Pesti Napló, 1920. március (71. évfolyam, 53–78. szám)

1920-03-26 / 74. szám

· Péntek •— Az integritási jelvények. Az Erdélyi Mene­külteket Segítő Ügyosztály (Nagy János­ utca 27.) telkéig mindazon a Egyesületeket és köröket, egye­sületieket, és ifjúsági egyesületeket, amelyek az in­tegritási jelvényekkel e nemes céhi propagandát lefolytatni akarják , ezzel a szülőföldjükről kiül­dözött menekülteken segíteni akarnak, hogy az osztályt e jelvények átvétele céljából keressék fel. — Erderuss tatartók kitüntetése. Az id báró Wodn­aier A&eph által erdendes néptan­i­tok­ jutal­m­azásárva J&W- 'alapítványból kijáró ezer-ezer ko­rona jutalom nyerteseim kivül a Magyar Tudomá­nyos Akadémiai Wodianer-bizottsága még a kö­vetkező négy igazgató-tanítót terjesz­ti fel a köz­oktatásügyi minisztériumhoz hogy azokat műkö­désükért a minisztérium kitüntető elismerésben részesítse. Kovács Mihááy állami iskolai igaz­gató-tanítót negyvennégy évi munkáss­ágáért. Gorzó Dénes budafoki Mátv. állami iskola­ igazz­gattó-tanitót harminchét évi m­iunká­sá­gért. Török Lajtos bártf'J1 áll. iskolai igazgató-tenitót ,J­.,Jen­leg menekült, beosztvai Kiskunhalasra') harminc­nyolc évi munkásságért Éles Károly állami isko­lai igazgató -tanítót negyvenkét évi munkáságért. — Táviratok díjtalan közvetítése telefon««. A saudtrparti táviró- és távbeszélő-igazgatós­ág a táv­irat kézbesítő szolgálat ellátá­s­a körü­l felmerült ne­hézségek miatt leh­etői­«é a­karja tenni a budapesti helyi távbeszélő hálózat előfizetőinek címére ér­kező táviratoknak próbaképpen távbeszélőn való dí­jtalan közlését. Ez a díjtalan közlés egyelőre csak a délután 2 óra és este 9 óra közötti időköziben táviratoknál lehetséges. Azok a telefonelő­fizetők, akik e kedvezményt igény­be óhajtják venni, kérjék ezt bélyegtelen írásos beadványban közvet­lenü­l a központi táviróhivatalitól. (Koronaherceg­utca.) — A proletárdi­almi túszainak találkozója a gyüjtöúő házban. A" mult évi áprilisában és máju­sában a gyűjtőfogházban internálva volt túszok elhatározták, hogy az idiek május elsején a Rókus­kórházitól induló külön villamosokkal kivonulnak a gyűjtőfogházba­, amelynek kápolnájában misét hallgartnak. Tudvalévően közéletünk több kiváló­sága van közöt­tük. Tervbe vették, hogy a kormány elnöke, alá, maga­ is a túszok közt volt, ezen a napon volt sorstársait teára látja vendégül. — Lafontaine Társaság Budapesten. Vikár Béla akadémiai tag kezdeményezésére Budapesten Laf­ontaine­ Társaság alakul, amely a nagy francia író életbölcselettel teli meséit teljes kiadásban, ma­­gyar fordításban fogja forgalomba hozni 1921-ben, a költő születésének há­romszázadik évfordulója alkalmával. A magya­r Lafontaine-Társaság ide­gen nyelvű kiadásokat, is rendez s általában egy Lafontaine-kultuszt akar teremteni Ma­gyarorszá­­gon. A budapesti francia misszió vezetősége, Hu­szár Károly volt miniszterelnök közbenjárására, kilátásba helyezte egy francia nyelvű, pompás Lafontaine-kiadás Magyarországon való megren­delését, amelyet Franciaország pénz helyett papír­áruval fizetne meg A cukorjegytolvaj. Schott Mici városi fiva­talnosenőt a rendőrség letartóztatta. Schott Mici a központi liszthivatalalnál körülbelül egy év óta van alkalmazásban és a kereskedők által beküldött cukorjegyekből állandóan elvett. Az igy ellopott cukorjegyeket azután összegyűjtötte és eladta. Beismeri, hogy Tarján Andor nevű erdélyi keres­kedővel ismerkedett meg, akivel az Emke­ és Filadelfia­ kávéházakban találkozott és ezer kilo­grammról szóló cukorjegyekért hatezer koronát kapott tőle. Amikor a pénze elfogyott, elment­ Baba­rcsány­i Mátyás fűszerkereskedőhöz a Vérmező­ utca 4. számú házba és ennek többizben adott el cukor­jegyeket összesen hétezerhatszáz koronát kapott érte, azonkívül ötven kilogramm cukrot, amelyet száznegyven koronáért kilogrammon kint eladott. — Agyonlőtt verekedő. A Ceglédi úton egy épitkezésnél Szatbó János harmincegy éves és An­drédes­ István huszonegy éves napszámosok meg­támadták Major Pál és Tiszolczi István iskola­szolgákat és azokat véresre verték. Ezek feljelen­tésére a két verekedőt bevitték a 72-es szá­mu rendőrőrszobára, ahonnan Szabó XVI. Ferenc és Fehér Imre rendőrök állították őket elő a főkapi­tányságra. A Gyáli-utd vasúti átjárónál azonban Szabó János a rendőrök elől megszaladt. A rend­őrök utánakiabáltak, sőt Szabó Ferenc rendőr a levegőbe is lőtt, majd, miután Szabó János nem állt meg, utána lőtt. A golyó Szabót találta, aki hol­tan rogyott össze. A rendőrség a vizsgálatot meg­indátotta. — Felolvasás: Kóbor­ Tamás Író /Aktualitá­sok" címmel e hónap 28-án délután 6 órakor fel­olvasást tart, a Lipótvárosi Kaszinóban. — Gyászrovat. Londonból jelentik: Humphry­­Ward, a híres írónő, tegnap Londonban meghalt. Berlinből jelenítik: Dr. Zantz titkos kormány­tanácsos, a berlini fiziológusok nesztora, tegnap meghalt MŰVÉSZET­ ­ (*) A ,,daltársulg és a színpadi szerzők, s az ország urmegsátítása következtében számos kis s­zintársulat vált hajlék­talanná és elvesztette azo­kat a tervköröket, amelyeiken működését folytat­hatná. Néhány ilyen megszállott területről elsza­k­adt szülész most , daltárssulatot" szervezett és bejárja vele azokat a falvakat és kisebb helysége­ket, ahol ezidő szer­int színházi előadásokat nem­ tartanak. Ezzel a saját nyomorukon enyhítenek ugyan, de viszont megkárosítják azokat a kon­cesszióval bíró kisebb színigazgatókat, akiknek a­ miniszteri engedély alapján az illető falvakban való színtjátszá­shoz joguk van és lejátsszák előttük a jogosult szik­itársulatok műsordarrabjait. De nemcsak a színigazgatókat károsítják alig ezek az úgyn­evez­ett d®l társulatok — amelyeknek vak a neve ,,öaltársul­at", tulajdonképpen a­zonban próza­darabokat is játszanék — hannem érzékeny kárt okoznak a szindarlaibok szerzőinek is, am­ennyiben koncesszió és ellenőrzés nélkül működnek -­s jog­díjat természetesen nem fizetnek. Most dr. Marton Sándor az általa­ képviselt szerzők nevében me­morandummal fordul ifj. báró dr. Wlassics Gyu­lához, a színészeti ügyek főfelügyelőjéhez, amely­ben ezetenete a jogtalan előadásoknak beszünteté­sét, illetve ellenőrzését kéri . (*) Hangverseny az erdélyi menekültek javára. A VII. kerületi Polgári Kaszinóben hangverseny volt tegnap az erdélyi menekültek javára­ A hang­versenyen Kálmán Oszkár, a Nemzeti Operaház tagja, zajos tetszés mellett opera-áriákat adott esti. Fehér Honda heg­edű­mű­vésznő Mendelssohn hegedűkoncertjét adta elő nagy hatással. BL Né­methy Ella, az Operaház tagja, áriákat énekelt. A hangversenyt az Operaház vadászikü­rt-kvartettje zárta be. A hangversenyen meg­jelent Ugrova Gábor, a kerületi képviselője is. (•) Egyházi zene: A Kálvin-téri református templomban tegnap délután ugyanevett zenés áhítatot rendeztek a reformátusok, amelyen a XVI—XVIII. század kiválóbb egyházi szerzőit mutatták be. A közreműködők: Szekeres Ferenc (orgona), Hubert Etel (ének) és G­aray Erzsébet (hegedű) nagyszerűen bele tudtak illeszkedni a templom hangulatába. Szabó Imre lelkész bibliát magyarázott, amivel a hangverseny áhítat-jellegét adta. (*) Az énektanár-vizsgálóbizottság tagjai. A hivatalos lap csütörtöki száma közli, hogy a val­lás- és közoktatásügyi miniszter sa éneiknek a középiskolákban és a felsőbb leányiskolákban való tanítására képesítő országos vizsgálóbizottság elnökévé dr. Hubay Jenőt,­­az Országos Magyar Zeneművészeti­ Főiskola igaz­gatóját, tagjaivá­­ pe­­dig Moravcsik Gézát, az Országos Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanárát, továbbá Antalffy-Zsiross Dezsőt, Bortykay Ákost, Siklós Albertet, Szabados Bélát,­­ Tarnay Alajost, dr. Várkonyi Béláit és Weiner Leót, a Zeneművészeti Főiskola­­tanárait és dr. Kacsóh Pongrác székesfővárosi főzeneigazgatót 1920 január elsejétől 1925 júá­ius 30-ikáig terjedő időtartamra kinevezte. (?) Az új Lehár-operettek Budapesten. Lehár Ferenc, a világhírű operett-komponista, — mint már megírtuk — három új operetten dolgozott, amelyekkel most már elkészült. A három operett címei: Die blaue Mazur, Die gelbe Jacke és Frasquita. Az első kettő a Király-színházban fog szánrekerülni, a Frasquita előadási jogát pedig a Városi Színház szerezte meg. (*) Pénzbírság a kis Lu­nszky-fiú miatt. Két évvel eze­lő­tt egy gyem­ekszí­nház kebelében, ahol csupa, 5—10 éves gyermek szerepelt, a színpadon, botrányos dolgok történtek s akkor a belügymii­nisztérium felhivta a rendőrséget, hogy a gyerrme­­keknek szin­padon való felléptetését ellenőrizze és akadályozza meg Egyben rendelet jelent meg, hogy gyermekszinészek szerepelte­tése csakis előze­tes főkapitányi engedélyivel történhetik. Az An­drássy­ úti színház a múlt hónap­ban­ előadta Szép Ernőnek egy kis darabját, amelyben erdélyi me­nekült vagyonlaikók között egy tizenkétéves fiucs­kának is volt szerepe. Ezt a szerepet a színház Lubinszky Tibor Nemzeti Színházi színész kisfiá­val játszatta el és erre a miniszteri rendelet ér­telmében engedélyt kért a főkapitányságtól Mielőtt azonban az engedély megérkezett volnra, előadták a darabot és egyik ügyeletes rendőrtisztviselő je­lentése alapján mára beidézték a színház egyik igazgatóját, akit a kapitányság száz korona pénz­bírságra ítélt a kis Lu­binszky-fiú feléptetése miatt. Az igazgató védekezésül felhozta, hogy a darab hazafias tendenciájú, irodalmi mű volt, továbbá, hogy az előadásnak este nyolc órára mindig vége volt és a kis színészt naponta az édesanyja várta a színházban, és­ kisénnleg bajsa, tehát erkölcsi szempontból a­ vendégszereplés ellen kifogás­­nem eshetik. A rendőrbíró azonban nem fogadta el a színház védekezését. Az igazgató az ítél­et ellen felebbezett. (*) Az Országos Magyar Zenész Szövetség VII. szakosztálya (zeneoktatók) március 2-3-án­, vasárnap, délelőtt tizenegy órakor tartja ez­ évi rendes közgyűlését Csengeri­ utca 1. szám alatti helyiség­eben (Almássy-tér saro­k). A közgyűlés tárgya: a tisztikar és­ a választmány megválasztása. (*) „Artes" művészete részvénytársaság közli, hogy­ Orbán Dezső festőművész a társaság kötelékéből kivált. Librettistából — vígjáték­ra. A Magyar Színház a jövő szezonban bemutatja Bodanszky Róbert, az ismert bécsi librettista drámai művét, a , „Buchbindar Schwalbe" („Schwalbe, a könyv­­kötő" című vígjátékot. Bodanszkej - darab­ja, ezey képzeletbeli új köztársaságban játszódik, ahol egy könyvkötőt választanak meg elnökké. A címszere­pet Rózsahegyi Kálmán fogsza játszani, akinek ez lesz az első szerep­e a Magyar Színházban. Színházak lak­ói (*) „A kislány" mai bemutatóján a­­városi előkelő társadalom teljes számban képviselve lesz. A rendkívüli érdeklődés érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az operettet Szomory Emil, Har­sány­i Zsolt, és Stepha­nides Károly­­írták, a fősze­repeket pedig Pléchy Erzsi, Galetta Ferenc, Tompa Béla, Horti, Gallai, Radó Bösike és Tarnay Leona­­játsszák. Az első három estén — amelyre már az összes jegyek elkeltek — a zenekart maga a szerző, Stephanides Károly dirigálja. A Revü-színház elő­adásai mától kezdve hét órakor kezdődnek. Kabaré (*) Változatos és mulatságos az Imim, Kabaré új műsora» Nagy sikert arat esténkint SIÖICSS El­za,­ Szilágyi Rózsi, Sugár Károly, Mészáros Ala­jos, Abotnyi Géza, Doktor János, Cseh Iván­. Filmszínházak (*) Mozgókép-Otthon. Bizonyára sok ezrsai vannak­, akik nem kaphattak­_ jegyet ,"Az asszony tragédiájá"-hoz s akitk sajnálják, hogy ezt "a nagy­szabású filmet tann prolongálh­atj­ák: mta megy ,ugyanis. utoljára »Az asszony tragédiája". Aján­latos, hogy mindenki kellő időben gondoskodjék a jegyéről. Hangversenyek (*) Fij&i'kovSi&y 3s5'fia • po/góra'mm­űvésznő Szendy 1 -pad kiváló ké­pességű ,növendéke, vasár­nap, márciu­s 28-én tartja, zon­gora­ matinéját a Zeusakadémiá­ban. Műsorán szerepelnek: Bach— Talasig: Toccata és fugia] (D-­moll), Haydn­: Szonáta No. 9 (C-dúr), Beethoven: 32. Variáció: Brahms: Gherso (Es-moll), Chopin:: Nocturne (F-d­úr), Liszt, Ballada (H-moll). Jegyek vált­hatók a Scala hangversenyirodájátón él, a Szín­házi Életnél. / PESTI NAPLÓ 1920. mácus­ 26. NYILTTÉR. Ezen rovatt­an közölteikért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. aranyat, platinát, gyöngyöt Horribilis i­on vesz SINGER ékszerház, Telefon József 62—64. Rottenbiller­ utca 24. ROYAL-ORFEUM A,-«* fi Minden este órakor szenzsákolós a színházi és varieté-mű­sor. I Riedos, Strody, Orellys, Fred Loris I világhirű­ artisták felléptével. ROm-KARINÉ Kezdete öt órakor Klistin tr­éfák, hokifiá­tok, bluettik, duettek, szólok ! ezüstit, régiséget, régi tiüst-­én arany'-péac' »IHJt.8 árban veszek FBI­VALDSZKY FERENC VII. kerület, Dohány-utca 90. sz., ékszerüzlet. Mindenkit érdeksl! órás—ékszer-üzletemet megnyitottam Budapest, Baross-utca 119. szám alatt. 19nt stb. legmagasabb árban veszek. Csak egy kísér­let és már meggyőzödött,­­ hogy legelőnyösebben én szolgálom ki. Pártfogást kér BAMQI JéiSSEP órás-ékszerész,­VSSI,, Bsms­aUa 119» KORONÁIG esöszöt 2—6 koronáig, úgyszintén régi arany­os ezüstpénzeket veszek. — Ajánlatokat „›SyU­t&”( jeligére a kiadóhivatalba kérek. "Berlini Kozmetikai Intézet SSS&A Archámlasztás, hajszálak, szemölcsök eltá­volítása és hajfestés. — Tanítványok felvételnek

Next