Pesti Napló, 1917. május (68. évfolyam, 113–138. szám)

1917-05-22 / 130. szám

Y­MM c­­ V. 1»" Nem áldozat, hanem legjobb tőkebefektetés a hadikölcsön jegyzése! /1QS» PESTI NAPLÓ éSTJ. mtSftxm 22. ^jl Prohászka püspök gróf Vay Gáborné a gyermek­védelemről A Gyermekvédő Liga közgyűlése Valóságos ünnepe volt vasárnap a magyar gyer­kvédelemnek. Összejöttek a társadalom előkelői,­­megvitassák, h­ogy lehetne csökkenteni az ál­mos nyomort, hogyan lehetne arról tenn­i, hogy­dapest utcáin ne kéregessenek rongyos ruhájú Tin­ekek és hogyan lehetne meggátolni a nagy­rzékben emelkedett gyermekhalandóságot amely jövő Magyarország erejét mérhetetlenül gyön-Az Országos Gyermekvédő Liga vasárnapi ülé-Prohászka Ottokár püspök nyitotta meg és idki megnyitójában a gyermek­védelem fontossá­hangoztatta. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Rickl fia államtitkár igért hathatós támogatást a kor­­ig nevében. Majd dr. Rottenbilter Fülöp előter­tette az évi jelentést, amelyből kitűnik, h­ogy a n. az elm­últ évben 1548 fiút és 350 leányt nevel­tt, ezekre 717.304 koronát fordítottak. Surámji és hősi halált halt fia emlékére 500.000 koro­alapítványt létesített, amelyen megvásárolták Alföldi Közművelődési Egyesület ceglédi inter­jját, amelyet hadiárvaházzá rendeztek be. Gróf Sonyi Sándor és neje 100.(HM) koronás alapít­óból a grófi család lengyeli birtokán átenge­épületet alakították át hadiárvaházzá. Az el­t évi Gyermeknajaink eredménye "2.1.807 ko-i volt, ami lehetővé tette azt, hogy a Liga a fiá­i folytán megnövekedett kötelességeinek eleget isen. Nagy érdeklődés közepette emelkedett ásra ezután gróf Vári Gáborné, hogy a közgyü­ünnepi beszédét elmondja. — Ha fiainkat, férjeinket elvitték, meg­tölt, legnemesebb boszutikát úgy fogjuk kitöl­ni, ha az árván maradt nemzet gyermeklégió­ból egy új, erős, nagy Magyarországot állítunk­­! —mondotta. — Tudom, hogy ennek a mim­­inak utjai könyökén, csalódásokon, gyanusiti­kon, rágalmakon át vezet: tudom, hogy szá­d­ni kell a hitványokkal, a ljecsétlettosztogiit­ik­il, a nagyúri tolvajokkal, az érzéketlenekkel, a intens megőrlő, mindent agyontaposó, rut­em­ri önzéssé! De hiszen minden ebben az életben izdelem­mel és harccal jár. A gyermekvédelem talán a legnagyobb és­­nehezebb akadályokba ütközik ma és komoly izdelemszámlál megy főleg minálunk, ahol tömiben sínesen egység és együttműködés, de ntdenben állandóan és általánosan csak szét­zs is. Majd áttér beszédében azokra a szomorú izonyokra, amelyek serint amikor Budapest cáin tizenkétezer züllött, gyermek szaladgál szerelenül és pusztítón tombol a nyomor, akkor­ptelenség é,s lehetetlenség magánházakban gy klubokban olyan estélyeket rendezni, amellyt különben is csupa jóllakott embernek­­feleket állítanak fel, hogy az asztal roskado­z tőle és a társaság nem győzi magába tömni­­ a sok raffinált falatot, melynek összetété­t elvonjuk ma az élelmiszer után futkosó, ké­ső, lihegő, küz­ködő, éhező családfőtől. Hogy ke idején ki hogyan él, pazarul-e vagy ön­a, a hoz, sem­mi közünk, de ma, mikor egészen idkivü­li időket élünk, a szó szoros értelme­it éheznek a hivatalnokok, a tisztviselők, a m­ásosztályok családai s alig képesek azt a selges mindennapi kenyeret megszerezni, m­s, joga van mindenkinek felemelni tiltss Csát és Igalább is lelketlenségnek minősíteni jognak, a tisztességnek és jóizlésnek alz az :lilesapú.-á!. Beszédét azzal fejezte be, hogy meg kell ugratni a gazdagokat, a gyermeknapokon .Legyüjtött pénzbü­l nem lesz panamázás, mert fog retortákon keresztül menni, ahol rridig ittik ők el, míg megapad a számuk. A mély szárnyalású beszédet a megjelentek a­gyobb lelkesedéssel fogadták. Ezután a vá­rsokat ejtették meg. Az igazgatóság tagjaivá megválasztották Ormody V­ilmost, dr. K­adi­Istvánt, dr. Pekáry Ferencet, dr. Szilágyi Ar­ Károlyt és gróf Vay Gábornét. Uj tagok lettek Sstummer Leó, Návay Tamás, Surányi .Jó­­s gróf Széchenyi Lászlóné. A hatodik hadikölcsösi A hatodik vámot hadikölcsönnek igazán történelmi nevezetességű jegyzési adatairól olvastunk ma egy érdekes kimutatást. Ki­emelünk belőle egy szürke számot. Azt, hogy a fronton lévő német katonák egymilliárd márkát jegyeztek. Az­ok a katonák, akik a vi­lág négy sarka felé elszórtan, élet-halál küzde­lemben, legnagyobb testi és lelki erőfeszítés­­ munkája közt fegyverrel a kezükben védik Németország érdekeit, nem feledkeztek meg a polgári kötelességeikről sem és olyan példát mutattak a kötelességtudásból az odahaza ma­­­radottaknak, ami nem maradhatott hatás nél­kül. Ezután szinte természetes, hogy a kato­nák milliárdja mellé a német polgárság még egy tucat milliárdot jegyzett. A német katonák és a német polgárság példáját mi is követni fogjuk anyagi erőink­hez mérten: kevesebb milliárddal, de éppen annyi kötelességtudással. Tisztesség és becsü­let kérdése, hogy aki csak teheti, jelentkezzék a hadikölcsönt jegyzők táborában. (l'iabil jegyzések) Ő császári és királyi fensége Waldburg-Xeil Er­gebet grófnő hadikölcsöneit a Pesti Magyar Kereske­delmi Banknál jelentette be. » A magyarbarát érzelmeiről ismert Altimirily Nikola bolgár nagybirtokos egy millió koronát jegy­zett a magyar hadikölcsönre, ebből 500.000 koronát a Magyar Bank szófiai affiiált intézeténél, a Bolgár Bank és Kereskedelmi rt.-nál. Mauthner Testvérek és Társai cég 1,500.000 koro­nát jegyzett a Wiener Bach-Verein magyarországi fióktelepénél.­­Az Első biztosító Intézet Katonai Szolgálat Esetére, Élet- és Gyermekbiztosító Társaság, Budapest (VII., Károly király­ ut 3) a hatodik magyaar hadikölcsönre egy millió koronát, a hatodik osztrák hadikölcsönre 500,000 koronát jegyzett a Magyar Bank és Kereske­delmi rt. útján. Az intézet eddigi jegyzéseinek összege magyar é­s osztrák híldikölcsönökben 7.150.000 korona. .4 Magyar Általános Takarékpénztár Rt.-nál: Magyar Általános Takarékpénztár saját jegyzése 5,000.000, gróf Kár­oly­i Lajos 1.000.000 K-t. 100.000 koronát jegyeztek: Magántisztviselők Országos Nyug­díjintézete (000.000 korona jegyzésből), Szabó Annia, L. Gy., B.­­J. 70.000, R. F. 60.000, fcO.0O0 koronát je­gyeztek : balástyai dr. Bamberger István, Európai Áru- és Podgyászbiztosi­tó rt., gróf Jankovich László, 01. éri -kir. szab Kassa-Oderbergi vasút, gróf Zichy Béla, Molnár Aladár, Kovács Imre, Fejér M. Miksa; 40.000 koronát jegyeztek : R. Gs K., Weiner­ Mátyás ; 30.000 koronát jegyeztek: Widder Samu Gatály, Ba­lis Kálmán; 25.000 koronát jegyeztek: Ledewnann Mór, Majovits Samu, Kovács Victor; 20.000 koronát jegyeztek: Jégkárfelvételi iroda ellátási pénztára, Steinhardt Emil, dr. Goszthonyi Mihály, dr. Montig István,Kehein Auguszta, Surányi Sándor, Waldhaneer Adolf és neje, dr. Zboray Mik­ós, Fehér József, Gál és Neumayer, Lichtenstein Miksa, Remény Zsigmond, Moskowitz Margit; 10.000 koronát jegyeztek : báró Prónay Dezsős, Jégkárfelvételi iroda létesítendő nyug­díjalapja, Tauber Izidor Bátorkeszi Schick Ottó Wie®, Donath és Haas, báró Bánffy Ferenc, cserkúti Engel Mikéa, gróf Zainovich Jánosné, K. V., Szenes­ Simon, Zimmer Ferenc, Jerner Károly Lajos és Fia (résaiegystés), dr. MON­T Béla, Abe­len Zsigmond, Pinn Károly, gróf Jaanimoh Irén, Beck Viktorné, M. O., dr. Kátai Jeni!!, Fischer Hu­góné, Ko­vács Ferenc, Sugár Béla, Kálmán Sándor, Steinberger ! "A magyar királyi postatakarékpénztárnál: Szájer­­ Samu, Schultzer Zs­­ígmond, Sági Imre főhadnagy.­­ lakaninai takarék és előleg-bámulat 36.000. Kovács­­ Sándor és neje Győr 20.000, Wuabecz Emil Medgy­es­­ 12.000, Ser­eszt József Med­gyes 12.000, Pokora Kasmilló I­­­s Karolina Sid 11.500. Cirosz Márkusz Szemlak 11.000,­­ Lába Sztána Temessvajkócz, Gettó ,Kúnos Baranya- .­szentistván, Beyer Ottó Nagykálna, Kominyák Erzsé-­­­bet Abrahámpikfalva, Kizsánek József Német sereg­­ egyenként 10.000, f­ s.tk­e József Földalerő, Bartha Mik-­­­lós Nagykikinda, Bell Ferenc Katymár, Schlesin­ger­­ ,Jó­yyef Magyarpadé fgTöb­ként 8000, Falk Fü­löpné, Nagyszékely 7000, Krahulecz Márton Herencevölgy 7000, Barna Katalin Mén­­árd 6600, Dobák Pál Béla­bánya 6000, Birnk­er­ György Lemoric, Fischer János­n­é Karancs, Szabó Ferenc Nemesvid, Zartler Andris ( Felsőkéthely, Schuck Jakab Oszi­ván, Obibntek Béla Nagybánya, Fülöp Pál (Ilosonini faili), Von-­a István­né Csököly egyenként 5000 koronát. "A Magyar Kereskedelmi I­ilet­ank Rt.-nál • Az intézet saját jegyzése 500.COO, Swrbó Armin 250.000, Hartstein Jeremiás 200.000, dr. Bálint Manó 200.000, Silberberg Károly és Fia cég jegyzése Ohr. Geipel u. Sohn Wien rész­ére 100.000, Friedmach Arnold 75.000, Szénássy Gyula és Bárczai András, Klein Hermann, Stei­nlicht L. és Társa Losonc, Bárdi József automo­bil rt., dr. Pap Dénes, vágvecsei Wellisch Alfréd (400.000 K jegyzésből rész,jegyzés), Hajdú György, Deutsch Ernő és Gábor. Magyar nxygénv­ár rt. egyen­ként 50.000. Wiener Komm­er­zial Bank, Zweig Lajos, Schwarcz Lajos, Radó Oszkár egyenként 40.000. Biró Henrik m.Ramtulajdonos. Szimon István rt. Pé­c­l bőrdisaanygyár, Engl Bernát és Társa, (részjegyzés), Székács Antal (részjegyzés) egyenként 30.000, Mauth­ner Adolf, Ilári Ágost, Biró AKOTMModSrn KOSeit­ner (részjegyzés), Nagler J. Sámuel, Nagler Károly,­ Nagler József, Bartos Zoltán, Hofstätter Gutmaul egyenként 25.000, Fehér Oszkár, Silbermann Hermann' egyenként 21.000, Platschek Vilmos, dr. Schreyer Ja­kab, Bródy Sándor, dr. Deutsch­ Emil, Magy­ar Vilmos, Budapesti férfiszabók ipartestülete, Holitscher I­éla, Holitscher Klári, Holitscher Laci 'egyenként 20.000,­ Bálint József 12.000, Sternlicht Sándor Losonc, Lopin­­ger Károly, Fliás Mór, dr. Radvány Manó, Berger Nándor, Wollitzer Ignác, Litzmann I. Izidor, Doutsóh1 Dezső, Frey Miksa, Ábrahám Emil (véezjegyzés), Graf és Ba­rtos, Spitzer Márkus, Birkovits A. J­., Fejes P. Lipót, Herzfelder Ödön, Gyömrői Manó, Berger és­ Szamet, Simon Miksa (részjegyzés­), Radvány és Grüm­­wa­dd, Abel­es Zsigmond, vágvecsei Wellisch Margit,­ vágvecsei Wellisch Marianne egyenként*­10.000 ko-r rónát. Fizetésemelést követelnek a vasu­tasok­ ' A Vasutas Szövetség közgyűlése • Vasárnap tartották a keleti pályaudvar tanács-­­kozó termében a Vasutas Szövetség országos nagy-­­ gyűlését, amelyet az idén fokozottabb érdeklődés­ kísért, mint más években. Egyrészt, mert a fizetés­rendezés kérdése is napirenden szerepelt, másrészt pedig, mert a nagygyűlésen akarták tisztázni a vasutasok sertéseinek bonyolult ügyét. A vezetőség­ viharos közgyűléstől félt s ezért rendőrök igazol­tatták az érkezőket, mielőtt a gyűlésterembe me­hettek volna. A sertésvásárlási ügy tárgyalására­ (­zonban már nem is került sor, mert a vasutasok mindennél hamarabb a fizetésrendezés ügyét akar­ták elintézni, annál is inkább, mert ebben mind­annyian egyetértenek. A közgyűlést dr. Klausser Adorján elnök, a Sisod. helyettes igazgatója nyitotta meg. Jelentést­ tett a fizetésrendezési mozgalom mostani állásáról, utalt a múlt évi nagygyűlés e tárgyban hozott ha-t­­ározatára és kijelentette, hogy azóta küldöttségileg­ is jártak a kormánynál, sajnos, minden eredmény­, nélkül. Az elnöki m­gnyitó után Kerekes Mihály fő­kalauz, kerületi megbízott szólalt fel s támadta a vezetőséget a sertésvásárlás ügye miatt. Szavaira nagy zavar és rendetlenség tört ki, mire az elnöki felfüggesztette az ülést. A tíz percnyi szünet alatt a vihar elült, az el­lentétek elsimultak. Klausser elnök megadta a szót­ Kerekes Mihálynak, aki rövid beszédben utalt a Gazdasági Központ sertésvásárlási ügyére, mely a központi vezetőséggel szemben a tagok bizalmát­ megingatta. A konzekvenciák levonására a szónok szerint a Vasutas Szövetségnek nem kell bevárnia a büntető fórum ítéletét, de már az erkölcsi fórum, a vasúti és hajózási főfelügyelőség vizsgálatának be­fejezésekor annak megállapításai alapján eljárhat.­ Végül határozati javaslatot nyújt be, amely szerint, a szövetség a vezetőség iránti bizalmat a vasúti és hajózási főfelügyelőség határozatától te­ye­­ füg­' 6 övé. Kerekes Mihály határozati jav­a­­latát a­ nagy­gyűlés hozzászólás nélkül egyhangúlag elfogadta. Parkas Dezső határozati javaslatára kim­ondották, hogy a nagygyűlésen csak a ticitésrend szív kér­dését fogaik zsirgy­alni. (A ültetésifeusk­óéh­­agat) . Általános figyelem közepette Dorla­ Sándor, a míregyházai kerület képviselője szólal fel, utal a kormány múlt év novemb­erében tett fizetésfelem­e­lési ígéretére, amelyet még mai napig sem váltottak be. Indítványoz­a, hogy küldöttségileg kérdezzék meg­ a kormányt, vajjon hajlandó-e a va­,ylanok dol­gait segíteni­. Kerekes Mihály a titkári jelentés bírálatának kapcsán szól a sérednekről. Súlyos mulasztást kö­vetett el az elnökség is, h­ogy amikor már korábban utasítást kapott a fizetésrendez­ési memorandum elkészítésére, azt még most sem terjesztette a kor­mány elé. (Zaj.) Tiltakozik az ellen, hogy a kor­márm n fizedésren­tezés helyett pótlékot adjon, mert a pótlékot akkor vonják n­eg, a m­ikor akarják." Fi­zetésrendezést ölelünk. (Helyeslés.) A 10) táblá­zattunk (a nem érettségizetek) h­elyzetéről beszél, akik a soronkivüli előléptetéseknél n.. k­öz'­itek. Majd a déli kerület nevében elmondja, h­ogy ők legaláb­bs olyan fizetésrendezést kívánnak, hogy a pótlékkal együtt a mostani javadalmazás száz százalékát érjék el. A műhelymunkások napi­díja negyven, az u­kkorddíj ötven százalékkal emel­, tessék, a napidíjasok minimu­ma pedig öt korona legyen. (Élénk helyeslés.) A családi pórlekről szól­ván, keserűen említi, h­ogy a megyén dolgozó al­liszteket a kormány a bj-táblázatú vasutasoknak elébe helyezi. • A Tisza nem tudja belátni, hogy legalább is egy nívón állunk azokkal. Követelnünk kell, hogy mi is nevelhessünk intelligens gyermek?...-! a házá­nak. (Taps.) Kérelmezz: kell i1 kilométerpénz ér, napidíj felemelését. Szükséges a nyugbér rendezése.

Next