Pesti Napló, 1924. március (75. évfolyam, 51–75. szám)
1924-03-26 / 72. szám
., » a 1 '"1 ii _____ PESTI NAPLÓ 1924 március 21. 9X lősnők a toloncházban. Furcsa embercsoport álldogált ma a főkapitányság kapuja előtt. Nők, férfiak, öregek, fiatalok s mindegyiknek egy volt a furcsa, titkos mestersége: a jóslás. Hát nem is volt olyan titkos ez a mesterség. A háború óta úgy elszaporodott ez a bűvészkedés és úgy megerősödött az emberek hite ezekben a hókuszpókuszokban, hogy alig akadt már Budapesten ember, aki legalább kíváncsiságból is, nem állt, volna szóba egyikkel, másikkal. Micsoda furcsa emberek! Van köztük olyan is, aki nem tud magyarul és valamely keveréknyelven, amelyet németből, franciából, csehből, lótból szedett össze, adta tudtára az embereknek rémlátásait. Van köztük egy, aki állandóan bárónőnek tituláltatta magát. Itt éltek szétszórtan a városban, az egyik félreeső mellékutcában, a másik előkelőbb útvonalon; ültek legbensőbb szobájuknak rejtekén és várták a sűrű számmal jelentkezőket. Mily sokan voltak és mennyifélék! Ide járt, a szomorú özvegy, aki nem tudott megvigasztalódni bánatában, ide járt a fiatal kokott, akinek a mai zűrzavaros élet még nem juttatott autót, ide surrant be elegáns fogatából a divatos színésznő, akinek szeme előtt összekuszálódott az élete, ide rándult ki a hirtelen meggazdagodott tőzsdés, akit megbabonázott a saját szerencséje és aki biztatást várt a komoly jóstól; ide járt a spleenes divathölgy, aki beleúnt a színházba, a lovaglásba, a kártyába és a flörtbe. ide járt a babonás színdarabíró, aki kabalát remélt . . . ide járt, ezekhez a jósokhoz, és jósnőkhöz a város aprajanagyja. Mulatságos emberek voltak, nagyobbára műveletlen emberek, akik ha üzletet is csináltak okkult tudományukból, többékevésbé maguk is hittek a mesterségükben. Igen, ezek a penziónál özvegyek, ezek a bárónék, ezek a volt vasúti altisztek, ezek egy kicsit maguk is hittek abban, hogy kiváltságosaik múltnak és jövendőnek s ha nagyon szkeptikusak akarunk lenni, nem tudjuk, nem teljesítettek-e bizonyos fokú missziót ebben a korban, amely nem érti önmagát és amely elvesztette erkölcsi iránytűjét. Torz és abszurd volt ez a misszió, hisz, alapja a babona volt és maga is terjesztője volt a babonának, de ideigóráig megnyugtatta a kóválygó lelkeket. Most ott vannak a toloncházban és maholnap elszállítják őket. A társadalom kezdi visszanyerni öntudatát. Helyes, hogy megszüntetik működésüket, de vájjon nem fognak-e sok embernek hiányozni? — Házasság. Szobi Ila és Huba Hugó házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Bloch Györgyike és Biró Rudolf házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett) Kertész Sándor és Breuer Annuska (Budapest) házasságot kötöttek. — A »Magyarország« mai számának hírei. A közélelmezési minisztérium már fölszámolás alatt van, ami el fog tartani július 1-ig, amikor a minisztérium hivatalosan is megszűnik — A Bécsben őrzött magyar műkincsekre vonatkozóan arról értesül a Magyarország, hogy a két állam delegátusaiból alakult felszámoló bizottság az e hónap 20-án megkezdett tárgyalását 23-án mindkét részről teljes megelégedésre befejezte. — Krúdy Gyula érdekes tudósítást írt a jubiláló Nyíregyházáról. ^MA^MMAWWMWWtMUWVWWUSAIWVm A SZEZON LEGNAGYOBB MŰVÉSZI ESEMÉNYEI Március hó 30-án, vasárnap délelőtt lesz a Fővárosi Operettszínházban ÚJSÁGKIADÓK MATINÉJA A színházak legkiválóbbjai mind fellépnek ©í© Jegyek az Újságkiadó Tisztviselők Otthonában (Erzsébet körút 49.) d. u. 5-8 óra között válthatók. Telefons József 119-37 Nincs többé járvány, feltalálták a SAILAH egyedül tökéletes fertőtlenítőszert. Mindenütt kapható ! SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET (•) A velencei kiállítás magyar kollekciója. Szerdán délelőtt mutatták be a Műcsarnokban azt a válogatott kéjy- és szobor-kollekciót, amely a jövő hónapban megnyíló velencei nemzetközi kiállításon a mai magyar képzőművészetet fogja képviselni. A kiállításon legkiválóbb modern mestereink vesznek részt, ha nem is a legszerencsésebb reprezentatív anyaggal. Nagyon sok akadálya volt ugyanis annak, hogy magántulajdonban lévő, legértékesebb és legjellemzőbb képzőművészeti alkotások kikerülhessenek Velencébe, ami pedig a magyar szempontból rendkívül fontos lett volna. Ám azért így is rendkívül becses és nívós, különösen a festők anyaga, amelyben Fényes, Vaszary, Rudnay, Szönyi, Rippl-Rónai, Csók, Mattyasovszky, Zsolnay tíz-tizenötös képcsoporttal szerepelnek. Az egyes darabokat fölösleges külön ismertetnünk, hiszen régebbi kiállításokról már csaknem valamennyit jól ismerjük. A fiatal grafikusokat Palkó, Aba-Novák, Simkovics és Varga képviselik, azonkívül Szönyi is, egy egész sorozat rézkarccal. Feltűnően hiányzik közülük Kmetty, úgyszintén a festők közül Iványi-Grünwald. Szobrokat küldtek: Medgyessy, Sidló, Kisfaludi-Stróbl, Damkó, Szentgyörgyi, Lux, Pásztor és Kalmár Elza, plaketteket: Beck Ö. Fülöp és Reményi József. Itt is elmaradt például Berán, aki pedig legkiválóbb plakettistáink egyike. Nagyon finom kerámiákkal vesznek részt a kiállításon Gádor István, Ligeti és borszéki. A kiállítás egész anyaga közel háromszáz darabból áll. —io. (*) Hangverseny Kaesoh Pongrác síremléke javára. A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola volt igazgatójának, Kaesoh Pongrácnak felállítandó síremléke javára április hó 25-én nagyszabású hangversenyt rendez a Vigadóban. .Tegyek Rózsavölgyinél és a Felsőbb Zeneiskolában (IX., Kálvin tér 9.) válthatók. (*) Szakács Andor neves kolozsvári színész meghalt. Kolozsvárról jelentik: Szakács Andor, az erdélyi színészet egyik legkiválóbb tagja ma ötvenkilencéves korában Kolozsvárott meghalt. Nemes művészetében mindazok a tradíciók érvényesültek, amelyek a régi magyar színészetet naggyá és fejlődésképessé tették. A kolozsvári Nemzeti Színház egyik oszlopát vesztette el benne. Már két évvel ezelőtt tüdőbaj támadta meg és azóta visszavonult a színpadtól. Szakács Andor halála kortársait és Kolozsvár közönségét mély gyászba borította (?) Király-színház. A »Mézeskalács« mai előadásán Örzse szerepét Petráss Sári, helyett Siró Anna játszotta. A tehetséges fiatal színésznő ezzel az alakításával újból tanúságot tett fejlődéséről, szépen énekelt és jól játszott. Az udvari bolond szerepében új volt Fülöp Sándor, aki sok alakító készséggel játszotta szerepét. Az új szereplők jól illeszkedtek bele a Király-színház jeles együttesébe. (*) Kossuth Lajos képe most először jelenik meg a Nemzeti Színház színpadán. Zilahy Lajos nagysikerű vígjátékának, a Sírt a nap?-nak érdekes kulisszatitkáról emlékezik meg a Magyar Színpad. A második felvonásban ugyanis, amely a falusi tanító otthonában játszódik, a szerző utasítása szerint, a kopott íróasztal fölött Kossuth Lajos arcképének kell függni. A díszletpróbákon az a meglepetés érte Csathó Kálmánt, a darab rendezőjét, hogy a Nemzeti Színházban nincs meg Kossuth Lajos képe, miután régen tilos volt Kossuth képét szerepeltetni az állami színház színpadán. Minthogy a szerző is, a rendező is ragaszkodott ehez a rekvizítumhoz, sürgősen beszerezték a képet, amely most már ott lóg a második felvonás díszletének falán. Amióta a Nemzeti Színház fennáll, ez az első eset, hogy Kossuth Lajos képe megjelent a színpadán. (*) Két hónapig játszik a magyar színtársulat a pozsonyi színházban. Prágából jelenti tudósítónk. Földes színtársulata április 2-án kezdi meg szezonját a pozsonyi színházban. A városi hatóság és a kormány engedélyével a magyar szezon két hónapig fog tartani. Kiváló budapesti művészek szerződtek le vendégszereplésre Pozsonyba. Színházak, hangversenyek és kabarék hírei (—) Az első magyar Georg Kaiser-bemutató nagy színpadon. Ritka nagy érdeklődés előzi meg a Renaissance-színház jövő heti bemutatóját, amely az egyszeriben híressé lett és az egész világon játszott nagy német írónak és színpadi reformátornak, Georg Kaisernek : Asszonyáldozat« (»Frauenopfer«) című drámáját hozza a magyar közönség elé. Nemcsak az új hang, az új szellem az,, ami ebben a Kaiserdarabban különös figyelmet kér, hanem a cselekmény különös izgalmassága és maisága is. Napóleon korában játszik az »Asszonyáldozat«, de a legmaibb problémát viszi izgalmas módon a közönség elé. A darab, melyet Szabó Lőrinc, a kitűnő Kaiser-ismerő és fordító ültetett át magyar nyelvre, Bárdos Artúr igazgató rendezésében kerül színre, a főszerepekben: Simonyi Máriával, Turayval, Harsányival és Makláryval.. (—) Még hatszor lép föl Aknay Vilma Budapesten, Vajda Ernő szenzációs vígjátékában, »A háremében, melynek telt házai arra mutatnak, hogy még hosszú ideig kiemelkedő darabja lesz a Irenaissance-'s színház műsorának. Aknay Vilma, a Burgtheaterss kitűnő művésznője még csak bezárólag hétfőig játszhatja a főszerepet és ezért »A hárem« vasárnap délután is — Aknayval — színre kerül (—) Kosáry Erinyt és Király Ernőt nagysikerű amerikai körútjuk után péntek este a »Diadalmas asszony« felújításán látja viszont a Városi Színház közönsége, mely a múlt évadban táblás házakkal ünnepelte két kedvencét. (—) Az utolsó Fedák-esték a Fővárosi Operett-színházban. Fedák Sári, aki párját ritkító hatással kreálta a Pompadour« címszerepét, még csak négyszer: pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn lép föl Fali Leó világhírű operettjében. Hétfőn, a »Pompadour« 125-ik előadásában búcsúzik a Fővárosi Operetszínház közönségétől, amely minden alkalommal a leglelkesebben ünnepli a nagy művésznőt. (—) A Filharmóniai Társaság Beethoven-ciklusának első estje március 31-én (nyilvános főpróba 30-án) lesz. Vezényel Kleiber Erich, a berlini állami opera főzeneigazgatója, aki ma Németországban egyike a legünnepeltebb karmestereknek. Közreműködik Frey Emil, a világhírű svájci zongoraművész. Műsor: TI. és V- Szimfónia, G-dúr zongoraverseny. Néhány jegy Rózsavölgyinél kapható. (—) Steiner Ferenc III. dalestélyét nem ma, hanem áprilisban tartja meg. (Harmónia.) (—) »Eitra« és Gerhardt Hauptmann nevére fölfigyelt egész Budapest és valósággal ostrom alá vették Forgács Rózsi Kamaraszínházának pénztárát. ) Elgas bemutató előadása március 30-án, vasárnap délután lesz. »Elgar, mely Hauptmann egyik legszebb darabja, egyébként a szezon legnagyobb mozisikere volt, most a szavak szépségének sikerét fogja jelenteni. (—) Keéri Szántó Imre II. Chopin-estje, amelyen teljesen új műsort ad, az elsőnél is nagyobb érdeklődést váltott ki a közönség köréből. Többek közt az H-moll szonátát és a Berceuset is játssza. Jegyek Koncertnél (Váci ucea 30.). (—) Akom—Szekeres kétorgonás hangversenyére néhány jegy kapható, (Koncert, Váci ucca 30.). (—) Gr. Márkus Lilly március 28-iki zongoraestjének programja: Brahms variációi, Beethoven Apssionata szonátája, Chopin, Bossi, Karacsay, Liszt és a művésznő saját szerzeményei szerepelnek, amelyekkel külföldön oly sok sikert aratott. Jegyek Fodornál, Váci ucca. (—) Lindberg a Bach—Händel-estén. A Budapesti Ének- és Zenekar Egyesület április 1-én Liechtenberg vezényletével Bach—Hündel-estét tart. Jegyek korlátolt számban Fodornál. (—) Az Apolló Színház új műsora a sajtó és a közönség egyhangú véleménye alapján nagy sikert aratott. Az első három előadás állandó telt házak előtt folyt le. A műsor minden egyes száma után percekig tapsoltak és a színházat zsúfolásig megtöltő közönség nagy megelégedéssel távozott a színházból. A nagy érdeklődés folytán ajánlatos a jegyekről előre gondoskodni. (—) Nemzetközi Hangversenyiroda. (Jegyek Zipser és König, Andrássy út, 4. és Kókai-könyvkereskedés, Kammermayer utca 3.) Ralph Benalzky és Yosma Solim sanzenestélye betegség miatt május 7-én:9 órakor a Zeneakadémiában lesz megtartva. Jegyek érvényben. — Április 2-án 8 órakor « Volgardóban dr. Sándor Jenő magyar nóta szerzői estje • Nagy Izabella és Kiss Ferenc közreműködésével. (—) A mai előadások. Operaház: Lakmé (7). — Nemzeti Színház: A vén gazember (7). — Városi Színház: Eladott menyasszony (7). — Vígszínház: A fogadósné, Nagy Katalin (/s8). — Fővárosi Operettszínház: Pompadour (Víg). — Király-színház: Mézeskalács (V28). — Magyar Színház: Frou-Frou (Vs8). — Renaissance-színház: A három 18). — Belvárosi Színház: Fehér és fekete (V28). — Blaha Lujza, színház: A fekete hasár ('/18). — Andrássy úti Színház: Táncosfar Veronika, Mister Hang stb. (/9). — Várszínház: Drótostót (7). — Apolló Színház a Helikonban: Góth-pár, Kelemen Palika stb. (8). — Terézkörúti Színpad: Medgyaszay Vilma, Nagy Endre, Salamon Béla stb. (8). UTPPDH kétnom'tó felé,Mill il IL.iL. arcfinomftó szépít! " Km Kewelsyóntár, Lipót körút 23 IlfaANnil vizvezeték» központi] IrUsSIHI fűtés * Budapesti PÁRISIEN GRILL Még csak néhány napig a nagysikerű márciusi műsor