támadása Szaloniki ellen megindul, akkor tárgytalan lesz az olasz segítség, kétségtelen Görögország semlegessége. Ez esetben pedig Románia akárhogy is akarna segíteni az enlentenek, bizony szinte jobbnak fogja találni maga számára a veszélytelen semlegességet, mert még mozgósítását sem tudná oly hamar befejezni, mint amilyen gyorsan kivernék a központi hatalmak az entente-ot Szalonikiből és azután ellene fordulhatnának. Bakos Tibor tomszaz péka A város konkurrenciájai Sztárikra készülnek a pékek — A tanács rendeletben terjeszti a községi kenyérgyár kenyerét — A pékelnök nyilatkozata A községi üzemek és a magánvállalkozások között állandóan folyik a gazdasági harc. Különösen a pékek harcolnak elkeseredetten a konkurrens községi kenyérgyár ellen, amely szerintük a pékipart kisajátítani és a pékmestereket tönkretenni akarja. Hasonlóan heves küzdelem folyik a fűszerkereskedők és a vásárpénztár között. Ami egyébként természetes jelensége a gazdasági életnek és a közönség szempontjából csak hasznos volna akkor, hogyha a nagy harc és nagy verseny az árak mérséklésére vezetne. Sajnos, soha sincsen erről szó ezekben a harcokban, hanem többnyire arról, hogy a községi üzemek, amelyek eredetileg altruisztikus célzattal létesíttettek, túlságosan kihasználják a hatalmukat és nem engedik élni a szegény pékeket, fűszereseket, henteseket. Most ismét a pékek vannak soron. A pékipartestlet a jövő héten rendkívüli közgyűlést tart és sok pék ezen a közs ülésen azt akarja elhatározni, hogy nem folytatja tovább az üzemét és iparengedélyét visszaadja a hatóságnak. Ennek az elégedetlenségnek ezúttal különös oka van. A pékek most nem a kenyér árát akarják felemelni, még csak több lisztet sem kérnek a várostól, hanem tiltakozni akarnak egy olyan hatósági intézkedés ellen, amely valamennyi iparágra egyaránt sérelmes. Az történt ugyanis, hogy néhány nappal ezelőtt a városi közélelmezési ügyosztálytól leiratot kaptak a pályaudvari vendéglők bérlői és a hálókocsitársaság igazgatósága. Ez a leirat szó szerint így hangzik: Értesítjük, hogy follyó hó 6-ától kezdve az ön vendéglője számára jegy nélkül kenyeret szállító pékek részére az e címen való lisztutalványozást beszüntettük. Amennyiben a jelzett naptól kezdve a pályaudvari vendéglő üzlete számára továbbra is kenyeret igényelne, úgy ezt jegy nélkül csakis a közséri kenyérgyár útján (X., Százados utca 16) szerezheti be. Ez utóbbi esetben a kenyér megrendelése iránt közvetlenül a községi kenyérgyár igazgatóságával (távbeszélő: József 10—34) lépjen érintkezésbe. Budapest, 1910 február 3-án. A székesfőváros tanácsáSKM tö