Pesti Napló, 1918. március (69. évfolyam, 51–77. szám)
1918-03-17 / 65. szám
M Vasárna.^ PESTI NAPLÓ TESTEDZÉS LaMaragás A' vasárnapi mérkőzés fele. Március 17-ikét ««tlötileg szabadmapnak jelöltte ki a Labdarugó Szövetség mtszeibiziottsága. Ekkor kellett» volna aj egyesületeknek lejátszaiáok a kedvezőtevi időjárás miatt elmaradt bajnoki mérkőzéseiket. Erre azonban nem került sor. A tavaszi kedvező időjárás lehetővé tette a mérkőzések sima lebonyolítását s egyetlen egyesület sem maradt restanciában. A holnapi naprailyen formán csak hevenyészett programmot állítottak össze a szabaddá vált egyesületek, amely az eddigieknél valamivel mérsékeltebb sportot is ér. A nap legérdekesebb mérkőzése ezúttal a Halom utcai pályán lesz a Törekvés és a Vasasok között. A Törekvésnek az MTK-val való Eldöntetlen eredmtménye, aVasasoknak viszont az MTK-tól szenvedett nagy gólarányú veresége a Törekvésnek ad nagyobb győzelmi sanszot. Meglepetés azonban nincs kizárva. A Hiungária huti pályán a bajnok MTK a lista utolsó helyén, álló BTC-vel méri össze erejét. A BTC-nek eddigi er®dményei alapján alig lehet reménye pontok szerzésére. E mérkőzés előtt a 33FC és a MÁV csapatai mérkőznek. A mérkőzés favoritja a 33FC. A Sárkány utcai pályán a Kispesti AC az UTE-et látja vendégül. Itt is rendkívül erős küzdelem várható. Különösen a KAC fog erős ellenállást kifejteni, hogy elhárítsa az első osztályból való kiesés veszedelmét. Az Üllői úti pályán barátságos meccs lesz az FTC és a BAK, között. Ezen kívül számtalan kisebb jelentőségű első, második és harmadik osztályú barátságos mérkőzés egészíti ki a programmot. Részletes programra ez: I. osztályú bajnoki mérkőzések. (Hungária-ttt) 33FC—MÁV d. u. 2 órakor, MTK— BTCd. u. 4 órakor. (Halom-utca) Törekvés—Vasas d. u. 4 órakor. (Sárkány-utca) Kispeti AC—UTE d. u. 4 órakor. II. osztályu bajnoki mérkőzések. Ev. TKör—Festők (Halom-utca), Mesyer—URAK (Rákospalota), EMTK—UMTE (Baross-utca). Barátságos mérkőzések. (Üllői-út) FTC—BAK, (Amerikai-út) III. ker. TVE—Testvériség, (Margitsziget) MAC komb.—Pőv. TE. komb. (Millenáris pálya) BSE— TTC. Atlétika Az FTC ifjúsági mezei futóversenye. Ferencvárosi Torna Club vasárnap ifjúsági mezei futóversenyt rendez 5 km-es távon az Üllői-úti vám környékén,. A verseny délelőtt 11 órakor kezdődik. ^^ »T I Tii ^r»q<-Tij<-r>i/ri [ i ,ir>n IT . T uii-r-i n TT ti -T.I. |TT> inri i' FŐSZERKESZTŐ: HATVANY LAJOS FBLBLOS SZBRKES2TO: LIPTAI IMRE KIAiDÓTULAJDONOS: A «PESTI NAPLÓ» RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS KIADÓ: VÁRI DEZSŐ ·J€ Operaház : Violanta, Coppélia (7). Nemzeti Színház: Otthon (V13), Úri divat (7). Vígszínház : Románc (ViS), A princ (7). Magyar Színház: A szerető (VA3), Hotel Imperial (V28). Királyszínház: Sztambul rózsája (V13), A pacsirta CAS). Városi Színház : A kóristalány (3), Hóvirág (V28). Modern Színpad: Május, A láthatatlan ember, G-dúr koncert, A pofon (4, V28). Apolló-Kabaré : A pesti aktor, Áldomás, Revanche, A kék kalap, A koszorús és a kisérő műsor (V24, V16, V28). Intim Kabaré (Teréz-körút 46) . Ma utoljára : A császár, Kvitt, Fantaszta Lidi, Tűzoltó, Záróra után és a szólók (4, V28). — Holnap premier ! Royal-Sörkabaré (Erzsébet-kurut 31) : „Tízezrek zsurja", nagy mókás revü és a kisérő műsor (V28). Fővárosi Orfeum : Guthi Soma: „Pikk és Pakk" és a márciusi műsor (VH, V28). Nemzeti Royal Orfeum : Nagy Endre—Zerkovitz : „A zsámbéki földesúr" és a márciusi műsor (Vs4, V48). Mozgókép-Otthon: Lengyel Menyhért „Tájfun"-ja, Rajnai Gáborral és „Édes a bosza" (3, v25, 6, 18 és V* 10). Télikert: Berg Armin és a márciusi műsor (3, 7,10). Iránia : „Tengerparti álom". Susanne Grandaisval (1 5, 7, 9). Kristálypalota: Steinhardt uj szólókkal és bohózatban. Szöllősi Rózsi: Uj variété attrakciók (Vi4, V28). Folies Caprices : Rott Sándor felléptével az uj műsor (Vs4, V28). I n Festi Staplé tsSsfonssásBan: József 62-30, 82 -31, 62—32, 62—33 és 62-34 Tetelon 65-54 Toríz.ksürítt 40 Mrs, vasárnap dentin 4 órakor mírsékalt Iidl am elé.viás teljes esti mUsorral. Hotaag» h£3f®Jü p?smior! Bemutatásra kerül Báthory Cizaíla vendégolléptével Kis dráma. Irta Círá Latos is a többi r.mok ní mílsor íioszns előadásokra * pénztárnál és a jegyelárusító helyeken oltira válthatok. llievóccli di. n.ncs. SzSrvimjojcU és Buijjutaljnli lílyelmélje ! Kik gyors, pontos és megbízható kiszolgálást keresnek, fordulja, n.ik bizalommal orvosi Budapest, miröly-utCB II!. Raktáron: Sárvkö ők, haskötők és minden e szalmába vágó csekefc Béfve less! A szomoru ével, összes eseményei írásban és képben nies örökik . kötet, több ezer képpel és képmelléklettel. I. kötet. A szerajevói merénylettől — Longwy bevételéig. II. kötet. A st.-quentini csatától — az oroszok bukovinai betöréséig. III. kötet. Antwerpen bevételétől *— az első szerbiai hadjárat vésői.?. IV. kötet. Limanovától — Kolomen visszafoglalásáig. V. kötet. A mazuri téli csatától — Grodek bevételeigg. VI. kötet. Az olasz háboru kitörésétől — Szerbia meghódításaiig. VII. kötet. Bulgária hadüzenetétől — a védkötelezettség behozataláig Angliában VIII. kötet. A Gallipoli félsziget felszabadításától — Olasz offenzivánkig. IX. kötet. Az oroszok incki betörésétől — a központi hatalmak békeajánlatáig. A 9 kötet ára — — — — — — 40 kor Egyes kötet külön, kötetje — — — a „' Mcami lolboia: LÄNT©5 Sief95?nassotjéban Budapest, IV., Mehmed Szultán ut 3. sz. "S3 etek Pas; Sabrakáva ffiíSért 3® darab folásí ftafeariftmeg nsMDM&asitekg ik 140 tubus n i:i twistts) W vagy 701 , M 2 . ä eltűnő szop rek.lám legyen. Képviselőket felvessünk. PAJfrMOOTSC, Basaapast, BSfccesisaS 24. A szoplak eltüntetésors különféle szereket használnak. Mindenen szerek ugyanazon elven alapszanak, ugyanis, hogy a szeplők az illető szerek használata által halványabbak legyenek. Az ilyen keze is helytelen. Na a szeplőket végleg el akarjuk távolítani, úgy nem elegendő a szeplők elhalványítása, mivel ezek az illető szer használatának felhagyásával ismét előtűnnek. Ezért ezeket teljesen el kell pusztítani. A szeplők, foltok és pattanások tökéletes eltávolítása csakis az úgynevezett Santocreme által érheti el. Az arcot naponta ezen crémmel bekenjük és azután 8'anto-porral lemosandó. A leplük, csen feltűnést keltő créme használata által rövid időn belül eltűnnek és egy szép rózsás fehér arcbőr mutatkozik. Ezen crém Dr. Häger egy tanár utasítása, szerint állíttatik elő, törvényesen védve van a már az egyetlen biztosan ható és telesen ártalmatlan szer. Egy (lob«?, teljesen elegendő. Aran 5., postán 95 l-rel drágább. Minden dobozhoz használati utasítás és egy doboz Tituler van díjtalanul csatolva. Diszkrót szétküldi cs., az összeg bélyegekben vagy postautalvány által való előzetes beküldés vagy utánvét ellenében, 3. KUKLa: Pyasg Perigasse @3. Bpcsi, Báthory gyógyszertár, Szeld László, Báthory u. 15. ^ Cs.-.k a szakszerű baromfittenyész-i KfáSXM mint« vagy mellák.jogalkotás »fflff legjobban bevált —T_I Heltető gépeinkkel láthat el I t—r—-SL^T^l?!»« minden háztartás: sans»al ás to-LmgJ^jjffi jtSxsal. Po vasszás-a kiss baromfi f - Iffig Csontőrl« «resteket, mindenféle lj~ ,j » 'lufljM baromfi és apróállat tenyészt -ai be» ^B^rffS?'??^? ^fejz«» Id'le r:ést, legolcsóbban vasáról a »sfeS Miskers és Sársa r. l.-nál - - -srl.szarólagos válla at szakszerű baromiós ap.vállú tenyésztő lelepok berendszezésére. Budapest, 34. sz. Vajass császár-at 52. Kérje azonnal a 21. számú árjegyzésmet. MEGJELENT a 44. száma Könyv ^^ Ilun Dániel! Konyvkerekedése Budapest, IV., Mehmed szultán-ut 31.! t 12-;S-g 1» — IC,29—84-ig 21. 0 K SO-ig JM! 30.—kor Vnától 34.—koronaig, 40—IG-ig 85.— jjfBSf !:ronától 45.- korondg tízb.i ni'ncs valódi jfBffir • pattbórtalppal 80.— koronától 100 koronáig. —rf^k«* jf Mest NEM felslet VÍMBN veszem. SCHÄFER «IKSA ESncLapest, I. kerniet, Möhrcotel tér 4. szám, Gyűjtőtelepek: l'ál ,tava?», Krisztina-tér 3. Silvas, Berlini-tér Singrer Kövérért, Nagymező utca 40. MeJSer, Ráday utca 8. IlrTlFSpiss harisna -tón? J«járt "stoppol ? 3 pár harisnyából kettőt kap, 4 pár sokniból kettőt kap remekül helyreállítva, melyet félcipőben is használhat. 14 nap alatt kész. Csak mosott és vasalt harisnyát fogadunk el. Népszínház-utcában, a körút közelében, 4 emeletes modern, 3 éves bérház, nettó 4%-os alapon, betegség miatt. Ára 650.000 korona. Mágnásnegessíésen, a VIII. kerületben, 2 emeletes úri bérház, nagy lakásokkal. Adóban, tisztán 4%-ot jövedelmez. Ára 400.003 korona. VII. kerületben, modern 5 emeletes sarokház, 53-as alapon. Ára 660.000 korona. Kedvező feltételek mellett. Angyalföntfön, földszintes saroképület, nagy udvarral és 32 lóra való istállóval. Rózsadombon, kitűnő fekvésű, közeli villatelek, 300 négyszögöl. Alkalmi vétel: Belváros legszebb részén, két öreg sarokház telekértékben. Zuglóban, nagy sarokház, 6"-os alapon, modern lakosokkal. I. helyen 200.0O0 korona 4,85%-al. Ára 440.000 korona. Lipótvárosban háztelkek. Négyszögölenként 200— 800 koronáért. Közelfekvő nagy telektömb, a budai hegyekben, kisebb parcellákban is négyszögölenként 8.— korona. Bővebb felvilágosítással szolgál: EGES és PATKAMY BACILLUS SIMAHAL «THy. BUDAPEST, VIII., JÓZSEF KÖRÖS 40. ^ihasználata áttol. ..újsaírtsa a bQjafele. Tslisara ingíonikut B©L5,BriS£E? FEiígíáS fő^őlíislH- tíH vai.sxe&rény-gryííru Wleíí VII. fímgg'ssa So. 17. Telefon 83572. Viszontelárusitóknak magas keresőt! líhetőség Sudapst. tv. EtszQl. Vászi utca 18. szám. i