Pesti Napló, 1925. december (76. évfolyam, 272–295. szám)
1925-12-25 / 292. szám
Péntek Békét! Irta: dr. Pesthy Pál, m. kir. igazságügyminiszter A jézusi bölcsőnél szólhatok-e másról, mint az Igazságról, amelynek ma születésnapja van. Az Igazságot nem kellene ma is világszerte lámpással keresni, ha a Megváltó isteni személye helyett milliók nem imádnák ma is a gyűlöletet. A lelkek mai középkorában mily roppant változást idézne elő, ha a Megváltó mondása: Bocsássatok meg és nektek is megbocsáttatik ..., újra áthatná a lelkeket. Tizenegy év óta uralkodik a világban a gyűlölet. A gyűlölet szelleme beleette magát a lövészárkok elnémulása után az államok, nemzetek s az egyesek lelkébe. Az emberiség mérhetetlen nagy tömegeinek lelkét a jog és a szeretet helyett ma még mindig ez hatja át. Mikor következik be végre az egész műivelt, de egyensúlyában megbillent világ lelki szanálása, mikor lesz ismét törvény az Ego sum via, veritas et vita, ezt kérdezheti ma minden igazságos ember, aki nem felejtette el, hogy voltak idők, amikor a Szeretet volt a világon az egyetlen főhadvezér, akinek mindenki szólt fogadott. Várom a nagy magyar éjszakában is mikor gyulladnak ki újra a szeretet tüzei. Az Egységet keresem, amely összeomlott, az Egyetértést, amely meghalt, az egymáshoz való Szeretetet, amely megtörött. Mert higgye el nekem mindenki, az Egység, a Szeretet, amelynek felesküdött katonája, — ha úgy tetszik, lelkemben úgy érzem — felszentelt papja vagyok én is, nem frázis, nem gyökértelen fa. Mélyen belenyúlnak annak a gyökerei abba a halhatatlan, örök földbe, amelyen a betlehemi szent istálló falai nyugodtak. A gyűlölködés, mióta a világ áll, mindig taszító erő volt. A kovász, ami összetartott, mindig csak a szeretet volt. A prédikátor szerepét nem akarom vinni. Csak az igazságos bíró szól belőlem, amikor azt mondom s azt vallom, még mai feldaraboltságunkban is tízszeres volna az erőnk, ha mint oldott kéve nem volnánk széthullva, ha egyikünk szeme a másikéba nem a gyűlölet villámait küldené át, hanem a szeretet meleg, jézusi hullámait. Messze nyugaton talán már-már kezdődik a népeknek ha nem is összemelegedése, de megértése. A megértés útján a második stáció a Szeretet. A prédikátor szerepét nem akarom vinni, gény, sorsüldözött népem is, ezer esztendő véreresztet mártírja, mielőbb elérkezzék ehez a második stációhoz, hogy akik köröskörül gyűlölik s el akarják veszíteni, a betlehemi jászolra gondoljanak, hol nem a gyűlölet, hanem a megváltó Szeretet született. Szűnjék meg urbi et orbi az emberevés, az új Európa táplálkozási módszere s künn és benn szeressük egymást. Mint ahogy ő szeretett s tanított bennünket szeretni... LEGJOBBAN VED! FOGAITA FOuP£P SZÁJVÍZ FOG POS A MAGYAR FOGORVOSOK EGYESÜLETÉNEK ELŐÍRÁSA ÉS ELLENŐRZÉSE MELLETT KÉSZÜL DR. BAYER ÉS TÁRSA VEGYÉSZETI GYÁR, BUDAPEST IX. PESTI NAPLÓ 1925 december 25. 3$ mm NeszSrifflteáSfáfo a k&ilfSGcSi eSsgsi©má3«at — Slírek egy végeten magyar diploma masztrifikáLásiigiik lí©ray©d!aSmasról (Saját tudósítónktól.) A numerus clausus által kiüldözött egyetemi hallgatóknak nemcsak az a bajuk, hogy külföldön kell tanulniok, ami voltaképpen, ha az anyagiaktól eltekintünk — valami túlságos szerencsétlenségnek éppenséggel nem mondható, hanem tetézi a bajt, hogy a nagy áldozatokkal megszerzett diploma itthoni nosztrifikálása körül is nehézségeket támasztanak. Legalább eddig így volt a dolog. Az utóbbi időkben azonban e tekintetben jelentős fordulat állott be. A régóta húzódó nosztrifikálási ügyeket minden nehézség nélkül kezdik elintézni. E hirtelen változás igazi okát nem igen tudjuk. Csak rebesgetni halljuk, hogy a szerencsétlen sorsüldözött numerus claususosak a felfogás ez üdvös változását nem annyira a hatóságok jobb belátásának, mint inkább a véletlennek köszönhetik. Úgy mondják, hogy egyik főiskolánkon egy véletlenül idetévedt külföldi ifjú megszerezte a magyar diplomát, amelyet azután hazájában nosztrifikáltatni akart. A külföldi egyetem a nosztrifikálás előtt kérdést intézett a magyar főiskolához, hogy minő feltételek mellett honosítják nálunk az ő okleveleiket. A váratlanul jött kérdésre a magyar hatóság nem felelhetett másként, mint hogy a »függőben« levő és sok, sok feltételhez kötött nosztrifikálási ügyeket soron kívül, azonnal elintézte és a külföldi egyetemi hatóságnak megadta azt a választ, amely minden normálisan funkcionáló egyetem nosztrifikálására vonatkozik, hogy t. i.: minden diplomát nosztrifikálunk, amely a mi diplomáink kiállításához kötött feltételeket teljesíti, vagyis a szigorlatozó a kellő előképzettséggel (érettségivel) bír, a szükséges anyaggal foglalkozott és a megfelelő tantárgyakból vizsgálatot tett és végül, ha az illető főiskola a magyar diplomákat is nosztrifikálja, tehát a kölcsönösség megvan e tekintetben. Igaz-e, amit így rebesgetnek, nem tudjuk egész pontosan megállapítani. Ha nem is így volt, de mindenesetre így lehetett, vagy lehetett volna. És ha valóban így van a dolog, vagyis a külföldre szorultak diplomáit szó nélkül nosztrifikálják itthon, akkor felmerül a kérdés, mire való egyáltalában a numerus clausus? Azt, amit állítólag el akart érni, hogy a szellemi foglalkozások terén mutatkozó túlprodukciót (t. i. emberekben) megakadályozza, nem érheti el. A külföldről hazakerültek nagy része itthon fog letelepedni, nosztrifikált külföldi diplomájukkal még előnyben is lesznek azok felett, akik nem voltak kénytelenek szélesebb látókörhöz jutni. Egy egészséges, egyforma képzettségűek közötti verseny helyett, egy, az itthonmaradtak hátrányára kialakuló versenyt létesít, mely csak további gyűlölködés kútforrása lehet. Hát akkor igazán mirevaló ez a dicső kalleri alkotás? Strausz István szerint senki sem ismeri a beruházási program számadását „A legfőbb állami számszék még egyáltalában nem terjesztett be zárszámadást" (Saját tudósítónktól.) A Pesti Napló egyik legutóbbi számában foglalkoztunk azzal a kérdéssel, milyen módon fogja a kormány legújabb,immár 132 millió aranykoronányira növekedett beruházási programját megvalósítani. A beruházási program végrehajtását az egész ország közgazdasági és pénzügyi világa a leghatározottabb idegességgel és türelmetlenséggel várja, mert a gazdasági élet vérkeringése mindezideig a már hónapokkal ezelőtt előirányzott és kiutolt 70 milliónyi beruházási hitelt sem érzi. Strausz István nemzetgyűlési képviselő, az állami számszék volt elnöke e fontos kérdésben a következőkben tájékoztatta munkatársunkat: " Az ország mai helyzetében mindenkit aggodalommal tölt el az, amit a közgazdasági élet terén tapasztalunk. A pénztelenség egyformán érezteti hatását a mezőgazdaságban, kereskedelemben és iparban. Kivezető utat abban lát mindenki, hogy a kormány nagyobb és intézményesebb, előre kiépített beruházási programot hajt végre az egyes miniszteri tárcák körében. Azonban ilyen programot sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter nem adott a genfi úttal kapcsolatban és attól függetlenül sem. Az a néhány beruházási pozíció, amelyet a pénzügyminiszter a nemzetgyűlésen ismertetett és amellyel előzőleg a miniszterelnök az egységes párt ülésén foglalkozott, nem jelent intézményesen megalapozott beruházási programot, miniszteri felelősséggel egybekötve. Annyira elaprózza a kormány beruházási szándékait kijelentéseiben, hogy azt még a beavatottak is csak tanulmány alapján képesek áttekinteni és éppen azért a közgazdaság nem tud rá építeni és egyáltalában nem tud hozzáigazodni. Mi pedig nem tudjuk, voltaképpen mit is tartalmaz a nyilvánosságra inkább csak kijelentések formájában hozott beruházási program. A magam részéről azért nem is szólaltam föl az 1925—26. évi költségvetéselőirányzat tárgyalásánál, mert várom az appropriációs törvényjavaslatot, hogy a nagy horderejű függő kérdések tekintetében mit vesz föl ebbe a javaslatba a kormány. Azt mondják, hogy a kormány a beruházási programjában már egy jelentékeny részt megvalósított, azonban a támadási formában senki sem ismeri a programnak ezt a végrehajtását, pedig erre annál inkább szükség van, mert a beruházásokra külön törvényben nem kötötte le magát a kormány, úgy mint azt más államok kormánya teszi. Ennek az a látszata, hogy a kormány álláspontja nem alakult még ki a beruházások küdsétáris lehetőségei tekintetében. Ezt megerősíti az, hogy a költségvetések előterjesztésével is taktikázik és addig húzza a beterjesztést, amíg a költségvetési év majdnem lejár. Ilyen költségvetéseknek abszolút nincs jelentősége sem a közgazdasági életre, sem az ellenőrzésre. Az ellenőrzés különösen fogyatékos nemcsak a közjogi, hanem közigazgatási részében is, ami pedig alkotmányosság szempontjából súlyos megítélés alá esik. Egész tárgyilagosan azt lehet megállapítani, hogy zárszámadást még nem terjesztett be a legfőbb állami számvevőszék, mert azok a kimutatások, amelyek eddig a nemzetgyűlés elé kerültek és ott letárgyaltattak, pusztán formalitásokra szorítják az ellenőrzést a pénz és vagyon bírálatának kizárásával. Különben a magam részéről egészen új alapon fogom bírálni az appropriációs törvényjavaslatot, az államgazdaság eddigi berendezkedését és a kormány gazdálkodását. De senectute írta: Juhász Gyula Az ember sokszor megszépül, ha eljő Az öregség. Fáradt tekintetében Kihúny a vak mohóság, kapzsiság S szelíden pislog az emlék világa. A keze nem szorul konok ökölbe, De simogató békében pihen meg Az ifjúság fején és vállain. A haja őszén megcsillan mosolygón A verőfény, mint a havas mezőkön, Melyek fölitt a kéklő végtelen van. Halk léptei a temetőbe visznek, De nem sietnek és gyakran megállnak Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál, Egy pohár bornál és egy bús zenénél. Az ember sokszor megszépül, ha eljő Az öregség. Hadd szépüljek meg én isi