Pesti Napló, 1918. október (69. évfolyam, 229–255. szám)

1918-10-13 / 240. szám

jó érdeklődéssel várt dalestjét. A hangverseny érdekes­­ségét nagyban fokozza, hogy a művésznőt zongorán a férje, Winngartner Félix, a kiváló dirigens­­kíséri, akinek több új dala is előadásra kerül. — Moxini isráka, a hegedű művészetének legnagyszerűbb tüne­t­ménye Paganini óta, október 18-án hangversenye® I ismét nálunke. Az ifjú művésznő ez alkalommal elő­s­­zör játszik Budapesten zenekari kísérettel és Bruch Eg­anoll versenyét, Beethoven hegedűversenyét és Sa­rrasate Carmen-fantáziáját fogja játszani. — Precaver Alfréd karmaraénekes, akit a külföldi sajtó a „német­­ Can­so"-Mik nevez, nálunk is szenzációt kelt m­in­­­den egyes szereplésével. Mulsé évi tüneményes sike­r­ei után most október 27-én lép ismét közönségünk elé egy gazdag mosoly hangverseny keretében. D­i Ney Elly, a legkiválóbb a ma élő női pianisták kö­zött, aki egy­­csapásra jutott a legkiválóbb zongora­művészek közé és a­ múlt évadban meghódította a mi , közönségünket is, november 9-én tartja nagy érdek­lődéssel­­várt hangversenyét. (*) A Harmónia hangversenyei: Sirola Leó, a kitűnő orosz zongoraművész, aki orosz hangverseny­törutja előtt bécsi, budapesti és németországi hang­versenyeit abszolválja, október 17-én adja első buda­pesti zongoraestélyét a Zeneakadémiában. A nagyon vonzó műsor: Bach, Scarlatti, Mozart-Busoni, Csaj­kovszky, Chopin és Liszt művei öleli fel. — Prostean Jean hegedűművész első bemutatkozó estélyét október­­4-én adja a Vigadóban. Prostean Jean a háború kitö­rése előtt Amerikában és Angliában nagy sikereket­­ aratott és kiképzését Hubay mesteriskolájában nyerte.­­• Meer Margit már nem új név a zenei publikum előtt. Múlt évi első szereplésével még élénk emlékeze­tében van a nagyszámú közönségnek, mely most is meg fogja tölteni október 26-iki Vigadói zongora­fistélyét.­­ Szegfy Ella, aki tanulmányait a lipcs­-i Konzervatóriumban, Teich­mü­ller mesteriskolájában nyert, és aki Németországban hangversenyeivel feltű­nést keltett, október 29-én adja első zongora-estélyét a Zeneakadémiában. — Stankiewitz Annie zongora­művésznő ismét ellátogat hozzánk, hogy október 30-án a Vigadóban abszolválja első zongora-estélyét. A ki­i­váló művésznő iránt nagy érdeklődés mutatkozik. —­­Bender Pál, a müncheni Hofoper világhírű művésze, november 6-án adja Budapesten dalestélyét.­­ A Har­móniának sikerült Reinhardt Déliát, a müncheni Hof­oper dédelgetett szoprán-primm­adonnáját, egy­­ária- és dalestélyre megnyerni. A kiváló fiatal művésznő, aki ma Németország egyik legkiválóbb stárja, egymásután aratja a legszenzációsabb sikereket. Budapesten első hangversenye november 14-én lesz a Vigadóban. — Hubermann Bronislav csak két szólóestélyt ad össze­sen. Az egyiket november 15-én, a másikat november 26-án a Vigadóban. — Sauer Emil két szólóestélye november 30-án és december 3-án lesz a Vigadóban.­­ A­ Harmónia szíves figyelmébe ajánlja a t. közönség­nek, hogy Váci­ utca 20. sz. alatt az udvarban, a jegy­vásárló közönség kényelmére külön jegyirodát nyitott meg. Huberman, Sauer és Reinhardt hangversenyeire a jegyek csak keddtől kezdve kaphatók. (*­) Basilides Mária dalestélye október 31-én­­lesz a Zeneakadémián. Jegyek a Harmóniánál. (*) Rubini Eugen. A bécsi közönséget már hetek óta láziban tartja Rubini Eugen a fenomenális telepatikus, aki október 22-én a Vigadóban Buda­pesten is bemutatja szenzációs kísérleteit. A jegyek 4—22 koronáig a Harmóniában Váci­ utca 20. (Jegy­iroda az udvarban) kaphatók. hét évig szenvedte végig a hontalanság minden irásdaikírát. Innét a honvágy-tirádák hevesen ellenállhatatlan szárnyalása. Innét a brutális kiál­tás, mely szívünkbe markol: Ó­ büdös kutya! és én itt vagyok! • Emellett a komoly hang mellett Szomory megtévesztő lényének ezer játszi hangjai. Mind­untalan a saját poézisa ellen fordul. Belenevet a maga komolyságába, — elewn vigyorg a r he­torra. Belepiszkol a saját tisztaságába, — sáros csizmá­val szűzi hóba. Beleordít a saját zenéjébe, — hollókárogás a furulyaszóba. Mulatóbeli látványos­ság szomszédos a megihlett látomással. Brettli a Parnassuson. A Szomory-féle rendezés kitanította az egyik gyermekszereplőt, hogy a színpadon orrát tur­kálja. Ezt teszik Szomory csillogó m­ezte­lenségü múzsái, kilenc koszorús pogány szüzek, kiknek rózsaujja mélyen benn vájkál a remegő cimpáju orrocskában. Ilyen felvonulást se láttál hellasi márványon. De mi közü­nk Athénhez, márvány­hoz? Pesten élünk, ahol a reliefet is téglába fa­ragják. Talán a legszomorúbb jelenet a darabban, midőn Melanie pénzzel, n­éhány ezerre­ akarja kiengesztelni és elküldeni Maricát. Mert a Don­parti bei-ami nem fizetett pontosan. Kárpótolni k­ell a kis nőt. És talán ak­kor ki is engedi a fiút. De Mariska nem adja el a kedvesét. Mire Gregor, ki érzi, hogy fogoly, hogy nem mozdulhat, most ünnepélyes mély hangon így szól: „...és most szépen menjen, Krisztusban alázattal, ki szenved Kereszten — amen! . . . és fogadja el költségek minden, néhány ezer . .." Rodion Traskolnikoff, mint strici. S ez a hangnem, mely hódit s egyben ki is józanít s mely igy játszik veled három felvonáson keresztül. Egy nem a realizmusnak s az éle sze­ '­retetértek­­ az őszintes­égnek. Mert az élet is ig­y­­ állítja egymás mellé a forzal­m­­i magasztost.­­ Szomory­­ rendetlen színművéb­en, a jobban­­ lelépi lett József császárral kellemes ellentétben.­­ (*) Ária- és dalmatinét rendez a Nőtisztvise­lők Országos Egyesülete november 17-én,­ a Zeneaka­démia dísztermében állásközvetítő intézménye javára. (*) Filharmónia. A második filharmóniai hangverseny október 21-én lesz, este fél nyol órai kez­dettel a Vigadóban. Az estét Mozart Jupiter-szimfóniája vezeti be, amelyet Kerner István zenefőigazgató ve­zényel. Az érdeklődés középpontjában áll a második szám: Dohnányi­­új hegedűversenye, melyet Telmárfi Emil ad elő és Dohnányi vezényel. Ugyancsak Dohnányi vezetésével adják elő filharmonikusaink Dohnányi szvittjét. Jegyek Rózsavölgyinél válthatók. PESTI NAPLÓ 1918. október, 13. A MAI ELŐADÁSOK : Operaházi Ba­jaszok, Bécsi keringő (7). Nenzsti Színház: A taméliás hölgy (5); A Rákóczi­harang (7). Vígszínház: Pillangó kisasszony, Déryné ifiasszony (3); Matueka (7). Magyar Színház: Egy férj, aki mindent tud. (3, 7). Király­ Színház: Pillangó főhadnagy (3, 7). Városi Színház: Három a kislány (3); Médi (548). Belvárosi Színház: Ugyanaz balra stb. (4, 7­). Fővárosi Nyári Színház: Túl a nagy Krivánon. (3,­­8). Budapesti Színház: Pintyőke (3). Hejehuja báró (7). Royal-Sörkabara: Elsőrangú műsor (V18). Fővárosi Orfeum: Fregolia, A két jelölt stb. (7). Royal-Orfeunt: Páratlan menyecske. (VV 14, 7). Télikert: Winterri csodái, Az egérfogó (operett), varieté, kabaré és táncelőadások (Va4, 7). Beketow-cirkusz. Utolsó vasárnap (VA, 18). LÓVERSENY Őszi futtatás. Szakadó esőben, eleinte meglehetős gyéren látogatott tribünök előtt kezdőd­tek a mai versenyek. A kétévesek őszi nagy handi­capjában a reális sanszu Coquetlit, amely pedig legutóbb a Szent László-díjban jó negyedik, előbb pedig a kétéves kancák versenyében Vilma II. mögött második lett, megelőzve többek között Braut von Corinthot, Szegélyt és Vadászkalandot, annyira el­hanyagolták, hogy győzelmére több mint tizennyolc­szoros pénzt fizetett a totalizatőr. A nap legnagyobb meglepetését Fipa okozta, amely a napot befejező Han­dicapban lett első, Elbe és Suskus előtt. Az egyes ver­senyek részletes eredmény­­ez: 1. Monori dij, 7000 korona. Táv 1600 méter. 1. Horvát Á. Psylander (Vinzenz), 2. Roduta, 3. Torpedo. Futottak m­ég: Metronom, Semper, Ilikus, Ekrasit, Kilben. — Tot.: 10:61, 10:20, 19: 17. II. Weiter h­andicap. Dij 4000 korona. Táv 2000 méter. 1. Lajtakátai ménes Virilist (Sajdik), 2. Csak bízzál, 3. R­ohr. Futottak még: Kérdés: Maros, Winona, Fojnica, Pionier, Tátika, Tamok, Mementó, Hasdrubal. — Tot.: 10:50, 10:20, 31, 25. III. Kétévesek őszi nagy h­andicápja. Dij 16.000 korona. Táv 1500 méter. 1. Gr. Almássy P. Coquette (Pretzner), 2. Marion, 3. Midili. Futottak még: Piff-Paff, Vidám, Tigris, Amnestie, Nyíl, Paraszt, Scabiosa, Hűbéres, Schalk, Gyarló, Fatti, Kuwik. — Tot.: 10:163, 10:59, 31, 36. IV. Kétéves kancák versenye. Dij 8000 korona. Táv 900 méter. 1. Blaskovich A. Vilma 11. (Altmann), 2. Csíkszereda, 3. Harmat. Futott még: Lebedame. — Tot.: 10:18, 10:13, 15. V. Kőbányai Handicap. Dij 6000 korona. Táv 1000 méter. 1. Konstantin ménes Sankt Bernhard (Varga L.), 2. Notabene,­­ Torm­jada. Futottak még: Halljuk, I.ipse, Schnucki, Giarani, Grotte, Atala, Kencefice. — Tot.: 10:32, 10:15, 20: 15. VI. Handicap. Dij 5000 korona. Táv 1000 méter. 1. bov. Landau IL Fipa (Esch), 2. Elbe, 3. Suskus. Futottak még: Fáklya, Formation, Búvár, Lágyad, Csalfa, Rusalka, Gyöngyvirág, Berkes, Riga, Grimasz, Selle, Suissesse, Dehogy" — Tot.: 10:254, 10:92, 41, 36. * Vasárnap lesz a városligeti versenytér kapuzáró napja. Ezzel befejezi ez a pálya idei versenyszezonját. Az utolsó nap főversenye a Lovaregyleti díj, amely­nek tavaly százezer koronára emelték fel első díját a remélt német konkurrensek kedvéért, miután azon­ban a németek nem jöttek el a szép kerek ermma kedvéért sem, most ötvenezer koronára szállították le a verseny dotációját. Nagyon szép versenynek ígér­kezik azonban a kisebb dotáció dacára is a holnapi mérkőzés, amelyben Palatin (Pretzner), Huzsár II. (Janek), Emilius (Hu­­flesz), Hegyes (Vincenz), San Gennaro (Varga), Scheitan (Csiszár), Debitor (Pin­tér), Oszczep (Danek) és Run (Altmann) vesznek részt. San Gennaro régi formája bir­tokában szinte verhetetlen. Utána Huszár II-től és Palatin-tól várunk legjobb futást. A programm többi része a vigasztaló­dásnak van szentelve. Ezekre tiplijeinket itt adjuk: T. Bandi—Taxis ist. II. Reduta—Pompás. III. San Gennaro—Huszár II. IV. Feceskendő—Petrol 1. V. Kompolsc­y ist.—Scage Back. VI. Fenség—Grimm ist­­y(­ Bécsi ügetőversenyek. A bécsi ü­getőverse­nyek mai részletes eredményei a következők : I. Happy­ Premise verseny. Dij 3500 korona. 1. Hof­ménes Prínziss Elly (Brown), 2. Ostap, 3. Asszonyság. Indultak még: Stürmer, Questor, Argus, Prinz Dillon, Dóra Gaylon, Orlando, Alma, Mella, Eugenius. Tot.: 10:102, 10:30, 24, 24. II. Homoki dij. 40C0 korona. 1. Mr. Dollar A tempó (Wachtler), 2 Binvolo, 3. Deutschmeister. Indultak még: Nana, Emden. — Tot.: 10:16 és 10, 10:14, 13. III. Eladók versenye. Dij 3500 korona. 1. Óbecsei ménes Masepa (Novák), 2. August, 3. Ollly Mc. Kinney. — Tot.: 10:16, 10:14, 20. IV. Fantasya dij. 8000 korona. 1. Körmendy ménes Quirinal (Novák), 2. Fel­imarschall, 3. Olsza. Indultak még: Wachmann, I­epke. — Tot.: 10:31, 10:22, 32. V. Praterspitzi dij. 3500 korona. 1. Theresienaui ménes Kamadewa (Brown), 2. Pille, 3. Chlodwiga. Indultak még: Perle, Przemysl, Panama, Axtell, Loustic Flótás. — "Tot.: 10:30, 10:17, 43. 20. VI. Miss Zealous Caid verseny. Dij 6000 korona 1. Iíereslineci ménes Ophelia (Finn), 2. Atlantic, S Sibylle. Indultak még: Mr. Rewelstocke, Original. — Tot.: 10:28, 10:19, 21. VII. Kettesjogata amateur hajtás. Dij 5000 korona 1. Grünhofi ist. Alpenschreck—Hitchcn (Helmer), 2 Armenonvülc—Silvcry, 3. Young—Cocon. Indultak onégj Clematis—Rosa. — Tot.: 10:39, 10:13, 12. van valami világnézet, valami mindent megbocsátó bölcseség. Melanie apjának, az orvostanárnak, mi­dőn megtudja, hogy lányának fogoly orosz kalan­dorral van viszonya, csakis annyi megjegyezni valója akad: Mincsi egy nagy erotikus meg az, hogy: „Én azért vagyok híres tanár, mert tudok egy pár esetet, mikor nem lehet segíteni." És nem haragszik. Dehogy haragszik. Sőt. Fölkiált: Micsoda nő! Bámulja a lányát. Mikor Melanie szemére vetik, hogy oroszt szeret, fogolyt, ellenséget,­ez a nő válasza: „A szívnek nincs ha­zája." Most midőn újra emberek kezdünk lenni, jól esik az ilyen beszéd. Melanie fia, fiatal zészjóska, színtén tudja a mama szenvedélyét. És vele sír, amikor Gregor elmegy. Kezet csókol neki. Mire a nő megtalálja magában az­ anyát. Élhet tovább. Szép, kiengesz­telő befejezés. Pedig a fia is szeret. A gazdasszony lányát szereli, aki talán a kikapós néhai papa leánya. Erről a lányról te kell mondania. Mert a lány a parasztlegény felé szít. Szomory szemében az Al­föld, a puszta és tanya, ez a párzás, a szerelem, a termékeny Venus hona. S folyik a beszéd: bikákról, csődörökről, kanokról, első tehenekről. S az Eros hangjába bele-belerikkant a Faun. Mintha a népies költészet belét fordította volna ki. Fura látvány, — néh­a bámulatos, néha ijesztő, néha nevetséges. Szomorú drámai vezetése és okadatolása is tel­jesen egyér­i. A bárónő azt hiszi, hogy a kassirnő már címens. Éjszaka van. Hívja Gregort, kit ismét csak a magáénak vél. De Gregor, nem jó. Mert Gregor, aki tudja, hogy Mariska, itt bujkál a bokrok közt, fiatal szeretője csókját akarja min ,­ jól­ö­vő nagyasszonyáét. Mire mit mond Gregor ? Micsoda leleményes hazugságot ? Sardou segíts ! Szomorú,sák nem kellenek sardou-i fogások. Nem mintha való, igaz, egyszerű motívumok vol­nának ideges, fehér művészi keze ügyében. Nem. Azért sem! Gregorral a fogolyival, azt mondatja Melanienek, hogy ha szereti őt, engedje szabadon, egy este : „Ilyen éjszaka, ilyen nagy éjszaka a csilla­gokba ..­. Mintha volnék egyedül, szabadon, sza­badba, kerítés nélkül, a csillagokba.. ." A szabadságra vágyó fogoly lyráját ereszti ki csapongva s a dráma fontos csúcspontján ezen a meghatóan gyöngéd fonalon forgatja figuráit. Ez a költő dramaturgiája. Próbálja más. Rajta ve­szít! Biztos. Amilyen egyéni ez a szerkezet, oly egyéni a dialógus is. Látszólag nem drámai. Mert csupa tiráda. És csupa önjellemzés. A szabályosan meg­kívánt tömörségnek nyoma sincs. De amint Szo­mory eleinte szárazon megkezd egy-egy jelenetet, mintha még nem lelne hozzá való hangot, amint a jelenet tovább pereg, megtalálja lassan a hangját is. Látszik, hogy Szomory belehecceli magát. Jockey így sarkalja cél előtt a tajtékzó paripát. Drámai dopping­módszer. De a sok szép szóban az önkívület legőszintébb és legbensőbb és leg­szükségesebb szavai esnek. Egy­ ember egészen, vé­r­es-végig, kipreparálva, fölhasítva. S ez mégis csak­ dráma. Hiába. Minden a tehetség, a szabályok nincsenek. Góthé volt a színpad. A költővel versengett a színész. Mű­vészszel a színész. Bírta tűzzel a tirádát, fölhevített, föllelkesített, meghatott. Góthné külö­nösen a hősnő keményebb vonásait véste ki élesen, érdesen, érdekesen. Sokáig fogok emlékezni Bánky Juditra, aki az első felvonásban, mint Mariska belépett kis cekkerjével s falait, repeső izgalommal kereste Gregoriát. Ebben a jelenetben valóságos remekét adta a színjátszásnak. Nem is volt színjátszás, csak stílbe foglalt élet. Pesten szín­házban alig láttam hasonlót. Az együttes mintha lazább lett volna, mint a Vígszínházban rendesen A színpadi képek végig ízlésesek. Sok taps. Meleg, megérdemelt siker. Hatvany Lajos.

Next