Pesti Napló, 1921. november (72. évfolyam, 243–269. szám)

1921-11-05 / 248. szám

2 SzorahaS PESTI NAPLÓ 1921 november 5. -Ferdinándy Gyula volt igazságügyminiszter és gróf Széchényi Viktor kilépéséről­­ számolhatunk be. Ferdinándy Gyula­ közreadott nyilatkozatában nem tartja összeegyeztethetőnek egyrészt közjogi meggyőződésével, másrészt a területi integritás hely­reállítására való törekvéssel a kisgazdapártnak azt az álláspontját, amellyel a detronizációt a­ külső hatalmaik illetéktelen és kényszerítő beavatkozásá­tól függetlenül magáévá teszi. Gróf­­ Széchényi Viktor, a kisgazdapártból való kilépését a detro­nizációs javaslattal kapcsolatosan közötte és pártja között felmerült differenciákkal motiválja. Minisztertanács Hivatalosan jelentik, hogy a kormány tagjai pénteken estti fél nyolc órakor miniszterta­nácsra ültek össze. A minisztertanács, amelyen gróf Beth­len István elnökölt, „folyó ügyekkel foglalkozott. A lógást . "" Bai ételi bizottság öt tagja Harmincnégy iratokkal teli, óriási ládát kostak — Si­rsawar és IsgaSowi a SETÉT ÖÓ8É Vasúton — Holnap érkezik Flowers, a pésssegyi teisottság tagja (Saját tudósítónktól.) Körülbelül negyven percnyi késéssel, péntek este negyednyolc tájban futott be a Déli Vasút pályaudvarába a bécsi-bu­­dapesti gyorsvonat, amely magával hozta az entente jóvátételi bizottságának néhány tagját. A pályaudvaron, amely meglehetősen sötét és elha­gyatott volt, gróf Gilles de Chevigny kapitány, a jóvátételi bizottság jelenlegi titkára, Moseda tábor­nok és egy magyar összekötő tiszt várták a bizott­­ság érkező tagjait. A jóvátételi bizottság tagjai első intrádára kedvezőtlen impressziót szereztek Budapesten. A vonat megérkezésekor zűrzavar, izgalom és kap­kodás fogadta őket. A sötét pályaudvaron, amelyet elfelejtettek kivilágítani, vagy inkább talán nem tudunk mostanság jobban világítani, nem is­­­merték meg egymást az érkezők meg a várakozók, ides oda síeltek, idegen nyelvű felkiáltások, hívá­sok hallatszottak mindenfelől, míg végül egymásra találtak. Megérkezett Sandri olasz megbízott a fele­ségével, Herbert angol főtitkár a feleségével és gyermekével, Mace angol delegátus, egy Sani nevű­ olasz és egy Ban nevű ausztriai szerb. Kivü­l ki­k két szolga meg néhány angol és francia gépirokisasszony szállt le a vonatból, összesen tizenhárman voltak. A kölcsönös üdvözlések után a­­ megérkezés zavarai és izgalmai még fokozódtak. A pod­gyász­­kocsiból harmincnégy óriási ládát raktak le, mind Párisból érkezett tele iratokkal. A sötét pályaud­varon mécsesekkel és gyertyákkal világítottak egymás arcába az utak és keresték az utat a ki­járat meg a járművek felé. Ekkor derült ki,­ hogy nem érkezett meg az a nagy tárkocsi, amelyet a francia követségtől rendeltek. Helyette hamarosan három kétfogatot kerítettek elő. Ez a három kocsi azonban kevésnek bizonyult, ugy hogy újabb nyolc bérkocsira volt szükség. Egy autó is akadt. Alig kezdtek azonban berakodni, megérkezett mégis a francia követség teherszállító autója, úgy hogy a kocsikat kifizették és elbocsátották hasz­­nálat nélkül. A vámnál mindössze kétszáz koronát fizettek az érkezők. A podgyászokat felrakták a harmincnégy súlyos ládával együtt a teherautóra és beszállították a Hungária-szállóba. Úgy értesülünk, hogy valószínűleg Sandri lesz a jóvátételi bizottság főnöke. Magas olasz úr, hosszú fekete szakállal. Fázósan burkolódzik a télikabátjába, úgy robogott a „Hungária" elé. Egyébként magyarul is beszél. Mára várták Flowers urat is, aki a pénzügyi bizottság veze­tője lesz, ő azonban csak holnap fog megérkezni. Sandri és Ban a Hungáriában, Herbert pedig a Ritzben szállottak meg. A jóvátételi biztottság olasz tagjait Noseda tábornok ma estére vakcsorára hívta meg a Ritzben.­ ­ A hetvenéves Ilosvay Lajosnál n­egyven éve tanít a műegyetemen, új problémákon dolgozik, új könyvet ír és eladja a könyvtárát, hogy félni tudjon (Saját tudósítónktól.) Ilosvay Lajost, a tudós professzort leleplezték a barátai. Hiába dol­gozik friss erővel a laboratóriumában és íróaszta­lánál, hiába ül a katedrán és vezet tudományos társaságokat, kérlelhetetlenül megállapították­­róla, hogy már hetvenéves. A korút megcáfolni nem tudta, de az öregséget annál könnyebben. Semmi mérséklet a munkában, semmi pihené­s: Ilosvay Lajos a műegyetemen f­ontosan megtartja óráit a kémiából, a Természettudományi Társulat elnöksége mellé éppen most vállalt még egyet az Erzsébet Népakadémián, új könyvet ír, friss problémákon dolgozik, csak éppen nem politizál. A hétéves képviselősködés, az államtitkárság­ egé­szen a múlté. Ez az egyetlen terület, amelyet het­­­venéves nyugalommal néz és amelyből nem­ kér többé. Este nyolc órakor, amikor felkeressük, előt­tünk nyit be a lakásába. A műegyetemről jön, a t­api munkából, amelyet hogy még mindig menys­éyire szeret, nyomban elárulja, amikor a múltat­­ kezdjük nyitogatni. — Negyven esztendő alatt­­— mondja — a tanítványok egész légióját bocsátottam útjára: sok-sok ezer technikust a magyar tudományos­ságnak". Megemlékezik Lengyel és Than, professzorok­ról, akiknek tanársegédje volt, azután a külföldi licitulmányok emléke újul fel, a Parisban eltöltött­­ idő Berthelot mellett. A termo­kémiai viszonyla­tok kutatásában dolgozott együtt, a híres franciá­val, aki azután az agrikultur­ kémiáit kezdte, de ek­kor, 18­­2-ben visszatért hazájába, a pesti­­műegye­"­temre,. m ahol mindmáig tanít. Nevek merülnek. .'fel, ma­ga tudomány oszlopai, akik tanítványai voltak: Zemplén Géza, dr. Szarvasy Imre,­ Pfeiffer.." jRek.. 'löTSágá alétt' avatták fel az első. tedmik­us­ doktort, Zselinszky Szilárdot. A mult emléke, de a tudomány erejével a­ je­lené mégis sok tudományos munkája és számos felfedezése, amellyel előbbre vitte a­­ kémiát és­­a magyar nevet megismertette a világgal.-X­e váljon, csak a mult hozott tőle új produk­ciókat? A vá­lassza mást m­ond . Most írom a Természettudományi Társu­lat megbízásából, uj kiadását 1888-ban megjelent könyvemnek, „A kémia alapelvei"-nek. Az uj ki­adás tulajdonképpen uj munka, hiszen annyi min­den történt azóta . . . Uj problémákon is dolgo­zom. A folyós levegőben keresem a nitrogén-oxidá­ciós termékeket, foglalkozom a vanadin­ és titán­savalk eg­yimás mellett való felismerésével és ebben az évben, közöltem a szagos vegyületek és kémiai­­ összetételük közötti kapcsolatról szóló tanulmá­nyomat. A téma azután a tudós kedves Természettudo­mányi Társulata, amelynek ma már 19.000 tagja van. Itt elnök és a Társulat lapjának, a népszerű Természettudományi Közlönynek, (a 15.000 pél­dányos magyar tudományos lapnak!) Than pro­fesszorral együtt alapítója és szerkesztője. Ha mindeh­ez hozzátesszük, hogy rendes és igazgató­sági tagja az Akadémiának, h­ogy nyugalmazott államtitkár és udvari tanácsos, úgy érezzük, hogy erkölcsiekben megkapta azt, amit tudományával megérdemelt. De egyebekben ? Éppen azzal foglalko­zik most, hogy hatalmas könyvtárának legértéke­sebb részét eladja egy amerikai vevőnek. — Meg kell enni a könyveimet, — mondja szo­morú megadással —, másképpen nem tudunk megélni. Eszünkbe jut: ha nem a tudomány zászlóvivő­jének szegődik, hanem elmegy valami praktikus életpályára, például gyári vegyésznek, milyen más­­képpen alakult volna a sorsa. Nevet az ötleten. A­ geszti sírboltban Küldöttségek a harmadik évfordulón Tisza István sírjánál — Tisza unokái Geszt, október 4. Tisza István emlékeinek kultusza abban az arányban nő, amilyen­­arányban távolodik az idő az októberi forradalom véres alkonyatától, amikor Tisza Istvánt meggyilkolták Két esztendővel ez­előtt — az első évfordulón — csak Tisza István leg­közelebbi barátai utaztak le feesztre­, tavaly már na­gyobb számban verődtek össze a régi hívek, az idén pedig a ti­geszti temető sírboltja felé már egész kocsi­sor, zár­ indokolt, amely a különféle egyesületek és vármegyék képviselőit vitte. Sőt ezen a harmadik évfordulón már a környékbeli" falvaik küldöttségei is megjelenteik Tisza István sírjánál, mintha a ma­gyarság­­ felett egyre, jobban­­beboruló látóhatár hátterében mindinkább nagyobb méretekben nőne meg a forradalom vértanújának tragikus alakja. Három akácfa Október harmadikán a fewra-'ret-ötát-ws'Ai­teMi ind­u­ltak el Girontéról, az utolsó vasúti állomásról a kocsik Geszt felé. Ott volta­k Tisza István huszár­ezredének tisztjei, a munkapárt korifeusai, Bihar, Sopron,T­r­esszpré­m é­s Jászkun megye kiküldöttei, a csendőrk­erület, a debreceni egyetem és a Bihari Szövetség­­ké­pviselői. Tisza István uradalmai ez­időszerint huszonegyezer hold földet jelentenek, ezelk­nek az uradalmaknak tisztjei is elindultak volt uruk sírboltja felé. Az országúttól, amely Geszt felé halad, jobb felől, puskalövésnyire, három kis akácfa áll bent a­zeleteken, az a három akácfa már a román határt jelenti. Feltűzött szuronnyal ott posztolnak az oláh előörsök. A b­áróim akácfán túl a bágyadt őszi nap fényében megcsillannak a messzeségben Arany János­ városának tornyai. A megszállott Szalonta tornyát a következő fordulónál elnyeli a messzeség és a kocsik csa­kbarnar Geszt alá érnek, amelynek fái­­közül kiemelkedik a borosjenői Tisza-nemzet­ség vöröstetejű kastu­lya. A gyászünnep a kriptánál déli részén a sírbolt, amelyet még Tisza Kálmán építtetett. A kripta ajtaja felett kőcímer, sisakos vitéz egyik kezében kardra tűzött török fejet, má­­sik kezében liliomokat tart. A kripta ajtajánál már összegyülekezve várakozik a geszti nép, akik mikor a küldöttségek megérkeznek és koszorúik­kal levonulnak a kriptába, rázendítenek a régi re­formátus halottas énekre. Nincs már szívem félelmére Nézni sírom fenekére. Kálvinista egyszerűséggel folyik le a gyász­­ünnepély, rövid beszédek kíséretében helyezik el koszorúikat a küldöttségek az egyik legalul fekvő, kriptanyilás előtt, melynek vörös márványtábláján a magyar történelem sokatmondó dátuma jelöli meg Tisza István halálának napját. Meghalt 1918 október 31-én. Tőle jobbra fekszik két gyer­meke, ifjabb gróf Tisza István, aki pár nappal utóbb követte a halálba édesapját és Tisza Juliska, aki még a kilencvenes években gyermekkorában halt meg difteritezben. A­ gyászünnepélyen, a Ti­­sza-család részéről ifjabb gróf Tisza,­István özve­gye, gróf Tisza György és báró Radvánszky Béla, Tisza István unokaöccsei jelentek , meg­­ a kriptá­­ban. Az ünnepély után a küldöttségek tagjai tisz­telgésre jelentek meg Tisza István özvegyénél, aki a geszti kastély nagy könyvtártermében fogadta vendégeit. Tisztelgés a nagyasszonynál ^r^k­té­ma.HMiUifl-dilr-nntrlnn fíprr?H'f~v La­jos ugy Üdvözölte Tisza István özvegyét, mint aki a nagy magyar­ sorsában leghűségesebb osztály­része volt. Tiszáné­ nagy karosszékben ülve hall­gatta ezt a beszédet és fekete ruhájában őszülő haj koszorújával, finom arcvonásaival igazi nagy­asszony benyomását tette. A g­yászünnepály részt­vevőit a geszti­ kastély várta vendégül ebédre. Az inasok, kik a gazdag diner­t felszolgálták, szintén fekete gyászruhát viseltek. Kálmán kal­ászbojtár •Rím**" A geszti - Würfef" tömör hangulatában, mint­­ napsugarak, élnek Tisza István kis unokái. Ifjabb gróf Tisza Istvánnak három gyermeke maradt: a hétéves Tisza Kálmán, az ötéves Tisza Jolán és a négyéves Tisza József. A három gyermek közül a hétéves Kálmánka kelti maga iránt a legnagyobb érdeklődést. Rendkívül okos, érdekes, bátor fiúcs­ka. Régi arcki­­lpek között kutatva ez a fiúcska jut­tatja eszünkbe legélénkebben Tisza István gyer­mekkori arcvonásait. Kálmánka nemrégiben elsze­gődött juhászbojtárnak, mert a birkákat különösen szereti. Kis penny-lovára ülve, csizmásan és lo­vaglóruhában a lovász kíséretében naponkint átlo­vagol a távoli uradalmakba is és igen közvetlen barátságot tart fenn a komoly, idősebb gazdatisz­tekkel, akik rajongva szeretik az értelmes és okos fiúcskát. Néha, mikor megfigyelik, gesztusait és mondásait, egymásra néznek és azt mondják: — Egészen olyan, mint a nagyapja, ám a kis Kál­mánka csak homályosan­ emlékszik Tisza István,ra és ha megkérdik felőle, csak annyit tud a nagyapjá­ról, hogy nagy fényes pápaszeme volt, amellyel fii sókat játszott.

Next