Pesti Napló, 1920. március (71. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

Budapest, 1925 ELŐFIZETÉSI ÁRAK« Egy hóra.1 20 kor. — fll. Negyedévre 66 « — « Fél évre 110 « — « Egész évre 220 « — « Egyes szám ára: Budapes­ten, vidéken és a pálya­udvarokon 80 fillér. 200AM ^­k évfolyam. 74. szám. / Péntek, március 26 PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL« Budapest, Rákóczi­ út 18. TELEFON: József 62—30, 62—81, 62—32, 63-33, 62—34. Nyomda: 54—39. Felelős szerkesztő: József 62—36. Igazgatóság: József 62—SS. Tg N . £sun A magyar politikai élet taja^Sh sz utóbbi időben |­ülönböző néven^ak*najtoltak ki; ezek között, kzinénc­é^rfllorosságánál fogva, neon az utolsó helyet foglalja el a­­ zsűri. Zsűriről hallottunk már máskor , is be­szélni. Ha egy gentleman párbajképességéről forogtak fenn kételyek, összeült az zsűri, s szél­tében-hosszában megtárgyalta az ügyet. Zsűri verődött össze akkor is, ha valamelyik kaszinó­tag ténykedéseit kellett élesebb világításba he­lyezni. Ezeken a zsűriken senki sem a­kartt meg.­­A pár­ba­jozók és a kaszinók legmagánabb dol­gának tekintették, kit ítélnek méltónak arra, hogy párbajozzék, vagy hogy valam­­elyik ka­szinónak tagja lehessen. A most ítélkező zsűrik hatásköre azonban jóval megbővült. Nem­ olyan ineisinci ügyek­kel — mint elégtételadás, vagy kaszinói nagyság — foglalkoznak többé; nagy, országos érdekű m­om­entum­okat átettek színük elé. Vádat emel­nek egy miniszter ellen? Szilves vád­at? A leg­súlyosabb vádat? A miniszter két kenyeres­pajtását delegálja a zsűribe, a vádló ugyanezt teszi, a zsűri összeül, elnököt választ, megvizs­gálja a vádat, s azután meghozza ítéletét. Mindegy, milyen természetű a vád. Akár ezüst­kan­án eltüntetéséről, akár a haza árubabocsá­tásáról van szó, a zsűri szuverén módon álla­pítja meg a maga illetékességét. A közvéle­mény pedig — már tudniillik az a közvéle­mény, amelynek most szava van — engedel­mesen nyugszik m­eg a zsűri ítéleteiben. Ma gyilkosság, komm­unistákkal való cim­boraság, zsidókra való kacsingatás, imárkacsempészés, kis painaana, nagy panasná és közép panasma bűneivel terhelten áll a kiváló államférfi a nemzet előtt, s holnap megalakul a zsűri, megvizsgálja a vádakat, alaptalannak találja a vádakat, s a kiváló államférfi könnyedén folytatja áldásos működését ott, ahol elhagyta. De valószínűbb, hogy félbe sem szakította. Emlékszünk rá, amiikor boldogult Kasics Péter — az ifjabb nemzedéknek megmon­ídjuk: Kasics miniszteri tanácsos volt a honvédelmi­ben — ezüst evőessztközök ellopásával vádolta meg boldogult báró Fejérvári Gézát, n­agy pont v®rt fel a skandalum. Rendőr, ügyész, bíró hónapokig nyo­mozott, kutatott, tárgyalt,­ több tucat tanút hallgatott ki, szembesített, esketett meg, míg végül meghozta ítéletét, — nem, báró Fejérváry nem volt tolvaj. Tisza István is bíróság elé ál­lított egyszer egy újságírót, mert ez csak úgy általánosságban azt írta róla, hogy az ő (már­mint Tisza) közgazdasági tevékenységénél is láttak már tisztábbat. Ez a perpatvar hetekig elhúzódott; részvénytársaságok alapítási tervei, mérlegek, honoráriumok, igazgatók, felügyelő­bizottsági tagok, képviselők, titkárok vonultak fel, vallottak pro és kontra, szakértők bankok könyveit nézték át, megvizsgálták Tisza poli­tikai és gazdasági tevékenységének minden mozzanatát, s csak ezután a rettenetes herce­hurca után tudott magának a bíróság véle­ményt alkotni. Nekünk a Fejérváry—Tisza-korszak bizo­nyára netal volt üdeállaaire, az akkori politikai erkölcsöket sem írtuk alá, hanem azt minden­kinek látnia kell, hogy az akkori nézetek és a m­ostan­iak között lényeges a különbség. Talán azt mondhatnók, a mostaniak modernizálód­tak. Fölényesen fordulnak el az aprólyoskodó és szőrszálhasogató hatósági közegektől és az egyszerű, sima, bürokráciamentes zsűrihez menekülnek. Mennyivel gyorsabb és magától­értetődőbb ez, mint amaz! "A hatóságnál nem tudjuk, kinek kezébe kerül ügyünk, a zsűrinél­ tudjuk, a hatóságot a törvény, betű, tradíció, jogegység, s az ég tudja, mi minden köti, — a zsűri szabad, mint a madár! Mit tegyünk? Tudomásul vesszük a zsü-*­rit is. ippinfit kivoinják a pirfek A belügyi és külügyi tárca betöltése — Minisztertanács (Saját tudósítónktól.) A­­parijai miniszter­tanács csak kis részét tudta elintézni azoknak a folyó ügyekrvel,­­affií­élyek a napirenden szere­peltek, épp­n ezért a kabinet tagjai csütörtökön folytatták tanácsfeladásukat. A politikai világ érdeklődését egyrészt a Friedrich-csoportnak a keresztény nemzeti egyesülés pártjából várható kiválása köti le, másfelől Simonyi-Semadam Sándornak az az elhatározása, hogy miniszterelnöki állásából távozik. Friedr­ichék kiválásának terminusa a csütörtöki pótválasztások eredményétől is függ: H­a Budán Csilléry András találna győzni, Corkotán pedig Wein Dezső, akkor az új pá­rt­alalku­lás nyomaiban megtörténne, mert a Fried­rich-csoport a sikertől vérszemet kapna. A vá­lasztások eredménye csak pénteken válik is­meretessé, de az eddigi hírek szerint Budán Csilléry és Cinkotán Wein Dezső­­ ellenje­löltjei fognak győzni. . Simonyi-Semadam Sátradon leantódása a húsvéti szünet alatt lesz aktuális. Húsvétra hazajönnek a párisi békedelegáció tagjai és akkor nemcsak az dől el, hogy Popovics Sán­dor vállalja-e a pénzügyi tárcát és gróf Teleki Pál a külügyit, hanem egész politikai életünkre döntő fordulat is állhat be, mert szó van arról, hogy az összes pártok egyértelm­űleg gróf Ap­ponyi Albertinek ajánlják fel a miniszterelnök­séget. Ez természetesen elsősorban a kormányzó elhatározásától függ és Apponyi hajlandóságá­tól. Ha a békedelegáció elnöke vállalja a ka­binetalakítást, akkor ez egyúttal annyit jelent, hogy megszületik a nagy, egységes középpárt, a­mely a keresztény blokk mindkét pártjának mérsékelt, józan elemeiből ál­lna és biztosítaná a nemzetgyűlés munkaképességét. A miniszterelnök elhatározott szándéka, hogy függetlenül lemondási tervétől, haladék nélkül előterjesztést tesz a kormányzónak a belügyi tárca betöltésére. A belügyminiszter a keresztény nemzeti egyesülés pártjának lesz a­tagja. A tiszántúli választási h­arc sok kerületien megindult már. A kisgazdapárt nagy sikerre szorult, de a kerületekből érkező hírek szerint a keresztény pártnak is reaménye van arra, hogy néhány mandátumhoz jut. . .Éjjeli tanácskozás A­­Magyar Távirati Iroda jelenti. A kor­m­ány tagjai ma délután 5 órakor a minisz­terelnökségi palotában minisztertanácsra gyűl­tek össze. A 'm­iniszte­r Csinácson dr., Simonyi-Semtfifai Sándor miniszterelnök elnökölt. A­­ " minisztertanács kizárólag folyó ügyekkel fog­lalkozott és éjfél utáni egy órakor ért véget. Apponyi miniszterelnöksége­n Gaál G­asz­ton képviselő­nek tulajdonítják fzt az eszmét, h'jáárőf Apponyi Al­ertet kérjék fel a pf^fTa miniszterelnökség el­is^al­ásár^^Wisgazd­apártban ugy tudják, hogy Gaál koncepciója csak arra az esetre vonatkozik, ha a két párt koncentrációja sehogysem tartható fenn. Eb­ben az esetben Apponyi volna a minisz­terelnök, a többi tárcát pedig szakminiszter­ekkel töltenék be. Fúzióról, új alakulásról Gaál Gaszton hallani sem akar, de maga semmiesetre sem venne részt új alakulásokba­n­. Friedrich miniszteri listája Augusztus hetedikétől egészen a Huszár-kor-­­mány megalakulásáig egyebet nem hallottunk Friedrich István szájából, minthogy a régi polti­kusok okozták Magyarország romlását, ők tettek tönkre bennünket a külföld elől, az ő kontójukra kell ínni az elveszett háborút, a drágaságot, Er­dély elvesztését és minden rosszat, a­mi most fáj, fogat és nyomorít bennünket- Tele szájjal hirdette a volt miniszterelnök, hogy az ország betegségé­nek fekélyeit, az úgynevezett régi politikusokat, akik alatt elsősorban Apponyit, Andrássyt, We­kerlét stb. értette, le kell operálni, ezek a po­liti­­kusok többé nem támadhatnak fel, nem juthatnak szóhoz, nincs helyük a magyar közéletben. Így történhetett meg az, hogy a Clerk-féle tárgyalások" idején Friedrich kebelbarátja, egy Ereky Károly nevezetű rar, akiről azelőtt azt se tudta a közvéle­mény, hogy él-e a világon, miért az ezredorvos a sorozásokon, megállapította gróf Apponyi Albert­ről, hogy nemzeti és keresztény szempontból al­kalmatlan. Schwach! Általános testi gyengeség miatt alkalmatlan! Nemzeti és keresztény szem­­pontból megméretett és könnyűnek találtatott. Ezek után azt hitte volna az ember, hogy a volt hadügyminiszter halálos ellensége minden régi politikusnak. De Friedrich István minden hangszeren játszik. Ma megint új szerepben mu­tatkozott be. Nem dezignált miniszterelnök ugyan, de kormányt alakít. Tessék meghallgatni a listáját. Aszongya hogy miniszterelnök gróf Apponyi Al­bert legyen, a külügyek vezetésére — mondja ke­­netesen — fel kellene szólítani azt a férfit, aki nemcsak hazánkban, hanem külföldön is e tekin­tetben a legnagyobb tekintélynek örvend: gróf Andrássy Gyulát. A pénzügyek vezetését Popovics Sándorra, a belügyi tárcát gróf Ráday Gedeonra, vagy Szmrecsányi Györgyre, a földmivelésit Rubi­nek Gyulára vagy Czettler Jenőre bízná Friedrich. Igazságügyminiszter jelöltje Zoltán Béla, a köz­élelmezési miniszterségre báró Kürthy Lajost­ ajánlja, honvédelmi miniszternek pedig Lukachich tábornokot vagy­­Szurmay Sándort. Az igazat megvallva, ez egészen jó miniszteri lista.

Next