Pesti Napló, 1918. február (69. évfolyam, 27–50. szám)
1918-02-21 / 44. szám
Csütörtök PESTI NAPLÓ 1918. február 21. 7 nézve tanár, a nemzet" Aradi budapesti kereskedelmi akadranián. Ez idő szerint huszárkapitány Bécsben, a hadügyminisztériumba van beosztva. Illetékes helyen üres és semmiképpen meg nem valósuló kombinációsnak minősítették ezt a hírt, azzal a jellemző érdekességgel, hogy fiának államtitkári jelöltségét maga a miniszterelnök-apa hiúsította meg. A kereskedelmi államtitkárság betöltéséről egyelőre még nem döntöttek. Csak 50 korona napidíj A közélelmezési kormánybiztosok kinevezésével kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy e kormánybiztosok napidíja 150 korona lesz. Félhivatalosan most megállapítják, hogy ez , tévedés, a kormánybiztosok csak 50 korona napidíjat kapnak. Erdélyi internáltak hazabocsátása Mihályi Tivadar és Papp-Csicsó István képviselők, a román nemzetiségi párt tagjai, megjelentek Wekerle Sándor miniszterelnöknél, akit arra kértek, hogy az erdélyi internáltak hazabocsátása és a folyamatban levő bűnügyek gyors lebonyolítása érdekében a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket. A miniszterelnök megígérte az ügyek orvoslását Segesvár közelében megtalálták Petőfi óráját Oroszországi hadifoglyoktól jött az a hihetetlen hír, hogy Szibériában negyvennyolcas hadifoglyokat találtak, meg azt is beszélték, hogy Petőfi Sándort is ott látták. Az ilyen fantasztikus legendák látommányainál sokkal komolyabb adat bukkant fel legutóbb: felfedezték a költő óráját, amely egy Segesvár melletti faluban lakó szász család birtokában volt eddig. Amennyiben az óra valódiságát sikerül igazolni, megdől minden ellenkező feltevés és híresztelés, hogy Petőfi nem a segesvári csatában esett el. Az órát a Leszámítolóbank egyik hivatalnoka, Weber Lajos fedezte fel, aki a Petőfi Háznak kínálta fel eladásra. (A relikvia felfedezőjének nyilatkozata) Felkerestük Weber Lajost Csáky utca 15. sz. alatti lakásán. A ,,Petőfi-relikvia felfedezője, aki különben főleg porcelánok gyűjtésével foglalkozik, mindenekelőtt bemutatta a kis, barna bőrtokba járt órát. — Az óra — kezdte előadását — duplafedelű lapos, ezüst ampir Spindel óra. Eredetileg teljesen recézett volt, a kopástól azonban a domborulat felé lekoptak róla a rovátkák. A címlapján szabad szemmel alig olvashatóan a következő felirat van bevésve: „Petőfi Sándor 1848. márc. 15." A túlsó oldalán még apróbb hetükkel: ,,Szemere B. E." A készítő neve belül Van: ,,In Francois Bautte et Comp. Geneve." A címlap felirata szerintem csak rövidítés, ahelyett, hogy Petőfi Sándornak. A hátulsó oldal értelmét valószínűleg így kell magyarázni: Szemere Bertalan emlékül. A készítő nevénél az „In" csak rövidítés Jean helyett. — Az óra véleményem szerint PetőfiSándor tulajdona volt, aki Szemere Bertalantól kapta a márciusi napok emlékéül. Petőfi az órát állandóan magánál hordhatta, így történhetett, hogy a segesvári ütközetben is vele volt. Erre bizonyítékaim is vannak; az órát tudniillik én egy erdélyi szász menekülttől vettem, aki egy Fehéregyháza közelében levő szász faluban lakott. Az illető az órát apjától örökölte. Úgy gondolom, hogy az óra azért nem került a mai napig napvilágra, mert a család, melynek egyik tagjától az órát megvettem bűnös után jutott hozzá. Fel lehet tételezni,hogy Petőfi a segesvári ütközet után el menekült a közvetlen közelben levő Fehéregyháza felé, valamelyik faluban szállást kért egy szász családtól. A nemzetiségi ellentétek akkor élesek voltak és nem lehetetlen, hogy az esetleg sebesült költőt eltették láb alól. Ebben az esetben bizonyosra vehető, hogy értéktárgyait magukhoz vették és megőrizték. Értékesíteni nem merték még az utódok sem, most a román betörés alkalmából Pestre menekült egyik családtag is csak a legnagyobb szükségtől indíttatva adott túl az ereklyén. — Az óra tizenhárom hónapja van birtokomban, eddig azért nem hoztam nyilvánosságra, mert nem szándékoztam eladni. A háziuram, Ernst Samu azonban, aki látta nálam az órát, rábeszélt, hogy vigyem el Ernst Lajoshoz, a múzeum tulajdonosához, aki gyűjti a Petőfi-ereklyéket. Tényleg jártam is Ernstnél, aki az órát valódinak találta, azonban sokálta az összeget, amelyet érte kértem. Végre is abban állapodtunk meg, hogy ha az órára ajánlatot kapok, közlöm vele és ő nagyobb összegért megveszi az órát. Minthogy azonban nem akartam az órát magános gyűjtőnek juttatni, inkább a Petőfi Házhoz fordultam, ahol dr. Ferenczy Zoltán, az egyetemi könyvtár igazgatója, aki ismert Petőfi-kutató, valódinak találta és meg akarta szerezni a múzeum számára. Az óra nála is volt két napig, ezalatt megvizsgáltatta. Tárgyaltam Herczeg Ferenccel is, mint a Petőfi Ház elnökével, azonban a múzeum csak kétezer koronát akart az óráért adni, én pedig csaknem ennyiért vettem és nem látom be, hogy szegény ember létemre miért legyek éppen én mecénás? Az órát, ha vevő kínálkozik rá, húszezer koronáért hajlandó vagyok eladni, kevesebbért nem. Akkor inkább megtartom magamnak. Ami a legfontosabb kérdést illeti, hogy kitől vettem az órát, erre vonatkozólag nem adhatok felvilágosítást. Az erre vonatkozó kutatásokat tudniillik magam akarom elvégezni, mert azt hiszem, hogy az illető családkis Petőfinek egyéb értéktárgyai is megtalálhatók lesznek. Talán szerénytelenség, ha érthető, hogy a felfedezést nem akarom másnak átengedni . . . (Dr. Ferenczy Zoltán nyilatkozata) Dr. Ferenczy Zoltán, akinek Weber eladásra kínálta az órát, a következő nyilatkozatot tette: — Weber Lajos január tizenötödikén eljött hozzám és egy lapos ezüstórát mutatott, melyet a felirat szerint Szemere Bertalan ajándékozott Petőfi Sándornak. Az órát Weber körülbelül egy évvel ezelőtt a Dob utcában vette egy erdélyi szász menekülttől, aki apjától örökölte. A menekült egy Fehéregyháza közelében levő szász faluban lakott, ami azért fontos, mert Petőfi az eddigi adatok szerint itt esett el. Az óra lenne a legpontosabb bizonyíték arra, hogy Petőfi nem élte túl a segesvári csatát. Természetesen az első kérdésem az volt Weber úrhoz, hogy hívják azt a menekültet, kitől az órát vette? Weber azonban kijelentette, hogy már nem emlékezik a nevére, Weilvernek vagy Weilernek hívják, azt sem tudta, hogy melyik faluba való. Az órát elkértem tőle, hogy megvizsgáltatom, de már másnap azzal jött érte, hogy nem hagyhatja tovább nálam, úgy hogy a szakértői vizsgálatot kénytelen voltam mellőzni. Az első találkozás alkalmával Weber nem tett arra nézve kijelentést, hogy eladó-e az óra, másodszor azonban már húszezer koronát kért érte. Erről az árról természetesen szó sem lehetett, mindössze kétezer koronát ígérhettünk neki, mit Weber nem fogadott el. Mindenesetre opciót kértem tőle az óra megvételére, amit ő a következő nyilatkozatban meg is adott: „Mai napon kijelentem, hogy egy hónapi időtartamra a tulajdonomban levő Petőfizsebórát egyenlő ár mellett másnak, mint a Petőfi-Múzeumak el nem adhatom. Budapest, 1918. (ezerkilencszáz tizennyolc) január 16-án." Közben Weber közölte velem, hogy volna egy vevője, egy hadimilliomos, aki nyolcezer koronát kínált az óráért, és értésemre adta, hogy ennyiért hajlandó lenne az órát a Petőfi-Háznak átengedni. Összehoztam Berczeg Ferenccel, a Petőfi-Ház elnökével, aki azonban nem tartja az órát Petőfi tulajdonának, hanem csak későbbi falsificatumnak. Az opció különben már le is járt. — Sokat gondolkoztam a dolgon, az én nézetem az, hogy amíg ellenbizonyítékok nincsenek, Petőfi tulajdonának kell tartani az órát. Nehézségek csak akörül vannak, hogy Szemere Bertalannak semmi különösebb oka sem lehetett arra, hogy Petőfinek egy drága ezüstórát adjon ajándékba. Március 15-én, amely napról az ajándékozás keltezve van, Petőfi Pesten volt, Szemere pedig Kossuthal Pozsonyban. Kossuth egyáltalán is helyeselte Petőfiék pesti működését és Szemer valószínűleg egy nézeten volt vele. Szemere csak egy hónap múlva, április 14-én jött Pestre, előbb nem is találkozhattak. A Batthyány-kabinetben Szemere belügyminiszter volt, különben is előkelő és gőgös ember, akiről egyáltalán nem valószínű, hogy Petőfinek, akinek akkor már semmi szerepe sem volt, órát ajándékozott volna. Azonban egy év múlta Debrecenben már megünnepelték március tizenötödikét és nincs kizárva, hogy Szemere Petőfinek, a köztársaság hívének ekkor adta volna az órát. Az bizonyos, hogy mint miniszterelnök megvette Petőfinek a „Honvéd" című költeményét. Azonban Petőfinek levele, amelyet ebből az alkalomból hozzá intézett, egyáltalán nem mutat arra, hogy melegebb viszony állt volna fenn köztük. A levél különben így hangzik: „Tisztelt Miniszterelnök úr! Tegnap Csengeryt és Kemény Zsigmondot megbíztam, hogy beszéljenek Önnel egy, a hadseregnek szánt versei?, fiól. Amint Csengery szavaiból kivettem, a dolog* azon múlt, hogy versemet nem hagytam ott. Ide melléklem tehát azt, de feltéte- lem (melyet nem tudom, közöltek-e önnel a fentisztelt urak?) megváltozott. Én versemet kinyomatom saját költségemen s Önt kérem a magam s felhívom a nemzet érdekében, hogy abból bizonyos mennyiségű példányokat rendeljen meg. Minthogy versem olyan, hogy azt mindenhonvédnek bírnia sem lenne haszontalan, ugy hiszem, legalább ötvenezer példányt megrendelhet belőle a haza. Annyival inkább, mert egy példány ára is csak egy bankó garas lesz. Ezáltal egyrészt talán szaporodni fog a hadsereg lelkesedése, másrészt segítve lesz egy trón, aki buzgó és szakadatlan hazafiúi fáradozásaiért még nem kapott egyéb jutalmat, mint lelki sebeket és naponként nehéz gondokat a miatt, hogy lesz-e holnap mit ennie neki és családjának? De e nyilatkozatomat ne vegye Ön koldulásnak: erre egy kicsit magas a fejem és kemény a derekam. Ha nem látja Ön hasznosnak versemet a hadseregre nézve, dobja el minden reám való tekintet nélkül. A szegénység nekem olyan régi ellenségem, hogy a megszokás által már szinte barátokká váltunk. Szerénytelenségnek se vegye Ön ajánlatomat, ha más nemzet tagja volnék, nem szorultam volna rá, hogy én tegyem ez ajánlatot, mert nekem tette volna azt a nemzet. Ha válasza nem lesz tagadó, szíves lesz ön azt nekem írásban elküldeni, hogy a szerint intézhessem versem nyomtatását, mit azonnal megkezdek. Miniszterelnök úrnak tisztelő polgártársa, Petőfi Sándor." — Petőfi ezenkívül csak egyszer nyilatkozik Szemeréről. Naplójában gúnyosan írja, hogy mikor a követek az országgyűlésről lejöttek, Deák volt legegyszerűbben öltözve. Szemere ruhája volt viszont a legcifrább. Ennek a nyilatkozatnak azonban nem lehet túlságos fontosságot tulajdonítani, mert Petőfi egyáltalán nem szokott fukarkodni a gúnyos megjegyzésekkel. (Hamisítvány-e az óra ?) Kizártnak látszik, hogy az órát újabb időben hamisították volna, azonban csaknem bizonyosnak látszik, hogy Petőfi nevét csak később vésték bele. Az ötvenes években divat volt az efféle hamisítás, nincs kizárva, hogy a vésés akkori keletű. Természetesen ezt a dolgot csak szakember állapíthatja meg pontosan, Weber Lajosnak ezért nem szabad saját érdekében sem a szakértői vizsgálattól elzárkózni ! Diószeghy Tibor % (Telefon és távirati jelentések) A ném@S8k bay^nylt^k Esstlandben Az esti német jelentés Berlin, február 20. Hivatalos jelentés február 20-án este. Keleten a hadmozdulatok előrehaladnak. Német csapatok bevonultak Esztlanndba. Vendenán keleti irányban áthaladtak. A többi harctéren nincs ujság. Anglia tárgyalt a menarchiával? — A Pesti Napló tudósítójától — Lugano, február 20. Az Avanli jelentése szerint Musigliano képviselő az olasz kamarában interpellációt terjesztett be, melyben kérdezi, igaz-e, hogy Anglia és a monarkia decemberben semleges közvetítéssel tárgyalásokat folytattak egymással. Svéd csapat©!« az Aaland-szigeteken !A Pesti Napló tudósítójától — Stockholm, február 20. Svéd csapatok hadihajókon elindultak az Aland-szigetek felé. A Thor páncélos ötszáz katonával már az Aland-szigetek előtt horgonyoz. Az Aland-szigetek orosz megy csapata hajlandónak nyilatkozott, hogy elvonul Révaiba. Brandell Kaledin öngyilkosságánál részletes Pétervár, február 20. A pétervári távirati ügynökség Kaledin öngyilkosságáról a következőket jelenti: Kaledin annak az egyesített kormánynak értekezletén követte el az öngyilkosságot, amely a Don-ügyeket igyekezett szabályozni. Hosszabb vita után a kormány arra az elhatározásra jutott, hogy lemond a szovjet javára. Kaledin erre egy má s