Pesti Napló, 1920. szeptember (71. évfolyam, 207–231. szám)

1920-09-26 / 228. szám

2 Vasárnap PESTI NAPL­Ó 1920.­­szeptember 26. A délszláv komité harcra készül \ -\ \ Pasics ismét politizál — Bandák szervezkedése '(Sajót kupósitónktól.) A horvát orfmigránsok, más délszláv\&lamok politikusainak/bevonásával, mint már közöltük ezt a feltünt MT kettő hirt, Zü­richben megállították koptifájukat, amelynek célja Horvátországgg ajfc-f­érfi a Jugoszláviába beke­belezett egyéb államoknak felszabadítása a szerb egybeolvasztó törekvés alól. A komité vezére dr. Frank Ivó ügyvéd, a szábor volt tagja s ezeknek a törekvéseknek egyik leglelkesebb támogatója D'Annunzio. A komité egyik tagja ma Budapesten járt s a jugoszláviai eseményekről és a várható fej­leményekről a következő érdekes közléseket tette előttünk: •­­ A szerb politika ellensúlyozni próbálja a munkáját annak a propagandának, amelynek az élén dr. Frank Ivó áll. Bár Frank politikája az összeomlás után nem volt népszerű az ország­ban, de külföldi agitációjának eredménye után annál inkább az lett, s most valósággal konster­nálja a szerb kormányt. Az entente most már világosan látja, hogy Jugoszlávia megteremtése is olyan erőszakos his­tória- és néplélekellenes, hogy a feszítő erők nemsokára éreztetni fogják hatásukat. Frank az ő halálra is elszánt, nagyvagyonú polgári férfiak­ból és magasrangú katonákból álló komitéjának élén Svájcból biztos kézzel irányítja az agitációt és a­ horvát nép már érzi is enn­ek a hatását. A Radics-féle parasztpárt az egész országban karöltve dolgozik most már a Frank-pártal és az ó-szerbek, vagyis a régi Szerbiából Horvátországba átplántált szerb tisztviselők és politikusok is belát­ják, hogy a horvát népet nem lehet többé leigázni és minden hivatalos cáfolat ellenére igaz atz a tény, hogy Pasics kilépett eddigi visszavonultsá­gából, részt vesz a politikában, még­pedig azzal a célzattal, hogy békés megoldást keressen a horvá­tokkal. Ezzel ellentétben a horvátországi szerbek, akiket — és ezt ki kell emelnem — a magyar po­litika­ évtizedeken keresztül igen rövidlátó módon dédelgetett a horvátokkal szemben, terrorisztiku­san és a leg­kegyetlenebbül nyomja el a horvát nép­akaratot. Pontosan úgy történik ez, akárcsak Bács­kában, h­adl az önök szerbjei teszik ezt a magya­rokkal és svábokkal. Ámde a horvát nép tudomást szerzett most már a Frank-féle emigránsok nagy­szerű munkájáról és már nyíltan is hirdetni meri, hogy szabadulni akarnak éhes szerb „testvéreik­től." Ehez a mozgalomhoz csatlakozni fognak az olaszok, főleg pedig D'Annunzio cselekvő támoga­tása, amelyet az az egyszerű létfentartási ösztön diktál, hogy Olaszországnak kedvesebb szomszéd a katolikus Horvátországon keresztül a katolikus Magyarország, mint az ő adriai impériumát örö­kösen fenyegető pravoszláv nagy Jugoszlávia. Igint drágulni fog minden Emelik a fuvarozás árát '­saját tudósításiktól.) Tulajdonképpen még csak az bizonyos'hogy a fuvarárak fognak megint ujírásszerűeiv- emelkedni. De magától értel­ödik, hotty­ni­ természetszerűen az egész vonalon beálló ü­remislkedést jelent. Ez a hírünk annál különösebben fog hangzani, mert néhány héttel ezelőtt, még a nyár derekán épp mi írtunk arról, hogy a nagy fuvarosoknak feltűnő rossz szezonjuk van. Ez így is volt. Ta­vasszal, meg a nyár elején a stráfkocsik üresen álltak a „standon" s a fuvarosok a négyszáz vagy négyszázötvenkoronás maximális árnál jóval ol­csóbban vállalták a fuvart, csakhogy ne ingy­en etessék a lovakat. Sőt sokan voltak, akik nem is tudták állatállományukat fentartani, s lovaik egy részét eladták.­­ Mindez két hét óta mintegy varázsütésre meg­változott. A fuvarosok túl vannak halmozva mun­kával, s újabb megbízást alig is hajlandók elvál­lalni. Már a hangjukat is visszakapták, s aki szál­líttatni akar velük, nem ismerne rá a két hét előtti szerény, sőt alázatos fuvarosokra. A változás annál csodálatosabb, mert sem iparunk, sem kereskedelmünk nem mutat akkora fellendülést, ami a fuvarinséget megindokolná, s így más okokat kell keresnünk, ha meg akarjuk érteni az áremelést, ami az említett jelenséget nyomon fogja követni. Mert az természetes, hogy a fuvarinségből — áremelés lesz. Aki a magyar kereskedelmi és munkaviszonyokat ismeri, ezen már meg sem lepődik. Minden ág, minden szakma a végtelenbe emelkedő árak után törekszik. Min­denki csak többet és többet akar harácsolni és nem veszi észre, hogy mohósága saját keresetének elértéktelenedését idézi elő, hogy tulajdonképpen csak maga alatt vágja a fát, amikor a drágulásnak egymásba kapcsolódó láncszemeihez egy újabbat kovácsol. Magyarázatot persze mindenki talál az áreme­léshez, é­s a magyarázat nem hiányzik a fuvaro­zoknál sem. Egy stráfkocsi hatvanezer korona — mondják — de nem is kapni annyiért. Egy patkó hetven korona, minden szög, minden javítás ez­rekbe kerül s ha a kovácshoz csak betesszük a lá­bunkat, már fizetni kell. A szénának és zabnak árá­ról nem is lehet beszélni, a maxi-árat sem lehet megfizetni, pedig amit így kapunk, az a lovaknak éhenhaláshoz sem elég. Mindéhez hozzájárul az, hogy a kocsisok béremelést kértek. Eddig egy kocsisnak négyszáz koronája volt hetenkint, most, az ipartestülethez beadott kérvényükben ötszázat kérnek. Az ipartestület jövő kedden dönt ebben a kérdésben. — És a fuvarok ára mikor fog drágulni és mennyivel? — kérdeztük informátorunkat. — Ez még nem bizonyos, — volt a válasz, — de valószínű, hogy a fuvar maimális kára már egy­két hét múlva 800 korona lesz a mai négyszázzal szemben. Ez ugyan még az Árvizsgáló Bizottságtól függ, de a bizottság alighanem engedni fog ér­veinknek, melyek között a legsúlyosabb az a tény, hogy Budapesten ma fuvarinség van. Igy és ezt mondják a fuvarosok. Ezzel szem­ben azonban érdeklődtünk olyan helyen, ahol nem Mattéty- érdek beszélt az emberekből. És itt azt a meglepő értesítést kaptuk, hog­y fuvar ínségről még szó sincs. — Igaz, — mondották, — hogy gróf Károlyi Imre a nyáron gazdasága részére összevásárolja a megszorult fuvarosok lovait, s igy ma kevesebb ló jár fuvarban mint tavasszal. De azért ez koránt­sem jelenti azt, hogy nincs elég fuvar, s mind­össze arról van szó, hogy a fuvarosok a rossz nyár u­tán ki akarják használni a fa- és szénszállítások idejének kedvező konjunktúráját Manőver ez, me­lyen másképp, minit hatósági beavatkozással nem lehet segíteni. Nem az Árvizsgáló Bizottság, hanem az álla­m, vagy a város lépjen közbe és aldíjon az embereknek olcsó fuvart, akkor majd egyszerre lesz megint a fuvarosoknak olcsó lovuk és fu­varjuk. Ez a tájékoztatás nyilván más színben tünteti fel a fuvarinséget é­ és a fuvardíjaik felemelésére irányuló törekvést, mint a fuvarosok előadása. (Itt egy cikkünket a cenzúra törölte.) A vagyonátruházási illeték — A nemzetgyűlés ülése — (Saját tuda­tunktól.) A nemzetgyűlés szám­i ülésén megszavazták az államkincstár meg­kázosításáról­ és a vagyonátruházásról szóló javas­latodat. Hétfőn már az indemnitást tárgyalják. Az m£sejj,amelyen először vett részt az uj kül­ügyminiszter, gróf Csáky Imre, Rakovszky István elnökölt. Gyömörey György, a pénzügyi bizottság elő­adó­ja­ beterjeszti a költségvetésitől, Hermann Miksa, a gazdasági bizottság előadója az 1920. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot. A vagyonátruházási illetékről szóló javaslatot általánosságban mindez vita nélkül elfogadták. A részletes tárgyalásnál báró Korányi Frigyes pénz­ügyminiszter kijelen­ti, hogy a vörös hadsereg hadműveletei semmiképp sem szolgálták az or­szág érdekét. Szilágyi Lajos katonai természetű módosításokat ad be, amelyeket a Ház Ereki Károly hozzászólása után elfogad.­­ Ezután kérvényeket tárgyaltak, amelyekhez Mátéffy Viktor, Ernst Sándor és Frühudrt Má­tyás szóltak hozzá. Egy órakor áttértek az interpel­­lációkra. Karafiáth Jenő a köztisztviselők beszer­zési csoportjainak feloszlatása és azoknak a köz­tisztviselők fogyasztási szövetkezetébe való beol­vasztása ügyében terjeszt elő interpellációt, ame­lyet kiadnak a közélelmezési és a pénzügyminisz­­ternek. Tasnády Kovács József a temetkezési vál­lalatoktól elkomm­unizál­t vagyonok visszaadása dolgában interpellált­. Hornyánszky Zoltán a váci fegyintézet körüli visszásságokat, majd egy másik interpellációjában az 1919 szeptember 4-ike után menekült tisztviselők illetményeinek rende­zését tette szóvá. Budavári László, majd Hor­nyánszky Zoltán a lakáskérdésben interpellált. Janka Károly a folyamvidék ármentesítése és a belvizek levezetése, valamint az őszi vetőmag­szükséglet biztosítása tárgyában intézett interpel­lációt a fö­lmivelésügyi miniszterhez. Az interpel­lációkat kiadták az illetékes minisztereknek. Az ülés három óra után ért véget, 4 Munkaképes emberek a­ háború nyomorékjaiból­ ­Saját tudósítónktól.) Két rokkant iparkodik kifelé a poros Feh­érvári-uton. Kopog a mankó, ke­servetlen ny­ikom, a vasláb, a két vitéz lassan ha­lad a najfisAWSSen. A Hadigondozóba mennek . . . Velük tartok. Hatalmas, kétemeletes épület a Hadigondozó, melyet a svéd Nicholson villamossági rt. gyárá­ból alakították át kórháznak. A háború kitörése­kor fejeződött be az építkezés, nem indulhatott meg az üzem, az emberszeretet kezdte meg mun­kálkodását a gyárban. Fiatal legényember a szegényt halálra gyö­törte a harctéren szerzett tuberkulózis — kalau­zos fáradt léptekkel az intézet igazgató-főorvosá­hoz.­­ —­tszáz hadirokkantat kezelünk itt a Hadi­gondozó Hivatal Rokkantakat Utókezelő Gyógy­intézetében — kezdi a beszédet az igazgató. A ha­dikórházakból idejönnek a hirtelenében, a szeren­csétlenül amputáltak, ide a gyógyíthatatlan tüdő­betegek és mindazok, akiken a kórház már nehe­zen tud segíteni. Mi próbálunk segíteni rajtuk. Nemcsak gyógyítjuk, reparálgatjuk, gondozzuk rokkantjainkat, de vigyázunk is rájuk. A hadirokkantak kezelési költségeit egy évig a katonaság fizeti, egy éven túl a polgári közigaz­gatás. Nagyon-nagy summát tesz ez ki, mert a rokkantak mindent, de mindent, amire szükségük van, itt kapnak. Ami élelmezésüket illeti, heten­ként ötször kapnak húst, a jó leveseik mellett, kü­lönféle főzelékek, mártások, körítések, sült és főtt tészták járják bőséges porciókban. Az intézeti munkaközvetítő irodák foglalkoz­nak a meggyógyult rokkantak állásba juttatásával. Budapesten, Székesfehérvárott, Vácott ipari tan­folyamokat tartanak, ahol vagy új foglalkozási ágat tanulnak a rokkantak, vagy régi mestersé­gükben tökéletesítik magukat. Az intelligenseb­beket iskolába járatják, most fejeződött be a fog­technikai tanfolyam. A földmívesek a földosztást várják nagy reménykedéssel. Az utcai árusok javarészt szintén rokkantak, a revízió alá kerülő trafik, és italmérési engedél­­yek javarészét rokkantak fogják megkapni, vagy ők maguk, vagy őket ápoló feleségeik, gyerme­keik, hozzátartozóik. Elindultunk az intézet megtekintésére. A sebészeti osztály egyik ápolótermében ágy­ban fekvő, súlyos operált betegek emelik ránk bá­gyadt tekintetüket. Míg a Margit-kórházban egy, a Rókusban három, addig itt hat műtőasztal áll a sebészek rendelkezésére. A kötözőhelyen fehérfőkötős ápolónővérek se­gédkezésével nagyban folyik a munka. Hozzánk csatlakozik a sebészeti osztály főorvosa, szobájába invitál. A szőnyeges úriszoba egyik feléiben széles, fehér lepedővel leterített valami áll. A doktor fel­kapja a takarót. Rettenetes látvány! Valami ötven véres, szétroncsolt, irtózatos fő mered reánk, viaszból készült maszkok. Csak egy szem, félarc az egyik, az a­rc másik fele egy nagy véres gödör. A másikon csak a homlok sárgállik és két, barnai fáj-ck­atonás szem tekint felénk, a gránát letépte az egész arcot. Irtózatos fejsebek, szörnyű csonkulá­sok, idegborzongató, hihetetlen sérülések. Albumo­kat, Röntgen-felvételeket­ mutogatnak az orvosok: tessék, itt a sérülés, az első héten a gyógyulás, a második héten már ennyire haladt a javulás, a pár hónappal később készült felvétel már egy ren­des, hiánytalan emberi arcot mutat az ijesztő em­berfő helyett. Behívnak egy fiatalembert, az alsó állkapcsát állával együtt teljesen letépte a könyörtelen gránát. És most? El sem akarom hinni, hogy azonos a véres, szinte undorító maszk modelljével. Egy vé­konyka varralnyom látszik alig láthatóan a hal füle mellett. Még mogyorót is tudok most harapni­­, mondja boldog dicsekvéssel. A vaskos albumot forgatja, s csöndesen ma­­gyaráz a sebész főorvos. •­­ A regenerációs elv alapján történik a mű­tét az intézet plasztikai sebészeti osztályán. Hiány­zik az áll, kiveszünk a karból egy darabka cson­tot, hiányzik a koponyából egy darab, kiveszünk a lábból egy darabkát, átültetjük az arcba, a ko­ponyába és az odahelyezett csonthártyás csont­darab tovább él, tovább képződik s helyrejön a sérülés. A nem is emberi arcokból újból emberit, kozmetikailag is elfogadhatót csinálunk. A kül­földön vassínekkel, lapokkal, srófokkal próbál­tak az ilyen szerencsétleneken segíteni, de csak próbáltak, mert az örökös gennyesedés miatt nem vált be a kísérlet. A végtagokon is így segítünk, a csonttuberkulózist is ezen mód gyógyítjuk. Nagy hite van az intézetnek, tömegesen jön­nek ide külföldiek is kezelésre. Külön szabó- és cipészműhely látja el a rokkantak szükségletét. A főbejárat mellett ren­des, csinos borbélym­ű­hely rokkant borbélyokkal és külön trafik, az egyetlen, ahol sohasem fogy el az áru és ahol jegy nélkül is adnak füstölni­valót.

Next