Pesti Napló, 1918. szeptember (69. évfolyam, 204–228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
égH Vasárnap PESTI NAPLÓ 1918. szeptember 1. Egy horvátországi magyar vasúti tisztviselő többek közt ezeket írja: a zagreb—fiumei vonalon a vasutasok még a juniusi, juliusi és augusztusi cukrot sem kapták meg. Ezért én panaszszal fordultam az üzletvezetőséghez már egy hónap előtt, de sem elintézést, sem cukrot nem kaptunk. Befőzési cukorról tudni sem akarnak. Lisztet még augusztus hóra nem kaptunk. Itt állunk, néhány nagy család az idegenben — még kölcsön sem tudunk szerezni, mert hiszen kövek között élünk. Kénytelenek vagyunk cukrot húsz koronáért, lisztet 12 koronáért vásárolni, azt is olyanoktól, akikről tudjuk, hogy lopták, de éhen nem halhatunk. Egy ötgyerekes családapa panaszkodik, hogy két hét előtt kifogyott a lisztje és cukra, nincs egy darab kenyere, mert nem tudja megkapni csekély járandóságát. A szó szoros értelmében éheznek. És ha tátná a miniszter azt a kenyeret, ami a vasutas-lisztből készül! Olyan fekete, mint az anyaföld, ragacsos, mint a csiriz, emberi táplálkozásra teljesen alkalmatlan. És még ebből sem kapnak eleget. Az állami alkalmazottak a múlt évben előre kivehették egész évi liszt járandóságukat és tetszés szerinti arányban vehettek fehérlisztet vagy kenyérlisztet. Már ez évben is írják össze azokat, akik a jövő évre előre akarják a lisztet. A vasutasok az egyedüliek, akik még ebben a kedvezményben sem részesülnek. Betőjési cukrot mindenki kapott, csak a vasutasok nagy része nem. Állandó a panasz a húskioszitás miatt is. Roszosan mérik, csupa csont, alig kapnak valamit és drága. Érthetetlen, hova lesznek a levágott állatok nemesebb részei. Az ilyen intézkedések közben a gyanú és a bizalmatlanság lesz úrrá a vasutasok lelkében. Igazén nem lehet csodálni. Még csak egy levélből idézek néhány sort: — Mindenki elégedetlen, felháborodott, izgatott, folyton csöpörtekba verődve tárgyalják az eseményeket. Az árudákban nem kapni semmit. A bevásárlási könyvek még ma sincsenek kiosztva, pedig lett volna rá elég idő. Szenet, fát nem kapni, cipők javítása hónapokig tart, új cipőt nem kapni, mert cipőjegyet nem kapni. Burgonyáit csak egy kilót kapni tíz napra. Szivart nem kapni, cukrot nem kapni. Jön az ősz, a behratás, könyv kell, cipő kell, de nincs pénz semmire. A vasutasság végtelenül el van keseredve. Nem kell más, csak hogy ebbe a felbőszült, elkeseredett tömegbe csóvát vessen valaki. A szocialisták erősen dolgoznak, hogy a vasúti személyzetet magukhoz ragadják. ... Nem folytatom tovább. Azt hiszem, ennyi éppen elég. A kereskedelmi miniszter bizonyára nem volt kellőképp informálva ezekről az állapotokról, másképp nem volna lehetséges mindez. Mélyen aggódva a bajok mögött megbújó nagy veszedelmeken és társaim nagy szenvedéseinek láttán, elszorult szível kerve-kérem a kereskedelmi miniszter urat, hogy ismert energiájával a leggyorsabban szüntesse meg ezeket a szomorú állapotokat. Nincs kétségem, hogy az a miniszter, aki fent idézett kijelentéseinek tanúsága szerint oly nagy elismeréssel illeti a vasutasság munkáját és oly tisztán látja a vasutasok nyugalmának fontosságát, egy percet sem fog késni a cselekvéssel. Budapest, augusztus 31. Minisztertanács. A miniszterelnökségi palotában ma délelőtt tíz órakor, Wekerle Sándor miniszterelnök elnöklésével minisztertanács ült egybe, amelyen a Bécsben tartózkodó igazságügyminiszter kivételével az összes miniszterek résztvettek. A tanácskozáson, — amely délben fél kettőkor ért véget — fontos közélelmezési kérdésekről tárgyaltak és folyó ügyeket intéztek el. Hír szerint szóba került a köztisztviselői pragmatikáról és a magántisztviselők jogviszonyának rendezéséről szóló törvényjavaslat is, továbbá a szünet alatt it-n őszülő többi törvényjavaslat is. Nők a lóversenyen Apró történetek a totalizatőr árnyékából Sohasem volt a lóversenynek annyi női híve, mint most a háborúban. Hajdani szép és békés időben legföljebb verőfényes vasárnap délutánokon, vagy pláne a Király-díjon tűnt föl csoportokban üde és tarka színekkel a lóverseny női publikuma, de akkor olász, elegáns tempó, divatbemutató és minden egyéb volt ez a nők részéről inkább, mint egynéhány mondaine és demimondaine kivételével — lóversenyzés. Ezzel szemben ma a nők egy része — s éppen az a része, amelyről legkevésbé tételeznek föl: a dolgozó nők — csúnya, kellemetlen, izzadó és roskadozó rabjai lettek a lóversenyzésnek, nem mint sportnak, hanem mintegy könnyű, kétes keresetforrásnak. Most, hogy a háború meghozta a női javadalmazások bizonyos nekilendülését, elterjedtek a nők között is azok a hibák, léhaságok és könnyelműségek, melyeket az önálló anyagi berendezkedéshez szokott férfitársadalomban már megszoktunk. Az önállóskodó lányok, akik a békében 5—10 koronás havi zsebpénzüket is összespórolhatták, most mindenféle frissen fölfedezett passziójukra gyakran ennek húszszorosát is elköltik és a lóversenytéren is, ahol egyre többen és többen tűnnek föl. Lázasan, izgatottan tolakszanak ezek a kisasszonyok a totalizatőr előtt, harminc-negyven koronákkal a kezükben, izzadnak és fáradnak a melegben, dolgoznak olyan dühösen és elszántan, hogy szinte kellemetlen rájuk nézni. A pénzszomj, mint valami gonosz fúria, kiül az arcukra s a lovat, zsokét jobban ismerik odakünn bárkinél. Régebben csak kétségbeesett, zordképű férfiakat láttam ilyen mindenáron harcolni, mint ezeket a kisaszonyokat a pénzért és szinte elgondolom, vájjon miféle rettenetes tartozásuk, nyomorgó családjuk, rengeteg kiadásuk vagy másegyéb életbevágóan fontos szükségük lehet azokra az ismeretlen összegekre, amelyeket a legbizonytalanabb helyen, a lóversenyen, ilyen lázas erőszakkal akarnak megszerezni. A lóversenyző kisasszonyok különben a hétköznapi versenyekről sem maradnak el. Délután háromtól este hétig, tehát abban az időben, amikor az irodákban, kalapszalonokban, vagy ruhaáruházakban kellene lenniök, fáradhatatlanul ott posztolnak a korlát mellett. Hogy mi visziőket mégis az aranytermő zöld mező felé, ki tudná biztosan megmondani. Talán az, hogy 300 koronába kerül egy kalap s egy ruha háromezerbe, talán az, hogy sohasem volt Pesten több színház és kávéház, vagy talán az, hogy sohasem volt Pesten kevesebb erős és okos férfi, kevesebb tartós boldogság, kevesebb megelégedett, révbetalált asszony . . . Néhány jellemző, apró esetet írok itt le ebből a világból. Egy kisasszony, fehér grenadin blúzban, sötét szoknyában, az arca verejtékes, a cipője csupa por. Két verseny alatt állottam mellette, a második helyen, népség, katonaság társaságában, rettenetes megjegyzések s még rettenetesebb illatok között. A kisasszonynak önálló tipjei vannak, a favoritokat rendszerint elmellőzi, a szóbeszédre meg éppen semmit sem ad. Az első versenyben egy egészen reménytelen lovat hatvan koronával játszott meg. — Zígre és piacra tettem — mondotta — ez a zsoké szereti a meglepetéseket, meglátja, hogy bejön valahová. — Miért nem a favoritra tett, az biztosabb tip — kérdeztem. — Nem érdemes, ötre fizet hatot. Mi az? Az pénz? Ez ötvenszeres pénzt fizet. Gondolja csak el: ötvenszer hatvan ... Még nem volt időm elgondolni s a kisaszszony már el is vesztette a hatvan koronáját s egy negyedóra múlva ujabb hatvanat. — Ilány óra? — kérdezte ekkor. — Jesszus, már fél öt... Akkor már mindegy ... Legföljebb betelefonálok, hogy a fogorvosnál sokan voltak.. . Egy másik kisasszony kivételesen engem szólít meg:— Melyikre tesz, nagysád? Mondok neki egy számot. — Játszon velem, közösen. Tegyük meg együtt. Csak nyolc koronát hoztam magammal és olyan jó ándungom van". Szeretném megpróbálni máma. .. Olyan kellemetlen, mikor az ember érzi, hogy most tudna nyerni és akkor a vacak pár korona miatt... Mikor látja, hogy gondolkozom, bemutatkozik: — Sds. Margit, a nagyáruházban vagyok elárusítónő. Tudja kérem, szombaton már lesz pénzem, akkor kapom a fizut, de olyan jó dunsztom van, hátha szerencsém lenne .,, Megtesszük együtt? Vasárnap hét versenyből négyet elfogtam. Háromszáz koronával lógtam meg. Tegye meg velem nagysád, jó? Együtt, mutyiba. Visszataszítónak találtam a leányt, aki elém áll a nevével, a foglalkozását megmondja s tőlem, a vad idegentől kölcsönt kér, hogy jóversenyezhessen, holott biztos vagyok benne, hogy békében talán még éhségből se tette volna meg ezt egy ilyen leány, amikor 25—30 koronáért dolgozott havonta. Akkor több szemérem van benne. A kisasszony különben félreértette a gondolkozási pauzát és sértődötten tovább vonult. • Ez már az első helyen történt. Három csinos leány áll egy csomóban, és jó kedvűen, hangosan beszélget. — Hogy megy neked? — kérdezi az egyik. — Huszonnyolcat nyertem az előbb — felelte a másik. — A Lujza is. Jössz velünk azutáni — Hova mentek? — Murizni... összekapaszkodva viháncoltak, neveltek, örültek a nyereségnek. Nagyon kedvesek voltak, de tudja isten, a korzón vagy egy mozi-foyerben mégis sokkal kedvesebbek lettek volna . . . * A legérdekesebb mégis az a molett kisasz,szonyka volt, aki a papája társaságában támaszkodott a korlátnak. Szép, barna leány, talán tizenhat éves, fehér vászonruhában, magas vászoncipőben. Ezzel szemben a papája éppen nem vonzó megjelenés. Vászonsapka, rossz lüstern kabát, színes ing, semmi nyakkendő, semmi gallér, semmi mellény. A kiskisasszony, akit különben Sárinak hívnak, értékes szolgálatokat tett papájának. Tippeket szállított neki egy feketekendős öreg asszonyságtól. A tippek rendszerint beváltak, s ezért érdekelt engem az öreg néni kiléte, amit furfangosan meg is tudtam később a kisasszonytól . „ , — Annak a néninek nem vendéglős a fia? •—• kérdeztem.• — Nem, — felelte kurtán — zsoké . , , Később hallom, amint Sári mondja a papájának: — Holap fel kell menni a vezérhez. Bejelentem, hogy ma engedély nélkül eltávoztam és elkéredzkedek holnapra. Azután már csak vasárnap lesz verseny, ugye papa? Addigra legalább nekem is lesz pénzem . . . Tegnap óta meg vagyok róla győződve, hogy Sári a legtörekvőbb, legönfeláldokzóbb gyermek a nag. a lóversenytéren. * A teljesség kedvéért említem még utoljára azt is, hogy a kisasszonyok igen hanyag toalettekben jelentek meg, irodaruhában, durva cipőben, kopott kalapban, szóval teljes hétköznapi, munkássdresszben, mint akik dolgozni mennek. A villamosokat vadul, brutálisan, még a szokottnál is durvábban rohanták meg s esernyőkkel, kézzel húzták-tolták, cibálták, döfték és verték egymást a fölszállásnál. Sass Irén. "••L (Telefon és távirati jelentések) " Merénylet Lenin ellen A merénylet részletei Moszkva, augusztus 31. A „Pravda" jelentése szerint tegnap este kilenc órakor Lenin ellen merényletet követtek el. A Nicholsonféle gyárban, a Moszkva folyó túlsó oldalán fekvő városnegyedben munkásgyűlés volt, amelyen beszédet tartott. Amikor a gyűlésről távozott, két asszony feltartóztatta, akik beszédbe elegyedtek vele a Moszkvába való élelmiszerbevitelre vonatkozó dekrétumról. A beszélgetés közben három lövés dördült el, amelyek Lenint karján és hátán megsebesítették. A lövéseket egy fiatal, intelligens körökhöz tartozó fiatal leány adta le. A leányt elfogták. Lenin állapota, akit a Kremlbe vittek, az orvosok véleménye szerint, nem ad aggodalomra okot. A 11 órakor kiadott orvosi jelentés szerint Lenin két lövési sebet szenvedett. Az egyik golyó a bal váll alatt a mellüregbe hatolt és megsértette a tüdő felső rézét, ahol vérömlést idézett elő. A golyó a nyaknál a jobb kulcscsont fölött akadt meg. A második golyó a bal vállba hatolt be és összezúzta a csontot s a bal vállon a bőr alatt akadt meg, ahol szintén vérzéseket okozott. Lenin teljesen öntudatoinál van. Kezelésére sebészeket hívtak. A Pravda felhívást tesz közzé a munkásokhoz, amelyet Sverdlov írt alá. A felhívás felszólítja a munkásokat, hogy visdkedjerrgils