Pesti Napló, 1923. június (74. évfolyam, 122–145. szám)

1923-06-20 / 137. szám

áj Szerda PESTI NAPLÓ 1923 június 20. „­akik elmentek..." — Fesztyné emlékiratai (Saját tudósítónktól.) Rendkívül érdekes könyv jelent meg a könyvpiacon: Feszty Árpádné emlék­iratai. »Akik elmentek...« — ez a könyv címe, amely Ffeszty Árpádné, Jókai fogadott leányának emlék­iratait foglalja magában. Egyébként is szegényes memoár-irodalmunknak nagy gazdagodását jelenti ez a terjedelmében nem nagy, de tartalmában annál spélyebb és jelentősebb, 110 oldalas, képekkel és raj­zokkal díszített könyv, amely az Ath­enaeum szép­ kiállításában hagyta el a sajtót. Érdekes és jelentős e könyv tartalma, hiszen a klasszikus magyar múlt néhány legnagyobb alakjáról találunk benne közvet­len fel­jegyzéseket. Laborfalvy Róza, Jókai Mór, Jó­kainak egész bűvös világa,­ Szilágyi Dezső, Rudolf trónörökös, Erzsébet királyné, Justh Zsigmond, Bánffy Dezső és még sokan mások, Munkácsy Ju­­ly, Mednyánszky, Liezen-Mayer stb. vonulnak fel éles megvilágításban e könyv lapjain. Érdekes, mély, tanulságos olvasmány. Mutatóban közöljük belőle a következő szemel­vényeket: 11 tragikus asszony A könyv bevezetésében az emlékíró őseivel fog­lalkozik, m­ajd Laborfalvy­ Rózára tér át, akinek több oldalt szentel. Többek közt a következőket írja róla: — Laborfalvy Rózának egészen mellékes volt a szerelem. Az ő két szenvedélye: tudásvágy, dicső­ség. Nem asszony, — királynő akart lenni. Nem sze­retetet, tiszteletet, hódolatot várt, követelt. Mielőtt Jókainé lett volna, nagyapám, Lendvay Márton iránt érzett óriási­ szerelemben élte ki ma­gét. Az csak rövid ideig viszonozta. " . Minden szépsége mellett Laborfalvy Róza neki nagyon komoly, túlhű és túl féltékeny volt. Hamar bezárta a könyvet. De szerető apja maradt szegény kisanyámnak. Nagyanyámat ennek dacára — vagy tán éppen ezért — ez a megszakadt szerelem végig­kísérte élete végéig s fanatikus erővel jelentkezett minden, a múltat fölidéző emlékezésre. Még öreg korában is Szinte imádattal beszélt szépségéről, te­hetségéről (állítólag szebb­ volt minden férfinál). Még maga Jókai is ugyanazon varázs alatt ál­lott. Órákhosszat beszélt róla átszellemült arccal, ra­gyogó tekintettel. Ezt a különös pszichológiai rej­télyt úgy magyarázom, hogy neki a szelíd, gyereke­sen szolid, szőke, ábrándos, lelki életet élő­­ fiúnak roppantul imponálhatott­ a­­ könnyelmű tüzes "fekete színész, aki olyan s­önnyen adta-vette a nőket, mint más a kesztyűit, aki megunta azt a nőt is, aki neki istennő és Magyarország egyik legragyogóbb szép­sége volt. Nem, Laborfalvy Rózát nem szabad úgy meg­ítélni az életéért, mint zárdanövendéket. Sokan sze­mére vetették, hogy később, a Nemzeti Színház meg­szilárdulásával, dicsősége teljében pazar életet foly­tatott, lovagolt, papagájodat tartott stb. • Először is: akkoriban majdnem minden színésznő lovagolt, megmámorosította őket a nemzeti megúj­hodás tavaszi szellője. Az imádók udvarát, ragyogó színes életmódot, ajándékokat pedig úgy vette, mint királynő a neki járó hódolatot. A koketteria teljesen hiányzott belőle. Nem sze­retett mulatni, táncolni. Méltóságteljesen járt-kelt, felsőbb lénynek érezte magát. Abban a percben, amint felvette a Jókai nevet, eldobott minden régi nexust, eltemette a múltat, új asszonnyá lett. Lelkesedéssel, kötelességérzéssel akart jó feleség lenni. És ez sikerült is neki. Megőrizte a férfi be­csületét, szikla volt a forradalmárnak és hazafinak, erős fal, amire az író mindig támaszkodhatott — de boldogságot adni nem tudott. Mennyi dicsőség, ünnepeltetés, szerencse részese lett! Férje a legna­gyobb költő s legpoétikusabb alak, legjobb férj, min­den kívánságát teljesítette, szerették egymást és mégis, — talán soha sem volt boldog. Nem tudott az lenni, se mást azzá tenni. Nem tudott cirógatni, mo­solyogni, otthont teremteni. " Tragédia volt. J1 titokzatos ház Gyönyörűen mondta Mikszáth: »Annak a háznak az volt a tragédiája, hogy túl sok volt benne a ti­tok«. Az egész ház felett lebegett. Mikor Petőfi hevesen, vadul ellenezte a házas­ságot, többek közt ezt­­ mondta: ..Laborfalvy Róza már öreg Jókaihoz. Várjon pár évig és vegye el a lányát, ha már mindenáron a családba akar nő­sülni«. Úgy, képzelem, ez a mondás sok késői félreértés­nek, bajnak, gyanúsításnak lehetett a szülőanyja. Mint az elvetett sárkányfog, fantasztikus, nehéz, mérges virágot termett, a féltékenységet és ez a féltékenység kiterjedt automatikusan a lányára is. Amint az nőtt, csinosodott, úgy öregedett ő. Mennyi kín és szenvedés, hamis obzerváció, rosszul magya­rázott hang, mozdulat, félremagyarázott jóakarat,­­ hogyha egyszer megindul a gyanúsítás. Jó lány, akinek otthon kell ülnie Szentül hiszem, így kellett lennie. Csak ez ma­gyarázhatja meg azt, hogy Laborfalvy Róza maga a jóság, adakozás, részvét, egyszerre úgy nem törő­­dt­tt a lányával. Sehova magával nem vitte, nem engedte színésznővé lenni, pedig azt mondják, nagy tehetsége volt. (Nem az a zsáusz, mint az édesanyja, egész lénye más volt. Víg, szellemes, nem szép, csak csinos, de­ tele bájjal, ötlettel, pajkos humorral.) Mindig otthon ülnie és mindig hímeznie kellete a fodros szoknyákat, blúzokat, csodás ruhákat nem a maga használatára, nem a saját fiatal teste díszí­tésére, de az édesanyjának a színpadra. Színpadra, amiről neki csak álmodni volt szabad. Nem csoda, hogy ez az apácaélet reakciót keltett szegény temperamentumos, táncolni, nevetni vágyó fiatal leány lelkében. Ha azután akadt valaki a vénasszonyok között, aki titokban elvitte mulatni, bálozni, csoda-e, hogy örült szegény, bájos, szép fiatal teremtés? Ki mit ízléstelenség elmondani Hol ismerhették meg egymást" Biztosan valami bálon. Úgy hathatott rá vér­eg fiatalságával, mint­­ tündérkirály ... Hogy ki volt? ízléstelenség volna elmoziálni. Kába, még most is, idegen emberek, akik sohase láttak, eltűnődve kérdik: Miért olyan ismerős a sze­mem, homlokom? De erre a kérdésre nincs felelet. Majdnem olyan büszke lehetek vérbeli apámra, akivel életemben csak egyszer, az esküvőm előtt be­széltem, mint arra, aki lányaként felnevelt, akit, bár csak lélekben volt az, apámat éreztem, a leg­jobb apának és minden élő ember között ezen a főidőn legjobban szerettem ... Egy halátos február Az a pár mérgezett szó, csak az okozhata mindezt. Vagy tán, mert mint asszony, szinte túlpuritán volt, saját fiatalságát akarta a lányáéval tisztára mosni és tényleg szentnek, apácának szánta, csak nem tudta levetni,­­mert hiányoltak az eszközei, hogy egy fiatal teremtésnek a lelkét, megfogja? Szegény anya, szegény lánya! Amilyen ismeretlenül élt, úgy is halt meg kis­anyám huszonnégyéves korában, harminchat óra alatt. Egy dermesztő februáriusi napon káposztát vásárolt a Dunánál, felhűlt, harmadnap meg volt halva. Meg csak nem is mondta,­­hogy beteg­. Csendesen lefeküdt, az arcszíne lett — azt mondják — olyan furcsa, sötétlilás, mindig a paplanát simogatta, mire orvost hívtak, halott volt. Mi történhetett az anya lelkében? Abban a ne­mes, meleg szívben, azalatt? ... Azután! Ki tudná azt! S várjon az agyrém elhallgatott-e végre? Jó fátyolos arckép Jött a fátyol... Kisanyám olajbafestett arc­képét felakasztották a szalonban, de a nevét nem ejtete ki soha többé senki. A finom, szép fej, amit Petiné, Vály Mari nagynénje festett róla, úgy sze­repelt, mint Mari néni egy tanulmány feje. De engem, amint néni, még tán nem is gondolkozni, csak sejtéseket, ösztönöket megérezni kezdtem,­­ sokszor elfogott valami furcsa, intenzív kíváncsiság. Kér­dezősködéseimre különböző kérdezettek nagyon el­térő válaszokat adtak. Amint nőtt az értelmem, nőtt a kíváncsiságom, kezdtem lassan mag­amban titokban emelgetni a fátyolt. Már régen tudtam, ki néz le rám olyan szeretet­tel a régi faragott rámából, de egészen tizennyolc­éves koromig, hivatalos adoptáltatásomig, nem volt szabad elárulnom. Mamának tanultam nevezni nagy­anyámat, papána­k nevelőapámat pici koromban. Úgy neveztem, épúgy szerettem őket azután is. Az adoptálás se változtatott semmit, hisz addig is Jókai Rózának neveztek, addig is lányukként neveltek, szerettek. Ezek a gyermekkortól az életem végéig vezető árnyak még most is megfogják kezemben a tollat, az unokáéban, nem tudom, mire nyomdafestékre kerül a sor, eleresztik-e. Egy letört szerelem Meg vagyok győződve, Jókaiból nem lett volna Jókai Laborfalvy Róza nélkül. Mint ahogy egyszer fiatal házaskorukban a híres nehéz debreceni napok­ban, visszatartotta az ügyvédségtől a tollal harco­lásba belefáradt urát ezzel az egy szóval:­­'Móric, te félsz!« — úgy később is végig hány és hány regénye tán sohase készült volna el, ha Jókainé nem önt lelket sokszor beteges, fáradt, nem harcra ter­mett puha urába, ha nem szuggerálja saját energiá­­­­jával. Míg papa dolgozott, úgy őrizte az ajtaját, mint a tigris. Oda ember be nem juthatott. Még­ a másik szobában se volt szabad törülgetni. Mennyire tudta, hogy neki támasza, mankója, jobbkeze az asszony, legjobban egy nem igen ismert szerelmi regénye bizonyítja. Egy haldokló, a forradalmat végigharcolt őr­nagybarátja megkérte, legyen apátlan-anyátlan kis­lányának és kisfiának a gyámja. Évek multak. A gyerekek megnőttek, a lányból csodaszép szőke te­remtés lett. Színitanodát végzett s úgy ebben, mint más hivatalos ügyeiben természetesen sok megbeszé­lése volt papával. Akkor a korkülönbség már nagyon érezhető le­hetett otthon. Jókai még 16­SO és­ közötti poétikus szép férfi volt, beleszerethetett akárki. A kikerülhe­tetlen be is következett. Annyira beleőrült a gyö­nyörű, 18 éves, üde, fiatal teremtésbe, hogy már­már váláson gondolkodott. A lány köhögött és papa elhelyezte a füredi sza­natóriumban. Felesége persze nem tudott a dolog­ról semmit, a rossz nyelvek azonban dolgozni kezd­tek, fürkésztek s végre valakinél, sikerült Jókainak a lányhoz irt leveleit megszere­t a ' s­okat, mint iU iik­, felesé­gének elküldeni. Mi! -n csodaszép, de a fe-ICSI tének rettenetes levelek i'.-n­evei- azok. A még fiatalon, őrülten szerelmes ? ib»i levelei egy gyö­nyörű fiatal lányhoz...A ! • Vázán szerette-* vagy csak híres férjet ak.v t,' . a sír rejtélye, fia szeretem hinni, hogy tényi­g romantikus szerelem volt. Valahogy úgy megáll'..­.! .'ÍOÍCRÍÍ a szép és szomorú regény... De ez CS­IK telié-"V. A tény az, hogy Jókai a lánynak írt l'deil ••. nemc­sak boldog szerelemről beszélt, han­ni un­sskodott is felesé­gére, hogy az túlkoros hozzá, kínozza a féltékenysé­gével stb. Mi lehetett ez az olvasmány, annak a bjssy­ke, kemény, az urát annyira szerető asszol­, fiak! Még aznap el akarta h­agyni a házat, másnap pedig Lie­adni a válópört. Mint sokszor az álmot,­­ emberik, akik megrémülnek, amint­ valósággá lesz­n­i, amiről álmodtak, — egyszerre n­e kell nekik — Jókai is megijedt, összetörött. Térdenállva könyörgött, míg az asszony meg nem bocsátott. Jókai si­gított a lánnyal s az egy év múlva meghalt tüdővészben. Tán három év múlva fivére is utána ment, de a szegény fiú előbb teljesen elzüllött. Papát is sokat zsarolta. Emlékszem, egy reggel a posta kis ajánlott csomagot hozott. Papa kibontotta, pár írás, egy gyászjelentés hivatalból és az egyetlen, ami meg­maradt utána, — a családi címeres pecsétgyűrű. Gyámjának küldték hivatalból. VVV/VVA'W.ViVW.V.'l Wl Vi.Vt V.VA AflA. Újságtámadások Nagyatádi ellen Törvényhozás szabályozza a tisztviselői létszámzlapESítást A nemzetgyűlés mai ülése arra való volt, hogy elhatározza, mit fog csinálni holnap. Az indemnitás vitája ugyanis holnap indul neki nagy gőzzel és a nyári szünetig le fogja foglalni a parlament munk­a­idejét. A mai ülésen volt egy napirend előtti felszó­lalás és egy sürgős interpelláció. Az elsőt Meskó Zoltán tartotta, s bemutatta a Képes Krónika című társadalmi lap egy számát, mely nekimegy nagy­atádi Szabó Istvánnak, demagógnak nevezve őt, aki csak azért valaki, mert bársonyszékben ül. Ugyan­csak kifakadt Meskó a Pester Lloyd ellen, amely még »A magyar Sztambulinszky« nevével ékesítette föl a kisgazdavezért. Meskónak Bethlen István mi­niszterelnök válaszolt. Kijelentette, hogy ezeket a támadásokat ízléstelennek tartja, de politikai napi­lap ellen semm­it sem tehet, a társadalmi hetilap ellen azonban megindítják az eljárást, mert nincs joga politizálni. A sürgős interpellációt Létay Ernő mondotta el és ebben a létszámapasztásnak törvényhozási úton való megoldását követelte. Erre Kállay Tibor pénz­ügyminiszter bejelentette, hogy a jövő héten tör­vényjavaslatot nyújt be a létszámapasztásról. Egyéb nem történt, az ülésterem képe már azt az érdeklődést tükrözte vissza, zsúfolt padsoraival és karzataival, amely az indemnitás vitáját várja. A fejfájás, szélsülési mellssoralás, szín­dobojlás oly esetei­ben, melyek dugulástól származ­nak, a FESJSÍÍS .üfeSEF keserűvíz kitisztítja az emésztés útjait, s elhárítja a vértolulást. STEFÁNIA ÚT 25 (VÍZTORONYNÁL, TEL. JÓSS­ US­OB Ma, szerelési és holnap csütörtökön reggel tej Éjfal után SHIM MI-VERSENY án'áiji k­aySfiwaS gongszánái RAKGVIANU Figyelje meg a gyümölcs és cukor mostani árát és ha­sonlítsa a kiűinő Meinl gyümölcsíz árához

Next