Pesti Napló, 1918. szeptember (69. évfolyam, 204–228. szám)

1918-09-13 / 214. szám

6 Péntek PESTI NAPIZÓ 1918. szeptember 15 v ír Sí Krízis a német politikában A birodalmi gyűlés többsége elégedetlen Hertlinggel német politikában újból kiélesedtek az­­ ellentétek. A többségi szociáldemokraták hosz­szú passzivitás után felvették a harcot a bel­politika és a külpolitika frontján egyaránt.­­ A beckni községtanácsban a szociál­ibe­rták beterjesztettek egy, indítványt, amely ek gyors békekötést kívánja, a szegény néposztály egyre nagyobb ínségének orvoslá­sára. Ezzel a német szocialisták csupán az osztrák példát követik. Hiszen az osztrák szo­ciáldemokrata párt tudvalévően már néhány hónap előtt követelte Seidler miniszterelnöktől a békét az üres gyomrok nevében. Mégis két­séges azonban, hogy nincs-e taktikai háttere Berlinben a béke és a közélelmezés kapcsolt­ba hozatalának.­­ A német szociáldemokrata párt ugyanis éppen néhány nap előtt tették közzé igen éleshangú memorandumukat, amely tehetet­lennek mondja a német közélelmezési ügyek intézését. Pedig a közélelmezési kérdések meg­oldásában aktív részt vesz a szociáldemokrata párt. Hiszen Waldow közélelmezési államtit­kár al-államtitkár gyanánt maga mellé vette a szocialista Müller Ágostot. Müller pályájá­nak elején kertész volt Svájcban, majd egy kis svájci városban fogyasztási szövetkezetet­ alapított a munkások számára. Ekkor magán­úton elvégezte a középiskolát, majd diplomát szerzett egy svájci egyetemen. Al­államtitkárrá történt meghívása előtt a német szocialista fogyasztási szövetkezetek hamburgi központ­jának volt igazgatója Müller. De Müller pártja mégis elégedetlen. A memorandum arra utal, hogy a zugkereske­delem uzsoraárakon tetszőleges mennyiségben szállít hatóságilag rekvirált élelmiszereket. A közélelmezési hivatal a szállítási nehézségekre hivatkozva szabta meg hét fontban a heti bur­gonya­kvótát, de a zugkereskedelem játszva győzi le az állítólagos szállítási nehézségeket. A közélelmezési hivatal energikus és szakava­tott munkája könnyen biztosíthatna hetenként tíz font burgonyát a városi lakosságnak, ami nagy dolog volna most, amikor a szegényes húsadagok is elmaradnak és csak a jómódúak tudnak húshoz jutni a zugkereskedelem útján. Azonfelül a termelők érdekeinek egyoldalú méltánylásával is megvádolta­ a közélelmezési hivatalt a memorandum, amely a hibák hala­déktalan orvoslását végzetes jelentőségű élet­kérdésnek mondja a német népre nézve. A szociáldemokraták idáig még nem tud­ták elérni a memorandumban kifejtett kíván­ságok teljesülését és így valószínű, hogy a berlini községtanács elé terjesztett béke­indít­vá­ny csupán a közélelmezési hivatal reorgani­zálását akarja elérni. Hiszen Scheidemannék igen jól tudják, hogy a legközelebbi hetekben, vagy hónapokban süket fülekre találna a leg­méltányosabb német békeajánlat is. A szociáldemokraták és a velük szövetsé­ges polgári pártok egyszersmind erélyes akciót indítottak a porosz választójogi reform gyors megvalósítására. A választójogi javaslat jelen­leg a porosz urak házának bizottsága előtt van. A bizottság huszonhét tagja közül nyolcan visel­nek hercegi címet és Slertling mégis azzal pró­bálkozik, hogy az urak háza útján kényszerítse engedményekre a porosz képviselőház konzer­vatív többségét. A szociáldemokraták végleg megunták a másfél esztendős sikertelen takti­kázást és most energikusan emlékeztetik a kancellár­rt arra, hogy ígéretet tett a porosz képviselőház feloszlatására. Hertzing fentartja méretét, de a katonai helyzet következtében nem tartja most időszerűnek az új választó­nk kiírását. Scheidemanns és pártja azonban­­ akarnak újabb haladékot adni. Egyre va­lószínűbb tehát, hogy már a­­ közel­jövőben régis­ összeütközésre kerül a sor a birodalmi vűlés többsége és a német kormány között. A többség, hangulatára igen karakterisztikus Aumann Frigyesnek tegnap megjelent cikke, ".Naumann u­tán kimondja, hogy a kancellár teljesen t­e­ib­r és egészen tétlen a külpoli­tika é­s p­olitika minden nagy problémá­jával szemlén, Payer alkancellár mai beszéde megpró­bálja lecsillapítani a kiélesedett hangulatot. A beszéd gondolatmenete egy darabig párhuza­mosan halad Solt államtitkár minapi beszédé­vel, de világosabban konkretizálja a német békefeltételeket. A német gyarmatok vissza­szolgáltatása ellenében a német kormány a nyugati fronton megnyugszik a status quo helyreállításában, de a felesi békét végleges­nek tekinti és nem bocsátja az ellenséges ha­talmak jóváhagyása alá. A nemzetközi döntő­bíróságot német kezdeményezésnek mondotta az alkancellár és elfogadja a leszerelés elvét is, ha azt kiterjesztik a tengeri haderők­re^J^n­yer beszédének hangja nem éppen szerencse^ de tételes részében engedékenyebb mindez idáig elhangzott német hivatalos nyilatkozatnál. Félek : Pártvezérek és szakszervezetek a biro­dalmi kancellárnál­ ­ — A Pesti Napló tudósítójától — Berlin, szeptember 12. A birodalmi gyűlés többségi pártjainak képviselői ma pártközi megbeszéléseket foly­atattak egymással. Politikai körökből­ vett érzés szerint szó sincsen határozathozatalról, hanem a pártok vezérei egymással eszmecse­rét kívánnak folytatni a jelenlegi politikai helyzetről. A legközelebbi napokban azután a birodalmi kancellár egyenként fogja fogad­ni a pártvezéreket. A Germánia megállapítja, hogy téves az a vélemény, amely szerint a pártközi bizottság egybehívása összefüggésben áll a legutóbbi háborús jelentésekkel. Erről szó sem lehet, mert a pártközi bizottság tag­jai fesztelen és nem kötelező megbeszélésre ülnek össze. A megbeszéltek semmiféle hi­vatalos jellege nincsen és a bizottság kötelező határozatokat annál kevésbbé hozhat, mint­hogy a birodalmi gyűlés ez idő szerint szüne­tel. Éppen azért tartják meg a pártközi ülést, mert a birodalmi gyűlést ez idő szerint nem hívják egybe és a pártvezérek szükségét érzik annak, hogy a függő kérdésekről tanácskoz­zanak. A szakszervezetek Vezérlő bizottságát a birodalmi kancellár legközelebb szintén fo­gadni fogja. A szakszervezetek a kancellári élelmezési kérdés­ekről és a választójogi javas­latra vonatkozó tárgyalásokról akarják interpellálni. A birodalmi kancellár kikötőt, hogy a konferencián jelen legyenek a hadügy-­ minisztérium képviselői és az egyes kérdések tekintetében illetékes állambiztosok. Dr. G. K Lansdowne új békeakcióra készül Bécs, szeptember 12. Kopenhágába érke­zett londoni magán­jelentések szerint Lans­downe új békeakciója van küszöbön, a lord csak be akarja várni Lloyd George beszédét. Egyébként Lansdowne lord már­­közölte Ce­cil lorddal és Lloyd Georgeal, hogy az angol nép elvárja, hogy Solf német államtitkár be­szédére békülékeny és őszinte választ adjanak. Bécs, szeptember 12.- Nagy feltűnést kelt a nany Mail jelentése, amely szerint Angliában a békemozgalom állandóan erősödik. Az országot röpcédulákkal szólítják fel, hogy tömegaláíráso­kat gyűjtsenek és támogassé­k Landsdowne lord béke­politikáját. Különösen feltűnő arányokat ölt a békemozgalom a munkásságban és a szakszer­vezetekben. Ezzel párhuzamosan folyik hitelt ér­dem­lő információ szerint a békemozgalom az an­gol hadseregben is. Wilson nem jön Európába A­­Pesti Napló tudósítójától — Amsterdam, szeptember 12. Egy fíeu­er-jelentés szerint a londoni ameri­kai nagykövetséget felhatalmazták annak kijelen­tésére, hogy mindama jelentésekből, hogy V­hw elnök a háború alatt látogatást fog tenni Európáik­ban, egy szó sem igaz. (..) Jj Elvonult a spanyol nátha A tiszti főorvos a főváros k­iesíszségügyéről Az utóbbi időben aggasztó hírek terjedtek el a fővárosban a spanyolnátháról. Széltében-hosszá­ban beszélték, hogy az orvosok által jóindulatú­nak deklarált különös betegségnek több halottja van, ami annál nagyobb veszedelem, mert a be­tegség járványszerük s pusztít Budapesten. Tudó­­sítónk ezért felkereste dr. Szabó Sándor udvari ta­­nácsost, a főváros tisztifőorvosát, aki a nyugtalan iító hírekre vonatkozólag a következő nyilatkoza­tot tette: — Eltekintve attól, hogy itt-ott­­sporadikus esetek fordulnak még elő, az úgynevezett spanyol­nátha Budapesten megszűntnek tekinthető. Nálunk egyébként sem lehetett járványról beszélni. A megbetegedések sohasem emelkedtek annyira, hogy a betegség a járvány jellegét öltötte volna. Emellett Budapesten spanyolnátha következtében egyetlen egy haláleset sem fordult elő, sőt súlyo­­sabb következménye sem volt a megbetegedések­nek. Annak, hogy a közönség körében olyan hí­rek terjedtek el, mintha a spanyolnáthában töb­ben meghaltak volna, szintén meg­van a magyará­zata. Tulajdonképpen egy influenzás megbetege­­dés­sel álltunk szemközt, amelyet a laikusok néha az influenzával, néha a tüdőlábbal zavarnak össze. A spanyol betegséggel kapcsolatban a főváros jelenlegi közegészségügyi állapotairól is nyilatko­­zott a tiszti főorvos. — Budapest közegészségügyi állapota — úgy­­mond — ezidőszerint olyan jó, amilyen régen nem volt. Ha a múlt hónapi közegészségügyi álla­potról beszámoló kimutatást tekintjük, akkor meg kell állapítanunk, hogy ilyen kedvező kimutatá­­sunk és ilyen kedvező eredmény évek óta nem volt már. Természetesen azonban, hogy már szep-* temberben és különösen októberben meg novem­­berben a fertőző megbetegedéseknek emelkedése) szükségképpen az idén is be fog következni. A megfelelő óvintézkedéseket azonban, úgy mint a múltban, most sem mulasztjuk el. A Budapesten járványról ez időszerint nincs szó. A nyáron sem volt semmiféle járvány. A ta­­vasszal vonult el felettünk egy hulláma a kanya­­rónak, de ez is olyan végtelenül enyhe volt, amire Budapesten eddig nem volt példa. A nyári hóna­pokban egyes bél hentesetek, fordultak elő, volt néhány vérhas eset is, ami a rendszertelen élettel, a­zok gyüm­ölcsevéssel van összefüggésben. A bajt főképpen azonban a katonaság hurcolta be. Né­­­hány tifusz-eset is volt, különösen az invázió kö­­vetkeztében. Különösen a környékről, elsősorban Csepelszigetről szállították ide a betegeket. Ezeket itt izoláltuk, aminek azt köszönhettük, hogy a be­­tegség elterjedése meggátolható volt. Egyébként is a szomszédos községek most már külön kocsin és megfelelő őrizettel küldik be a betegeket. (Telefon és távirati jelentések) A volt cárnét és négy leányát megölték a bolsevikiek London, szeptember 12. (Reuters) A Daily Express értesülése szerint a volt cárnét, ést négy leányát a bolsevikiek megölték. Az özi végy anyacárnét is megtámadták nemrégen, a feketetengeri flotta tengerészkatonái azon­ban megvédelmezték és utána két hétig tartó harcot vívtak a vörösgárdistákkal, akiket vé­­­gül legyőztek.­Az anyacárné most biztos he­­­lyen,Ima- Királyválasztás Finnországban A trónjelölt Frigyes Károly hesseni herceg !. .. Hasingfors, szeptember 12. Hivatalosan közlik: Miután az országgyűlés megkereste a kormányt, tegyen előkészítő intézkedéseket, hogy az országgyűlés lehető legrövidebb időn belül királyt választhasson, a kormány ennél­fogva rendkívüli küldöttséget küldött Német­országba, hogy megtudja, hajlandó lenne-e Frigyes Károly hesseni herceg Finnország ko­ronáját elfogadni. A herceg, aki gondolkodási időt kért, hogy tájékozódjék Finnország­­vi­szonyai felől, hétfőn kijelentette a küldöttség­­nek, hogy hajlandó a jelölést elfogadni. Az­ országgyűlés szeptember 26-án fogja királyválasztó gyűlését.

Next