Pesti Napló, 1916. november (67. évfolyam, 304–331. szám)

1916-11-09 / 310. szám

12 Csütörött PESTI NAPLÓ 1916. november­e jól fogja ő megjátszani azt a szerepet. Bizonyos,­­hogy mindjárt megszereti a közönség és sikere lesz. A nagy estén az édesanyja is elment a szín­­házba, a földszinten ült, a második sor szélén és­­fogatottan várta, mikor kerül sor a leányára. Az első felvonás után felkereste a leányát a színház­­ belső — az idegenek előtt elzárt — helyiségeiben. Marisska boldogan borult a mamája vállára: — Hogy tetszettem neked? — kérdezte. A mama zavarba jött, azután mentegetődzve ,m­ondta: , — Tudod édes lányom, az úgy volt, hogy egy Úr elkésve érkezett és igy szólt hozzám : „Bocsásson meg nagyságos asszonyom, ebben a sorban a harma­dik: szék az enyém, méltóztassék beengedni". És emiatt e­­­gész szerepedből így­­zőt sem hallottam ! SZÍNHÁZ, művészet (*) Új operák. Drezdából jelentik, hogy az ot­tani udvari operaház legközelebbi újdonsága báró Frankenstein müncheni intendáns Rahab című operája lesz, amely egy estén kerül szélire Poldini Der Vagabund und die Prinzessin című dalművé­vel. Ez utóbbi opera szövegkönyve Andersen is­m­ert meséje nyomán készült. (*) „Don Carlos" reprize. A Nemzeti Színház klasszikus reprize, „Don Carlosi", már teljesen készen ivarja a péntek esti előadást. Új díszletek és jelmezek adnak illő keretet Schiller klasszikus remekének. A darabból nem lesz főpróba. Csütörtökön Barta Lajos kedves és nagysikerű parasztvígjátéka, a „Zsuzsi" sze­repel a műsoron.­­A vidám darab eddigi minden elő­adását zsúfolt ház nézte végig. (-) Kórházi hangverseny. Kedden délután gazdag műsorú hangverseny volt Wodianer Hugó ud­vari tanácsosnak a Városligeti fasor 45. számú házá­ban levő hadikórházában. A hangversenyen közre­működtek Tok­agi Adolf, a Népszínház volt komiku­sa, Lechnerné Kiss Klári, volt operaénekesnő, Lugossi Béla, a Nemzeti Színház tagja, Magyary Lajos, a Magyar Színház tagja, Péchy Erzsi, a Vígszínház mű­vésznője, Batizfalvy Elza, továbbá Kalina Malvin, Ka­lina Erzsi és Kalina Ilona, Hubay Jenő növendékei. )Az énekszámokat Bevcre Gyula, a Király Színház tagja kísérte zongorán. A hangversenyt dr. Sötétné szül. Komlóssy Ilonka rendezte. (*) „A csillagok bolondja." A Népopera pén­teki bemutatója, Lehár Ferencnek „A csillagok bo­londja" című operettje iránt rendkívül nagy érdeklő­dés nyilvánul. A gyönyörű zenéjű operettben hálás szerephez jutott Dömötör Ilona, Lábass Juci, Sziklay •József.­­ ( •') „Künn­a,fcárcay, benn * farkas" a külföl­dön. Wallner Károly, a bécsi Deutsches Volks­theater igazgatója, aki f­öldes Imre mulatságos komé­diáját, a „Künn a bárány, benn a farkas"-t még a budapesti bemutató előtt szerezte meg, megállapodott a szerzővel a darabnak bécsi­­bemutatóját illetőleg. E­­megállapodás szerint a „Künn a bárány, benn a far­kas" e hó végén, vagy legkésőbb december első nap­jaiban fog a Deutsches Volksthetaerben bemutatóra kerülni. Földes Imre legújabb darabját a héten csü­törtökön, szombaton és vasárnap este adják a Ma­gyar Színházban. ('-) Művészeti aukció az erdélyi menekültek javára. Az erdélyrészi országgyűlési képviselők Nagy István székely festőművész képeiből kiállítást rendeztek a Könyves Kálmán-szalonban. Nagy István a befolyó jövedelem nagy részét felajánlotta a mene­külő székelyek javára. A kiállításon el nem adott ké­pek 10-én és 11-én aukcióra kerülnek. (*) Filharmónia. A november 20-iki negyedik filharmóniai hangverseny vendége Hoehn Alfréd zon­goraművész, aki Beethoven esz-dúr-versenyét fogja­­előadni. Hoehn most Bécsben három hangverseny ke­retében előadja a nagy mester összes zongoraszoná­táit. Még egy érdekessége lesz ezen hangversenynek,­­ugyanis előadják Mahler V­l. szimfóniáját, melynek Budapesten ez lesz az első előadása. Jegyek kaphatók a Népoperában. (*) Méry Béla hangversenyei: Környeyné Sza­­mosy Elza jövő héten, szombaton, november 18-án tartja a Zeneakadémiában ária- és dalestélyét. Az­­október 27-ére szóló jegyek évrétigesek. — Backhaus­­Vilmos csütörtökön, november 20-án rendezi a Zene­akadémiában zongoraestélyét óriási műsorral. — •Busch Adolf, a máris világhírű hegedűművész h­étfőn, s november 27-én tartja a Zeneakadémiában első ön­­álló hangversenyét Budapesten. — Beinemann Sándor kameraénekes, a budapesti közönség régi kedvence­­pénteken, december 1-én rendezi a Zeneakadémiában dal- és duettestélyét Gerstmann Ernával. — Seuer Emil tanár minden szezon zongorahőse szombaton, december 3-én tartja egyetlen zongoraestélyét a Vi­­at­ó •nagytermében. Jegyek : Szamosy, Backhaus, Busch, Heinemann és Sauer-ház Méry Bélánál kaphatók. ('•'} Rózsavölgyi hangversenyei: Telmányi Emil ma este, a Zeneakadémiáiban tartandó hangver­senyén Vas Sándor zongoraművész működik közre. — 1.4 Fúvós quintett november 10-iki hangversenyén a közreműködők jeles művészgárdája ritka élvezetet fog­­hallgató közönségének nyasjtani. — Lhevinne József november 13-iki koncertjének műsora : Liszt: Szonáta­­H-moll, Weber: Szonáta As­trisz, Chopin: 6 praludes, Liszt: F-moll etude, Wilde Jagd, Ricordanza. — rmiimm­­.­ , •Lhevinne már november 21-én második hangversenyét­­­ tartja. — Mende Erzsi november 25-ÉTI tartandó áriá­s dalestélye iránt a közönség musikális köreiben élénk érdeklődés mutatkozik. Fenti hangversenyekhez jegyek Rózsavölgyinél kaphatók. (*) Csütörtökön kétszer kerül színre (délután olcsó helyárakkal) a Nemzeti Royal­ Orfeum parádés novemberi műsora. Nagy Endre majdnem minden szám között elmésen konferál és városszerte emlege­tik a 4 Sylphid, Wondler's, Radetzky , tudós med­véje, Bernhard­t-trió stb. bámulatos produkcióit. Na­gyon tetszik Zerkovitz Béla és Nagy Endre daljátéka: „Jön a Zeppelin", a „Matyók" dalciklus, Náday Béla zenei tréfája és sok őszinte újrázás a jutalma az új Zerkovitz- és Weiner-daloknak, melyek előadá­sában K. Solti Hermin, Virágh Jenő, Papp János, Sándor Siefi, Szhász Ilona, Bartos Olga és Medgyaszay Jenő tehetségük legjavával szolgálják a sikert. A színházak kicsi Az Operaházban csütörtökön a „Hoffmann me­séi"-t néhány új szereplővel adják. Ugyanis Miklóst Bársony Dóra, Antónia anyjának hangját Budanovits Mária, Spalanzanit Toronyi Gyula, Antonielt Szügyi Kálmán, Slemilt Pusztai Sándor ez alkalommal elő­ször énekli. Sándor Erzsi, Székelyhidy, Szemere há­rom főszerepben, továbbá Kertész, Szende, Ney a ré­giek maradnak. Felkérjük mindazon­t. előfizetőinket, kiknek előfizetése október 31-én lejárt, szíveskedjenek az előfizetést idejében megújítani, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. Sürgősen kérjük, hogy minden lejárt előfizetés megújítá­sánál, lakóhely-változásnál, minden, a lap kézbesítésére vonatkozó reklamációnál egy olyan címszalagot szíveskedjenek mellékelni, amellyel az előfizetett példány a legutolsó tartózkodási helyre ment. n Pesti JVajrló mtöftxatfsi üvai Ji/lag/gaf'Oj'sz.ágba és Vusztvidb­a t 1 Htßnappa 2 X SO jiílér 3 „ S „ - „ hSlévwa IS „ — „ JVémíitorsaágba i 1 szád­api'a 5 K 20 fillér 3 „ ...... • .. • IS „ CO­M OSvai-SzaLoztnal egyÜtt a ma­gyar korona országiai&an nasfyssl£vk te 11.5 O Rowoma Hazavonult elöfix&tisin^mast pontosan szállítjuk a „Pesti Napló"-t tartózkodásuk helyére, ha a tábori posta számát, az ezred nevét és számát, a századot kiadóhivatalunkkal köztik. (§) Elitélt lélekkufárnő. Bizalmas feljelentés folytán a rendőrség két évvel ezelőtt ártalmat­lanná tette és letartóztatta K­auser Gézáné magán­zónét, aki József­ utcai fényesen berendezett laká­­­sában találkahelyet tartott. Az ismerkedést m­a,"fa Hauserné vagy házikisasszonya", Gangli Mária közvetítették. Fiatal hivatalnokleányokat, válófél­ben lévő asszonyokat, kisfizetésű hivatalnokok fe­leségeit azzal a kecsegtető ígérettel, hogy dúsgaz­dag urakkal ismertetik meg, felcsalták Hauserné lakásába. A büntető törvényszék Mauser Gézásnét a múlt év április havában megtartott főtárgyalá­son kerítés bűntettéért két évi börtönre ítélte. A fő­tárgyaláson tanúként szerepelt Gangli Mária, a házikisasszony is, aki, hogy saját bőrét mentse, ter­helő vallomást tett Hauserné ellen. Hauserné ezt tudva, a márianosztrai fegyházból a feljelentések egész özönével árasztotta el ugy a rendőrséget, mint a törvényszéket. E feljelentésekben azt adta elő, hogy nem ő kerítette a leányokat, hanem Gangli Mária, aki nála házikisasszonyi minőségben volt alkalmazva s aki a főtárgyaláson önvédelem­ből vallott ellene terhelőleg. A feljelentés folytán megindított nyomozás során terhelő adatokat ta­láltak Gangli Mária ellen, akit vád alá helyeztek. A bíróság a tanúkihallgatások után Gangli Máriát két és fél évi fegyházra és kétezer korona pénz­büntetésre ítélte. (§) A szerb felségáru­lók disipöre. A Kúria I. büntető tanácsában szerdán délelőtt hirdette ki Vavrik Béla tanácselnök a Kúria ítéletét a felség­sértés elkövetésére létrejött szövetkezés bűntetté­vel vádolt Arsin Ljubomir és társai bűnügyében. A Kúria a semm­iségi panaszokat elutasította s a törvényszék ítéletét jóváhagyta. (§) A polgármester régiségei: Dr. Bárczy Ist­i­­ván polgármester, aki szenvedélyes régiséggyűjtő, régiségeit a Sándor-utcai régi képviselőház egyilsi. helyiségében tartja elzárva. A régi képviselőház­ban a portási teendőket Tóth Sándor fővárosi szolga végzi. Ennek fia, Tóth Nándor epiragi raj­zoló a múlt év szeptember elején megszökött a harctérről s hazajött. Itthon belépett a pénzügy­őrséghez, majd az állását is otthagyta és szülei, lakásába költözött. A foglalkozás és kereset nél­kül lézengő fiú, hogy pénzre tegyen szert, atyjá­tól ellopta annak a helyiségnek kulcsát, amelyben a polgármester régiségei voltak. A régiségek közül mintegy kilencezernégyszáz korona értékű tár­gyakat lopott el s ezeket­­Müller Adolf régiségkeres­,­kedőnek és Linhardt Vilmos színházi díszlettesítő­nek adta el. Linhardt előtt, mint a régi Népszínház nyugdíjintézetének titkárhelyettese, Rétin­ néven mutatkozott be és azt adta elő, hogy megbízása van a Népszínház nyugdíjintézetének tulajdonát képező, bútorokat eladni, mert a helyiségből a­z egyesület­nek ki kell költöznie. Linhardt meg is­­vásárolta ezernyolcvan koronáért az ingóságok egy részét, a másik részét pedig Müller régiségkereskedő vette meg kétszázkét koronáért. Két nap múlva kide­rült, hogy Tóth Nándor lopás útján szerelte meg a régiségeket, mire a rendőrség letartóztatta és át­adta a katonai hatóságnak. A hadbíróság két évi sú­­lyos börtönre ítélte lopás bűntettéért. Müller Adolf régiségkereskedőt orgazd­aság bűntettével, Lin­hardt Vilmost pedig tulajdon elleni kihágással vádolta meg az ügyészség. A törvényszék előtt mind a ketten azzal védekeztek, hogy jóhiszemű­leg vették meg a tárgyakat. A bíróság Müller Adolfot és Linhardt Vilmost felmentette, mert jóhiszeműségüket megcáfoltnak nem látta. Az íté­let ellen az ügyész Müller tenhere, a fővárosi tiszti ügyész pedig Linhardt felmentése miatt felebbezett. Szerdán foglalkozott ez ügygyel a K­uxin. Müller Adolfot tizenöt napi elzárásra és kétszáz korona pénzbüntetésre ítélte, Linhardti Vilmost pedig felmentette. * (A Kisfaludy Társaság ülése.) A Kisfaludy­ Társaság szerdán délután tartotta a­z Akadémia termében rendes havi ülését. Az ülésen Beöthy Zsolt elnökölt, aki bejelentette, hogy özvegy Ráth Györgynétől felszólítást kapott, amelyben a tár­saságot arra kéri, hogy a Ráth György Múzeum tudományos, azaz történeti, művészettörténeti és művészettani feldolgozásának ügyét vegye kezébe. Ráth Györgyné a végzendő kutatásoknak és köz­rebocsátandó kiadványoknak összes k­öltségeit­ magára vállalja és végrendelet­ében a Társ­aság­nak a fentebbi célra 100.900 koronát bocsát ren­delkezésére. A Társaság örömének adott kifeje­zést özvegy Ráth Györgyné áldozatkészségéért. Az ügyet egyébként zárt ülésen fogják megtárgyalni. Vargha Gyula főtitkár tett ezután jelentést a fo­lyó ügyekről. Bejelentette, hogy a Társaságnak eddig három pályázata járt le. A Lukács Krisz­­­tina-jutalomra, amelyre kisebb regények va­gy el­beszélések pályáztak, 43 pályamunka, a szava­lásra alkalmas lyrai költeményekre kiírt Bu­lyovszkyné-jutalomra 17 pályamunka és végül a Radó Antal-jutalomra, amelyre az utóbbi har­minc év német lyrájából vett műfordítások pá­lyáztak, 17 pályamunka érkezett be, amelyeket kiadtak megbírálásra. Azután Zempléni Árpád mutatott be néhány szép műfordítást Sevcsenkó Tarász költeményeiből, majd Jakab Ödön olvasta fel „Szabad lett Erdély" című költeményét. Végül Kéky Lajosnak Zrínyi jellemrajzoló művészetéről írt tanulmányát olvasta fel Császár Elemér. A közönség mindhárom előadót zajosan megtap­solta. Utána zárt ülés volt. hörcsög, ürge irtóbacillus: „RAYIN" legbiztosabb irtószer Prospektus ingyen. Rafin Laboratorium Budapest Fottenbaler­ utca 3­ (A Kázogatási Tanács vezetősége.) A király dr. Takács Menyhért jászóvári prépostot az Országos Közoktatási Tanács másodelnökévé, dr. Fináczy Ernő budapesti tudomány-egyetemi nyilvános rendes tanárt pedig a Tanács alelnökévé, a Tanács öt évi időszaká­nak tartamára kinevezte. (A kassai jogakadémia háborús éve.) Kassai­ról jelentik: A királyi jogakadémia dekonátusa most tette közzé az első félévi beiratkozások ered­ményét, amely szerint százharmincegy hallgatója van, köztük tizenöt nő. A kassai jogakadémiára békeidőben sem iratkozott be több hallgató.

Next