Pesti Napló, 1922. szeptember (73. évfolyam, 198–222. szám)

1922-09-21 / 214. szám

Csütörtök A porosz királyi ház jogi képviselője szerint a Reuss-­családban is ellenzik a volt császár eljegyzését Berlin, szeptember 20. Dr. Bera, a volt porosz királyi család jogi kép­viselője nyilatkozott az újságírók­ előtt és nyilatkoza­tában kijelentette, h­ogy többen azt a hírt igyekeztek elterjeszteni a német közvéleményben, h­ogy a volt császár eljegyzése a porosz királyi ház tagjainak beleegyezésével történt. Ennek a híresztelésnek azon­ban — dr. Berg szerint — sok tény bizonyítja az el­lenkezőjét, mert a volt császár gyermekei minden kö­vet megmozgattak, hogy apjukat lebeszéljék házas­sági tervéről. Leginkább tiltakozott az eljegyzés ellen Cecília volt trónörökösnő. Dr. Berg hosszabb időt töl­tött Cecília volt trónörökösnőnek Sziléziában levő Oels nevű birtokán, hogy megnyerje a házassági tervnek, de a trónörökösné hajthatatlan, maradt. A tervet azonban nemcsak a volt porosz királyi házban ellenzik, hanem a menyasszony rokonságában, a Reuss hercegi családban is nagyok­ sok ellenzője akad. ff/f a 25 koronás f­agyma 100 k©r©sss 2 Ts!ái£s Kérd­és az Árvizsgáló BSzottséghoz (Saját tudósítónktól.) A piaci árarc általános emel­kedésének regisztrálásában külön fejezet illeti­­meg a vöröshagymát, amely rövid idő alatt szédületes karriert ért el és kilónként a 25 koronás termelői ár­ról 100 koronára emelkedett. A hagyma termelési költségét egy hónappal ez­előtt maga Bud János államtitkár helyszíni szemle alapján 15 koronában állapította meg és csak a ter­melők közbenjárására, illetve az ő saját bemondásuk alapján állapította meg vagy három héttel ezelőtt az árvizsgáló Bizottság 25 koronában a hagyma kilójá­nak termelési költségét. A szállítás díja kilónkint 5 fillért fest. Ettől függetlenül a hagyma ára roha­mosan emelkedett és ma már jelentős percenttel túl­haladta a világparitást. Nem tudjuk, milyen körülmények játszottak közre abban, hogy a 25 koronás hagyma ára 100 koronáig emelkedett, de azt hisszük, hogy az Árvizsgáló Bizott­ságnak ebben a kérdésben is erélyesen kellene eljár­nia. A hagyma elvégre elsőrendű közszükségleti­ cikk, amelyet különösen a szegényebb néposztály fogyaszt s így indokolt volna, hogy az áruuzsora letörésére alakult szervek ennél a cikknél is ugyanolyan szigor­ral járnának el, mint például­— az őszibaracknál. Pozsonyban kommunista zavargások voltak Prága, szeptember 20. Pozsonyban szerdán a kommunisták gyűlést tar­tottak, amelyen­­a gazdasági válsággal foglalkoztak. A gyűlés után a kommunisták zavargásokat rendez­tek, több ékszer-, élelmiszer- és ruhaüzletet kifosz­tottak. A rendőrség közbelépett, mire rendszeres harc fejlődött ki. Mintegy háromszáz embert letar­tóztattak, többen súlyosan megsebesültek. (V.) .Az éneklő kutya Szegény. Orla: Jack Bou­don !Fordította: JHersányi Zsolt (62) Az elvesztett falka kísérteties árnyai mind ott voltak körülötte, amint nyitott szemmel álmodva éne­kelt és rohant. A hegedűs meglepetten megállott. Az emberek megpiszkálták a­ majombanda karmesterét és vad dühvel rángatták ide-oda forgatható székén. És János nevetett. De Collins Harris felfigyelt. Meg­hallotta, hogy Mihály pontosan követi a melódiát. Hallotta, hogy a kutya énekel. Nem egyszerűen csak vonit, hanem énekelt Csend következett. A majom-karmester abba­hagyta az ide-oda forgást és szitkozódást. Az embe­reknek, akik­­piszkálták, megállt a kezükben pózna és drót. A többi majomzenész reszketett a várakozástól, hogy micsoda borzasztóságok fognak most követ­kezni. A hegedű­s bámult. János még az oldalát fogta a kacagástól. De Collins Harris tűnődött, megvakarta a fejét és tovább tűnődött. —­ Ez hihetetlen ..., — kezdte zavartan. — Tudom. Saját füleimmel hallottam. Ez a kutya követte a me­lódiát. Nem? Mondják meg maguk. Nem követte? Ez az ördöngös kutya énekelt. Az életemet teszem rá. Hagyják abba, emberek, a majmokat el lehet vinni. Ennek a dolognak érdemes utána járni. Kérem, Fisher úr, játssza el még egyszer az elejétől, hogy „Otthon, édes otthon". Kezdje el. Játssza hangosan, lassan és tisztán. Most ügyeljenek és hallgassanak mindnyájan és mondják meg, hogy én vagyok-e bo­lond, vagy ez a kutya csakugyan énekli a dallamot... Na? Itt van! Mit szólnak ehez? Hát nem igaz? Vita nem is volt. Alig hangzott el néhány taktus, Mihály ellátotta a száját és mellső lábait nyughatat­lanul kezdte emelgetni. Collins Harris pedig odalépett a melléje és vele énekelt és tercelt neki. — Del Mar Harrynak igaza volt, mikor ezt a kutyát csodának nevezte és a maga kutyáit eladatta. ő értette a dolgát. Ez a kutya egy kutya-Caruso. Nem olyan vonitó kórus, amilyennel Kingmann szokott utazni, hanem valóságos énekes, valóságos szólista. Nem csoda, ha nem akart mutatványokat tanulni. Hiszen megvolt a maga specialitása. És ha elgondo­lom, hogy magam adtam oda annak a kutyagyilkos Davis Wiltonnak. De ő visszajött. János, mától fogva külön gondozás jár neki. Délután hozza fel a laká­somra, majd részletesen ki fogom próbálni. A lányom hegedül. Meglátjuk, milyen zenéket fog énekelni vele. Aranybánya ez a kutya, én mondom maguknak. Így fedezték fel Mihályt. A délutáni próba nagy­jában sikerült. Miután sok mindenféle muzsikát hiába próbáltak ki rajta, Collins rájött, hogy a kutya tudja énekelni és hajlandó is énekelni az „Isten, tartsd meg a királyt" és „Édesen, lassan" című dalokat. Sok na­pon át sok órát fordított még erre a kérdésre. Új dalokra hiába próbálta tanítani Mihályt. Mihály nem vett részt szerető szívvel a dologban és csökönyösen megkötötte magát. De valahányszor felhangzottak a Pincértől tanult dalok, azonnal felelt. Nem bírt ma­gával, muszáj volt felelnie. A varázs erősebb volt nála. Végül Collins ötöt felfedezett abból a hat dalból, amit Mihály tudott: az „Isten, tartsd meg a királyt", az „Édesen, lassan", a „Veress, drága fény", az „Ott­hon, édes otthon" és „Evezz le velem a folyón" cí­műeket. A „Shenandoah"-t sosem énekelte Mihály, mert Collins és a leánya nem ismerték az öreg­ tengerész­dalt és nem énekelték előtte soha. — Öt nóta elég. — mondta Collins végül — ha többet nem tanul Ez az öt nóta mindenütt őt fogja a fő­ attrakcióvá avatni. Aranybánya. Ha fiatal vol­nék és nem volna állásom, bizonyisten magam men­nék vele körútra. XXXII. fejezet. Így aztán Mihályt végre is eladták kétezer dol­lárért bizonyos Henderson Jakabnak. — Így is ingyen adom, — mondta Collins. — Ha egy féléven belül nem fognak érte ötezer dollárt kínálni, nem értek a szakmaihoz. Túl fojr tenni azon a rhagn­­e-r^Mbbi számot* kutyáján is. És'mn*:ínak nem kell foij-to* -^plygást, mutogatni magát a szíim­i alatt. H$ nem biztosítja be mennél hamarabb öt- ] ==±S2 venezer dollárra, akkor bolond. Ha fiatal volnék és nem volna állásom, nekem bizony nem kéne jobb dolog, mint fogni ezt a kutyát és elindulni vele. Hend­erson teljességgel másnak bizonyult, mint Mihály minden eddigi gazdája. Semleges természete volt neki. Nem volt se jó, se rossz. Nem ivott, nem dohányzott, nem káromkodott, de nem is járt temp­lomba és nem volt a fiatalemberek Keresztényszö­vetségének tagja. Vegetáriánus volt, de nem bigott, szerette az utazásos moziképeket és szabad ideje java részét Siedenberg olvasásával töltötte. Nem volt semmiféle vérmérséklete. Soha senki nem látta haragudni és mindenki azt mondta róla, hogy olyan türelme van, mint Jóbnak. Sőt tartott a rendőrök­től, málházó tisztviselőktől és kalauzoktól, ha nem félt is éppen tőlük. Nem félt semmitől, mint ahogy Swedenborgot kivéve nem is szeretett semmit. A jelleme éppen olyan színtelen volt, mint a színtelen ruhája, mint koponyáján tenyésző színtelen haja, mint színtelen szeme, amellyel szemlélte a világot. Ostoba éppen úgy nem volt, mint bölcs, vagy tudós. Az életnek keveset adott, az élettől keveset kért, a mesterségében ő volt az élet remetéje. Mihály éppen úgy szerette, mint nem. Inkább egyszerűen elfogadta. Együtt utazták be az Egye­sült­ Államokat és civakodás sohasem esett köztük. Henderson egyetlenegyszer sem kiabált életlen Mi­hályra, Mihály egyetlenegyszer sejk vicsorgott rá fenygetően. Egyszerűen együtt tűrtek, együtt létez­tek, mert az élet árja együvé vetette őket. Szívbeli kötelék nem volt köztü­k, Henderson tulajdonos volt. Mihály birtoka volt Hendersonnak. Mihály éppen olyan érzéketlen volt iránta, mint ő volt minden egyéb iránt. De Henderson Jakab egyenes, tisztességes ember volt, üzleti szellemű és rendszeres. Ha nem döcög­tek a végtelen utazások valamelyikén, naponta egy­­szer alaposan megfürdette Mihályt és utána alapo­san leszárította. A fürdetést sem gorombán, sent sietve nem végezte. Mihály sohasem tudta, hogy szereti-e hát a fürdetést, vagy sem. Mindegy volt neki, része e világon való végzetének, mint ahogy Henderson végzetéhez tartozott, hogy őt ilyen gyak­ran fürdesse. (Holnap folytatjuk.) PESTI NAPLÓ 1922 szeptember 11. 3 Csak enyhe ellenérzés alá helyezik Ausztriát Genf, szeptember 20. Azt az 1­20 millió aranykoronát, amelyet a nép­szövetség megszavazott Ausztriának, a garanciális hatalmak három év alatt fogják folyósítani az oszt­rák kormánynak. A kölcsönt Franciaország, Anglia, Olaszország és Csehország adják. Svájccal még tár­gyalnak, de nem valószínű, hogy ez az ország is részt vesz a kölcsönakcióban. Azt a tegnap terjesztett hírt, mintha Svájc már­is hozzájárult volna a köl­csönhöz, ma megcáfolták. Zálogul a kölcsönért az entente-hatalmak a vám­bevételeket és a dohány­monopóliumot követelik, to­vábbi zálogokat nem kérnek. Érdekes, hogy az ötös bizottság tagjai nagyon csodálkoztak azon, hogy az osztrák delegátus megelégedett az 520 millióval. En­tente körökben ugyanis azt hiszik, hogy ez az összeg nem lesz elég Ausztria talpraállítására, de most, mi­után látják, hogy Ausztria megelégszik vele, ők is remélik, hogy jó gazdálkodással ennek az összegnek után saját erejéből fog tudni tovább , tengődni.. Az ellenőrzési­ rendszabályokat-ín, eredeti­ ér­vekkel szemben most lényegesen enyhítették. Vigyáz­nak rá, hogy ne csorbítsák Ausztria szuverenitását és ezért csak egy népszövetségi ellenőrt küldenek Bécsbe, aki mellett ugyan a garanciális államok ellenőrző bizottsága is fog működni, de ennek a bi­zottságnak a tagjai nem fognak Bécsben székelni, hanem saját országaikban maradtak és csak időről­időre ülnek össze. A­­garanciális hatalmak válaszát a népszövetség határozatára vasárnapra várják, úgy hogy hétfőre vagy keddre véglegesen tető alá hozzák a hiteltervezetet. 10.) i­­r Táb­ori püspök jelölés a református konvent­­ülésén.­­A reform­átus­ konvent­ ma­­délután négy­ óra­kor a konvent Abonyi­ utcai házában három nagy­fontosságú ügyben hozott határozatot. Így elfogad­ták azt a szabályzattervezetet, a­melyet a honvéd­minisztérium készített el a református tábori püs­pökség felállítása és a püspök kinevezésére vonat­kozólag. Az elfogadott szabályzat alapján azután mindjárt megejtették a jelöléseket is. Kode Lajos szekszárdi lelkészt, Nagy Ferenc alsódabasi esperest és Soltész Elemér nagybányai lelkészt egyhangú közfelkiáltással,­­ és mindhármat egyenlően az első helyen kandidálták. A jelöltek közül a püspö­ NAPI JilREK Jiz utolsó csónakos Ma délelőtt egy gazdátlan csónakot fogtak el a dunai hajósok a Császárfürdő tájékán. Öreg, rozzant, fogatlan csónakot, amelynek orra alatt már a rá­ragadt moszat-bajusz is ősz volt. Az egyik naszádos szakértő tekintettel mustrálta végig az elaggot alkot­mányt, aztán csak ennyit mondott: — A Daravcsik csónakja ... Ez a három szó egyben gyászbeszéd is volt Gyászbeszéd Daravcsik fölött, aki harmadnapja el­tűnt az óbudai partokról s mint mára kiderült, vég­érvényesen abbahagyta a b­árom­ mesterséget. Nem szállítja át többé K. Gy. urat és a felsőszigeti BAS-falókat veszedelmes ladikján a nagy víz túlsó olda­lára, ahol a hajógyár tövében célszerű kiskocsmák nyiladoznak. Daravcsik csendes ember lett. Eleresz­tette az evező nyelét s örökre beszüntette a sörivást. Belefúlt a Dunába. Szegény Daravcsik, öreg, rozoga csónakos, szép, piros, rezes orrával nem kémleli többet az óbudai stucnikban a hanzis sört, ezt az egyetlen folyadékot, amelyet nemcsak tudomásul vett, hanem minden más levet kizáróan, kedvelt is. A pálinkaneműek iránt ugyanis — bár nagyon rendes tót ember volt — ke­vesebb hajlandóságot mutatott. A bor igen lelkesí­tette, a vizet pedig egyenesen utálta. Megvetette és lenézte ezt az ízetlen és színtelen, cseppfolyós haszon­talanságot, amely legfeljebb csónakok hordozására alkalmatos. És most mégis ez okozta halálát. Meg­itatta magát szegény Daravcsikkal,a­ki életében soha vizet nem kóstolt... A sorstragédiák félelmes komor­ságából van ebben valami.. Daravcsikkal kiveszett errefelé az utolsó legendás csónakos. Prossz, kis lélekvesztőjébe nem volt taná­csos beülni, csak ha egész részegen igazgatta az­­ öreg. Ha keveset ivott, vagy éppen józan volt, bizto­san kifordította a nyári vendéget. De berúgva, úgy szelte keresztül ócska deszkacsónakja a legvadabb propellerhullámokat is, mint a bolygó hollandi hajója. Most aztán vége van a legendának. Meg Darav­csiknak is. A halászok fogták ki, nagy messze elárvult ladikjától és azóta a morgue hideg bádogasztalán nyújtóztatja öreg csontjait. Szegény, nyilván józan volt. Józan, ami nem is olyan csodálatos a mai sör­árak mellett. Ez okozta vesztét. De emlékét megőrzik jámbor parti hajósok s oku­lásul elmondják majd unokáiknak is a vén sajkás szomorú történetét: Egyszer ivott életében vizet. Isten nyugtassa — de bele is halt, szegény... . - .i * •- - .­

Next