Pesti Napló, 1920. február (71. évfolyam, 28–52. szám)

1920-02-04 / 30. szám

/J. Szerda I­ ­ 1 Minjámíi Fénz Ofelséf — Megfigyelések egy pesti aukción - V (5210* Ben- Wem rtudósítónk­tól.) Dilemmában van az em, tudja: azok bolondultak meg, aliket maga körül lát, vagy pedig saját maga a bolond és elveszítette a tájékozók­épességét az öt korona, ötezer és ötvenezer korona értékének megállapí­tása körül. Valaki, vagy valami itt bolond. Ha nem én és nem az emberek itt körülöttem, akkor maga a világ, amely egy furcsa táncot járat a pénzzel, amely ebben a táncban teljesen elveszítette régi komolyságát. Nem adnak rá semmit, vagy ha úgy tetszik, nem adnak érte semmit. A csempészett cukor, a kéz alatt vett kenyér­liszt is bizonyíthatják ezt. De teljesen leleplezve Pénz őfelségének — mint ahogyan valaha nevezték — nagy lecsúszását ma lehetett látni egy aukción, amely az Ernst-múzeumban kezdődött délelőtt. „Különféle magánbirtokból származó műtárgyak": ilyen cím alatt folyt az aukció, amelynek olyan közönsége volt, mint egy vígszínházi premiernek.­­Művészek és műértők nagy számban, akik semmit­­ sem vettek, mert nincs pénzük, műgyűjtők, akit­ vehettek volna, de inkább eladnak, ismeretlen gaz­dagok, akik itt-ott vásároltak és kereskedők, akik mindent megvettek. Mindezeken felül pedig na csomó alig. ..?.gy sehogy sem hozzáértő, aki eljött mert aukcióra járni előkelő, vaggy mert kiváncsi volt látni azt a cirkuszt, ami itt lefolyt. Képekkel kezdték. S a négy-ötezer koronás ki­­kiáltási árak hamarosan felszöktek a tizezer koro­nára, sőt azon is túl. Két ismeretlen angol képet a tizennyolcadik századból egyenként 10.500 koro­náért vettek meg. Barabás Miklósnak egy portréját 10.000 koronáért, egy női képmását 23.000 koronáért s ugyanennyiért egy két-tenyérnyi vízfestményét. Tíz-húszezer koronás árak röpködtek azután más neves és névtelen mesterek festményeiért is. Hát jó. Megbecsülik végre a művészetet — gondolhat­tuk. De jöttek kis szobrok, és a megbecsüléstől szinte szédülni kezdett az ember. Haydn mellszob­rát, „Grassi, F. 1802" jelzéssel 19.000 koronáért vá­sárolták meg, Mária Lujzáért pedig, 43 centiméter volt csupán a bájos­ királyné, 27.500 koronát adott egy kaucsuk-kezelős úr. De még mindig jöttek meglepetések. Ezeket a porcellánok hozták. A legkapósabb cikkek, fest­ménynél, szobornál is vonzóbbak, amelyek körül dühös csaták folytak a többetigérés legfelsőbb re­giszterein. A nap hőse itt egy csokoládés csésze volt aljjal. A katalógus igy írta le: ,,A csésze hen­ger alakú, felületét arany arabeszk borítja, körben piros és ibolyaszínű rác­csal, a három ovális medaillonban egy-egy nőfétela­kja rozsdavörös és ibolya színiben, az első teázva, a második virág­gal, a harmadik levéllel. A csésze belseje­lj­esen aranyozott. Magassága 8 centiméter. Az alján ha­sonló színben ülő pipázó nőalak a mérettel. Át­mérője 13 centiméter. Falk­e megállapítása szerint ez a csésze Böttger idejében, Kaendler előtt a meisseni gyárhoz került, festő (tehát n­em Ha­us­maler) munkája, aki egy ideig még Kaendler alatt is működött. Meissen, 1720-25". igen, egy egész kedves, kis csésze és ha a jó Falke nem tévedett, csakugyan nem „Hausmaler" pingálta rá a hölgyeket, hanem egy festő. De mégis: 10.000 koronát kérni érte, egy kicsit sok. Ennyi volt ugyanis a kikiáltási ára. És nem volt sok, bocsá­nat, tévedtünk. Egyszerre, nagy lendülettel 20.000 koronát ígértek érte, majd 25.000 koronát. És ta­lálják ki, mennyiért vették meg? 44.000 koronáért! Egy meisseni teatartó nyomban utána 30.500 koronáért kelt el, egy kanna pedig, amely a meg­állapítás szerint ,egy Böttger kőcserép kissé ké­sőbbi mása" 20.500 koronás karriert csinált, holott csak 5000 koronával merték kikiáltani És igy to­vább. Duhajkodtak a tízezresek és letörtek a leg­merészebb ajánlatok a még magasabbak lábai előtt. De jöttek az olcsóságok: ezek alatt az 5—6000 koronás tételeket kell érteni. Holicsi teás kannák, szincs f­ajánsz, egészen egyszerű, csinos, de ennél nem több holmik, herendi porcellánok, amelyeket mind kincsként elkapkodtak. Volt ott például egy holicsi sótartó, ülő férfialak, amelyet 4100 koroná­ért vettek meg, a párja azonban­ ugyanaz nőben már 6000 koronát ért valakinek. Ezek a kis holicsi csakugyan mindig értek valamit. Még jól emlék­szünk rá, amikor 6—10 koronát kellett űzetni ér­tük. Sorra került és elment egy teás csésze 3000 koronáért. Valamikor hatszemélyes készletet lehe­tett venni belőle — sokat mondunk — 80 koroná­ért.­­Mintha a szemébe nevetett volna mindenkinek az a „krinolinos nő-esernyővel", amelyről a ka­talógus megjegyzi, hogy „kecsesen hátrafordított fején kis kalap", amelyért 9200 koronát adtak. Ennyiért igazán érdemes kecsesen balra fordítani egy fejet. S mi lesz még itt ezen az aukción, ha sorra­k kerülnek a szőnyegek, a csillárok, a bútorok, ame­lyek között egy trónus is szerepel? Milyen halál­ugrásokat fog csinálni a pénz akkor ebben a cir­kuszban? És ne gondolja senki, hogy az embereket valami hangolja itt, mint ahogyan ezt bizonyos „érdekes" hagyatékok elárverezésénél láttuk. A vevők az aukción nagyobbára üzletemberek, akik azért vesznek, hogy továbbadják. Nincsen a vevők között műgyűjtő és úgynevezett finom lelkű ár, a műgyűjtők és az urak ma eladnak, hogy enni tud­janak. Számításon alapuló üzletek bonyolódtak itt le. A megvásárolt tárgyakat ismét eladják nagy haszonnal. Eladják? De kik azok, kik és honnan, milyen úton szerzik a pénzt azok, akiknél végül ez a folyamat megáll, akik a trónust és a kecse­sen kacsintó nőt­­hazaviszik és a 43.000 koronás csészéből csokoládét isznak? L. Z. PESTI NAPLÓ 1920. február­­4. Országos kisgazda- és föld­füvespárt Keszeg-Barázda Esvány. Született az első phyl­loxera idejéétt A puszta fia. Édesanyja előre meg­álmodta, h­ogy úr lesz a fiából. Éppen ezért nem bizta latin­óra a nevelését, hanem korán az eke­­merfa elé fogta. Tíz éves korában olyan ügyesen túrta a rögöt, hogy az uraságtól dicséretet nyert. Húsz éves korában kitúrta az uraságot a rögéből és kisgazda lett. Ettől kezdve gyorsan fejlődött a karrierje. Feleségül vette Huncut-Barnabás Péter kisgazda leányát, akiért országos hírű párbajt ví­vott kapával s kaszával a falu rosszával. Vasárnap délutánonként izgalmas politikai vitái voltak a falu csizmadiájával. Több cikluson keresztül pót­tagja volt a községi képviselőtestületnek. Nagy feltűnést keltett egy beszéde, amelyben természet­beni ellátást követelt a kisbíró számára. Pentán ember, télen-nyáron, éjjel-nappal ugyanazt a csiz­mát és ruhát hordja már tizenhét esztendő óta. A darabonturalom idejében első volt, aki megtagadta az adófizetést és utolsó volt, aki megfizette adóját. A proletárdiktatúra alatt semmiféle népbiztossá­got nem­ vállalt még egyetemi tanár sem akart lenni. 1919 július 31-ikén letartóztatták és a forra­dalmi törvényszék elé vitték. A vád ellene az volt, hogy izgatott az alkoholtilalom ellen, sőt a tilal­miat állandóan megszegte. A forradalmi törvény­szék ezért huszonöt évi fegyházbüntetéssel súj­totta. A nemzetgyűlési választásokon a tehénsza­­gosi kerületben lépett fel kisgazdapárti program­ma­l és tizenhétezer szótöbbséggel győzött Deák Ferenccel, Kossuth Lajossal és Apponyi Alberttel szemben. / / " Gróf Dmiántgfy Ferenc. Született a Tiszántúl­, nemrégiben. Iesfesatyja zászlós ur volt, édesanyja zászlóanya. Ference gróf egy esztendő alatt kitün­tetéssel elve­zte az összes hazai és külföldi isko­lákat, beleértve az oxfordi egyetemet is. Előbb az osztrák-magyar hadsereget unta meg, utóbb az osztrák-magyar diplomáciát. Ezek után alkotm­ány­párti programmal ,mandátumot vállalt a magyar országgyűlés képviselőházában. Itt csakhamar fel­tűnt kitűnően vasalt nadrágjával. Feltűnt továbbá, hogy képviselőtársaival nem fog kezet. Csak utó­lag derült ki, hogy ez a tulajdonsága korántsem volt arisztokratikus lényének a kisugárzása, ha­nem prófétai előrelátása a spanyol influenza című­ járványos betegségnek, amelyről a leghíresebb orvostanárok utólag megállapították, hogy kézfogás útján terjed leginkább. Ferenc grófot mindezek alapján tiszteletbeli tagnak választották meg az összes hazai és külföldi orvos testü­letek. Közben mellékesen miniszteri tárcát is vállalt, de rövide­sen kivált a kabinetből, mert fontos parforce­vadászaton kellett résztvennie Angliában. A forra­dalom kitörését nem helyeselte. Mikor Kun Béla i­gaz csordája elárasztotta az országot, Ferenc gróf Norvégiába utazott és vezetője lett az ottani ellen­forradalomnak. A proletárdiktatúra csúfos buká­sát követő napon újból átlépte országunk határát és heteken keresztül eredményes felvilágosító munkát végzett Dunántúl. Százhuzezer holdas birtokán mindig mintaszerűen gazdálkodtak — mások, természetes tehát, hogy amikor kiírták a nemzetgyűlési választásokat, csatlakozott­­a kis­gazdapárthoz és en bloc elfogadta a párt pro­grammját. Ellenjelöltje a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjához tartozott, de c­lúfosan meg­bukott, mert azt­ hirdette, hogy ő a mérsékelt birtokreform neve. Az összes kisgazdák Ferenc grófra szavaztak. Ő a legradikálisabb birtokreform mellett, tört lándzsát és megegyezett választóival aobban, hogy százhúszezer holdját felosztja közöt­tük. Mindössze May lényegtelen kikötése volt: előbb az összes többi nagybirtokot osszák fel, hogy könnyebben lehessen­ kiszámítani, hány holdat kapjon minden választó. FI HIREK — A románok a kolozsvári szinácset­ek­en e lőtt megh­­jződett a ko. Hamlet „lenni, S. — amelyeket Janovich zokogva kiáltott le a zsúfolt sz kö­zönség felkelt és extázis, falanszor egymásután: lenni, nézőtérre, ban kiabált lenni, xymu­­ ik­ szertesül­ladt a városban és már min­­defelé román katonák csizmái kopogtak, körül­vették a színházat, de onnan senki sem távozott, bár Janovich igazgató, — akinek már jelentették a közeledő veszélyt,­­ térdre ereszkedett a rivaldák előtt és úgy könyörgött a közönségnek, hogy hagy­ja el a színházat. Az emberek nagy nehezen en­gedtek és a kolozsvári magyar színészet utolsó estéjén számtalanan sírva csókolták meg hajlékát a magyar múzsának, amelyet a románok szám­űztek. Még azon az estén számos embert letartóz­tattak, de a színészek kálváriájának még nem volt vége. Másnap délelőtt — mondja el most maga az igazgató — megjelent a színházban egy vegyes román bizottság és tudtára adta neki, hogy az állam tulajdonába veszi a színházat. Janovich til­takozott és kijelentette, hogy csupán az erőszak­nak engedve, adja át a kolozsvári Nemzeti Színhá­zat, majd az erről szóló jegyzőkönyv aláírása után a színpadra ment és az ott összegyülekezett társulatnak felolvasta a jegyzőkönyvet. Egy zoko­gásba fulladt a művészek szava, színpadi munká­sok, díszletezők, színészek egymás nyakába borul­tak és úgy sírtak. Janovich megkérdezte a román parancsnokot, hogy játszhatnak-e legalább a nyári színkörben. Nagyhegyesen megengedték, de arról természetesen szó sem volt, hogy a ruhatárt, — amely nagyrészt Janovich magántulajdonát­­ ké­pezte és tizenöt nehéz esztendő küzdelmeiből ke­rült elő, — megkapja. Néhány napig úgy volt, hogy Janovich legalább a lakásában maradhat meg, de nemsokára végzést kézbesítettek neki, hogy négy órán belül köteles lakását kiüríteni és távozni, mert amit négy órán belül nem tud el­vinni, arra nem tarthat igényt. Janovich lakása valóságos múzeum volt a különféle színművészeti és kultúrtörténeti ereklyéiknek, ezt nem akarták a románok prédájára hagyni, tehát nemcsak mun­kások, hanem színészek és a művészek is neki­álltak, rövidesen eg­­sz kocsisor állott a színházt előtt és egy órára egy szög nem maradt az igaz­­gatói lakásban, az utolsó darabig mindent el tudtak hordani Janovichék. Janovichnak a nyá­sc színkör, irodai helyiségében, egy kis szobában kellett elhe­lyezkedni, egy díványon aludt az igazgató, napo­kon keresztül és éjsza­káról-éjszakára román ka­tonák zaklatták és tartottak házkutatást. Most a nyári színkörben játszanak a kolozs­vári magyar színészek, de a közönség megbecsüli őket és napról-napra szorongásig megtelik a néző­tér. A díszletezők és raktármaunkások között tör­­vényszéki bírák, magasrang­úú állami tisztviselők is vanntak, olyanok, akik nem tették le a hűségesküt és ennélfogva nem maradhattak meg állásukban. A románok elvakultságukban úgy kezelik a cenzú­rát, hogy például legutóbb a Coriolánus, majd a Julius Gesár előadását is betiltott­ák. (Sajn­ tudósítónktól.) Hetekkel tuk, hogy milyen m­­ozsvári magyar szí vagy nem lenni" igazgató fuldoklás ! (Itt két cikkünket a cenzúra nem engedélyezte.) Olvasóinkhoz! 1920 február 2­1-én új előfize­­tés­t nyito­ttunk a Pesti Naplóra Felkérjük azokat az előfizetőinket, akiknek előfizetése lejárt, szívesked­jenek az előfizetést mielőbb megújí­tani, hogy a lapot akadálytalanul küldhessük tovább. Kérjük előfize­tőinket, hogy az előfizetés megújí­tásánál mellékeljenek egy oly sza­lagot, amellyel az előfizetett példány a legutolsó tartózkodási helyre ment Előfizetési árak: Egy hónapra Negyedévre . Félévre . . . Egész évre . ... 20 korona • • • 86 . . . 110 . . . 220 71 Pesti Napló kiadóhivatala, » » »

Next