Pesti Napló, 1916. augusztus (67. évfolyam, 212–242. szám)
1916-08-06 / 217. szám
PESTI NAPXvO 19W. awgtBSKt» n 7 Honvédek a világháborúban A Pesti Napló haditudósítójától A 17'ik honvédgyalogezred története V tegresfehérvári honvédezred Lemberg-Től a Kárpátokig ismételtem magyar vérrel táplálta Galícia földjét. Résztvett 1914 augusztusától 1915 május közepéig minden akcióban, amely az orosz túlerő gyengítésére, vagy lassú szétmorzsolására szolgált, vívtak sok száz kisebb-nagyobb ütközetet és bár mérhetetlen veszteségeik voltak, soha sem hátráltak felsőbb parancs nélkül. A gorlicei áttörés után az üldözés mámorában rohantak át a Kárpátokon, folytonosan érintkezve a megvert ellenséggel; az olasz hadüzenet miatt május 24-én Mezőlaborcon bevagyonírozzák a fehérvári honvédeket is és küldik le az új ellenség előrenyomulásának feltartóztatására. A hadosztály Tarvis területén helyezkedik; a 17-ik ezret idei erősítik a gyenge védelmi vonalat Malborgettől a Krnig. Június 24-ig kétezer méter magas hegyormokon csatáznak Fehér, Tolna vármegyék és Kaposvár környékének magyarjai, akkor jön a parancs, hogy halad Oktalomul siessenek az Isonzó-frontra. az olasz Doberdo, San Martino és San Michele között akar áttörni Görznek és Triesztnek. A tizenhetes honvédeknek Doberdo területét lömik IL Doberdo fipeliffet a hadosztály BZ Isonzo-frontró ea€ézett, a Doberdon egy dandár volt az egyetlen összefüggő csapat és ezen a dandáron törtek meg a felvonuló olasz hadteslek tömegtámadásai. Július 6-án már két zászlóalj honvéd kapaszkodik a Doberdo szikláiba. Egész nap ágyútűz veri a hevenyészett állásokat. 6-én azest beálltával Palazzotól a Monte dei Dei Bussiig tizenheteseie váltják fel a csapatokat Rz vette fel márkosfalvi Sipos Gyula ezredes a parancsnokságot és a 17-es honvédek története e naptól az ő nevéhez fűződik. Sipos ezreden a nyugodt, vasak aratu magyar katona mintaképe, teli szeretettel és megértéssel a honvédei iránt A katonái rajonganak érte és vakon követik a parancsait. És ez nagyban hozzájárult, hogy a fehérvári honvédek egy talpeaattagi trollát sem veszítettek azokból az állásokból, amelyek védelmével megbízattak. Július 6-án hatszoros túlerővel támad az olasz a honvédekre. Itt kapják az első pergőtüzet. Kracer István zászlós és Tiszoczky Károly hadapródokat srapnell telitalálata éri, ők a Doberdo első tiszt halottai. Az ellenség annyira pásztázza az állásokat, hogy minden négyzetméternyi helyet feltárnak a lövedékek. A tizenhetesek fedezékek nélkül állják a tüzet. Csak a támadás visszaverése utáni éjszakán dolgozhatnak az árkászok. Másnap százszámra sebesülnek a honvédek. Szántó hadnagy hatodik százada ellen tízszeres túlerő rohamozik. Kilencedikéig folyik a harc, a drótmező előtt háromszámra fekszik az olasz holttest, végre is az ellenség visszavonul. Felváltják az ezredet, megfogyatkozva, de győztesen hagyják el a nehéz csaták színhelyét. A fáradt legénység a Vippacliban fürdeni készül, amikor telefonon jön a parancs: rögtön indulás a San Martinora." Ki sem fújhatták magukat szegények! San Martinonál Piszkosan, agyongyötörve San Martino községtől délre elfoglalják a kijelölt terepet. Tönkrelőtt állásokba vonulnak, amik nem nyújtanak semmi biztonságot Éjszaka csákánynyal, baltával úgy ahogy rendbehozzák a fedezékeket Július 12-én homokzsákok oltalma alatt nagyobb olasz tömegek fejlődnek támadásra. A hadosztály üzeni: „Tizenhetesek! Támadás készül! Vigyázzatok!" San Martinot száz lépésre megközelíti az ellenséges ágakból, fatörzsekből emel torlaszokat A honvédjárőrök rájuk gyújtják az erdő szegélyét, öt roham a védők puskatüzén megtörik. 13-án huszonnégy óráig tartó előkészítő tüzelés kezdődik és másnap hajnalban négy támadást dobnak vissza. Újra tüzérség puhítja őket 15-én már minden kaliberű ágyúval vezeti az olasz a honvédek állásait. Holttestek és sebesültek fekszenek árkainkban ésaz olasz tüzérség ereje csak mindig fokozódik. Éjszaka tíz órakor igen nagy gyalogsági támadás, a harc éjfélig tart. Sok helyen a drótig előrejutnak az olasz oszlopok, mégis rendkívüli veszteségeik megtörik szívósságukat. Robbanások és világító pisztolyok fényénél látni a visszaözökítésüket. Két aknát úgy sikerül alattuk a levegőbe röpíteni, hogy egy olasz század teljesen megsemmisül. 16-án gyalogsági lövés nem esik, de a tüzelés újra pergőtűzzé fokozódik; már úgy be vannak lőve a taliánok, hogy minden találat a teli találat. Olasz gyalogság nem mutatkozik, a holttestekkel nem törődnek. 17-én légi járművek bombázzák a honvédek rajvonalát. 18-án négy és fél órás borzfilmas ágyútüzelés után reggel kienc órakor nyolcszáz lépés kiterjedésben sűrű vonalakban előretörnek az olaszok. Az ellenséges tüzérség azonban nem tudta úgy megpuhítani a honvédeket, hogy saját gyalogságát rohamtávolságra hozza. Gyalogsági tüzünk megtöri az első támadás erejét a másodikat is, déli egy órakor azonban már a harmadik visszaverése felemészti minden tartalékunkat. Endresz István zászóló azóta a kitüntetések teljes sorozatát viseli mellén, aranytól a bronzig), a legutolsó tartalékszakasz élén kézigránátokkal veti magát az első olasz sorokra és megfutamítja azokat. Ekkor az ezred minden embere már rajvonalban feküdt. 19-re virradó hajnalon az olaszok szörnyű veszteségekkel elhagyják a csatateret. 22-én Peteanonál a visszanyomott ... -as ezred állásait foglalják vissza véres harcokban. Hajnalban kivonják a 17-eseket, tartalékba vonulnak. Egy nap megszakítással három hétig harcoltak szakadatlanul, rájuk fér a pihenés, pótlásokra is szükség van, megérkezik Pom . Gyula százados zászlóalja a Flitschről, azóta Pour százados neve is összeforrott az ezred dicsőségével. A San Mi Michele poklában Augusztus elsején Markotény községben kapják a parancsot, a Monte San Michelere mennek. Újra végnélküli nehéz ütközeteket vívnak. Az ezred balszárnya ellen, veszstesélyeikre való tekintet nélkül, naponkint rohamoznak a bersaglierik. Közben, a harcteret tisztogatják, éjjel temetnek, építenek. Csak 6-án és 7-én ötszáz olasz hullának ásnak sírt Dacára a terep példátlan nehézségeinek és a szomszéd szakaszok részleges visszavonulásainak, az olaszok nem érnek el eredményt a honvédekkel szemben. Pour százados zászlóalja fedetlen terepen fekszik. Az ellenség zárótűze miatt az ellátási lehetőségek rosszak. Minden honvéd magának ássa ki a fedezékét, folyton fekvő helyzetben, elnyúlva a sziklán, mert aki megmozdul, a fejét felemeli, menthetetlenül elveszett. A kiásott kőtörmelékeket homokzsákokba gyűjtik és úgy adogatják egyenkint kézről-kézre, ily lélekölő lassa munkával végül is megszilárdul a vonaluk valamelyest. Éheznek, szomjaznak, a sziklák mögött százával heverő holttestek hátizsákjából táplálkoznak. A kétségbeejtő szagok ellen karbollal védekeznek. Ez a háború pokla, nincsen hozzá hasonló borzalom. 20-án reggel nagyobb ellenséges készülődés mutatkozik. Homokzsákok mögött a 197. ?Te csak pipálj Ladányi Irta: Csatfró Kálmán 10 Az utcán nem lehetett "kiabálni, hát Vince, a egadta a Katica levelét anyjának. — De hát ... hát akkor vége? — kérdezte az öregasszony. Vince lehorgasztotta a fejét és vállat vonta: — Gombház! ... — mondta az anyja vigasztalólag, de köny szökött a szemébe, mert megint a Molináry-hadnagy képe jelent meg lelki szemei előtt és nagyon közel volt hozzá, hogy sírva fakadjon. A fia szó nélkül besegítette a kocsijába. _ Hát te? — kérdezte az öreg. Józsi csak a fejével intett, hogy ő még marad. A másik kocsi, amelyiken Vinczéné jött be, az Arany Báránykában fogott ki. — Vidd haza anyámad — szólt oda rekedten a kocsisnak, ő pedig megindult gyalog a vendéglő felé. Nem nézett senkire, csak ment nehéz lépésekkel, fáradtan, lehorgasztott fejjel, lakkos cipőben és virággal gomblyukában egyenesen a Báránykába. Az üres étteremben leült egyik sarokasztalhoz, rákönyökölt és azt mondta sötéten: _ Bort! A pincér egy óriási virágbokrétát tett a borral együtt az asztalra. — Ezt a kertész küldte az imént ... . Vincze szó nélkül leseperte a virágot maga elől, aztán, hogy lábával elérte, nagyot jutatt rajta, ugy ty,úgy a sarokba repült.»A pincér ijedten húzta be a nyakát és kotródott a közeléből. Pedig már nem kellett tőle félni. A dühe már lecsillapodott azzal a pofonnal, amit Marcinak adott, most már csak a keserűség fojtogatta, amely kikívánkozott belőle. Ott ült és iszogatott csendesen, s amikor végre ismerősök telepedtek mellé, akkor is csak hallgatott és nem árult el semmi különöset, egészen addig, amíg a cigány meg nem érkezett. Akkor azonban elhuzatta egymásután ötvenkétszer azt a nótát, hogy „Kati gyere ki" —, és közben ököllel verte hozzá a taktust az asztalon. A cimborái csak akkor kezdtek öszszesúgni, hogy talán történt valami Józsival, de nem tudták, hogy mi érhette. Később aztán elérzékenyedett és közölte mindenkivel, hogy elvesztette piros selyem keszkenőjét, ezt azonban nem bánja, de a régi szeretőjét sajnálja. Erre azonban már annyira erőt vett a szivén, a búbánat, hogy nem bírta tovább titkolni az okát, belenyúlt a zsebébe, kihúzta onnan a Katica levelét és odaadta Áldásinak, az aljegyzőnek, hogy olvassa el. — Hangosan olvasd! — mordult rá. — Hangosan, hogy mindenki tudja, hogy miért reped meg a szívem. Már akkor egész sereg ember ült az asztalnál, de még a pincérek és a cigányok is odasereglettek, nagy részvéttel a nagyságos úr sorsa iránt. Mikor vége volt a levélnek, a cigány tusst húzott, mint valami pohárköszöntő után. — Azt csináld kedves, — mondta Vincze sóhajtva, — hogy: „Megérem még azt az időt, sem megy el házam előtt" . . . . . . Katica, aki az anyja ölébe hajtva a fejét, még délután meggyónta neki, hogy mit irt Vinczének és mért maradt hát el a kérő, ekkortájt is egyre beszélt még a sötét szobában. Most már nem Vinczéről, hanem Áron Imréről, halkan ugyan, egy kicsit szégyenlően és tétován, de felizgatott idegekkel és valami új bizalommal az édesanyja iránt, aki meghatottan simogatta a leánya fejecskéjét. Érezte, hogy Katica most már csak benne bízik s talán örül is neki, hogy Linka nénit cserben hagyta. Mert hát csúnyán cserben hagyta, váljuk meg az igazat. A szegény egész nap boldogan tett-vertebbeta a tudatban, hogy a kis húgát ma megkérik és este, mikor a lefekvés ideje elérkezett, meghatottan gondolt rá, hogy milyen szép menyasszonyos álmot álmodik most Katica. Miska bácsi már az ágyban volt, de még az újságot olvasta hosszúszárú pipájával a foga között, mikor Linka néni, akinek Katicáról a saját leánykorába tévedtek az emlékei, odahajolt hozzá és gyöngéden megcsókolta az arcát Az öreg úr megdöbbenve és zavartan pillantott fel. A felesége fehér főkötője rémítette-e meg v álla alatt másikra kötött pertlijével, vagy a szokatlan kedveskedés? Az nem tudható. De olyan tanácstalan rémület tükröződött a szemében, hogy Linka néni szükségesnek látta megnyugtatni: — Ne félj semmi! Ladányi! — mondta. — Ne félj semmit. Te csak pipálj nyugodtan tovíUi^. . .. ^fi^hypiaüiit! Jójcakát!