Pesti Napló, 1920. február (71. évfolyam, 28–52. szám)
1920-02-01 / 28. szám
Vasárnap A fiumei ügyben ismét a katonák viszik a főszerepet. Jugoszlávia semmi szín alatt nem ismeri el a londoni szerződést és az angol-francia kompromisszumhoz sem akar hozzájárulni. Bécsi tudósítónk jelentése szerint a jugoszláv kormány most elrendelte három további korosztály mozgósítását, azonkívül Magyarország megszállott területéről is két hadosztályt küldtek Dalmáciába. Caibachból és Zágrábból is elvonták a fölösleges csapatokat. Az entente álláspontjának érvényesítése elé egyébként D'Annunzia magatartása is lényeges akadályokat gördít. Az olasz kormány most erélyes intézkedéseket tesz D'Annunzio ellen. Az Anconában álló hajóhad parancsot kapott, hogy induljon Fiumébe és törje meg D'Annunzio és csapatai ellenállását. A sienai gyalogezred szintén parancsot kapott, hogy induljon Fiuméba. A Triesztben és Görzben lévő ezredeket erre a célra nem használhatják, mert megbízhatatlannak, illetve D'Annunzio híveinek tartják őket. * Mint Brüsszelből jelentik, a francia és belga iutamférfiak közt folyt fontos tanácskozások során több gazdasági kérdés is szóba került. Tárgyaltak többek között a luxemburgi vasútvonalról. Ezt a vonalat Franciaország építette a második császárság idején. 1870 után a német vasúti hálózathoz csatolták. A franciáik álláspontja az, hogy ennek a vasútvonalnak most természetszerűleg Franciaországhoz kell visszakerülni, ezzel szemben a belga kormány biztosítékot kap aziránt, hogy Franciaország minden könnyítést megtesz a Belgium és Luxemburg közötti forgalomban a belgák számára. Katonai szempontból a megbeszélések odairányultak, hogy Franciaország és Belgium között védőszövetségnek vessék meg az alapját. Ezek a tárgyalások, amelyek megfelelnek Belgium ama kívánságának, hogy függetlenséget kellőképen biztosíttassék, ms már rendkívül előrehaladtak és az egyezség megkötése rövid idő kérdése. Hasonló egyezséget fog kötni utólag Belgium Angliával és Olaszországgal is. A gazdasági kérdésekről megindult tárgyalásokat Parisban fogják folytatni. Ezeken a tárgyalásokon a francia kormányt Isaac, a belga kormányt pedig Jaspar fogják képviselni. aspe Fedoszja —Elbeszélt hadnagy — írta: Ifj. Lovászy Márton A kis Orosz városka utcáin a piszkos-sárga hó megtisztult és megfehérült az alkonyatban és egy széles, alacsony, barna ház kopott kapuja éles csigorgással nyilt ki előttem. A szuronyos őrök között beléptem a sötét kapu alá és akkor határoztam el, hogy meghalok. A forradalmi törvényszék már együtt ült, öt perc múlva előttük leszek és nem lesz nehéz dolgom, ha azt akarom, hogy tíz perc múlva elítéljenek. A kéthónapos szökés izgalmának minden kimerültsége, szenvedése és céltalansága oldódott fel bennem e pillanatban és most, hogy újra elfogtak, nem akartam tovább kínlódni. Elfáradtam a hányattatásban, de éreztem, hogy tovább szökni sincsen már erőm. Pihenni akartam, kötéllel a nyakamon, vagy golyóval a szívemben, de pihenni, többé meg nem mozdulni. És erős volt az elhatározásom, hogy megkönnyíteni a forradalmi törvényszék munkáját. Nemsokára belökdöstek abba a füstös és olajszagú szobába, ahol néhány szomorú kis lámpa világosságánál a forradalmi törvényszék bírái osztották a halált. Az elnök kérdéseire gyorsan és gondolkozás nélkül feleltem; azt mondottam, hogy burzsoá vagyok, gazdag magyar gyárosnak a fia, aki nem is tudom, mi az: dolgozni. "Azért szöktem meg, mert nem nézhetem tovább az orosz szovjet rémuralmat és külföldön hadsereget akarok szervezni a tanácskormány megbuktatására. Hangosan, büszkén és fölemelt fővel mondottam ezt el az elnöknek, aki kékszemű volt, leaittnitott hajú, szelíd arcus általában olyan, mint amilyennek az orosz parasztok a mártírvéget ért szenteket képzelik. Egyetlen arcmozdulat, fintor és moccanás nélkül hallgatott végig, akkor biccentett a fejével, a társaira nézett, azok mind bólintottak és halálra voltam ítélve. — Fedoszja elvtársnő, — intett az elnök valakinek, aki az asztal végén ült — gondjaiba ajánlom az elítéltet. Meglepetve néztem Fedoszja elvtársnőre, aki felállt és összeütötte a bokáját. Észre sem vettem, hogy nő is van a szobában. Ruhájának a színe éppen olyan volt, mint a katonáké, de most láttam, hogy rövid, térdig érő szoknyát és magas, barna csizmát visel. Fedoszja elvtársnő a helybeli női terrorcsapat vezérevolt. Az ajtón két terrorista nő lépett be hasonló öltözetben, de teljes fegyverzetben, tölténytáskával, feltűzött szuronyó puskával. Fedoszja mondott nekik valamit, erre közrefogtak és kikísértek az ajtón. — Gyerünk, gyerünk, — mondotta az egyik durva, rekedt, kifakult hangon, kinyitották a kaput és az utcán voltunk. Azt a különös és meglepő benyomást, amit Fedoszja elvtársnő telt rám a szobában, akkor még nem tudtam megfogható érzésekké formálni. Ez a két terrorista nő azonban borzalmas volt. Sohasem tudtam volna nőt ilyen aljasnak, szörnyűnek, női alakjából ennyire kivetkőzöttnek elképzelni. Valami ismeretlen, nemnélküli, visszataszító asszonyi állat volt ez a két mocskos, roszszagú lény, aki vezetett. Az utca már sötét volt. "A házak ablakaiban is csak elvétve világítottak a lámpák, a csendet alig szakította meg egy-egy kiszűrődő hang és az volt az érzésem, hogy az udvarokon holttetemek rothadnak és a levegőben megfagyott sikolyok remegnek a fekete kémények fölött. Egy alacsony kerítés elött megálltunk. Az egyik kísérőm nekifeszítette a vállát a lapunak, fölemelte a nyikorgó kilencset és belökte a kaput. — 11 vagyunk, szép fiú, — mondotta azon a kellemetlen hangon, amelytől már az előbb is megborzadtam, most jól nézz körül idekinn, mert többet úgyse nézheted. Pedig csínos gyerek vagy, volt egy szeretőm, aki hasonlított hozzád. Nem feleltem. A sötét udvarban az olvadó hólé hangosan cuppogott a lábam alatt. Mit lőtem a tornácos ház felé, amerre irányítottak s ahol egy füstölgő lámpa hirdette számomra talán az utolsó világosságot A ház végén nyílt a pince, ide kísérteik be, aztán rám zárták a pinceajtót. Nem mentem le a csúszóss lépcsőkön a nyirkos feketeségbe. Az első lépcsőre leültem, a nedves falnak támasztottam a hátamat és hallgattam a csend fecsegését. Elkeseredést, szenvedést már nem éreztem, hiszen a végén voltam! Inkább valami megnyugvás volt az, ami áthatott és szinte élveztem a mozdulatlanságot. Az ujjaim a zsebemben egy darab kenyérhez értek, s az utolsó darab kenyerem volt és reggel óta nem ettem, de fáradt voltam ahhoz is, hogy kiemeljem és megrágjam. Később, amikor fáztam, és meg kellett mozdulni, hogy a kabátomat összébb húzzam magamon, mégis csak elővettem a kenyeret és immielámmal megettem. Egy percre megkívántam a cigarettát, aztán azt szántam. Glark behunytam a szememet és rám ereszkedett az álom kellemes zsibongása. Nem alhattam soká, a hátam mögött, a zárban megfordult a kulcs, az ajtó kinyílt és a kísérőm ijesztő hangja szólalt meg: — Hallod-e, szép fiú! Hol vagy? Kihallgatásra Fedsozja «MarsnőfaÖz? Gyerünk, gyerünk. Fedoszja elvtársnő a szobájában cigarettázva várt rám. Tetőtől talpig végigmért és keresztbe rakta a lábait. Meg kellett állapítanom, hogy nem olyan visszataszító, mint a közkatonái. Az arca ugyan egyáltalában nem volt szép, de nem volt minden érdekesség nélkül való szim. A szája nagy, de nem formátlan, az ajkai vastagok, gúnyosan kígyózó szemöldökeit és ferdevágású szemeit ebben a helyzetben és ebben az öltözetben rossznézésűeknek lehetett mneveztni. "zrdőikelő termekben, dekoltált esti ruhában bizonyára kedvesen és veszedelmesen hamisszeműnek találták volna. Magas, erős, sötétszőke nő volt, a kezei durvák, a csípői szélesek. De valószínűleg azért nem találtam förtelmesnek, mert csapatának az imént megismert két tagjához hasonlított PESTI NAPLÓ 1920. február 1. 3 Horthy Miklós nem volt puccsra kapható Szegeden sem sikerült a politikai aknázás (Saját tudósítónktól.) A fővezr"T határozott parancsa azt a benyomást kellette mindenütt, hogy ezzel a fővezér vallgást tesz arról a szilárd álláspontjáról, htt egy semmiféle politikai puccsként szántíthat az ő támogatására és hogy mélységesen kell csalódniok mindazoknak, akik azt hitték, hogy a nemzeti hadsereg valamelyik pártnak, vagy frakciónak szolgálatába fog állni és politikai törekvésüket segíti elő hatalmával, tekintélyével. A fővezérnek a politikai életben való ez az eklatáns szereplése abból a különleges helyzetből folyik, amelyet a nemzeti hadsereg a két forradalom után az ország újjáépítésében elfoglal. Ma márennek határozott iránya és formája van, hiszen amióta Szegeden a Hadsereg szervezésének első lépései megtörténtek, annak vezetői, de különösen maga Horthy fővezér számtalan esetben jelölte meg azt az irányt és írta körül azokat a határokat, amelyen és amelyek között a nemzeti hadsereg hivatását betölteni akarja. Természetes, hogy abban a kialakulatlan és forrongó atmoszférában, amelyben az országnak ez az új erőmegnyilvánulása a színpadra lépett, minden politikai párt azt a reményt táplálta, hogy adandó alkalommal elsősorban ő számuthat a fegyveres erőre, mert a születésénél segédkezett és ezért a hadsereg mintegy hálára van kötelezve mindazoknak, akik a bölcsőjénél bábáskodtak. Szerencsére ezt az önző és az országot polgárháború elé sodró álláspontot Horthy Miklós politikai és történelmi érzéke már Szegeden is megdöntötte és ekkor adta tanúbizonyságát annak, hogy jellemével egyáltalában nem fér öszsze a puccs és hogy mindazok homokra építettek, akik politikai játékszerül szerették volna a hadsereget felhasználni. Szegeden, ahol a magyar ellenforradalom rendszeresen ésszervesen, a rombadöntött alkotmány maradékain épült fel, az ellenforradalmi kormányok megalakításánál két irány küzdött egymással. Az egyik, amely a magyar ügyet kizárólag a francia segédséggel akarta meggyógyítani, a másik pedig, amely azt az álláspontot foglalta el, hogy még nem jött el az ideje semmiféle külföldi orientálódásnak, hanem egyelőre össze kell gyűjteni a magyar-ság erejét és ennek önmagában kell a rekonstrukciót megcsinálnia. Ez a két politikai irány egyúttal világnézetet is jelentett és megállapíthatjuk, hogy az maradt győzelmes, amely, a kizárólagos magyar renesszáncot hirdette. A világtól teljesen elzárva, a szegedi kormányok külföldi tájékozódottsága majdnem minimális volt és bizony sokáig a sötétben tapogatódzva dolgoztak a nagy országos problémákon. Erejük legnagyobb része belső villongásokban fecsérelődött el. Ugyanazok a jelenségeik mutatkoztak a halálra ítélt ország feltámasztási kísérleteinél is, mint amilyeneket a magyar történelem évszázadokon át mutatott. Különösen a Szegeden összegyűlt volt országgyűlési képviselők és a hozzájuk tartozó magánpolitikusok, ak nem juthattak mind miniszteri tárcákhoz, okoztak sok kellemetlen nehézséget a dolgozni akaró, de nem tudó szegedi kormányoknak és ezek sok ráérő idejükben különböző kávéházakban klubszerűen akarják intézni az ország sorsát, ahogy azt évtizedeiken át Budapesten megszokták. Éjjel-nappal intathattak és attól sem rettentek vissza, hogy bevigyék a bomlasztó politikát a hadseregbe, amely ott Szegeden a franciák, a szerbek és a románok ezer és ezer Árgus-szeme láttára, emberfeletti munkával jutott csak előbbre egy-egy lépéssel a szervezettség útján, nemzeti céljai felé. Az egyik frakció különösen rossz néven vette Ábrahám Dezső kormányától, hogy liberálisabb irányzata és a kormány egyik-másik tagjának világnézete miatt minden erővel annak megbuktatására törekedtek. A küzdelem fegyvereiben nem voltak válogatósak. Mikor