Pesti Napló, 1924. március (75. évfolyam, 51–75. szám)

1924-03-14 / 62. szám

f intes PESTI NAPLÓ marcius 11. Az Újpesti Torna Egyesület március huszonötödikén Prágában mérkőzik a Sparta csapatával A Labdarúgó Szövetség engedélyezni fogja a mérkőzést. /» (Hajót tu­dósnónktól.) A Pesti Napló elsőnek kidoret­­tort , az­o­król a sport- és sportpolitikai szem­­pontból nagyfontosságú tárgyalásokról, amelyeket az FTC­, MTK és UTE vezető, a prágai Slavia Buda­pesten járt elnökével, Loos minmnektel folytatta­k. Megírtuk­ a­zt is, hogy az FTC és az MTK már a íwá®ai és budapesti mérkőzések terminusaiban is me­gállí­podott a Slavia vezetőségével, és azokat tőlük tel­hetően...ba­ is fogják tartani. A Slavdiaval folytatott tárgyalásoknak folytatását jelentette Oskar Adler­Boek,a prágai Sparta megbizottjának keddi tárgya­lássa­l budapesti vezető egyesületekkel és az MLSz elnökségével s lényegesen előbbre vitte a cseh-magyar futballbéke ügyét Villányi prágai magyar követ le­vele és üzenete, amelyben a cseh-magyar sportérintettesés mielőbbi felvétele mellett foglalt állást. A régóta húzódó és a mindkét részről meglehe­tőenn kényes kérdésiben az első elhatározó lépés ma este történt­ meg, amennyiben az Újpesti Torna Egyesület bejelentette a Labdarúgó Szövetség intéző­bizottsági­iak, hogy március huszonötödikén Prágd­basí mérkőzni akar a Sparta csapatával és kérte a fcaedht.­­.eragetélyeáfeét. Az UTE vezetősége réstór®­­úgy informálták tudósítónkat, hogy a klub már le is kötötte a mérkőzést — amiért szeptemberben kapna revánsot — és csak a szövetség engedélyétől teszi ráiggűvé, hogy a­ megállapított terminuson felmegy-e Prágába. Március huszonötödikéig oly rövid az idő, hogy az engedélyt­ azonnal ki kellett kérni és biz­­­tosm veszik, hogy az'MLSZ'­intéző bizottsága még idejében megadja a hozzájárulását. A csisii fuseball­szövetség tagja a WIFA-nak (nemzet­közi labdarúgó erövalaág)­, mm áll bojkott alatt s igy­­onnal szem­pontból nem merülhet­ fel gátló körülmény. Viszont polif­ika­i nézőszögiből ítélve, meg az ügyet, a prágai magyar követ.. nyílt álslefoglalása után nem lehet többé vitás a felsőbb hatóságok dtoftáse. Az MLSz vezetőségének­ egyik tagja kijelentette, hogy a szövetség a figyelembe v­ehető­­»!« körül­mények mérlege­lésével Mjetleny­ a játékengedély megadása mellett fog dőríteni. Néhány sportágban már amúgy is túl vannak a kezdet ezin­tagú nehézsé­gein, se'mint értelmne sem volna terhitt­ annak, hogy éppen a futballsportilan kövessenek más politikát, amikor a közeledő ol­imps­isz sürgetőleg követeli a­z általános s­portbéka mngiteremtését. Az UTE bejelentése végre dűlőre viszi a csteri­magyar Futballbéke ügyét, mert­ az MLSz-nek a le­g­röviicsibb időn belül döntenie kell az engedély meg­adásáról, kísérelni a kisb­alban is szellemesen megkomponált, bohósággal telített darabnak­ a leírását, különösen pedig Fatty briliana állakítását. Ezt" látni kell! Va­lóságos gyógytétem­ényként­ hat ez az egy óvas neve­tés a szomorú és gondterhelt napokban és neon lesz egyetlen látogatója sem a Mozgókép Otthonnak, akit ne nevettessen meg ez az ellenállhatatl­nn­ hu­morú film. Az amerikai­akn­ak egy­ másik­­kedvence, Tom­­ Moore­ játssza a főszterapét, a­ műsor harmadik film­jéne­k, a Próbaházasságnak­. Ez abban különbözik az előőbbi Fatty-képtől, k­ifiíj- ízsig-véríg amerikai hu­m­ora mellett izgalmas részei van­nak, árdsíty alkalmat­­ nyú­jt Toni Voornnak arra, hogy sokoldalúságát­­megc­íz­­b­ogte­a. Minden szánnya! en a kép" is na­gyon fog tetszeni­­a Mozgókép Otthon, közönségének. MOZI • Mozgókép Otthon, awnsmne amer­ikai missora Newyork csábit, Li­lian Gish-el a főszerepben — tratív mozmhetek 6 felvonásban. — Próbaházasság, Tora Moore-val, 5 felvonásban — GS- Mozgókép Otthon, azok közé a filmszínházak közté "fertőzik, amelynek agilis igazgatója mindig vagy gwz­olá, fordít arra, hogy színházának műsora ne csak­­mennyiségben, hanem­ minőségibe is első­rangút nyújtson közönségének. E heti premierműso­rát Jó ennn­ek a jegyeiben állították össze. Hár­om nagy am­erikai filmet hoz a javaiból. Az első film, amelyről meg kell emlékezni, a Budapesten már fo­rgalommmná vált D.­ W. Griffith műve. Bájos s amellett árderőfes­zítő történetet t­ár elénk ez­ a film, am­ely »Hewyork csábíts címen fog vászonra kerülni hat felvonásá­bar. Ikxmm­i sem bizonyítja jobban Griffith BOTön kívül ennek a drámának elsőrangú voltát, mint m­utya főszereplőjérseik, Lillhan Giah­m, a neve. A nagypaeri­ műv­esnő ebben a szere­pében­ éri el ma­r Tápai pályájának egy olyan­­pontját, amelyre mindig öröm­mel fog visszae­mlé­ke­zni s amelyet a budapesti innönség sem fog­ egyhalmar elfelejteni. Közvetlen és teRjaészete® flnottn, e»a kötet­ lyen mindig válogatós és «naflátógga f­elbájóló ak­kot állít elénk a­­Newyork csábitt ciró­i filmiben.. A jPaííá­tiknekírfil már megrátta a budapesti­­ajorótátog­ató közönség, hogy mindig azzal szokták üdvözölni, hogy ez a íc jo3­h, amit eddig produká­lt. LAz atechrikai humornak az a legragyogóbb aktora még mindig fejlődik, amit az bizonyít a legjobban, hogy minden egyes fiinxj­ével fokozot­taibb sikert arat. tudjuk, hogy ez a folytonos em­elkedés hol fogja ellérni a zsenitjét, annyi azon­ban bizonyos, hogy leg­újabb filmnjénél ismét emelkedés konstatálható. E k­ét fcal egy Itat felvonásos filmet mutat be a Mozgókert Othon, iFatsty mézeshetei címmel.­ Meg sem leh­et X Royal Apolló. Ma, pénteken premier: Lélek, vásár. Regény az amerikai álm­otatok életéből, 10 fel­vonásban. Kétfelvonásos Fix-Fox-burleszk. (5, 7, 3.) X és föld közötte, történet a bűnről és a szerelem­ről 8 felvonásban, szenzációs Paramount­attrakció a Tivoliban. X Omnia. Ma, pénteken premier: Lérekvásár. Regény a filmről és a­ filmszínészekről 10 felvonásban. Kétfelvonásos Harold-Lloyd-burleszk. (V,5, H/1, 8, e -10.) X »A dzsungel bestiái«, izgalmas dzsungel-törté­­­net a Tivoli e heti szenzációja. X Corso, Ma, pesteken premier: Lélekvásár. Egy­­ filmszínésznő regeo­-­ 10 felvonásban. Kétfelvonásos , Harekt-Lloyd-burleszk. (4, s/­6, V40.) X Felhívás! A Mozgókép Otthon igazgatósága, a­­­­következő sorok közlését kérte.- Óriási műsorunkat­­ csak akkor tudjuk rendes időben lebonyolítani, ha a­­ legpontosabban betartjuk az előadások megkezdésé­­­­nek idejét. Így a megkésve érkező közönség csak csonka előadásban vehet részt. Ezért ajánlatos, ha mindenki idejében gondoskodik jegyéről. « Thomas Meighan, a hirne­ves amerikai filj»­s sínész játssza a főszerepet az Ég és föld között című Paramount-attrakcióban m­­ilyet e héten a Tivoli ki­zárólagos joggal mutat be. Előadások kezdete hétköz­nap a, 7, 9, vasárnap 1, 6, 7, 16 órakor. I­ M:-.­­A B­ak le E i Er ja éhet Hördt 49 a Royal­ Szá5 fő épülete­ben | l&XBga.t*S­t 'Ujváry Ferenc. Telefon József 119-26. Új műsor! Síoko Szaki!! felléptíve! Szfike fsakill 2 felvonásos vígjátéka | G­ót Kinägtiyae Pálmav 'lka "endégjatiska | Hartelty Miei AjafcaraM •Jílejwt. Irta: ^oeriS P4! Magyar ICákmarler 1. ttdvík­i kereskedők V. Ca4rdíijelenet. 3. Velencei gondolis. i. flasti­oi: Harmath-Heidl­^ig Kővisy Gyula felléptével: A madzag Orosz tréfa. Irt 3. : Harmath Imre * F.fran-'leiu: Kiráry Gy. 621 Mm M'M s Mézeskaldcs« Bécsben Fordított:» Harm.th imrs Antal förzst * Zenei vesetfi: H. He-dlburg A. A parlamenti bu­ffet­ti Duett Irts Harmath Imre Kölyök Liptay lm I-D vígjátéka Föllépnek: Ferenaiy Károly, Virágh Jenő, dr. Erdélyi Géza, 8­mil Ede, Felhá Bonl, Krajnik Mária, Faragó Sári, (3erőfy Böske, Hendel Mária, Fazekas Erzsi, Várnay Vil­­mos, Kirstly Ferenc. — Kezdete háromnegyed 9 órakor. Mozgó fényképszínházak műsora : Carmen-ran­gó (J. 120—61) Massalina 2 rész én 11 felvonás egy előadásban (előadások, 4 órától foly­tatólagosan). Corvin Színház (J. 89—SS, J. 95—84). Egy izgalmas éjszaka (D. W­. Griffith, 12 felv.) — A kis bohóc (Jackie Coogan, 7 felv.) (6 és 9). Diana-mozf,.) (V., Visegrádi ucca 11): Fridericus Rex III. és IV. rés-e (Otto Gebühr és Erna. Moréna1. (5, 7 ós 9). Eldorádó Siépszínház ucca 31.): Kényszerházasság (Rodolfo Valentino) — Dal a­­szerelemről (Norma Talmadge) (előadások 5 órától folytatólagosan). Kai­iara (J. 140—27). Doktor: Gólya, bácsi (2 felv.) — Ő az ár­veik­ lovagja (2 felv.) '—' Remény (5 felv.) ('/sa, V.7, 8 és 3/10). Mozgókép Otibo-! (182—82): Newyork csábit (Criffith­film Lilia Eish­e 1, 6 felv.) —­ Fatty mézeshetei (1­ felv.) — A próbaházasság (Tom Moore, 5 felv.) (4, 6, 8 és 10). Nyugat (71—62): Messalina 2. részben és 11 felvonás­ban (Riota de Tagorno), mindkét rész, egy előadás­ban ('A4, v.8 és )). Odeon ( f. 2—68): I­ridericus rex I. és II. része, 11 fel­vonó:• (V.3, '.6 8 és V.10). Olympia (J. 118—9­0: A fehér város — Zigotto és a golfáramlat — Pathé­reva (4, 6, 8 és 10). Royal Apollo (.1. 113-Cs): Lélekvásár (10 felv.) — Fix-Fox-burleszk (5, 7 és 9). Tivoli (.in 49): Ig­ét föld között (Thomas V­ eiy­tam. Hi Mfi A dzsungel bestiái (5, 7 és? 9). TESTEDZÉS Ma az MTK pályáján tartottak fu­tballtréninget az olimpiai jelöltek. A futballisták fogják föl a leg­komolyabban az olimpiai tréninget. A téli idősza­kot szorgalmasan kihasználva tornagyakorlat­okkal­ edzették a testüket, az első tavaszi napsugár, azon­ban már a futballpályán találta őket őt kitűnő mesterüknek, Bol­tos Ödön­­ olimpiai trénernek a szakszerű vezetése mellett, dicséretreméltó buzga­lommal készülnek a nyári nagy világversenyre­ Tegnap kezdték meg a nyilvános pályatréninget­­a Ferencvárosi Torna Club pályáján, ma pedig az­ MTK sporttelepén adtak egymásnak találkozót. Mi sem­ természetesebb, minthogy­ mindkét alkalommal a pályatulajdonos egyesület tagjaiból került, ki­­s résztvevők többsége és míg tegnap az FTC­ játé­kosai domináltak, ma több MTK-játékos verődött egybe, mint ahányan együttvéve a társegyesü­le­teket képviselték. Megjelent Orth György is, aki friss kondícióban dolgozott és vasárnap már feltét­lenül résztvesz­ a Vasasok elleni mérkőzéseit és ott volt az MTK teljes első csapata Mandl és Nyúl ki­vételével. A PSFC-ot Zsák, Zlách és Pipa, a Vasaso­kat Takács, a VAC-ot pedig­­ Breuer képviselte. A játékosok előbb egy­­ kapura való tréninget tartot­­tak, majd Holics mester külön-külön foglalkozott a játékosokkal és az összjátékban, a fejelési­­techni­kában és a rövid sprintekben adott az olimpiai je­lölteknek elméleti és gyakorlati útmutatást. Az olimpiai tréning két órán keresztül tartott. Vasárnap kezdődik a Hősök emlékvívóversenye. A Magyar Atlétikai Club elesett, bajnokvívóinak az emlékére március 16-tól. 2-3-ikáig országos, tőr- és kardvívóversenyt rendez. Ez a míting, a Hősök­ em­lékversenye lesz a szezon első nagy egyéni vívó ver­senye, amelyen a­ legjobb magyar vívók adnak egymásnak találkozót. Az olimpiai jelöltek csak­nem kivitel nélkül­ résztvesznek a versenyen és­ annál erősebb küzdelemre van kilátás, mert­ az el­ért, helyezés az olimpiászra való kiküldetés­ szem­pontjából is fontos jelentőségű. A tőrverseny elő­mérkőzéseit március 1z1-ikán,­­ a kardvívást pedig március 31-én­­ és 22-ikén a Nemzeti Lovardában tartják meg, míg a döntő mérkőzések lebonyolítá­sára március 28-án a Műegyetem aulájában kerül a sor. ma van a prgjgterie 13 Oili^n, Roial'HpiiM&OiH és című 10 felvonásos ÉTui regén­ynete .4 fll® •tvrppISi a 3A leghíresebbe atgefikai Álltstar és rendese A felvételek színhelye Hollywood, a világhírű film­valós lutimit­sok a nagy átmotorok és rendezők életéből — Hogy készülnek az amerikai filmattrikuiek ? — Színé­szek és rendezők próba és felvétel közben. — C­carlie Chapan Slmat rendez. — Erich von Strofcsim, a világ-Mru rendező munka közben­ — Hogy születnek még az amerikai filmkarrierek " Deak»fil«n. m mm «• Öt láttató ttalUr» É 1 M@ssa hpa ! ® feáromgegy«.tjnegyedlá­ma premier! Harold Lloyd legújabb kacagtató alakítása * főszerepében A remény a svéd Svenska-gyár attrakció] ,5 felvonásban Dr. Gólya bácsi Amerikai burleszk Fél 5, negyed 7, 8 és 10 i

Next