Pesti Napló, 1922. szeptember (73. évfolyam, 198–222. szám)

1922-09-21 / 214. szám

Csütörtök tarka krónika. Jó pesti magyarság - Mikor tessék közbeszólni ! Egy pesti kabaré új műsorán vidám jelenet sze­repel, amelynek címét szerencsére nem olvashatják már néhai való jó Szarvas Gábor, sem Simonyi Zsigmond, régi és hű őrei a magyar nyelvnek. A magyarok istene megkímélte őket, hogy elolvassák. Nem vagyunk barátai a nyelvészeti szőrszálba, Bogatásnak, "sem annak az irodalmi elfogultságnak", mely a pesti argotban nem látja meg azt a külö­nös egyéni­ szellemet, amely Bécs, Berlin, Páris, Lon­don és minden világváros nyelvében virul. Ennek a kabarétréfának címét mégis gombostűre kell tűznünk, mint valami csodabogarat, bizonysá­gául annak, hogy egynémely pesti szerző hogyan képzeli el a magyar paraszt nyelvét, amely csupa íz és erő. A szerző ugyanis ezt merte leirni. "Paraszti magyarázmá­ny egy gyelenetbe". * Vass József népjóléti miniszter a mai parlament egyik legkitűnőbb szónoka. Vass József tudja ezt és éppen­ ezért nem szereti, ha retorikai művészet­tel felépített beszédeit közbeszólásokkal zavarják. A múltkor is félbeszakította beszédét és idegesen fordult a közbeszóló képviselő felé: — Kérem képviselő úr, csak akkor méltóztassék közbeszólni, ha a beszédemet már befejeztem! . .­. í-Jálm­ián listoByonnsHo és Zander-:szerű intézete Budapest, V., Nagykorona-u. 20. Speciális kezelések: rossz testtartás és Intítaip ellen. Sowanyjiö 'Auríik Székely Emil gyöngyöket, régi• ségeket mitzb­en• kinél drágábban vesz B Teréz • templ. szemben C3. 7500-8000 kalóriás b­ármily mennyiségben közvetlenül a bá­nyából vagy budapesti paritásban kizáró­lag vagontételekben gyorsan szállítanak: PERL RICHÁRD és SCHNELLER EMIL szénnagykereskedök, Budapest, V. Szeraélynök-utca 16 Telefon: 153-08. — Sürgönyeim: Perlrich, Budapest Korai!- és arany- és eislst . „ legmagasabb áron vásárolnak mírötvösök A Bvllil&ns, ar­anyért minden I D»1;rip! I OÁ hirdetett árnál sokkal többet fizet: LSl­UUgl &.CU Dob-utca: Guter Salamon Újpest, Király-u. 14. sz. alatt lévő­­ fűszerüzletét megvettem. Felhívom az esetleges hitelezőit, hogy 3 napon belül jelentkezzenek, különben nem vétetnek figyelembe. 1922 szeptember 21-én. Virber Lajos, Újpest, Ősz-u. 23 Sodronyigyek Haidekkernél, Ürlői-út 48 jelenleg raktáron: 100—850 literig uj és használt hordók 1000-8000 literig uj és használt ászokhordók Böhm Kálmán h0£?*ér Budapest, VI., Szabolcs­ utca 19 Telefon: 14&-12 wnmmmmmmmtmsammfB ke15TM6 m vagy Hbí­szsöál Honyháusl „Ár mellyes" jeligére Siklay hirdetőirodájába, B­u­d­a­p­e­s­t, VI. ker., Vilmos császár-ut 33. szám. nagy fizetéssel vidékre kerestetik Ajánlatok „Rézhangszer" • jeligére Siklay isir­dető irodába, Budapest, VI., Vilmos császár-ut 33. küldendők Troiflisiro készife PESTI NAPLÓ 1922 szeptember 21. 5 színház és művészet A vidéki színigazgatók memoranduma a kultuszminisz­­terhez is színigazgatók mai értekezlete (Saját tudósítónktól.) A vidéki színházak igaz­gatói ma délután az Országos Színészegyesület helyi­ségében értekezletre gyűltek össze, hogy pontokba foglalják azokat a módolatokat, amelyek mellett egyedül lehetséges a vidéki színházak fentartása. Minden vidéki színigazgató jelen volt az értekezleten, m­ert fegyelmi büntetés terhe mellett a megjelenés kötelező volt. Az értekezletet Szilágyi Vilmos elnök nyitotta meg, bevezetőbeszédében rámutatva a mai értekezlet nagy fontosságára és üdvözölte a sajtót, amely támogatja a nehéz helyzetben lévő vidéki színházakat. Utána Mariházy Miklós jelentkezett szólásra és tizenkét pontban foglalta össze a színigazgatók kö­vetelését. Követelik a vigalmi adó, a forgalmi adó, a tűzoltói és rendőri díj eltörlését; követelik, hogy a színészeket az ellátatlanok sorába vegyék fel, hogy kis helyiségekbe ne engedjenek kabarékat, hogy a hirdetések kiragasztását a város díjtalanul engedé­lyezze. Beszéde végén kijelentette, hogy e követelé­sek teljesítése nélkül nem adhatják a „Velencei kal­már"-t és „Az ember tragédiájá"-t, hanem könnyű operetteket kell adniok, azoknak lesz közönségük. Attól tart, hogy ha ridegen kezelik a vidéki színhá­zak ügyét, az igazgatók kénytelenek lesznek beszün­tetni az előadásokat és kétezer színész veszíti el ke­nyerét. Pal­ígyi Lajos azt fejtegeti, hogy a vidéki szín­házakban vaa oly alacsonyak a helyárak, hogy azok­­mellett lehetetlen a nagy rezsit fedezni. A szegedi társulatnak például hatvanhárom tagja van, egy tag átlagos fizetése napi 310 korona, ugy hogy csak gá­zsira hétmillió koronát fizet ki évenként. Adóban kétmillió koronát fizet a szegedi színház. A bevételek pedig nincsenek arányban ezekkel a kiadásokkal. Szilágyi Vilmos elnök a hét felszólalás után ösz­szefoglalta a követeléseket, majd határozatilag ki­mondotta, hogy azokat memorandumba foglalják és holnap küldöttség útján fogják átnyújtani gróf Kle­belsberg Kunó kultuszminiszternek. (…) Ivány Jenő állapota súlyosra fordult. Az az örvendetes javulás, amely tegnap Ivánfi Jenő állapotában beállott, nem mutatkozott tartós­nak és úgy értesülünk, hogy a nagybeteg művész ma ismét roosszabbul érezte magát. Kezelőorvosai ma újból konzíliumot tartottak és állapotát veszé­lyesnek találták, közvetlen veszedelemről azonban nétbí­s...'...'' - t v.c («) A „Szén Helena" repríze a Blaha Lujza-szín-házban. A Biaba &?ajza-színház vezetősége úgy­­­ter­vezte, hogy a „Lili bárónő" után a „Dédét" tűzi mű­sorra. Úgy értesülünk, hogy ez a terv módosult, amennyiben legközelebbi újdonságként a „Szép He­léna" van tervbe véva a­ címszerepben Péchy Erzsi­vel, aki — mint ismeretes — két évvel ezelőtt, ját­szotta ezt a szerepet a­ Scala-színházban rendkívüli sikerrel. A repríz időpontja felett még nem döntött­­a szinház, mert a „Lili bárónő"-t estéről-estére táblás házak előtt játsszák le. Így még nem "időszerű az új­donság bemutatója. (*) Budai Színkör: „A kaméliás hölgy" parádés címszerepében lépett fel ma a Budai Színkörben Molnár Vali, aki erős drámai tehetségével és szép dikciójával érdemelte ki­­a­ közönség tapsait. Szép sikere volt Armand szerepében Keresztes Gusztávnak (*) Az Intim-kabaré bemutatója. Az Intim-kabaré új műsorának értékes száma Belle Pál „Utójáték" című drámai jelenete,­­ amelyben komoly irodalmi törekvést vitt a szerző avatott keze a kabaré szín­padára. Mulatságos és kedves zenéjű operett Bródy István—Liebermann E. Lajos „Meztelen balett"-je. Török Rezső, Kalmár Tibor mint szerzők s a szerep­lők közül főképp Szeless Elza, Komlós Ilka vendég, Balla Kálmán és Somogyi Dezső részesei a bemutató sikerének. (*) Dr. Molnár Béla halála. Színészi körökben mély részvétet keltett dr. Molnár Bélának, a Színész­ Szövetség ügyvezető igazgatójának halála. Dr. Mol­nár megalakulása óta állott a Színész­ Szövetség élén és­ nagy szeretettel és odaadással intézte a színészek ügyeit.. Temetése csütörtökön délután fél négykor lesz a rákoskeresztúri temetőből. * (*) A „Cserebere" este és éjjel. A Vígszínház szen­zációs operettsikerét a „Csereberé"-t, minden este pont­ban fél nyolc órakor kezdik. Csak a szombati éjjeli elő­adás kezdődik 10­ órakor. Szombaton este 7 órai kezdés­sel a „Kék frakk" kerü­l színre. (*) A „Mérföldkövek" délután. Vasárnap délután 3 órakor a Vigsh­ubizban a „Mérföldkövek"-et adják mér­sékelt helyárakkal. Knoblock Edw­ard,, a „Mérföldkövek" szerzője, aki művének egyik legutóbbi, előadását a Víg­színházban végignézte, és akit a közönség lelkesen ünne­pelt, most Londonból sürgönyt­ küldött,­­ amelyben hálá­san megköszöni a művészeik közreműködését, és a legna­gyobb elismeréssel emlékszik meg az előadásról. (*) Móricz Zsigmond, Szenes Béla, Szép Ernő, Gyöngyi, Békeffi,­ Emőd-Szirmai darabjai, tréfái és jelenetei na­pokkal előbb, elővételben elkelt jegyek, táblás h­ázak, ki­robbanó taps, kacagás és tetszés mellett kerülnek szinte estéről-estére az Andrássy­ úti Színházban. Az előadás pontosan fél 11 órakor kezdődik. (') Darvas Lilit, Báthory Gizit, Tarnayt és a ven­dég Balót, továbbá Simon Marosát és T. Oláh­ Büskét állandó ,".sutalt házak tapsolják a „Tüzek" előadásain. A rendkívüli sikerű darab csütörtökön "és szombaton is mű­soron van. (*) „A mosolygó asszony" párisi sikerében ritka egy­értelműséggel találkozott, a kritika és a közöliség vé­leménye. Ez a nagy, irodalmi értéket reprezentáló darab ugyanis szanzációs színpadi hatásokkal is szolgál. A Belvárosi Színház pénteki bemutatójának másik'' újdon­sága, a híres Evrem­ov „Víg halál" című egyfelvonásosa iránt is nagy az érdeklődés. „A mosolygó asszony" fő­próbája pénteken, a bemutató napján délelőtt Hit órai kezdettel lesz a Belvárosi Színházban. (*) Ma, csütörtökön este „Az ember tragédiája" kerül szinre Sebestyén Géza -felléptével -a Budai Színkörben-Madách remekműve vasárnap délután is szinre kerül az ismert kitűnő szereposz­tásban. (*) Az „Offenbach" csütörtöki reprize, Faragó—­­ádor „Offenbach" című daljátékának bizonyára újabb diadalát, jelenti. Különösen Rátkai föllépését várják nagy érdek­lődéssel, akinek gazdag színészi skálájára kitünően illik „Offenbach" alakja. (•) A Nagy Endre Kabaréja minden este 9 órakor tartja előadásait. (Mérleg­ utca 2. Gresham-palota. Telefon: 35—65.) (*) „Belzebub klasse." Estéről-estére- táblás házak publikuma gyönyörködik , a Korai-Apolló nagy­stílű és végtelenül érdekes újdonságának, szépségeibe is. A'bra­vúros filmjáték előadásai'5, 7 és 9 órakor kezdődnek.' (•) „Hazudik a muzsikaszó" a budai évad sláger-ope­rettje, szombaton este felújításra kerül a Budai Színkör­ben, Erdélyi Mihály szerző személyes felléptével. Hol­nap, pénteken este legfrissebb siker a Detektívkisasszony, szombaton délután az ördög van műsoron a Budai Szín­körben. (•) A Kamarában ma és holnap utoljára „úr és szolga" és a „Megváltó szerelem" fél 6, fél 8 és fél 111 órakor. (*) Passiójáték ma és minden este fél nyolckor a Vá­rosligeti Színházban. (*) A Harmónia október havi szenzációi: Piccaver Alfréd két estélye október 27. és 30-án lesz. Kreisler Fritz két estélyét október II. és II-án adja. A Rosé­vonósijégyes két estélyét október 26. és 28-án tartja meg­(*) Mozgókép Otthon. Ma mnegy utoljára a nagyhírű e heti műsor „Vakonaszövetség", amerikai regény 7 felv. és a „Skandalum" című ,amerikai vígjáték 5 felv. és a nagyszabású kisérő műsor. A holnapi nagy premier­ filmjeivel legközelebbi számunkban fogunk bővebben fog­lalkozni. (3, 7, 9.) (') A mai előadások. Operaház: Walki­r (7). — Nem­zeti Színház: A vadkacsa (7). - Város­ Színház: Faust (7). — Vígszínház: Cserebre (VsS). — Magyar Színház: Ti­zek (118). - Király.színház: Ottenbach (IsS). - Bel­városi Színház: Casanova (1181. — Blaha Lujza-színház: Lili bárónő (HS). — Andrássy­ úti Színház: A 10 éves lány, a breton-ballada (V49). — Buda.­ Színköz: Az ember tragédiája (V4S). — Budapesti Színház: Jézus kínszenve­dései (HaS). TESTEDZÉS Blum Zoltán nem játszik az osztrák válogatott csapat ellen. A vasárnapi UTE—FTC-mérkőzés után, -­ amikor Blum Zoltán, a FTC csapatkapitánya, az utolsó percekben sérülés miatt kénytelen volt el­hagyni a pályát, — már valószínűnek látszott, hogy Blum nem fog résztvenni az osztrák válogatott matchen. Mára aztán bizonyossá vált ez a feltevés, amennyiben Blum, aki — mint megírtuk — borda­zúzódást szenvedett, bejelentette a lemondását. He­lyét Percs (UTE), az előre kijelölt tartalék foglalja el. _Tizenöt éve verses gyez •KaHVánfr­ödmi, a legjobb líragyár birkózó, aki külön iskolát teremtett a valpár­sággal művészetnek beillő technikai tudásával.. A iffilír 3ubílán­út "álkalifiíból 'a"L­ináresti Atlétikai Klub szeptember 30-án ünnepi vacsorát rendez. A részvété­telt csütörtökön vagy pénteken kell a BAK­ titkár­ságánál (Andrásy-kávéház, Aréna­ út 78) bejelenteni. Szombaton kezdődik a Honvédség sportversenye. Szeptember 23-tól 29-ig, teljes hét napig fog tartani a magyar királyi honvédség országos sportversenye, amelyet a kormányzó és József főherceg fővédősége mellett rendeznek. Szombaton délután 5 órakor tö­megfutással kezdődik a versenyhét. A futókat az Apponyi­ térről indítják. Vasárnap délelőtt 11 órakor huszonötször háromszázméteres tömegfutás lesz, amelynek résztvevői a Vörösmarty­ térről indulnak. Délután fél három órakor kezdődik az ötös csapatok részére kiírt húszkillométeres távgyaloglás, amelynek résztvevői a margitszigeti sportpályáról kiindulva a budai körúton végig az Erzsébet-hídon haladnak át és a Rákóczi-úton, ki a Stefánia-úton átcsapnak az Andrássy-útra, hogy azután a körúton ismét vissza­térjenek a margitszigeti célponthoz. Hétfőn lovas­mérkőzések és összekötő-versenyek lesznek a Ferenc József-laktanyában. Kedden és szerdán szabadgya­korlatok és atlétikai játékok következnek a margit­szigeti sportpályán. Csütörtökön rendezik az úszó­versenyeket és úszó-csapatversenyt a Császár-fürdő­ben, illetve a margitszigeti pesti Dunaágban. A ver­senyek pénteken tiszti és legénységi labdarúgó-mér­kőzésekkel végződnek. Vasárnap leplezik le dr. Springer Ferenc szobrát a FTC-pályán. A "kilencedik kerület egykori képvise­lőjének, néhai dr. Springer Ferencnek, aki a Ferenc­­városi Torna Club megalapítója és húsz éven ke­resztül elnöke volt, a FTC az üllői­ úti pályán Mátrai és Berán szobrászművészek által emléket emeltetett, amelynek leleplezési ünnepélyét vasárnap délután három órakor tartják meg. A rendező egyesület,, amely meghívókat nem bocsátott ki, hanem csak a sajtó útján hívta meg a magyar társadalmat, arra kéri az ünnepélyen résztvenni szándékozókat, hogy­ezt telefonon (József 49—40) jelentsék be a klub fő­­­titkárságának. EDITH divatterem F. ke.­., Mária őszi ujd­onságok Valéria-utca 3 - ... megérkeztek! Valéria-utca 3 (Bristollal szemben) „HERCUR" Faér-ugvár R£szv.-?Krs. Budapest, VIII- kerület, Baross-utca 91. szám tömör tölgy- és blikkfiból, első­rendű kivitel­ben, kicsinyben is mérsékelt gyári áron

Next