Pesti Napló, 1919. április (70. évfolyam, 77–102. szám)
1919-04-20 / 94. szám
Budapest, 1919 TOTH évfolyam: 94. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 88 kor. — 111. Fél évre _ 44 c — « Negyedévre 22 • — » Egy hóra._ 7 c 80 1 ly.«s szám ára: Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon 30 fillér. PESTI V 7 Vasárnap, április 20 SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 18. TELEFON: József 62—30, ,62—31, 62—32, 62—33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—35. Veszélyben a forradalom! Munkások! Elvtársak! Elvtársnők! A forradalom, a munkások, parasztok és katonák diadalmas forradalma, hivó szóval fordul hozzátok: fegyverkezzetek föl! Készüljetek a megtámadott proletárforradalom megvédelmezésére és továbbfejlesztésére, kiépítésére, hogy mindent megadhasson ez a forradalom, ami a szocializmus megvalósításához és a proletárok hatalmának végleges megszilárdításához kell! Fegyverkezzetek — lélekben, gondolatban,érzésben. A proletár lelki fegyvere: az a belátás, hogy csak az osztályharc kíméletlen és következetes folytatásából születhetik meg a kommunizmus" társadalma, a magántulajdon és kizsákmányolás társadalmának romjain, a dolgozók uralma az elnyomók eddigi hatalma helyett. A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy önmagán kívül senkiben sem bízhatik és hogy ezért végleg és gyökeresen el kell szakadnia attól a gondolattól hogy a társadalom bármely más osztályának vagy "rétegének támogatására is számíthat a munka uralmáért és fölszabadításáért folyó világtörténelmi küzdelmében. A proletár lelki fegyvere az a tudat, hogy minden kizsákmányolt és elnyomott munkás testvére ebben a küzdelemben, hogy a proletár nemzetköziség világot átfogó közössége foglalja egységbe az elnyomott, megtaposott és kizsákmányolt milliók lázadó akaratát, forradalmi tettvágyát. Rakjon lelkesekbe lobogó tüzet az a fenséges hivatás, amelyet most a magyar proletárság betölt: az, hogy mi magyar munkások, parasztok és katonák ott járunk a világforradalom hadseregének élén, hogy a munkásosztály fölszabadulásának ügye az orosz proletárokon kívül a mi öntudatos, forradalmi, bátor cselekedetünktől, a szocializmus világeszméjével való összeforrottságunktól függ! Proletárok, fegyverkezzetek! De ne csak gondolatban, érzésben, lélekben. Izmos proletárkezetekbe is vegyetek fegyvert, mert a magántulajdon, a kizsákmányolás, az elnyomatás híveinek kezében is fegyver van és ezt a fegyvert ellenünk, proletárdiktatúránk, forradalmi hatalmunk ellen akarják fordítani! Amikor a magyarországi proletáriátus elhatározta, hogy végleg és teljesen szakít a múlttal, hogy rálép a szociális világforradalomnak orosz testvéreink és a szocializmus nagy tanítómestereink kijelölte újra: tisztában volt azzal, hogy a legszörnyűbb küzdelmek, a legádázabb osztályharc minden áldozatát és terhét magára kell vennie. A kapitalista társadalmat összerombolni, a szocializmus világát fölépíteni nem lehet puszta szavakkal, rendeletekkel, régi szervezetek elpusztításával és újak megteremtésével, hanem csak cselekedetekkel, amelyeknek az élet kockáratevéséig és feláldozásáig is el kell menniök! Elérkezett a tettek ideje a nemzetközi proletárság magyarországi csoportja számára! Ellenségünk nemcsak az a magyar burzsoázia, amely meglapulva várja a világburzsoázia külső segítségét, hanem a nemzetközi világburzsoáziának az a fegyveres szervezete, amely az entente-hadsereg vasgyűrűjével veszi körül a magyarországi Tanácsköztársaságot és amely ezt a pontot szorosabbra akarja kovácsolni körénk. A román bojárok és tőkések, a hatalmukért reszkető párisi imperialisták parancsszavára pálinkával, gépfegyverrel, hazugsággal lerészegített és megfélemlített román parasztokat és proletárokat hajtanak küzdelembe a számra nézve kisebb magyarországi Vörös Hadsereg ellen, amely testéből és forradalmi lelkéből tart pajzsot a magyarországi munkások, parasztok és katonák hatalma fölé. Bizonyos, hogy román proletártestvéreink soraiban is ott jár a szociális forradalom lelke! Bizonyos, hogy a kezükbe nyomott fegyvert ők is hamarosan elnyomóik és hóhéraik ellen fordítják majd! Bizonyos, hogy a velünk szövetséges Szovjet-Oroszország vörös hadserege, amely átlépte Galícia határát, kelet felől támadja meg a bojárok és tőkések Romániáját. Bizonyos, hogy a nemzetközi proletárforradalom föltartózhatatlanul halad előre nyugat felé, hogy a bajor, német proletárság döntő csapásra áll máris készen a nemzetközi imperializmusnak saját országukban tobzódó urai ellen. A szociális világforradalom vörös hullámai hömpölyögve öntik el a kapitalista ellenforradalom országait és a fölvonuló proletár Internacionale lépéseitől remeg az egész föld. A mi küzdelmünk a munka nagy forradalmának csak egyik ütközete, amelynek erőt, lendületet, forradalmi ihletet az ad, hogy belekapcsolódunk a proletárság világforradalmába, a szegénységnek a gazdagság ellen vívott végső és döntő csatájába. De minden ország proletárságának elsősorban saját országában, saját proletárhazájában kell ledöntenie a kapitalizmus uralmát és megvédenie a proletárok uralmát ott, ahol sikerült azt már kivívnia. A munkások, parasztok és katonák tanácsai átvették Magyarországon a politikai hatalmat. De a hatalom átvétele még nem jelenti a kommunista társadalom megvalósítását, a burzsoázia minden gazdasági, politikai és szellemi hatalmának kiirtását, nem jelenti azt, hogy a proletárság osztályharca már elérve célját, befejeződhetik. A proletárdiktatúra csak azt jelenti, hogy most a munkásosztály küzdheti végig oly kedvező föltételek között osztályharcát, mint amilyen előnyös föltételek között azelőtt a tőkések és birtokosok harcolhattak érdekeikért. A burzsoázia, amikor a politikai hatalom az övé volt, kíméletlen osztályharcot folytatott a munkásosztály, a földmíves szegénység, a kizsákmányoltak millió ellen. Minden törvény, amelyet hozott, minden intézmény, amelyet megszervezett, minden nyomtatott vagy kiejtett szó, amelyet világgá jelentett, a tudatos osztályharcnak egy-egy cselekedete volt a vagyontalan osztályok, az elnyomottak és kizsákmányoltak ellen. A proletárdiktatúrát nem azért vívták ki a munkások, parasztok és katonák, hogy most már ezzel befejezzék az osztályharcot, hanem azért, hogy ezt a diktatúrát és a nemzetközi szolidaritást az osztályharc hatalmas fegyvere gyanánt fordítsák az egész tőkésosztály és a magántulajdon minden kitartottja, minden szövetségese ellen. A proletárdiktatúra egynéhány hete kivette a legfontosabb termelő eszközöket a vagyonos herék kezéből és a dolgozók szervezett társadalmának birtokába juttatta a bányát, gyárat, bankot, üzletet. A proletárdiktatúra egynéhány hete megszüntetít©a kizsákmányoló háztulajdont, amellyel a vagyonosok egy kis csoportja adót vetett ki mindenkire, aki aludni, pihenni akart és védelmet keresett az időjárás viszontagságai ellen. A proletárdiktatúra egynéhány hete lefoglalta a gazdagok kincseit és véget vetett annak, hogy a tőkések és birtokosok munka nélkül, vagyis a mások munkájának eredményéből élhessenek meg. A proletárdiktatúra egynéhány hete a nagybirtokosok és ezerholdasok összerablott földjeit a dolgozók összességének tulajdonává tette és megmivelés céljából, boldogulásuk és fölszabadulásuk előmozdítására odaadta a falu szegényeinek. A proletárdiktatúra egynéhány hete rést ütött a sötétség fellegvárán, amely a kapitalizmus kultúrája volt és a tudomány, művészet, színház kincseit teli kézzel készül a mesterséges tudatlanságban tartott proklámtömegek között szétszórni. Ennek az ezerformájú, sokrétű, alkotó és romboló munkának azonban csak a kezdetén vagyunk. A bilincseket repesztettük meg, a börtönajtót nyitottuk csak meg, ébresztgetjük a proletárság alkotó erejét, teremtő energiáit. De van-e egyetlen munkás is, van-e egyetlen földmívesszegény, van-e egyetlen proletár -katona, aki ne érezné, hogy soha még ilyen idő nem járt a világon? Van-e egyetlen proletár, aki ne tudná, hogy sorsa most fog megpecsételődni és eldőlni? Van-e, aki ne tudná, hogy ha e küzdelemben elbuknék a szegénység, újból visszahajtanák a munkást a réginél is embertelenebb és tűrhetetlenebb szolgaságba? Van-e aki ne tudná, hogy a munkanélküli jövedelem paradicsomából kikergetett burzsoázia a legszörnyűbb megtorlásra készülne minden proletár ellen, ha erre a proletárság gyöngesége neki módot adna? Van-e proletár, aki ne tudná, hogy a hiabrc és átmenet nehézségei után emberséges élet, szabadság, jólét és erkölcsi fölemelkedés, testi és szellemi virágzás lesz a kommunizmus társadalmában minden dolgozó osztályrésze? A hatalomért és mindazért, amit a hatalom segítségével föl akarunk építeni: harcolni, áldozni, szenvedni kell! Azon a területen, amelyre a Tanácsköztársaság hatalma elér, a burzsoázia most lapul, mert erőtlen, és meg van félemlítve. De lesben állva várja az alkalmat, vájjon szövetségesei, az entense kis- és nagyállamainak burzsoáziája nem tud-e segedelmet küldeni számára. A demarkációs vonalon túl, a román, cseh-tót, francia, a fegyverek védelme alatt ellenben már nyíltan szervezkedik a fehér ellenforradalom. Szatmárnémetiben ugyanazok a polgárok, akik a proletárdiktatúra alatt nem győzték hangoztatni a szocializmushoz való hűségüket s a Tanácsköztársaság rendjéhez való alkalmazkodásukat, a román hadsereg közeledtének hírére azonnal föloldották a bankbetéteket, kiszolgáltatták az ékszereket, megszüntették a házak köztulajdonbavételét, a gyárak és üzemek szocializálását. A bankbetét, az ékszer, a magántulajdon, a kizsákmányolás eszköze: — íme ez a tőkések hazája, nemzeti érzése, politikai hűssége! Az entense fegyvereinek védelme alatt a megszállott területeken eképpen szervezkedik a fehér ellenforradalom, összekötő szálai átnyúlnak a Tanácsköztársaság területére is. Egyelőre mág titokban és csöndben készülődik arra, hogy aláaknázza és azután nyíltan megtámadja a proletáruralom várát.