Pesti Napló, 1916. szeptember (67. évfolyam, 243–272. szám)

1916-09-14 / 256. szám

Cs­örtök részéről, hasonlóképpen az entente részéről is. Itt­­van a kudarccal végződött gallipoli-i vállalkozás, itt van az orosz hadvezetőségnek szerencsénkre be­állott ama habozása az offenzíva tekintetében, amelylyel nem használták ki az első nekiindulás­nál elért fölényt, mert hol Berlin felé, hol Magyar­ország felé irányította erejét. Annak az első hibának, amely az orosz tá­madóerő lebecsülésében állott, következményeit sikerült nagy áldozatok árán jóvátenni és követke­zett a hadjáratnak második fázisa, a gorlicei áttö­réssel, amely a diadaloknak egész sorozatával az orosz birodalom belsejébe való előhaladásra veze­tett és egyúttal az orosz frontnak dicsőségteljes megvédésére, ami az ottani hadvezetőség javára írandó. A hadjáratnak ebbe a fázisába tartozik a szintén kitűnően koncipiált és fényesen keresztül­vitt szerbiai hadjárat, amely a kérdésnek a Bal­kánt illető területi részét a mi javunkra oldotta meg. Abba a reményteljes és bizakodó hangulatba, amelyet a hadjáratnak ilyen fejlődése előidézett, villámcsapásként esett be a híres lucki és az azt követő oknál áttörés, amely a katonai helyzetet keleti frontunkon gyökeresen megváltoztatta, re­mélem, csak átmenetileg, de mindenesetre úgy, hogy rettenetes veszteségeket szenvedtünk s csak az előbbi állapot újból való elnyerése is a legna­gyobb áldozatokkal fog járni. Mi okozta ezt a sú­lyos esetet? Egyszerűen ugyanannak a hibának megismétlése, mely a hadjárat első részének kato­nai­­balsikereit is okozta. Okozta az, hogy ahelyett, hogy a Szerbiában felszabad­­ló jelentékeny had­erőket az oroszországi frontnak erősítésére fordí­tottuk volna, ahelyett nemcsak ezeket a haderőket fordítottuk egy offenzívára Olaszország ellen, ha­nem ennek az offenzívának kedvéért meggyengítet­tük az Oroszországgal szemben levő frontunkat is, úgy ágyukban, mint katonaságban. (Igaz! Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Csak tudvalevő tényeket hozok fel és ezek illusztrálására legyen szabad arra emlékeztetnem a t. Házat, hogy egy vezető francia újság, a Temps, ezeket az eseményeket előadván, oly jelzővel illette azt a hibát, melyet a vele szemben ellenséges had­vezetés elkövetett, mely jelzőt én itt nem akarok megismételni. A század legnagyobb katonai hibá­jának nevezte, de a kifejezés kissé drasztikusabb.­­ A lucki esemény előidézéséhez hozzájárult a helyi parancsnokságnak teljesen elégtelen volta, amely helyi parancsnokságnak elégtelen volta iránt már előzőleg nem lehetett kétség. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) és ahol szemé­lyes tekinteteknek áldoztattak fel magasabb érde­kek (Igaz! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.), kimondom ezt egész nyíltan, legyen szó akárkiről, legyen szó főhercegekről. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Semmi különös pol­gári bátorságról nem teszek tanúságot, midőn ezt kimondom, messze túlvagyunk­­már azon az időn, hogy komplimentározni és etikett-szabályokat le­hessen követni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Ezek a dolgok előidézték azt a fordulatot, amely a hadjáratban beállott és ezekben a súlyos az, hogy ugyanannak a hibának másodszor való megismétlése nyilvánul meg bennük. Nagyon ter­mészetes, mélyen tú­rláz, hogy ezek után teljes lehetetlenség, hogy ne álljon be a legfőbb hadve­zetőségben olyan változás (igaz! Úgy van! a bal-és szélsőbaloldalon.), mely ugy a csapatokban, mint a lakosságban megújítja azt a gorlicei áttö­rés után ismét megerősödött bizalmát, hogy a nemzetnek és a velünk szövetséges Ausztriának — mert ebben szolidárisak vagyunk — erőfeszíté­sei a célnak megfelelően legcélszerűbben és az emberanyagra nézve legkíméletesebben és leg­sikeresebben fognak felhasználtatni és ezen erő­feszítések szolgálni fogják a célt, a győzelmet és a győzelmes béke kivívását, nem pedig egyes had­vezérek botlásainak takargatását. (Élénk helyes­lés a bal- és szélsőbaloldalon.) " Én, mélyen t. Iláz, rámutattam arra, hogy entente-hatalmak hadviselésében is előfordul­tak igen nagy, súlyos, ránk nézve rendkívül ked­vező következményekkel járó hibák, de úgy lá­tom, hogy azok mindegyikén­ek voltak következ­ményei. (Igazi Ügy van­ a bal- és szélsőbalolda­lon.­ Azok mindegyike után láttam, hogy a lakos­ságnak megadtál­ a garanciát azok megismétlése ellen, és miután itt tárgyi garanciákról alig lehet szó, mert a parlament nem irányíthatja a had­műveleteket, tehát megadták a személyi garanciá­kat. Hogy ez a garancia a mi népünknek, a monarkia mindkét államának, a mi szövetsége­seinknek teljes mértékben megadassék, az egy kö­vetelmény, amely mellett kell, hogy az, aki annyi hatalmat koncentrál a maga kezében, miint a mi­niszterelnök úr, a hatalom teljes súlyát latba vesse; ez egy garancia, melyet a nemzet méltán megkövetelhet. (Élénk helyeslés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Kéri, hogy beszédét a délutáni szünet után folytathassa. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Az elnök az ülést délután négy óráig fel­függeszti. PESTI NAPLÓ 1918 szeptember 11 . Senki se felelős? A délutáni ülést negyed ötkor nyitják meg. Gróf Apponyi Albert folytatja beszédét, Olaszországgal szemben tett ajánlatainkkal, ame­lyek egy részében túlmentünk azon a határon,­­ amelyet minden körülmények közt be kellett­­ volna tartani, Olaszország fokozódó rosszindulatát kisértük. Egyet konstatálnunk kell. .A fejleményeket nem tudtuk meggátolni de követtük a fejlemé­nyeket. Romániát illetőleg a miniszterelnök leg­utóbb is a nem szerencsés eredm­ényű külpolitiká­val szembeállította Bulgária megnyerését. Ehhez hozzátehette volna a Bulgária és Törkország közti egyezményt. Ezt elismeri, de azt sose állította senki, hogy külügyi politikánk olyan monstruó­zus, hogy képtelen bármi sikert elérni. A romá­niai helyzet Burián nyilatkozata után egész más világításban áll előttünk. Ebből kiderül, hogy kezdettől tisztában voltunk Románia rosszindu­latával. A külügyminiszter nyilatkozata szerint csak a támadás pillanatát nem tudtuk előre, senki a támadás pillanatát nem láthatja előre, de ha a támadás biztos, állandó és folytonos készenlét szükséges. A külügyminiszter erre azt mondja, hogy ő csak a maga dolgáért felelős, de a kato­nai készültség részleteiről nem nyilatkozik. Ezt nem is várja tőle, de mint történhetett, hogy az inváziótól fenyegetett lakosságról idejekorán nem gondoskodtak. Erre a kérdésre vá­s­t kell kapni. A nép szenvedését meg nem történtté tenni nem lehet. Ezért valakinek felelni kell. Egy or­szágrész helyi katasztrófáját látjuk s a követet kitüntetik, ami azt jelenti, hogy ő nem lehet felelős. A külügyminiszter mindent tudott, a had­vezetőség mindent tudott, megtörtént a baj és senki sem felelős. (Felkiáltások balról: Hallat­lan!) A követ tudja, mi történik Romániában, a miniszterelnök tudja, a külügyminiszter tudja, a hadügyminiszter tudja és senki se felelős, senki­nek a hajaszála meg nem görbül, mindenki he­lyén marad. (Az olasz offenzíva) Menjünk vissza az Olaszország elleni offenzí­vára. Gorlice szükség volt, ott kellett valaminek történni, zseniálisan volt kieszelve, fényesen vitték keresztül. Ott érdemes volt egy ütőkártyára tenni mindent, de itt nem erről van szó. Ha az olaszor­szági offenzívára nem visznek el az orosz front­ról sereget és ágyút és a Szerbiában felszabadult sereget az erdélyi szorosok védelmére küldjük, hogy a lakosság menekülésére szükséges határvé­delmet megszervezzük, nemcsak az orosz fronton beállott veszedelem nem következett volna be, hanem Erdély is meg lett volna védve. Itt nem le­het a dolgokat elkedélyeskedni és kell, hogy vi­­selje felelőssége következményeit nemcsak szóval, de tényekkel is. (Az Eg­yesült­ Álamokban nincs diplomáciai képviseletünk) Midőn minden erőnket koncentrálni kell az új ellenség leverésére, nem volna helyes a minden hadviselő ország jóravaló­­ embereiben élő béke­vágy kifejezésre juttatása. Mi létünk fenyegetése biztosítékainak állandósításáért folytatunk küz­delmet s ha ezt elértük, a tisztességes békére ké­szek vagyunk. Mi az eseményeket sehol se tudtuk megelőzni. Hogy a tisztességes békére minden alkalmat meg i­ ragadjunk, ez nem jön magától, ehez tevékeny-­ ség kell, de lát dolgokat, amelyek e tekintetben­ a legnagyobb aggodalommal töltik el. A legfonto­sabb és legnagyobb semleges állammal, az ameri­kai Egyesült Államoknál nincs diplomáciai kép­viseletünk. Nekünk gyakran volt okunk az Unió politikáját ránk nézve nem rokonszenvesen tekin­­­teni,­­ de a nemzetközi relációkban nem lehet­ olyan szempontokat érvényesíteni, mint a magán­érintkezésben. Az Egyesült Államok részéről lépé­­­sek történtek, a legelőzékenyebb formában, hogy­ a nagyköveti állást töltsük be. Nincs okunk, hogy külügyeink vezetése iránt valami vak bizalommal legyünk. (Ausztriához való viszonyunk) " Ausztriához való viszonyunk kérdésére tér át." Meg akarja állapítani, hogy a függetlenségi párt­ politikája legkevésbbé se akadálya az Ausztriával val való egyetértésnek. 1867-ben bizonyos dolgo­kat nem láthattak előre, bizonyos dolgok nem­ úgy következtek be, mint ama nagy mű­ alkotói remélték. Ne csináljunk illúziókat, a testvéri egyet­értés nem következett be. Mentől teljesebb szabad­sággal fejthetné ki Magyarország és Ausztria is a maga nemzeti életének teljességét, annál keve­­­sebb volna a súrlódási felület. Úgy állítják be a kérdést, hogy akik Magyarország gazdasági sza­badságát, szabad rendelkezési jogát akarják, azok gazdasági harcot akarnak Ausztriával, pedig a do­log épp ellenkezőleg áll. Ausztriában nem tudnak­ attól az eszmétől szabadulni, hogy Magyarország­ nyerstermelő függvénye legyen más gazdasági te­rületeknek, hogy Magyarország gyarmat legyen. Hogy Ausztriával való viszonyunkban az erkölcsi kohézió nem olyan szilárd, mint kellene lenni,­ annak oka, hogy Ausztriában nem tudnak a ma­gyar önálló államiság gondolatával megbarát­kozni. E tekintetben azonban különböző eszmecse­rék során javulást konstatált. Belejátszanak e súr­lódásokba olyan dolgok, mint aminek például a a Duna-konferencián történtek. Az az animus, amely Bécs polgármesterét eljárására ragadtatta, nem alkalmas az erkölcsi kohézió megteremté­sére. E mögött nem lehet más, mint egy lappangó elvi álláspont, mint egy tiltakozás az­­éllen, hogy Budapest, mint főváros teljesen egyenrangú Bécs­csel. (Menjen-e minden így tovább?) Sem a hadügyi, sem a külügyi vezetés, se­­m­ azokkal összefüggő itteni kormányzatban nem lel­jük meg a vezetésnek azt a biztosságát, mely ilyen nagy időkben a nemzeti lét érdekében szüksége­sr most az a kérdés, menjen-e minden így to­vábbra is? A miniszterelnök se azt nem helyezi ki­látásba, hogy a delegációkat összehívják,­­ azt, hogy a Ház számára teremtse meg a közös mi­i­niszterek ellenőrzésének lehetőségét. Majd ez a vita lepereg, a két indítványt leszavazzák, akkor rendben lesz minden, esetleg elnapolják a Házat, csend lesz, rend lesz. Ilyen formalisztikus elinté-­­zések ma nem lehetségesek, szavazásokkal nem le­het csatákat nyerni, külügyeket célszerűen intézni, közélelmezésről gondoskodni s ahogy a szegény ember nem lakhatik jól kenyér helyett kenyér-­ jegygyel, épp úgy nem lehet parlamenti fikciókkal sem beérni. (A többség? Egy külügyminiszter vezeti az ügyeket, a tör­­vényhozással való kontaktus nélkül, egy minisz­terelnök, igaz, támaszkodik egy nagy parlan­enti többségre, de milyen ennek az értéke? Elfogadja,­ hogy 1910-ben a választások teljes rendben foly­tak le. De tény, statisztikai tény, hogy az ellen­zékre leadott szavazatok száma nagyobb volt, mint a kormánypártra leadott szavazatok száma , ez igenis, nagyjelentőségű tény, ha a nemzet han­gulata, lelkülete képviseletéről van STID. A fronton nem választókerületek harcolnak. A választások 1910-ben voltak, amikor a mostani kérdés lehető­ségéről sem volt szó. Azoknak a szavazatoknak tényleges kisebbsége, mely hat év előtt adatott le, mely semmi reprezentatív erőt nem képvisel, ez fedez egy kormányt, egy külügyi vezetést, egy dik-­­tatúrát. Ilyen gyönge alapon nem kívánhatják az abszolutisztikus uralom folytatását. (Az elnapolás)" A miniszterelnök zsebében az elnapoló királyfi kézirat. Nyomatékosan kéri a miniszterelnököt, hogy ne napoltassa el a Házat. Ezt ne tegye. Ám napolja el üléseit, ha feladatait elvégezte a Ház maga, de ne tegye a kormány lehetetlenné a Ház összehívását. Ne zárják el az ország meg-­­nyilatkozásának egyetlen fórumát. Ez az egyetlen hely, ahol a nép kívánságai, aggodalmai, érzelmei megnyilvánulhatnak. Az egyedüli hely. Ha ezt siber­ zárják, a sir csöndjét teremtik meg, a sir átmos*«.

Next