Pesti Napló, 1918. szeptember (69. évfolyam, 204–228. szám)

1918-09-01 / 204. szám

égH Vasárnap PESTI NAPLÓ 1918. szeptember 1. magyar területre pottyantak. .A gép maga épp egy gyermekjátszótérnél zuhant le és darabokra tört, de a repülő kisebb zúzódások árán megmenekült. A határrendőrség megállapította, hogy sert­ő­csempészet történt és a közélelmezési hivatal ki­küldött rendőrbirája megbüntette a plébános nő­vérét 8 napi elzárással, illetve 2000 korona pénz­birsággal sújtotta s elkobozta a disznó árát is. .1z osztrák repülőbravurok azonban egyáltalában nem szűntek meg.­ ­ Végig az országhatáron Az állandó, éppenséggel nem csökkenő csem­pészet szükségessé tette, hogy a Lajtapart men­tén, végig az egész országhatáron szakadatlan le­gyen az ellenőrzés. Maga a királyhidai terültet 50—64 kilométer, amelyet éjjel-nappal őrizni kell a csendőröknek. Erre főképp lábas jószágot, megdöbbentő sok szarvasmarhát, de sok élelmj­eleket is csempésznek. Időnként külön razziákat tartanak úgy a vo­natokon, mint a határszéleken általában, váratla­nul nagy vizsgálatokat, amelyek néha napról­napra ismétlődnek. Súlyos baj az, hogy a határ­rendőrségnek a létszáma csekély és bármily ko­moly igyekezettel irtják is a professzionálus csem­pészeket, látszatra nem igen mutatkozik. És egészen őszintén szólva: részben keserves, részben mulatsá­gos komédia az, ami a csempé­szekkel történik. A hatóság csodálatos naivsággal végzi a maga dolgát, amint maguk az értelmes batárrendőrtisztek is konstatálják. — A közélelmezési hivatal — mondta egyikük — ad szállítási igazolványt nyakra­főre, itt úgy látszik, Szinte bármily mennyi­ségben. Akárhány utas Bécsből már a követ­kező vonattal jön vissza és hoz két pár cipőt, meg harisnyát, meg amit akar. A kutya se törődik vele, hogy tényleg nyaral-e, de leg­alább a helyi hatóság ellenőrizhetné. .A katona­csempészekkel szemben jóformán tehetetle­nek vagyunk. Óriási mennyiségű ezüstpénzt és aranyat is lopnak ki. Most azonban műkö­désünk javarésze a pólcsik lefülelésében me­rül ki. De ez se helyes módon. Itt elveszik a lisztet a galíciaiaktól, ahelyett, hogy kellő ideig lefogva tartanák s alaposan kihallgatnák őket. Mert ezen az utón feltárnák a rejtett óriási készleteket, kinyomoznák a tiltott rak­tárakat és betömnék a legmélyebb csempész­forrásokat. Ne a 3—4 kiló lisztet magukkal vivő úri nőket molesztálják, hanem a 150 kilókat és mázsákat csempésző profikat fog­ják el mind és vallassák ki alaposan. A határ­rendőrök buzgón végzik a dolgukat, tegnap egyetlen vonatról 17 mázsa kenyeret szedtek le, de h­át ugyanazok a csempészek három nap múlva már élőtről kezdik. Akad olyan, akitől hetenként kétszer elveszik, de mégis kitűnően kifizetődik számára az­ üzlet. A hozzáértők dühöngnek, vagy lenézően mo­solyognak, amikor a kicsinyes intézkedéseket lát­ják, vagy épp ők maguk kénytelenek végrehaj­tani. Legutóbb is megtörtént, hogy egy alföldi vá­rosból már 11 vagyont csempésztek ki teliszele jó magyar liszttel, zsírral, szalonnával és sok olyas­mivel, amiből már nálunk is alig van, mire észre­vették, hogy merről fúj a szél. Ha le is számítjuk a csalafintán szerzett, vagy elszántan hamisított szállítóigazolványokat, még óriási tömegű áru ma­rad a csempész utakra. A királyhidai csempészraktár A vil­­g legfurcsább boltja ez — mert hisz itt árusítanak is — dickensi old Curiosity­ship, amely­]>::... minden elképzelhető csempészáru összezsúfo­lunk. Nagy része lisztes zsák, száz és ezerféle vál­tozatban elrejtve, különböző nagyságú és fantasz­tikus formájú csomagokba dugdosva a liszt, aztán sok zsír, szalonna, sajt, füstölthús, szalámi, ke­r ,4b. -- Ez a szejre! -— citál büszkén a tolvaj­.•ívből egy fiatal tiszt — mindössze két napi okmány és tessék nézni, mennyire zsúfolva a bák. Ugy'-e milyen humoros? Megrenditő ez a humor, együtt van ezekben a r­aki árakban szétfoszlott reménység, keserű köny­v áll.O­ ödi's emléke néhány mulatságos zsák­mánytárgygyal. Ami ide került, annak nagyobbik részét szegé­ny emberektől vették el, míg a nagy­­ gonosztevők erről a tájról is szárazon viszik el az irhájukat. Királyhida főjegyzője, aki­­meglepően magasra emelkedik a falusi szintájról, Ralkovszky Géza, érdekes részleteket mond el a csempészraktárról: — A határrendőrség kivétel nélkül minden lefoglalt árut átad nekünk és mi felbontjuk, osztá­lyozzuk, a romlandó dolgot mindjárt értékesítjük, a többit pedig gyűjtjük és a község lakói között maximális áron alul szétosztjuk. Olcsóbban, mert hír, ez az áru mégsem mind kifogástalan. A pénzt a főszolgabírónak adjuk át. Milliókat tesz ki ez az összeg. A® ám elkobzásból származó összeg és a pénzbüntetés négyötöde hadi jótékony célokra jut, egyötöde pedig a följelenté. — Az ön tapasztalasa szerint liszten kívül mit csempésznek leginkább? — Kenyeret. Maximális áron vásárolják, a ha­társzélen túl pedig kilóját 20—25 koronáért, Bécsben pedig már 40 koronáért árusítják. Voltak itt például a szomszéd táborban bosnyák csapa­tok, amelyeknek legénysége leutazott Budapestre, odalent koldulás meg a kenyérjegyek összevásár­lása után rengeteg sok kenyeret szerzett, amelyet aztán a táborban és Ausztriában mesés össze­gekért árusított. Különösen az új termésig folyt nagy arányban ez a visszaélés. (Itt a cenzúra 65 sort törölt.) Tábo­r Kornél: PESTI KONCEKT A foltos hiénánál az állatkertben Szombaton délelőtt eszembe jutott, hogy vizit­tel tartozom a foltos hiénának, aki leharapta egy szegény kis­fiú karját az állatkertben. Csúnya, esős idő volt, az állatok kertjében csak néhány esernyős paraszt, pár katona és cseléd sétált őr­mestertől lefelé. Ezek is csak a foltos hiéna ked­véért jöttek. Az állatkertet ez a vadállat most kissé megint divatba hozta A fókák barlangja előtt mentem el. Szomorú és üres a fókák háza, mind megdöglött. Szemét és bádoghhulladék jelzi a helyet, ahol a fókák laktak. El lehet rekvirálni. A fókaház e­tt egy kis szolgagyerek söprö­getett, megmutatta az utat, hogy merre vannak a hiénák. Messziről lehetett hallani, hogyan sírnak, ordítanak és bőgnek a hiénák. Délben tizenkét óra volt, éppen fújtak a gyárakban s a vadállatok éhségükben ordítottak. Sziklák közt, ketrecében találtam a gaz hiénát, aki leharapta a kis fiúcska karját. A ronda állat ketrece előtt sokan álltak, mikor odaértem. A foltos hiéna bután nézett és tűrte a sértő megjegyzéseket, amikkel bántották. Egy cselédleánynak bot volt a kezében s a rácson keresztül ütni kezdte a hiénát. Az alattomos állat lehajtotta a fejét és némán tűrte a verést. Mint aki érzi, hogy megérdemli a büntetést. Két cseléd, egy paraszt, két katona s egy kis fiú álltak ott és szidták a foltos hiénát. Egyik cseléd, aki stamgaszt lehet az állatkertben, magya­rázta, hogy az eset után a rendőr a kardjával megvágta a hiéna száját. Tényleg a piszok állat száján egy vágás látszott, állítólag rendőrkard okozta. Miután a társaság jól kiszidta magát, eltá­voztak. Csak én maradtam ott, kezemben ceruza és notesz. Jegyeztem. A foltos hiéna rám nézett s mikor látta, hogy inni akarok róla, ráült egy kőre és illetlenkedni kezdett. Undorító volt, le szerettem volna lőni. Mikor látta, hogy mérges vagyok, egész közel jött hozzám, piszok fráter hiéna hátat fordított nekem s újból illetlenkedni kezdett ott egész előttem. Közben hátranézett kárörvendezve, hogy mit szó­lok hozzá. Miután látta, hogy az inzultus dacára se hagyom abba a jegyezgetést, a foltos hiéna be­vonult a ketrec mögötti dolgozószobájába s ott le­pihent. A ketrece mellett a többi ketrecekben szintén hiénák laknak. Ezek a többi hiénák na­gyon dühösek arra a hiénára, aki leharapta a kis­fiú kezét. Azért dühösek, mert az emberek nem tudják, hogy melyik hiéna követte el a dolgot s az összes foltos hiénákat szidják. Rossz nyelvek szerint azonbam nem is ezért haragszanak, hanem egyszerűen azért, mert irigylik a kisfiú karját,­ hogy nem ők ették meg. Aki a gaztettet elkövette, azt a foltos hiénát Palinak hívják. Ott álltam a hiénák ketrecei előtt s vártam hogyan érkeznek az emberek s hogy miket mon­danak itt. Jött egy parasztasszony s azt mondta:­­micsoda büdös van itt!" Jött egy öreg paraszt nézte sokáig a foltos hiénát, de nem a Palit, hanem a szomszédját s azt mondta rá: „agyon kellene ü­tni a bestiát''. Az ártatlan hiéna dühbe jött a megjegyzéstől s mert nem válaszolhatott, mint egy őrült fel és alá­ kezdett szaladgálni sáros ket­recében. Egyik faltól a másikig szaladgált, fájt, dühös volt, szemei vérben forogtak. Nem elég, hogy ne­m kapott az ízletes falatból, még ráadásul mindenki őt szidja.­ Egy harmadik ketrecben a csíkos hiénák laknak. Egy házaspár lép egy vi­déki ember a feleségével, megállnak a hiéna-há­zaspár előtt. A férfi nézi őket, azt mondja: „ezek ették meg!" S egy nagyot kö­p feléjük. A csíkos hiénák, akiknek semmi közük nem volt a leha­rapott kis­fiúhoz, idegesen szaladgálni kezdenek a ketrecükben. Pontosan, mint egy dühös férj és feleség. „Csúnya dögök — mondja a parasztasz­szony — most megehetitek a követ!" A két hiéna őrült gyorsasággal szaladgál a ketrecben, mintha elfoglalt illemmihely előtt szaladgálnának. Egész bo­londok. Lehet, hogy nem is annyira a parasztok felületes megjegyzéseivel törődnek. Le­het, hogy csak éhesek. Déli 12 óra van s ők nem kapnak enni. Egyik hiéna megáll a gyors szaladgálásban s idegesen az állatkerti órára néz. Már elmúlt tizen­két óra. Nézi, hogy nem jön-e étellel az ápoló. Nem jön. Korog a gyomruk, bőgnek. A férfi­ csíkos hiéna dühösen ránéz a nőstényre, mintha szidná, hogy mért nem főzött valami ebédet, szép kis háziasszony. Mire a nőstény odamegy a férfihez, egész közel teszi hozzá a fülét, azt kérdezi tőle agresszíven, hogy mi az, mondott talán valamit. Jönnek. Két publikum megint, két nő. Egyik azt mondja: ,,ezek azok a hiéná­k, akik leharapták". A másik nő azt mondja: „ronda férgek". A csíkos hiénák összenéznek. Egymásra morognak. Lehet, hogy a nőstény azt mondja a férjének, hogy minek figyel oda, mit törődik az emberekkel. A férfi visszabőg. Egymásnak mennek. Kitátja a száját s borzasztót bőg a nőstény. A hím is kitátja a száját és még nagyobbat bőg. Ezek szétszedik itt egy­mást mindjárt. Végül a h­im­ enged. Rém néz, ott állok, ceruza van a kezemben. Rámnéz, aztán a feleségére. Szemrehányóan néz nejére a csíkos hiéna. Azt mondja: „kell neked, hogy kiírja a lapba?" És morognak még egy kicsit, de nem verekszenek. De azért halálosan gyűlölik egymást. S Pali, a merénylő hiéna ezalatt elbujt odújába s röhögött magában, hogy mindenkit szidnak a­ me­rényletért, csak őt nem. Délben egy órakor mentem­ el az állatkertből. Az állatok még mindig nem kaptak enni. A bagoly tollai közé bújva, mérgesen, fázósan ült ketrecé­ben, mint akinek megvan a véleménye az állat­kerti vezetésről, ahol egy Tasziló intéző lehet. A ravasz róka ült egy sarokban s azon törte a fejét, hogy jó lenne kimenni a pénztárhoz, megnézni mennyi a bevétel. A jegesmedvék elkeseredetten alszanak, mint a szőnyegek, elterülve, mozdulat­lanul. Gyakorolják magukat, úgyis maholnap di­ványtakaró lesz belőlük. Molyok szálldogálnak a jegesmedvék körül. Már csak a majmok élnek és mulatnak, a cselédek hancúroznak velük, cukrot, meg gyümölcsöt kapnak. Itt is vannak primadon­nák. A koronás majom egy komoly ember, vele senki nem törődik. Szegény éppen egy skatulya­fedelet evett, mikor ott voltam. S a fekete, nagy, szőrös és rettenetes üstökös páviánnal se törődik senki. Csak egy öreg nő állt a ketrece előtt, ke­nyeret és cukrot nyújtott neki. Mikor odaléptem, zaví­rba jöttek, az öreg pávián félrefordította az arcát. Úgy látszik, elszégyellte magát. Nádas Sándor: A Festi Napló 3eMonszestas I József 62-30, 62-31, 82—32, ét 62-31

Next