Pesti Napló, 1925. december (76. évfolyam, 272–295. szám)

1925-12-25 / 292. szám

Péntek Békét! Irta: dr. Pesthy Pál, m. kir. igazságügyminiszter A jézusi bölcsőnél szólhatok-e másról, mint az Igazságról, amelynek ma születésnapja van. Az Igazságot nem kellene ma is világszerte lámpással keresni, ha a Megváltó isteni szemé­lye helyett milliók nem imádnák ma is a gyűlöletet. A lelkek mai közép­korában mily roppant változást idézne elő, ha a Megváltó mon­dása: Bocsássatok meg és nektek is megbo­csáttatik ..., újra át­hatná a lelkeket. Tizenegy év óta uralkodik a világban a gyűlölet. A gyűlölet szelleme beleette ma­­gát a lövészárkok el­némulása után az ál­lamok, nemzetek s az egyesek lelkébe. Az emberiség mérhetet­len nagy tömegeinek lelkét a jog és a szere­tet helyett ma még mindig ez hatja át. Mikor következik be végre az egész műi­velt, de egyensúlyában megbillent világ lelki szanálása, mikor lesz ismét törvény az Ego sum via, veritas et vita, ezt kérdezheti ma minden igazságos ember, aki nem felejtette el, hogy voltak idők, amikor a Szeretet volt a világon az egyetlen főhadvezér, akinek mindenki szólt fogadott. Várom a nagy ma­gyar éjszakában is mikor gyulladnak ki újra a szeretet tüzei. Az Egységet keresem, amely összeomlott, az Egyetértést, amely meghalt, az egymáshoz való Szeretetet, amely megtörött. Mert higgye el nekem mindenki, az Egy­ség, a Szeretet, amelynek felesküdött kato­nája, — ha úgy tetszik, lelkemben úgy érzem — felszentelt papja vagyok én is, nem frázis, nem gyökértelen fa. Mélyen belenyúlnak an­nak a gyökerei abba a halhatatlan, örök földbe, amelyen a betlehemi szent istálló falai nyugodtak. A gyűlölködés, mióta a világ áll, mindig taszító erő volt. A kovász, ami összetartott, mindig csak a szeretet volt. A prédikátor szerepét nem akarom vinni. Csak az igazságos bíró szól belőlem, amikor azt mondom s azt vallom, még mai feldara­boltságunkban is tízszeres volna az erőnk, ha mint oldott kéve nem volnánk széthullva, ha egyikünk szeme a másikéba nem a gyűlölet villámait küldené át, hanem a szeretet meleg, jézusi hullámait. Messze nyugaton talán már-már kezdődik a népeknek ha nem is összemelegedése, de megértése. A megértés útján a második stá­ció a Szeretet. A prédikátor szerepét nem akarom vinni, gény, sorsüldözött népem is, ezer esztendő véreresztet mártírja, mielőbb elérkezzék ehez a második stációhoz, hogy akik köröskörül gyűlölik s el akarják veszíteni, a betlehemi já­szolra gondoljanak, hol nem a gyűlölet, hanem a megváltó Szeretet született. Szűnjék meg urbi et orbi az emberevés, az új Európa táp­lálkozási módszere s künn és benn szeressük egymást. Mint ahogy ő szeretett s tanított bennün­ket szeretni... LEGJOBBAN VED! FOGAITA FOuP£P SZÁJVÍZ FOG POS A MAGYAR FOGORVOSOK EGYESÜLETÉNEK ELŐÍRÁSA ÉS ELLENŐRZÉSE MELLETT KÉSZÜL DR. BAYER ÉS TÁRSA VEGYÉSZETI GYÁR, BUDAPEST IX. PESTI NAPLÓ 1925 december 25. 3$ mm NeszSrifflteáSfáfo a k&ilfSGcSi eSsgsi©má3«at — Slírek egy végeten magyar diploma masztrifikáLásiigi­ik lí©ray©d!aSmasról (Saját tudósítónktól.) A numerus clausus által kiüldözött egyetemi hallgatóknak nem­csak az a bajuk, hogy külföldön kell tanulniok,­­­ ami voltaképpen, h­a az anyagiaktól elte­kintünk — valami túlságos szerencsétlenség­nek éppenséggel nem mondható, hanem tetézi a bajt, hogy a nagy áldozatokkal megszerzett diploma itthoni nosztrifikálása körül is nehéz­ségeket támasztanak. Legalább eddig így volt a dolog. Az utóbbi időkben azonban e tekin­tetben jelentős fordulat állott be. A régóta húzódó nosztrifikálási ügyeket min­den nehézség nélkül kezdik elintézni. E hirte­len változás igazi okát nem­ igen tudjuk. Csak rebesgetni halljuk, hogy a szerencsétlen sors­üldözött numerus claususosak a felfogás ez üdvös változását nem annyira a hatóságok jobb belátásának, mint inkább a véletlennek köszönhetik. Úgy mondják, hogy egyik főis­kolánkon egy véletlenül idetévedt külföldi ifjú megszerezte a magyar diplomát, amelyet az­után hazájában nosztrifikáltatni akart. A kül­földi egyetem a nosztrifikálás előtt kérdést in­tézett a magyar főiskolához, hogy minő felté­­telek mellett honosítják nálunk az ő oklevelei­ket. A váratlanul jött kérdésre a magyar ha­tóság nem felelhetett másként, mint hogy a »függőben« levő és sok, sok feltételhez kötött nosztrifikálási ügyeket soron kívül, azonnal el­intézte és a külföldi egyetemi hatóságnak meg­adta azt a választ, amely minden normálisan funkcionáló egyetem nosztrifikálására vonat­­kozik, hogy t. i.: minden diplomát nosztrifikálunk, amely a mi diplomáink kiállításához kötött feltéte­leket teljesíti, vagyis a szigorlatozó a kellő előképzettséggel (érettségivel) bír, a szükséges anyaggal foglal­kozott és a megfelelő tantárgyakból vizsgálatot tett és végül, ha az illető főiskola a magyar diplomákat is nosztrifikálja, tehát a kölcsönös­ség megvan e tekintetben. Igaz-e, amit így re­besgetnek, nem tudjuk egész pontosan megálla­pítani. Ha nem is így volt, de­ mindenesetre így lehetett, vagy lehetett volna. És ha valóban így van a dolog, vagyis a külföldre szorultak diplo­máit szó nélkül nosztrifikálják itthon, akkor­ felmerül a kérdés, mire való egyáltalában a numerus clausus? Azt, amit állítólag el akart érni, hogy a sze­l­lemi foglalkozások terén mutatkozó túlpro­dukciót (t. i. emberekben) megakadályozza, nem érheti el. A külföldről hazakerültek nagy része itthon fog letelepedni, nosztrifikált külföldi diplomájukkal még előnyben is lesznek azok felett, akik nem voltak kénytelenek szélesebb látókörhöz jutni. Egy egészséges, egyforma képzettségűek közötti verseny helyett, egy, az itthonmaradtak hátrányára kialakuló­ versenyt létesít, mely csak további gyűlölködés kútfor­rása lehet. Hát akkor igazán mirevaló ez a dicső kalleri alkotás? Strausz István szerint senki sem ismeri a beruházási program számadását „A legfőbb állami számszék még egyáltalában nem terjesztett be zárszámadást" (Saját tudósítónktól.) A Pesti Napló egyik legutóbbi számában foglalkoztunk azzal a kér­déssel, milyen módon fogja a kormány legújabb,­­immár 132 millió aranykoronányira növekedett beruházási programját megvalósítani. A beru­házási program végrehajtását az egész ország közgazdasági és pénzügyi világa a leghatáro­zottabb idegességgel és türelmetlenséggel várja, mert a gazdasági élet vérkeringése mindezideig a már hónapokkal ezelőtt előirányzott és ki­ut­olt 70 milliónyi beruházási hitelt sem érzi. Strausz István nemzetgyűlési képviselő, az állami számszék volt elnöke e fontos kérdésben a következőkben tájékoztatta munkatársunkat: " Az ország mai helyzetében mindenkit aggoda­lommal tölt el az, amit a közgazdasági élet terén ta­pasztalunk. A pénztelenség egyformán érezteti hatá­sát a mezőgazdaságban, kereskedelemben és iparban. Kivezető utat abban lát mindenki, hogy a kormány nagyobb és intézményesebb, előre kiépített beruházási programot hajt végre az egyes miniszteri tárcák köré­ben. Azonban ilyen programot sem a miniszterelnök, sem a pénzügyminiszter nem adott a genfi úttal kap­csolatban és attól függetlenül sem. Az a néhány be­ruházási pozíció, amelyet a pénzügyminiszter a nem­zetgyűlésen ismertetett és amellyel előzőleg a minisz­terelnök az egységes párt ülésén foglalkozott, nem jelent intézményesen megalapozott beruházási pro­gramot, miniszteri felelősséggel egybekötve.­­ Annyira elaprózza a kormány beruházási szán­dékait kijelentéseiben, hogy azt még a beavatottak is csak tanulmány alapján képesek áttekinteni és éppen azért a közgazdaság nem tud rá építeni és egy­általában nem tud hozzáigazodni. Mi pedig nem tud­juk, voltaképpen mit is tartalmaz a nyilvánosságra inkább csak kijelentések formájában hozott beruhá­zási program. A magam részéről azért nem is szólal­tam föl az 1925—26. évi költség­vetéselőirányzat tár­gyalásánál, mert várom az appropriációs törvény­javaslatot, hogy a nagy horderejű függő kérdések te­kintetében mit vesz föl ebbe a javaslatba a kormány.­­ Azt mondják, hogy a kormány a beruházási programjában már egy jelentékeny részt megvaló­sított, azonban a támadási formában senki sem ismeri a programnak ezt a végrehajtását, pedig erre annál inkább szükség van, mert a beruhá­zásokra külön törvényben nem kötötte le magát a­­­ kormány, úgy mint azt más államok kormánya teszi. Ennek az a látszata, hogy a kormány álláspontja nem alakult még ki a beruházások küdsétár­is lehe­tőségei tekintetében. Ezt megerősíti az, hogy a költ­ségvetések előterjesztésével is taktikázik és addig húzza a beterjesztést, amíg a költségvetési év majd­nem lejár. Ilyen költségvetéseknek abszolút nincs jelentő­­sége sem a közgazdasági életre, sem az ellen­őrzésre. Az ellenőrzés különösen fogyatékos nemcsak a köz­jogi, hanem közigazgatási részében is, ami pedig al­kotmányosság szempontjából súlyos megítélés alá esik. Egész tárgyilagosan azt lehet megállapítani, hogy zárszámadást még nem terjesztett be a leg­­főbb állami számvevőszék, mert azok a kimutatások, amelyek eddig a nemzet­gyűlés elé kerültek és ott letárgyaltattak, pusztán formalitásokra szorítják az ellenőrzést a pénz és vagyon bírálatának kizárásával. Különben a magam részéről egészen új alapon fogom bírálni az appropriációs törvényjavaslatot, az államgazdaság eddigi berendezkedését és a kormány gazdálkodását. De senectute írta: Juhász Gyula Az ember sokszor megszépül, ha eljő Az öregség. Fáradt tekintetében Kihúny a vak mohóság, kapzsiság S szelíden pislog az emlék világa. A keze nem szorul konok ökölbe, De simogató békéb­en pihen meg Az ifjúság fején és vállain. A haja őszén megcsillan mosolygón A verőfény, mint a havas mezőkön, Melyek föli­tt a kéklő végtelen van. Halk léptei a temetőbe visznek, De nem sietnek és gyakran megállnak Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál, Egy pohár bornál és egy bús zenénél. Az ember sokszor megszépül, ha eljő Az öregség. Hadd szépüljek meg én isi

Next