Pesti Napló, 1918. február (69. évfolyam, 27–50. szám)

1918-02-21 / 44. szám

Csütörtök PESTI NAPLÓ 1918. február 21. 7 nézve tanár, a nemzet" Ara­di buda­pesti kereskedelmi akadranián. Ez idő szerint hu­szárkapitány Bécsben, a hadügyminisztériumba van beosztva. Illetékes helyen üres és semmi­képpen meg nem valósuló kombinációsnak minő­sítették ezt a hírt, azzal a jellemző érdekességgel, hogy fiának államtitkári jelöltségét maga a mi­niszterelnök-apa hiúsította meg. A kereskedelmi államtitkárság betöltéséről egyelőre még nem döntöttek. Csak 50 korona napidíj A közélelmezési kormánybiztosok kinevezésé­vel kapcsolatban az a hír terjedt el, hogy e kor­mánybiztosok napidíja 150 korona lesz. Félhiva­talosan most megállapítják, hogy ez , tévedés, a kormánybiztosok csak 50 korona napidíjat kap­nak. Erdélyi internáltak hazabocsátása Mihályi Tivadar és Papp-Csicsó István kép­viselők, a román nemzetiségi párt tagjai, megje­lentek Wekerle Sándor miniszterelnöknél, akit arra kértek, hogy az erdélyi internáltak hazabo­csátása és a folyamatban levő bűnügyek gyors le­bonyolítása érdekében a kormány tegye meg a szükséges intézkedéseket. A miniszterelnök meg­ígérte az ügyek orvoslását Segesvár közelében megtalálták Petőfi óráját Oroszországi hadifoglyoktól jött az a hihe­tetlen hír, hogy Szibériában negyvennyolcas hadi­foglyokat találtak, meg azt is beszélték, hogy Petőfi Sándort is ott látták. Az ilyen fantasztikus legendák látommányainál sokkal komolyabb adat bukkant fel legutóbb: felfedezték a költő óráját, amely egy Segesvár melletti faluban lakó szász család birtokában volt eddig. Amennyiben az óra valódiságát sikerül igazolni, megdől minden el­lenkező feltevés és híresztelés, hogy Petőfi nem a segesvári csatában esett el. Az órát a Leszámítolóbank egyik hivatal­noka, Weber Lajos fedezte fel, aki a Petőfi Ház­nak kínálta fel eladásra. (A relikvia felfedezőjének nyilatkozata) Felkerestük Weber Lajost Csáky­ utca 15. sz. alatti lakásán. A ,,Petőfi-relikvia felfedezője, aki különben főleg porcelánok gyűjtésével foglal­kozik, mindenekelőtt bemutatta a kis, barna bőr­tokba járt órát. — Az óra — kezdte előadását — dupla­fedelű lapos, ezüst ampir Spindel óra. Eredetileg teljesen recézett volt, a kopástól azonban a dom­borulat felé lekoptak róla a rovátkák. A cím­lapján szabad szemmel alig olvashatóan a követ­kező felirat van bevésve: „Petőfi Sándor 1848. márc. 15." A túlsó oldalán még apróbb hetükkel: ,,Szemere B. E." A készítő neve belül Van: ,,In Francois Bautte et Comp. Geneve." A címlap fel­irata szerintem csak rövidítés, ahelyett, hogy Petőfi Sándornak. A hátulsó oldal értelmét való­színűleg így kell magyarázni: Szemere Bertalan emlékül. A készítő nevénél az „In" csak rövidítés Jean helyett. — Az óra véleményem szerint Petőfi­­Sándor tulajdona volt, aki Szemere Bertalantól kapta a márciusi napok emlékéül. Petőfi az órát állan­dóan magánál hordhatta, így történhetett, hogy a segesvári ütközetben is vele volt. Erre bizonyíté­kaim is vannak; az órát tudniillik én egy erdélyi szász menekülttől vettem, aki egy Fehéregyháza közelében levő szász faluban lakott. Az illető az órát apjától örökölte. Úgy gondolom, hogy az óra azért nem került a mai napig napvilágra, mert a család, melynek egyik tagjától az órát megvettem bűnös után jutott hozzá. Fel lehet tételezni,­­hogy Petőfi a segesvári ütközet után el menekült a közvetlen közelben levő Fehéregyháza felé, valamelyik faluban szállást kért egy szász családtól. A nemzetiségi ellentétek akkor élesek voltak és nem lehetetlen, hogy az esetleg sebesült költőt eltették láb alól. Ebben az esetben bizo­nyosra vehető, hogy értéktárgyait magukhoz vet­ték és­­ megőrizték. Értékesíteni nem merték még az utódok sem, most a román betörés alkalmá­ból Pestre menekült egyik családtag is csak a legnagyobb szükségtől indíttatva adott túl az ereklyén. — Az óra tizenhárom hónapja van birtokom­ban, eddig azért nem hoztam nyilvánosságra, mert nem szándékoztam eladni. A háziuram, Ernst Samu azonban, aki látta nálam az órát, rábeszélt, hogy vigyem el Ernst Lajoshoz, a múzeum tulaj­donosához, aki gyűjti a Petőfi-ereklyéket. Tényleg jártam is Ernstnél, aki az órát valódinak találta, azonban sokálta az összeget, amelyet érte kértem. Végre is abban állapodtunk m­eg, hogy ha az órára ajánlatot kapok, közlöm vele és ő nagyobb összegért megveszi az órát. Minthogy azonban nem akartam az órát magános gyűjtőnek juttatni, inkább a Petőfi Házhoz fordultam, ahol dr. Fe­renczy Zoltán, az egyetemi könyvtár igazgatója, aki ismert Petőfi-kutató, valódinak találta és meg akarta szerezni a múzeum számára. Az­ óra nála is volt két napig, ezalatt megvizsgáltatta. Tárgyal­tam Herczeg Ferenccel is, mint a Petőfi Ház el­nökével, azonban a múzeum csak kétezer koronát akart az óráért adni, én pedig csaknem ennyiért vettem és nem látom be, hogy szegény ember lé­temre miért legyek éppen én mecénás? Az órát, ha vevő kínálkozik rá, húszezer koronáért haj­landó vagyok eladni, kevesebbért nem. Akkor in­kább megtartom magamnak.­­ Ami a legfontosabb kérdést illeti, hogy kitől vettem az órát, erre vonatkozólag nem adha­tok felvilágosítást. Az erre vonatkozó kutatásokat tudniillik magam akarom elvégezni, mert azt hi­szem, hogy az illető család­kis Petőfinek egyéb ér­téktárgyai is megtalálhatók lesznek. Talán sze­rénytelenség, ha érthető, hogy a felfedezést nem akarom másnak átengedni . . . (Dr. Ferenczy Zoltán nyilatkozata) Dr. Ferenczy Zoltán, akinek Weber eladásra kínálta az órát, a következő nyilatkozatot tette: — Weber Lajos január tizenötödikén eljött hozzám és egy lapos ezüstórát mutatott, melyet a felirat szerint Szemere Bertalan ajándékozott Petőfi Sándornak. Az órát Weber körülbelül egy évvel ezelőtt a Dob­ utcában vette egy erdélyi szász menekülttől, aki apjától örökölte. A mene­kült egy Fehéregyháza közelében levő szász falu­ban lakott, ami azért fontos, mert Petőfi az eddigi adatok szerint itt esett el. Az óra lenne a legpon­tosabb bizonyíték arra, hogy Petőfi nem élte túl a segesvári csatát. Természetesen az­­ első kérdésem az volt Weber úrhoz, hogy hívják azt a menekül­tet, kitől az órát vette? Weber azonban kijelen­tette, ho­gy már nem emlékezik a nevére, Weilver­nek vagy Weilernek hívják, azt sem tudta, hogy melyik faluba való. Az órát elkértem tőle, hogy megvizsgáltatom, de már másnap azzal jött érte, hogy nem hagyhatja tovább nálam, úgy hogy a szakértői vizsgálatot kénytelen voltam mellőzni. Az első találkozás alkalmával Weber nem tett arra nézve kijelentést, hogy eladó-e az óra, másodszor azonban már húszezer koronát kért érte. Erről az árról természetesen szó sem lehetett, mindössze kétezer koronát ígérhettünk neki, mit Weber nem fogadott el. Mindenesetre opciót kértem tőle az óra megvételére, amit ő a következő nyilatkozat­ban meg is adott: „Mai napon kijelentem, hogy egy hónapi időtartamra a tulajdonomban levő Petőfi­zsebórát egyenlő ár mellett másnak, mint a Petőfi-Múzeu­mak el nem adhatom. Budapest, 1918. (ezer­kilencszáz tizennyolc) január 16-án." Közben Weber közölte velem, hogy volna egy vevője, egy hadimilliomos, aki nyolcezer koronát kínált az óráért, és értésemre adta, hogy ennyiért haj­landó lenne az órát a Petőfi-H­áznak átengedni. Összehoztam Berczeg Ferenccel, a Petőfi-Ház el­nökével, aki azonban nem tartja az órát Petőfi tulajdonának, hanem csak későbbi falsificatumnak. Az opció különben már le is járt. — Sokat gondolkoztam a dolgon, az én né­zetem az, hogy amíg ellenbizonyítékok­ nincsenek, Petőfi tulajdonának kell tartani az órát. Nehézsé­gek csak akörül vannak, hogy Szemere Bertalan­nak semmi különösebb oka sem lehetett arra, hogy Petőfinek egy drága ezüstórát adjon aján­dékba. Március 15-én, amely napról az ajándéko­zás keltezve van, Petőfi Pesten volt, Szemere pedig­ Kossuthal Pozsonyban. Kossuth egyáltalán is helyeselte Petőfiék pesti működését és Szemer valószínűleg egy nézeten volt vele. Szemere csak egy hónap múlva, április 14-én jött Pestre, előbb nem is találkozhattak. A Batthyány-kabinetben Szemere belügyminiszter volt, különben is előkelő és gőgös ember, akiről egyáltalán nem valószínű, hogy Petőfinek, akinek akkor már semmi szerepe sem volt, órát ajándékozott volna. Azonban egy év múlta Debrecenben már megünnepelték már­cius tizenötödikét és nincs kizárva, hogy Szemere Petőfinek, a köztársaság hívének ekkor adta volna az órát. Az bizonyos, hogy mint miniszterelnök megvette Petőfinek a „Honvéd" című költemé­nyét. Azonban Petőfinek levele, amelyet ebből az alkalomból hozzá intézett, egyáltalán nem mutat arra, hogy melegebb­ viszony állt volna fenn köz­tük. A levél különben így hangzik: „Tisztelt Miniszterelnök úr! Tegnap Csen­geryt és Kemény Zsigmondot megbíztam, hogy beszéljenek Önnel egy, a hadseregnek szánt ver­sei?, fi­ól. Amint Csengery szavaiból kivettem, a dolog* azon múlt, hogy versemet nem hagy­tam ott. Ide melléklem tehát azt, de feltéte-­ lem (melyet nem tudom, közöltek-e önnel a f­entisztelt urak?) megváltozott. Én versemet ki­nyomatom saját költségemen s Önt kérem a ma­gam s felhívom a nemzet érdekében, hogy abból bizonyos mennyiségű példányokat rendeljen meg. Minthogy versem olyan, hogy azt minden­­honvédnek bírnia sem lenne haszontalan, ugy hiszem, legalább ötvenezer példányt megrendel­het belőle a haza. A­nnyival inkább, mert egy példány ára is csak egy bankó garas lesz. Ez­által egyrészt talán szaporodni fog a hadsereg lelkesedése, másrészt segítve lesz egy trón, aki buzgó és szakadatlan hazafiúi fáradozásaiért még nem kapott egyéb jutalmat, mint lelki se­beket és naponként nehéz gondokat a miatt, hogy lesz-e holnap mit ennie neki és családjá­nak? De e nyilatkozatomat ne vegye Ön koldu­lásnak: erre egy kicsit magas a fejem és ke­mény a derekam. Ha nem látja Ön hasznosnak versemet a hadseregre nézve, dobja el minden reám való tekintet nélkül. A szegénység nekem olyan régi ellenségem, hogy a megszokás által már szinte barátokká váltunk. Szerény­telenség­nek se vegye Ön ajánlatomat, ha más nemzet tagja volnék, nem szorultam volna rá, hogy én­­ tegyem ez ajánlatot, mert nekem tette volna azt a nemzet. Ha válasza nem lesz tagadó, szí­ves lesz ön azt nekem írásban elküldeni, hogy a szerint intézhessem versem nyomtatását, mit azonnal megkezdek. Miniszterelnök úrnak tisz­telő polgártársa, Petőfi Sándor." — Petőfi ezenkívül­ csak egyszer nyilatkozik Szemeréről. Naplójában gúnyosan írja, hogy mi­kor a követek az országgyűlésről lejöttek, Deák volt legegyszerűbben öltözve. Szemere ruhája volt viszont a legcifrább. Ennek a nyilatkozatnak azonban nem lehet túlságos fontosságot tulajdo­nítani, mert Petőfi egyáltalán nem szokott fukar­kodni a gúnyos megjegyzésekkel. (Hamisítvány-e az óra ?) Kizártnak látszik, hogy az órát újabb időben hamisították volna, azonban csaknem bizonyos­nak látszik, hogy Petőfi nevét csak később vésték bele. Az ötvenes években divat volt az efféle ha­misítás, nincs kizárva, hogy a vésés akkori keletű. Természetesen ezt a dolgot csak szakember álla­píthatja meg pontosan, Weber Lajosnak ezért nem szabad saját érdekében sem a szakértői vizs­gálattól elzárkózni ! Diószeghy Tibor % (Telefon és távirati jelentések) A ném@S8k bay^nylt^k Esstlandben Az esti német jelentés Berlin, február 20. Hivatalos jelentés február 20-án este. Keleten a hadmozdulatok előreha­ladnak. Német csapatok bevonultak Eszt­lanndba. Vendenán keleti irányban átha­ladtak. A többi harctéren nincs ujság. Anglia tárgyalt a menarchiával? — A Pesti Napló tudósítójától — Lugano, február 20. Az Avanli jelentése­­ szerint Musigliano képviselő az olasz kamarában interpellációt terjesztett be, melyben kérdezi, igaz-e, hogy Anglia és a monarkia decemberben semleges közvetítéssel tárgyalásokat folytattak egy­mással. Svéd csapat©!« az Aaland-szigeteken !A Pesti Napló tudósítójától — Stockholm, február 20. Svéd csapatok hadihajókon elindultak az Aland-szigetek felé. A Thor páncélos öt­száz katonával már az Aland-szigetek előtt horgonyoz. Az Aland-szigetek orosz megy csapata hajlandónak nyilatkozott, hogy el­vonul Révaiba. Brandell Kaledin öngyilkosságánál részletes Pétervár, február 20. A pétervári táv­irati ügynökség Kaledin öngyilkosságáról a következőket jelenti: Kaledin annak az egye­sített kormánynak értekezletén követte el az öngyilkosságot, amely a Don-ügyeket igyeke­zett szabályozni. Hosszabb vita után a kor­mány arra az elhatározásra jutott, hogy le­mond a szovjet javára. Kaledin erre egy má­­ s

Next