Pesti Napló, 1916. február (67. évfolyam, 32–60. szám)

1916-02-12 / 43. szám

Szombat PESTI NAPLÓ 1916. február 12. – A sajtóhadiszállásról jelentik: A február 7-iki olasz vezérkari jelentés a következőket adta hírül: „Zagora szakaszában egyik repülőnk merészen megtámadott két ellenséges repülőgépet és gép­fegyver tüzeléssel menekülésre kényszerítette őket"­. Ez a merész légi harc egyáltalában nem történt meg. Egyik repülőgépünk látott ugyan néhány kilométernyi távolságban egy ellenséges repülőt, azonban zavartalanul és akadálytalanul folytatta saját feladatának teljesítését. Plava egész területén nem találkoztak egymással olasz és osztrák-magyar repülőgépek. (WWVWWWWt. (WWVVVWJVVVW­WVVN ) Naidenov tábornok, bolgár hadügymi­niszter rendkívül érdekes és értékes nyilatko­zatot tett a balkáni helyzetről általában, külö­nösen azonban a balkáni hadicélokról. Beje­lentette ugyanis a Szaloniki elleni offenzívát. Naidenov tábornoknak ez a nyilatkozata kap­csolatban a már a bolgár kormány félhivata­los lapjában, a Narodni Pravu-ban megjelent azon közleménynyel, hogy a bolgároknak szi­lárd elhatározása a Szalonikiben partraszállt angol -franci­a haderők megtámadása és a Bal­kánról való elűzése, valószínűvé teszik most már a Szaloniki elleni hadjáratot. A bolgároknak az a határozott és nyílt állásfoglalása és a hadműveleteiknek előre való bejelentése azonban egyedül áll a háború történetében, legalább is a központi hatalmak részéről, mert eddig katonai ténykedéseink, mindennemű hadműveleteink a legszigorúbb titoktartás mellett lettek megállapítva, előké­szítve és végrehajtva, úgy hogy mindegyiknél biztosítva volt a siker első főkelléke: a meg­lepetés. A Szaloniki elleni támadás bejelentése tehát egy a központi hatalmaknál szokatlan és katonai szempontból rendkívüli eltérés, amely gondolkodásra és az okok megállapítá­sára késztet. Miután ellenfeleinknél a hadmű­veleteiknél sokkal fontosabb szerepet játszik a diplomácia tevékenysége, olyannyira, hogy szinte azt lehetne mondani, hogy ők nem had­seregeikkel, hanem diplomáciájukkal akarják a háborút megnyerni, ennélfogva a balkáni katonai helyzet mellett az ottani diplomáciai csatatereket is szemügyre kell vennünk, hogy helyes következtetésekhez és megállapítások­hoz jussanak. • A Balkánon ma harci tevékenységet csak az Albániában működő magyar-osztrák csa­patok fejtenek ki, amelyek jelenleg Durazzo ellen nyomulnak s ezt a várost már 20 km.-re megközelítették. Az Albániában lévő bolgár és cset­leges német erők működéséről eddig még semminemű hivatalos jelentés nem lett kiadva. Ezért azután biztosra is vehető, hogy ezen csa­patok esetleges előnyomulása nem talált sehol sem ellenséges ellentállásra és hogy ezen erők egy bizonyos vonalban menet és harckészen állanak, várva azt a pillanatot, amikor az elő­nyomuló magyar-osztrák csapatok abba a vo­nalba jutnak, ahonnan azután a nagy hadi­terv szerint az összes Albániában operáló erők együttműködése következik be. Montenegró fegyverletétele már teljesen bevégződött és így az egész Kövess-hadsereg felszabadult, mert a katona-rendőri szolgálat és katonai megszállás ellátására nem a mű­ködő hadseregek, hanem az erre a célra kü­lön felállított katonai alakulatok csapatai szol­gálnak. A görög-bolgár határon, Szaloniki felett, eltekintve az előőrsök kisebb-nagyobb csatáro­­zásaitól, a repülők felderítő tevékenységétől és a katonai táborok és raktártelepek ellen inté­zett légi támadásoktól, minden csendes. Az angol-francia hadsereg, amely eredetileg a szer­bek segítségére és a Hamburg—Konstantiná­poly vasútvonal megszakítására szállt partra, most a Vardar-menti súlyos vereségek után görög területen teljesen a védekezésre van utalva, miután már számbeli ereje sem elégsé­ges kitűzött céljának a megvalósítására. Az an­gol-francia seregekkel szemben pedig ma már nemcsak a győzelmes, egyesült bolgár hadse­reg, hanem jelentékeny, a Gallipoli-félszigeten felszabadult török erők is állanak, nem szá­mítva azon német csapa­tokat, amelyek Szer­bia elfoglalása után még itt visszamaradtak. A központi hatalmak szempontjából az egész Balkán egy egységes hadműveleti terü­let, amelynek megvédésére és amelyen való iáni népei: a bolgárok és a törökök vannak hivatva. A német, illetve a magyar-osztrák haderők ma már csak a szükség mérvéhez képest működnek közre s igy elsősorban a tüzérségi hiányokat pótolják, azután pedig felszerelést és hadiszert szállítanak. Eltekintve a mi albániai előnyom­ódásunktól, a balkáni hadszintereken a főerőket a bolgárok és a tö­rökök szolgáltatják,­ akik nemcsak Szaloniki ellen vannak felvonulva, hanem ellátják a szükséges határbiztosításokat is a tengerpar­tok és a Duna mentén. Az összes balkáni hadműveletek fővezére pedig Mackensen tá­bornagy, aki székhelyéről, Nisből intézi egy­ségesen az összes­ balkáni operációkat. Az ő feladata az egyes hadszíntereken működő hadvezérek terveit, a Balkán megőrzésének és az ellenségtől való megtisztításának a szem­pontjából összhangba hozni és szabályozni. A központi hatalmaknak ezen kétség­kívül rendkívül kedvező és a Balkánt feltétle­nül uraló hadihelyzetével szemben szinte egé­szen tehetetlenül áll az entente, de különösen az angolok és a franciák, akik éppen a Balká­non szerették volna megfordítani a világ­háború rájuk nézve nagyon kedvezőtlen fo­lyását. A szalonikii partraszállás kudarcát most — amint jól tudjuk — az entente diplo­máciája akarja helyrehozni. Az a törekvése, hogy Olaszországot legalább is 200.000 ember Szalonikibe való küldésére kényszerítse és így ott egy oly erős hadsereggel bírjon, amelynek segítségével és amelyre való hivatkozással Gö­rögországot semlegességének a feladására és csatlakozásra bírja. Ha pedig ezt elérheti, ak­kor arra számít, hogy orosz segítséggel Ro­mániát is bele lehetne vinni a háborúba, mert akkor a bolgár és török erők oly mértékben lennének lekötve a déli fron­ton, hogy Romá­nia csekély erővel biztosíthatná Bulgáriával és a központi hatalmakkal szemben a Duna vo­nalát és teljes erejével csatlakozhatna az oro­szokhoz és támadhatná meg Erdélyt. Az entente ezen nagyszabású haditerve egyelőre csak papiroson van meg és még csak egy diplomáciai ábránd, messze, nagyon messze a katonai keresztülviteltől. Ennek megvalósításán fáradozik most az egész entente-diplomácia — hivatkozással a keleti és nyugati hadszíntéren bekövetkező nagy ta­vaszi offenzívára — Athénben, Bukarestben és Rómában. Ezért utazott most Briand fran­cia miniszterelnök is Rómába, hogy az ola­szokat rávegye a szalonikai kirándulásra. Most úgy látszik a dolog, hogy az veniente diplomáciája egészen rendben volna már az új nagy balkáni háborúval és már csak Olasz­országon múlna annak megvalósítása. Való­színű, hogy az entente diplomáciája — bal­káni terveit elősegítendő — nem átallotta azt a hírt terjeszteni, hogy a központi hatalmak nem képesek Szaloniki megtámadására, mert a bolgárok nem állanak a kötélnek, nem haj­landók görög érdekekért harcolni és Szaloni­kit az angoloktól és franciáktól megtisz­títani. Kétségtelen dolog, hogy egyelőre sem a szűkebben vett központi hatalmaknak, sem Bulgáriának nem érdeke Szaloniki megtisztí­tása, különösen azért nem, mert az ottani an­gol-francia hadsereg egy pillanatra sem lehet veszélyes rájuk nézve és mert ezt a munkát adott esetben a görög hadsereg maga is el tudja végezni. A szalonikai angol-francia had­sereggel csak akkor kellene a központi hatal­maknak leszámolni, ha az angolok azt akar­nák megszállásával biztosítani maguknak, hogy Görögország a békekötéskor kézizálogja legyen az ententenek Belgium ellenértékéül. Ezt nem tűrnék el a központi hatalmak semmi körülmények között és akkor a bolgárok is épp úgy küzdenének Szalonikiért, mint mi, vagy a németek. Nagy tévedése azonban az entente diplomáciájának, ha azt hiszi, hogy a központi hatalmak nagyon is megokolt és észszerű téllensége Szaloniki elett, gyengeség vagy széthúzás következménye. A bolgárok épp oly­aű és önzetlen szövetségesek, mint amilyenek mi vagyunk a németekkel és egy percig sem fognak habozni, ha azt a köz­ponti hatalmak érdeke parancsolja, hogy a görögök számára visszafoglalják Szalonikit. Naidenov tábornok, bolgár hadü­gymi­niszter nyilatkozata és a bolgár félhivatalos chip közleménye valós limitás tekintetet félretenni, hogy úgy Olaszország, mint Görögország és Románia tisztában le­gyenek a bolgárok intencióival és a bolgárok szövetségi hűségével. Egyben gyengéd figyel­meztetés volt az entente diplomáciájának is, amely még mindig túlságosan vérmes remé­nyeket fűz a balkáni működéséhez. A Szaloniki elleni támadás egyáltalában nem fontos és nem sürgős a központi hatal­mak számára s dacára­ a bolgár félhivatalos kijelentéseknek, még mindig bizonytalan. Va­lószínűleg csak akkor fog bekövetkezni, ha az olaszok kényszerülve lennének az angolok nyomásának engedni és 200.000 embert Sza­lonikibe irányítani. Ez esetben feltétlenül be­következne a támadásunk és az olaszok bi­zonyára későn érkeznének. Ha pedig az ola­szok a segítséget megtagadnák, úgy valószínű, hogy az entente végül mindenféle támadás megindítása, illetve kivédése nélkül lesz kény­telen Görögországot elhagyni és a balkáni aspirációiról lemondani, mert a mostani sza­lonikii sereg épp oly kevéssé tudhatja a köz­ponti hatalmak seregeit megverni, mint Sza­lonikit megvédeni. Az entente balkáni haditervei tehát egyelő­re az olaszok magatartásától függnek, ezek megnyerése esetében pedig Görögországétól. Már­pedig, ha a központi hatalmak támadása Szaloniki ellen megindul, akkor tárgytalan lesz az olasz segítség, kétségtelen Görögország semlegessége. Ez esetben pedig Románia akár­hogy is akarna segíteni az enlentenek, bizony szinte jobbnak fogja találni maga számára a veszélytelen semlegességet, mert még mozgó­sítását sem tudná oly hamar befejezni, mint amilyen gyorsan kivernék a központi hatal­mak az entente-ot Szalonikiből és azután ellene fordulhatnának. Bakos Tibor t­omszaz pék­a A város konkurrenciája­i Sztárikra készül­nek a pékek — A tanács rendeletben terjeszti a községi kenyérgyár kenyerét — A pékelnök nyilatkozata A községi üzemek és a magánvállalkozások kö­zött állandóan folyik a gazdasági harc. Különösen a pékek harcolnak elkeseredetten a konkurrens köz­ségi kenyérgyár ellen, amely szerintük a pékipart kisajátítani és a pékmestereket tönkretenni akarja. Hasonlóan heves küzdelem folyik a fűszerkereske­dők és a vásárpénztár között. Ami egyébként termé­szetes jelensége a gazdasági életnek és a közönség szempontjából csak hasznos volna akkor, hogyha a nagy harc és nagy verseny az árak mérséklésére ve­zetne. Sajnos, soha sincsen erről szó ezekben a har­cokban, hanem többnyire arról­, hogy a községi üzemek, amelyek eredetileg altruisztikus célzattal létesíttettek, túlságosan kihasználják a hatalmukat és nem engedik élni a szegény pékeket, fűszereseket, hentesek­et. Most ismét a pékek vannak soron. A pékipartest­let a jövő héten rendkívüli köz­gyűlést tart és sok pék ezen a közs­ ü­lésen azt akarja elhatározni, hogy nem folytatja tovább az üzemét és iparengedélyét visszaadja a hatóságnak. Ennek az elégedetlenségnek ezúttal különös oka van. A pékek most nem a kenyér árát akarják felemel­ni, még csak több lisztet sem kérnek a várostól, hanem tiltakozni akarnak egy olyan hatósági intézkedés el­len, amely valamennyi iparágra egyaránt sérelmes. Az történt ugyanis, hogy néhány nappal­ ezelőtt a városi közélelmezési ügyosztálytól leiratot kaptak a pályaudvari vendéglők bérlői és a hálókocsi­társaság igazgatósága. Ez a leirat szó szerint így hangzik: Értesítjük, hogy follyó hó 6-ától kezdve az ön vendéglője számára jegy nélkül kenyeret szállító pé­kek részére az e címen való lisztutalványozást be­szüntettük. Amennyiben a jelzett naptól kezdve a pályaudvari vendéglő üzlete számára továbbra is kenyeret igényelne, úgy ezt jegy nélkül csakis a köz­séri kenyérgyár útján (X., Százados­ utca 16) sze­rezheti be. Ez utóbbi esetben a kenyér megrende­lése iránt közvetlenül a községi kenyérgyár igaz­gatóságával­ (távbeszélő: József 10—34) lépjen érint­kezésbe. Budapest, 1910 február 3-án. A székesfőváros tanácsáSKM tö

Next