Pesti Napló, 1919. április (70. évfolyam, 77–102. szám)

1919-04-20 / 94. szám

Budapest, 1919 TOTH évfolyam: 94. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 88 kor. — 111. Fél évre _ 44 c — « Negyedévre 22 • — » Egy hóra._ 7 c 80 1 l­y.«s szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 30 fillér. PESTI V 7 Vasárnap, április 20 SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON: József 62—30, ,62—31, 62—32, 62—33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—35. Veszélyben a forradalom! Munkások! Elvtársak! Elvtársnők! A forradalom, a munkások, parasztok és katonák diadalmas forradalma, hivó szóval fordul hozzátok: fegyverkezzetek föl! Készülje­tek a megtámadott proletárforradalom megvé­delmezésére és továbbfejlesztésére, kiépítésére, hogy mindent megadhasson ez a forradalom, ami a szocializmus megvalósításához és a pro­letárok hatalmának végleges megszilárdításá­hoz kell! Fegyverkezzetek — lélekben, gondolatban,­­érzésben. A proletár lelki fegyvere: az a belátás, hogy csak az osztályharc kíméletlen és kö­vetkezetes folytatásából születhetik meg a kommunizmus" társadalma, a magántulajdon és kizsákmányolás társadalmának romjain, a dolgozók uralma az elnyomók eddigi hatalma helyett. A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy önmagán kívül senkiben sem bízhatik és hogy ezért végleg és gyökeresen el kell szakadnia attól a gondolattól hogy a társadalom bármely más osztályának vagy "rétegének támogatására is szá­míthat a munka uralmáért és fölszaba­dításáért folyó világtörténelmi küzdelmében. A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy minden kizsákmányolt és elnyomott munkás testvére ebben a küzdelemben, hogy a prolet­ár nemzetköziség világot átfogó közössége foglalja egységbe az elnyomott, megtaposott és kizsák­mányolt milliók lázadó akaratát, forradalmi tettvágyát. Rakjon lelkesekbe lobogó tüzet az a fen­séges hivatás, amelyet mos­t a magyar pro­letárság betölt: az, hogy mi magyar munkások, parasztok és katonák ott járunk a világforradalom hadseregének élén, hogy a munkásosztály fölszabadulásának ügye az orosz proletárokon kívül a mi öntudatos, forradalmi, bátor cselekedetünktől, a szocializ­mus világeszméjével való összeforrottságunktól függ! Proletárok, fegyverkezzetek! De ne csak gondolatban, érzésben, lélekben. Izmos proletár­kezetekbe is vegyetek fegyvert, mert a magán­tulajdon, a kizsákmányolás, az elnyomatás hí­veinek kezében is fegyver van és ezt a fegyvert ellenünk, proletárdiktatúránk, forradalmi ha­talmunk ellen akarják fordítani! Amikor a magyarországi proletáriátus elhatározta, hogy végleg és teljesen szakít a múlttal, hogy rálép a szociális világforradalomnak orosz testvéreink és a szocializmus nagy tanítómestereink kije­lölte újra: tisztában volt azzal, hogy a legször­nyűbb küzdelmek, a legádázabb osztályharc minden áldozatát és terhét magára kell vennie. A kapitalista társadalmat összerombolni, a szo­cializmus világát fölépíteni nem lehet puszta szavakkal, rendeletekkel, régi szervezetek el­pusztításával és újak megteremtésével, hanem csak cselekedetekkel, amelyeknek az élet koc­káratevéséig és feláldozásáig is el kell menniök! Elérkezett a tettek ideje a nemzetközi proletár­ság magyarországi­ csoportja számára! Ellensé­günk nemcsak az a magyar burzsoázia, amely meglapulva várja a világburzsoázia külső segít­ségét, hanem a nemzetközi világburzsoáziának az a fegyve­res szervezete, amely az entente-hadsereg vasgyűrűjével veszi körül a magyarországi Tanácsköztársaságot és amely ezt a pontot szorosabbra akarja ková­csolni körénk. A román bojárok és tőkések, a hatalmukért reszkető párisi imperialisták parancsszavára pálinkával, gépfegyverrel, hazugsággal lerésze­gített és megfélemlített román parasztokat és proletárokat hajtanak küzdelembe a számra­ nézve kisebb magyarországi Vörös Hadsereg ellen, amely testéből és forradalmi lelkéből tart pajzsot a magyarországi munkások, pa­rasztok és katonák hatalma fölé. Bizonyos, hogy román proletártestvéreink soraiban is ott jár a szociális forradalom lelke! Bizonyos, hogy a kezükbe nyomott fegyvert ők is hamarosan elnyomóik és hóhéraik ellen for­dítják majd! Bizonyos, hogy a velünk szövetséges Szovjet-Oroszország vörös hadserege, amely átlépte Galícia határát, kelet felől támadja meg a bojárok és tőkések Romániáját. Bizonyos, hogy a nemzetközi proletárfor­radalom föltartózhatatlanul halad előre nyugat felé, hogy a bajor, német proletárság döntő csa­pásra áll máris készen a nemzetközi imperia­lizmusnak saját országukban tobzódó urai ellen. A szociális világforradalom vörös hullámai hömpölyögve öntik el a kapitalista ellenforra­dalom országait és a fölvonuló proletár Inter­nacionale lépéseitől remeg az egész föld. A mi küzdelmünk a munka nagy forradalmának csak egyik ütközete, amelynek erőt, lendületet, forradalmi ihletet az ad, hogy belekapcsolódunk a proletárság világforradalmába, a szegénység­nek a gazdagság ellen vívott végső és döntő csa­tájába. De minden ország proletárságának első­sorban saját országában, saját proletárhazájá­ban kell ledöntenie a kapitalizmus uralmát és megvédenie a proletárok uralmát ott, ahol sikerült azt már kivívnia. A munkások, parasztok és katonák taná­csai átvették Magyarországon a politikai hatal­mat. De a hatalom átvétele még nem jelenti a kommunista társadalom megvalósítását, a bur­zsoázia minden gazdasági, politikai és szellemi hatalmának kiirtását, nem jelenti azt, hogy a proletárság osztályharca már elérve célját, be­fejeződhetik. A proletárdiktatúra csak azt je­lenti, hogy most a munkásosztály küzdheti vé­gig oly kedvező föltételek között osztályharcát, mint amily­en előnyös föltételek között azelőtt a tőkések és birtokosok harcolhattak érdekeikért. A burzsoázia, amikor a politikai hatalom az övé volt, kíméletlen osztályharcot folytatott a munkásosztály, a földmíves szegénység, a ki­zsákmányoltak millió ellen. Minden törvény, amelyet hozott, minden intézmény, amelyet megszervezett, minden nyomtatott vagy kiej­tett szó, amelyet világgá jelentett, a tudatos osztályharcnak egy-egy cselekedete volt a va­gyontalan osztályok, az elnyomottak és ki­zsákmányoltak ellen. A proletárdiktatúrát nem azért vívták ki a munkások, parasztok és kato­nák, hogy most már ezzel befejezzék az osz­tályharcot, hanem azért, hogy ezt a diktatú­rát és a nemzetközi szolidaritást az osztályharc hatalmas fegyvere gya­nánt fordítsák az egész tőkésosztály és a magántu­lajdon minden kitartottja, minden szövetségese ellen. A proletárdiktatúra egynéhány hete ki­vette a legfontosabb termelő eszközöket a va­gyonos herék kezéből és a dolgozók szervezett társadalmának birtokába juttatta a bányát, gyárat, bankot, üzletet. A proletárdiktatúra egynéhá­ny hete meg­szüntetít©­­a kizsákmányoló háztulajdont, amellyel a vagyonosok egy kis csoportja adót vetett ki mindenkire, aki aludni, pihenni akart és védelmet keresett az időjárás viszontagság­­ai ellen. A proletárdiktatúra egynéhány hete lefog­lalta a gazdagok kincseit és véget vetett annak, hogy a tőkések és birtokosok munka nélkül, vagyis a mások munkájának eredményéből élhessenek meg.­­ A proletárdiktatúra egynéhány hete a nagybirtokosok és ezerholdasok összerablott földjeit a dolgozók összességének tulajdonává tette és megmivelés céljából, boldogulásuk és fölszabadulásuk előmozdítására odaadta a falu szegényeinek. A proletárdiktatúra egynéhány hete rést ütött a sötétség fellegvárán, amely a kapitaliz­­mus kultúrája volt és a tudomány, művészet, színház kincseit teli kézzel készül a mester­séges tudatlanságban tartott proklámtömegek között szétszórni. Ennek az ezerformájú, sokrétű, alkotó és rom­boló munkának azonban csak a kezdetén vagyunk. A bilincseket repesztettük m­eg, a bör­tönajtót nyitottuk csak meg, ébresztgetjük a proletárság alkotó erejét, teremtő energiáit. De van-e egyetlen munkás is, van-e egyetlen földmívesszegény, van-e egyetlen proletár -katona, aki ne érezné, hogy soha még ilyen idő nem járt a világon? Van-e egyetlen prole­tár, aki ne tud­ná, hogy sorsa most fog meg­pecsételődni és eldőlni? Van-e, aki ne tudná, hogy ha e küzdelemben elbuknék a szegénység, újból visszahajtanák a munkást a réginél is embertelenebb és tűrhetetlenebb szolgaságba? Van-e aki ne tudná, hogy a munkanélküli jövedelem paradicsomából kikergetett burzsoá­zia a legszörnyűbb megtorlásra készülne min­den proletár ellen, ha erre a proletárság gyön­gesége neki módot adna? Van-e proletár, aki ne tudná, hogy a hiabrc és átmenet nehézségei után emberséges élet, szabadság, jólét és er­kölcsi fölemelkedés, testi és szellemi virágzás lesz a kommunizmus társadalmában minden dolgozó osztályrésze? A hatalomért és mindazért, amit a hatalom segítségével föl akarunk építeni: harcolni, ál­dozni, szenvedni kell! Azon a területen, amely­re a Tanácsköztársaság hatalma elér, a bur­zsoázia most lapul, mert erőtlen, és meg van fé­lemlítve. De lesben állva várja az alkalmat, vájjon szövetségesei, az entense kis- és nagy­államainak burzsoáziája nem tud-e segedelmet küldeni számára. A demarkációs vonalon túl, a román, cseh-tót, francia, a fegyverek védelme alatt ellenben már nyíltan szervezkedik a fehér ellenforradalom. Szatmárnémetiben ugyanazok a polgárok, akik a proletárdiktatúra alatt nem győzték hangoztatni a szocializmushoz való hűségüket s a Tanácsköztársaság rendjéhez való alkalmaz­kodásukat, a román hadsereg közeledtének hí­rére azonnal föloldották a bankbetéteket, ki­szolgáltatták az ékszereket, megszüntették a házak köztulajdonbavételét, a gyárak és üze­mek szocializálását. A bankbetét, az ékszer, a magántulajdon, a kizsákmányolás eszköze: — íme ez a tőkések hazája, nemzeti érzése, poli­tikai h­űssége! Az entense fegyvereinek védelme alatt a megszállott területeken eképpen szervezkedik a fehér ellenforradalom, összekötő szálai átnyúl­nak a Tanácsköztársaság területére is. Egyelőre mág titokban és csöndben készülődik arra, hogy aláaknázza és azután nyíltan megtámadja a proletáruralom várát.

Next