Pesti Napló, 1917. november (68. évfolyam, 270–295. szám)

1917-11-11 / 279. szám

(Telefon és távirati jelentések) Folytatjuk az üldözést Olasz­országb­an Visszavert olasz támadások A­siagónál A sajtóhadiszálásról jelentik november 10-én este: Veneziában újabb haladás. Asiagonál visszavertünk erős olasz támadásokat. Az esti német S©i©Rtés Berlin, november 10. Este Flandriában Poekapelle és Paschen­daele között erős angol támadások vé­delmi zónánkban véresen összeomlottak. Olaszországban folytatjuk az üldö­zést a hegységben. Susszer svéd király a dán szírálynási Kopenhága, november 10. A svéd király teg­nap délután a dán király is királyné meglátoga­tására ideérkezett. Este az amelienborgi kastély­tan ünnepi ebéd volt, amelyen Keresztély király felköszöntője során köszönetet mondot a svéd királynak a látogatásért és kijelentette, hogy a­átogatásban a két ország együtthaladása és együttműködése folytatásának igazolását látja. Meg van róla győződve, hogy ebből a jelenben és a jövőben a két népre szerencsés események származnak. A svéd király köszönetet mondott a szívélyes fogadtatásért és hangoztatta, hogy a további együtthaladásra és együttműködésre irá­nyuló törekvések nála mindenkor hű támogatás­ai fognak találni. Gusztáv király ma délután három órakor­isszautazott Svédországba. Helffarich l^m^nlés® Friedberg — helyettes miniszterelnök Berlin, november 10. Mint a hivatalos la­p jelenti, Vilmos császár és király kéziratot intézett dr. Helfferich kancellárhelyetteshez és porosz királyi államminiszterhez, akivel közli, hogy ezen állásától saját kérelmére a porosz államminiszteri rang és cím meghagyásával felmenti és ez alkalomból a vörös sasrend nagy keresztjével tünteti ki. Dr. Breitenbach államminisztert arról értesíti a császári és ki­rályi kézirat, hogy kérelmére felmentették a porosz államminisztérium alelnöki állásától és neki a fekete sasrendet adományozza a csá­szár. Egyúttal közli a hivatalos lap dr. Fried­berg nyugalmazott egyet­em­i tanárnak és tit­kos kormánytanácsosnak államminiszterré és az államminisztérium alelnökévé történt kine­vezését Lord Curzon Vasnos császár eírsa Geddel a bi­várhajóharc „kudarcáról" London, november 10. A R­euter-ügynökség je­lenti: A londoni Guildhallban ünnepi stakoana volt, amelyen 800 személy vett részt, köztük Bonar Law, lord Curzon, lord Derby, Geddes, a tengerészet első lordja és Jellicoe tengernagy, a flotta pa­rancsnoka és sok diplomata. Az orosz nagyköve­tet nem említi a tudósítás. Lord Curzon pohárköszöntőt mondott a szö­vetségesekre és elmondta, hogy csak a szövetsége­sek együttműködésével, önzetlenségével és felada­taik összeegyeztetésével lehet biztosítani, amit az egész viláig kíván, a győzelmet és a békét. A most szövetségben levő államokat az a meggyőződés hozta össze, hogy ha nem semmisítik meg azt a szellemet, amely a német császárt és a német né­pet áthatja, akkor nem lesz olyan hely ezen a vi­lágon, ahol szabad nemzetek megélhetnének. Amerikáról ezt mondta Curzon: .— Biztosaik lehetünk felőle, hogy mindent, amit erőteik a csodálatos országnak a segítő forrá­sai népednek szellemével és lelkesedésével, valamint elnökéne­k hajthatatlan nyugodtságával és lelkével véj£iezvihetoek, azt meg is fogják tenni. Két ha­talmas és bizalomraméltó szövetségesünkkel szem­ben kell most tisztelettel teljes rokonszenvünket kifejeznünk. Bízunk benne, hogy az orosz nép bá­tor szelleme eloszlatja azt a sötétséget, amely most a jövője fölött lebeg. Olaszország népe és állam­férfiai nagy zavarokkal küzdenek, de remélhető­leg le fogják győzni. Geddes a tengerészet nevében kijelentette, hogy a tengerészet bízik abban, hogy ha eljön a nagy nap, amelyen siker­ült az ellenséget csatára kény­szeríteni, az ellenség oly flottára fog találni, amely rátermett feladatára. A központi hatalmak búvár­hajóharca kudarcot vallott Jellemző, hogy az 1d-re még álandóan beszél a bikéről.­­ Az S&S Vasárnapra lényegtelen hőváltoz­ás és sok helyütt eső várható. Sürgöny - prognósis: Enyhe, sok helyütt csapadék. — Leányok. A papírhiány arra kényszerít­­bennünket, hogy leányolvasóinkat e héten is meg­fosszuk az annyira népszerű Leányok rovatától. Nyolc oldalra korlátozzák vasárnapi lapunk terje­delmét is, holott a világesemények torlódása éppen e napokban a legnagyobb és a közönségnek éppen mostanában volna legégetőbb szüksége a sajtó föl­derítő szolgálatára. Elnézést kér­ünk a hiányért, amely nem a mi hibánk és ígérjük, hogy leány­olvasóink elmaradt rovatát, mihelyt módunkban áll, bőségesen kipótoljuk. — A miniszterelnökségi sajtóiroda új vezetője. A minisz­ter­elnökségi sajtóiroda vezetésében a legközelebbi napokban változás fog beáll­ni. Wekerle Sándor miniszterelnök már hetekkel ez­előtt felkérte dr. Gonda Henriket, a Magyar Tu­dósító című félhivatalos kőnyomatos felelős szer­kesztőjét, aki már a koalíciós kormány alatt fő­nöke volt a kereskedelemügyi minisztérium sajtó­osztályának, hogy vállalja el a miniszterelnökségi sajtóiroda vezetését. Úgy értesülünk, hogy Gonda elvállalta ezt a megbízatást és állását a legköze­lebbi napokban elfoglalja. A megtisztelő megbízás ezúttal érdemes régi újságírót ért, aki a háború folyamán mint haditudósító fejtett ki tevékeny­séget. — József főherceg alapítványának hatása, Jó­zsef főherceg alapítványának hatásaként a Magyar­országi Hírlapírók Nyugdíjintézetébe újabb alapító­ként a Hermes Magyar Általános Váltóüzlet Rész­vénytársaság jelentkezett 4000 koronával. A Nyugdíj­intézet ezen az úton is hálás köszönetét fejezi ki az alapítónak alapítványáért. — A nők passzív választójoga. A Feminista Egyesület politikai ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy sürgősen érintkezésbe lép az illetékes körökkel s határozott feleletet kér a nők passzív választójoga tekintetében. Az ülésen részt vett a Hollandiából és Skandináviából visszatért Bédy-Schwimmer Rózsa is, aki a választói jog külpolitikai hatását fejtegette.­­— Szakértői szemle a robogó vonatról. Her­ceg Esterházy Miklós és a Herczog és Dakesz cég között egy tőzegvásárlásból kifolyóan por támadt s ennek során mint szakértőt kihallgatták Balkay Adolf volt tőzegtelepi igazgatót. Nemsokára jelen­tette Balkay, hogy a hercegnek módjában lett volna szállítani a tőzeget Később kiderült hogy nem is járt a telepen, csak a vasúti kupé ablaká­ból nézte és igy készítette rajzait A bíróság hamis eskü miatt három hónapi fogházra és 500 korona pénzbirságra ítélte. — Hegedűs János temetése. Nagy részvét mel­lett helyezték szombaton örök nyugalomra dr. Hege­dűs Jánost, Budapest I. kerületének országgyűlési képviselőjét A tabáni temető halottasházában nagy gyászolóköz­önség gyűlt össze a koszorúkkal borított ravatalnál, ott voltak a többi közt gróf Apportás Al­bert és Ugrón Gábor miniszterek, Szász Károly, a képviselőház elnöke, Némethy államtitkár, Bárczy polgármester, több országgyűlési képviselő és fővá­rosi bizottsági tag. A gyászszertartás után a német­völgyi temetőben levő családi sírboltba vitték a kő­porsót A temetőben gróf Apponyi Albert mondott megható búcsúbeszédet az egyesült függetlenségi és 48-as párt nevében, melynek évtizedeken át egyik leglelkesebb tagja volt az elhunyt képviselő. Szigeti János kassa-oderbergi főfelügyelő, törvényhatósági bizottsági tag az I. kerületi függetlenségi párt és a ke­rületi egyesületek és társaskörök, dr. Szalkay Gyula pedig orvostársai nevében mondott utolsó Istenhoz­zádot­t Országos had­egészségügyi előadások. A sajtóhadiszállás megbízásából dr. Müller Vilmos királyi tanácsos ezredorvos, a fővárosban és az or­tart, amelyet védőségét Am­niszta főhercegasszony vállalta el A budapesti előadásokat vetített képek kí­séretében az Operaházban fogja megtartani. — Uj államvasu­ti igazgató. A minisztertanács Mátráti Elemér miniszteri tanácsosi címmel felruhá­zott államvasúti igazgató-helyettest államvasút­­iRany­gátévá nevezte ki. — Laske? vidéki sakk-karosja. Dr. Lenker Emánuel budapesti vendégjátéka után a Temesvári Sak­k-Körben vendégszerepelt. A világmester a szi­multánban 24 játszmát nyert, hármat vesztett és öt partiét döntetlenné tett. A Lasker, dr. Szávay kontra Réti, dr. Steiner, Mayer tanácskozási mérkőzés eldön­tetlenül végződött.­­ A Győri Sakk-Körben Lasker 30 játszmát vezetett egyidejűleg s egy vesztett ját­szma kivételével valamennyit megnyerte. A világbajnok körútjának végső eredménye: 106 nyerés, 4 vesztett s 14 remis. •­ A raktáros fiának szerencséje, újvidék­ről jelenti tudósítónk: Turzay János újvidéki vasúti raktárfőnöki helyettes 17 éves fiát, Turzay Lászlót ez év augusztusában örökbe fogadta gróf alublői és felsőmegyeri Turzay Tarján Tihamér. A 66 éves gróf egy hónappal az adoptálás után meghalt egy bécsi szanatóriumban. Végrendeletét most bontot­ták fel és ebből kitűnt, hogy fogadott fia szeere­nyolc millió koronát örökölt. Turzay Lászlón kívül köteles részt kap az örökhagyó leánya, herceg Lobkovitz Szaniszlóné. A szerencsés fiú örökségé­­hez tartozik többek között az ólublői vár, valam­int nagyobb birtokok Szepes vármegyében, azonkívül Kecskemét és Félegyháza környékén. — Olcsó marhafara. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet a Hazai Termény Részvénytársasággal történt megállapodása alapján november 13-ikán valamennyi üzletében megkezdi a Haditermény által rendelkezésére bocsátott marhahús árusítását és pedig a vágószéken való kimérés útján. A mar­hahús elejét kilogrammonként 7 korona 80 fillér­ért, hátulját 9 korona 80 fillérért fogják árusítani. Néhány napon belül különben ugyanilyen árak mellett az összes budapesti vásárcsarnokokban is megkezdődik a húsnak vágószékről való rendsze­ f­res kimérése. — Meggyilkolt főmérnük. Ungvárról jelentik. Tölgyes Józ­ef ókemencei királyi főerdőmérnöki pénteken délután szolgálati ügyben a közel levő erdőbe ment. Mivel este a szokásos időben nem érkezett haza, a felesége kerestette. A sötétségben nem tudtak ráakadni, reggel azonban megtalálták a kertje fölött levő erdőrészben. A főmérnököt két fejszecsapással agyonverték. A gyilkosságot valószínűleg boszúból követték el, mert az érték-* tárgyakat a főmérnöknél hagyták.­­ A postatakarékpénztári sztrájk vége. A postatakarék pénzt­ári dajnokok egyhetes sztrájkja pénteken véget ért Dr. Hantos Elemér államtit­kár és dr. Halász Sándor postatakarékpénztár­ igazgató megnyugtató kijelentései után szombaton reggel újból megkezdték a munkát — Hadikölcsön-életbiztosítás. Mielőt ilyet köt kérjen a Trieszti Általános Biztosítótól (Budapest, V. Dorottya­ utca 10.) tájékoztatót. — Yes parcellán púder és krém. Legjobb­ a világon. — A fényképészeti és festészeti művészi szak­­tanfolyam három havi kurzusa december 3-án kezdő­dik. Hölgyek és urak részére szakszerű kiképzéssel és képesítéssel. Elvégzése biztos jövőt nyújt és magas fizetésű állásokat Előjegyzések e hóban Balázs Géza fotóművésznél, Budapest, VII., Rákóczi­ út 64. Kérjen tájékoztatót — Egy szenzációs női fej. Besnyői Kern­pellet! Ilona moziszínésznőnek feje olyan tökéletes mili­vészi minta, hogy lázasan igyekeznek megörökít­­teni a szobrászok és festőművészek. Eddig nem ke­­vesebb mint negyvenötször mintázták meg és fest­tették le csodaszép fejét Ezt a pompás fejet -1 Bazár divatlap legújabb száma mutatja be cinl lapján. . .­ — Elgázolt rendőr. Ma este a kőbányai pálya-­­udvaron a Cegléd felől érkező vonat halálra gázol­t Gárgyi Bálint rendőrt — Az osztálysor.A játék mai húzásán a követe­kező főbb nyereményeket sorsolták­­ki: 20.000 koro­nát nyert: 50203. 10.000 koronát nyert: 16453 0000 koronát nyert: 51930. 2000 koronát nyertek: 45309 59503 1000 koronát nyertek: 7307 31071 98448. 500 koronát nyertek : 21672 73573. 300 koronát nyer­t­ek: 13231 13420 14521 32490 39490 55879 56398 •­7490 68190 72904 74780 81893 85671 86443 91521 &6824. — Házasság: Vértes Jenő székesfőváros t Oszt­viselő eljegyezte László Bükét BradapestreL (Mindert külön értesítés helyett) Dr. Láng Kornél orvos egyet magántanár ma tartja esküvőjét Váráiy Erzsi úrnővel. (Minden kü­lön értesítés helyett.) — Gyászrovat Lónyay Géza munkapárti kép­viselő pénteken éjjel Budapesten meghalt Temetése hétfőn délután három órakor lesz a gróf Károlyi* utca 12. roma gyászházból. »-r­i«-r~»iT^~,tnMirr 11— nifpiWwnff-KiiT »MHi*»T¡1/1 . : PESTI NAPLÓ i*üL muveslábor il ! Bonar Law kifejtette, hogy az orosz győzel­meik eredménye mindenesetre elveszett, azonban az igazságosság és szabadság serpenyőjébe beledob­ták az amerikai nép segélyforrásait Reményteljesen és teljes bizalommal néznie­eink a jövőbe. Bonar Law áttekintést nyújtott a hadihelyzetről és foglalkozott az olaszországi had­műveletekkel. E szavakkal fejezte be beszédét: A békéhez vezető egyetlen út, a hosszú, fárad­ságos győzelemhez vezető út. Valamennyi hadvi­selő roskadozik a háború terhe alatt, csak az a kérdés, hogy melyik rogy össze alatta. A viaskodás szabad népek és a hadúr deszpotizmusa között folyik. Katonáink és szövetségeseink katonái tud­ják, hogy miért harcolnak és ezért sohasem fogja őket elhagyni bátorságuk.

Next