Pesti Napló, 1927. január (78. évfolyam, 1–24. szám)
1927-01-01 / 1. szám
Szombat PESTI NAPLÓ , 1927 január 13 Mit várhatunk az új országgyűléstől ? Írta: gróf Máviássy Gyula Nagy politikai alkotásokat, melyek legalább utólag igazolják a választások erőszakosságait? Vagy inkább a középúton való újabb taktikázást, várakozást és tétlenséget! Én azt hiszem, hogy inkább az utóbbi lehetőség fog megvalósulni. Sőt talán ez lesz a jobb eshetőség is. Főleg, ha helyes közgazdasági és szociális politikával párosulna. Nem azért, mert nincsen szükség a politika terén nagyszabású koncepciókra, nagy lépésekre előre, hanem azért, mert nem várok jót a kormánytól, a tétlenség pedig még mindig többet ér a rossz alkotásoknál. Politikai téren elsősorban a közszabadság kiépítésére volna szükség. Olyan rendszerre, amely nem él hamis jelszavakkal és valóban az, aminek magát kiadja, amely nem hajtja meg a magyar hátgerincet, a nemzeti megújhodás e legelső feltételét. Ilyen tevékenységet pedig a mai pártkolosszustól nem várok. Ez az óriás, politikai mammut az álparlamentarizmus szülöttje. S az álparlamentarizmus megtestesítője csak az álparlamentarizmus talaján tarthatja magát fenn. Nem tudom feltételezni, hogy ezt az alapigazságot a mai hatalom elfelejtse, hogy magával ellentétbe jöjjön, öngyilkoságot kövessen el. Várhatjuk-e tőle a választási rendszer reformját? A jelölés mai rendszerének eltörlését, a titkosságot? El fogja-e a kormány magától azt a fegyvert dobni, amely a győzelmet számára biztosította? Meg fogja-e magát legjobb hatalmi eszközétől fosztani? Pedig erre volna a legégetőbb szükség. Hihető-e, hogy a kormány arra gondol, hogy nemsokára a szabad választás útján összeállított Ház váltsa fel a mostanit? Fogja-e akarni politikai betegségünk egyik főokát megszüntetni? Nem kell-e inkább attól tartani, hogy szerves törvényekkel fogja a többségi abszolutizmust még jobban biztosítani® Fogja-e a pártabszolutizmus a sajtószabad é alaot helyreállítani? Ha erre el volna határozna, miért hallgatta el e szándékot a választások alatt? Nem nyilvánvaló-e, hogy tetemesen megkönnyítette volna szerepét, ha világosan kijelenti, hogy azt a törvényt el fogja törölni, amely a sajtóval szemben fentartja a háborús időkből eredő rendkívüli hatalmat és lehetővé teszi, hogy a kormány a neki nem tetsző lapot elnémítsa és anyagilag tönkretegye? Ki kételkedik abban, hogy a választás kilátásain javított volna a kormány, ha az esküdtszékek helyreállítását beígéri? Mivel ezt nem tette, joggal lehet feltételezni, hogy kielégítő sajtószabadságot nem fog a mostani többség adni. Mikor volt annyi politikai pér, annyi politikai büntetés és üldözés, mint az utóbbi időben, mikor hallottuk annyiszor a vezető államférfiaktól azt a szép szót: »független bíróság«? Talán azt várhatjuk az új többségtől, hogy határozott lépést fog a törvényes király visszahozatala felé tenni? Az országgyűlés többsége alighanem legitimista érzésű, de mégsem várok tőle jóirányú, erélyes, céltudatos iniciatívát, mert a vezetés, az abszolút hatalom Bethlené, aki pedig saját elvi szempontjából éppen olyan könnyen kísérletezhetik a királyválasztással, mint a restaurációval, és akitől én a legjobb esetben az egész kérdés kitolását, elnapolását várom, mert ez felel meg legjobban politikai mentalitásának és ugyanakkor hatalmi érdekeinek. Igaz, hogy az időnyerés még mindig jobb a rosszirányú megoldásnál, de az ország igazi érdekei azt kívánják, hogy időveszteség nélkül óvatos és tapintatos, az ország külpolitikai érdekeit nem veszélyeztető módon, de következetes munkával készítsük mindenütt elő a törvényes királyságot és az ezeréves alkotmányt, az egyetlen igazán törvényes rend helyreállítását. Sajnos, már az igazi legitimisták körében is gyakran hallom, hogy nem szabad arra gondolni sem, hogy a kiskorú uralkodót visszahívjuk. De én ezt súlyos hibának tartom. A jövőnket semmi sem biztosíthatja jobban, mintha a fiatal király és családja itt élne közöttünk, hogy ne lehessen konkolyhintegetéssel, hamis szubjektív impressziókkal, intrikákkal a bizalmatlanságot király és nemzet között nagyra növelni, hogy a fiatal uralkodónk magyar levegőben, a magyar társadalom szeretete és tisztelete által környezve nevelkedjék fel, hogy ő megismerjen minket, mint és családját, mielőtt tényleg uralkodnia kellene. Tudom, hogyha Buda várában élne a király és fenköltlelkű anyja, olyan belsfí' 'harmónia, bizalmi atmoszféra keletkeznék a királyi család és a nemzet között, amitől, sok század óta nem élveztünk. Biztos, hogy a kiskorú király visszajövetele nem egy nehéz kérdést vetne fel, de nehézség, hátrány és veszély nélkül fontos lépést előre sohasem lehet csinálni. A politika feladata megállapítani, hogy mi a nemzet, főérdeke, amelyért a mellékérdekeket fel kell tudni áldozni, amelynek útjában álló nehézségekkel meg kell tudni küzdeni. Fő érdekünk e kérdésben pedig az, hogy a király és a nemzet teljes szolidaritása, elválaszthatatlansága, egymásrautaltsága mentel előbb jusson kifejezésre és valósuljon meg abban a tényben, hogy a nemzet önszántából adja vissza a koronát a törvény szerint való birtokosának. Sajnos azonban ezeket a hasznos, ezeket a szükséges iniciatívákat nem várom a jelenlegi országgyűléstől. Ehelyett mi valószínű? milyen jövőbeli működés felel meg a múltjának? Valószínű, hogy az összes ellenzéki pártokkal el fogják hitetni akarni, hogy a végső megoldás az ő szellemükben fog történni. Alighanem sok Bethlenbarát fogja az ellenzéknek bizalmasan mondani, hogy a miniszterelnök lassan leépíti a pártabszolutizmust, csak legyen türelemmel. A közvélemény még nincsen preparálva, a bolsevizmus veszélye sem szűnt meg addig, míg Oroszországban a Szovjet honol. Ezzel ellentétben a liberálisoknak azt fogják suttogni, hogy a numerus clausus rövid átmenet. Eddig is csak azért nem törölték el, mert a keresztény tábor sötétségben él és a közvélemény sem érett még meg azon szabadelvűség számára, amely Bethlent áthatja. De lassan megneveli pártját és a nemzetet, bízzanak csak benne. Az első lépés már megtörtént, amikor a »keresztény« szót ki akarják küszöbölni a többségi párt elnevezésből. A fajvédők fülébe pedig ugyanakkor bizalmasan azt fogják súgni, hogy a numerus clausus-féle átmenet nagyon hosszú lesz. A választások előtt kellett ugyan a liberális zsidó szavazatokra tekintettel lenni, de Bethlen a régi marad és nem fogja a keresztény politikát feladni. A névváltozás puszta névrövidítés, semmi más. Nekünk legitimistáknak egészen bizalmasan fogják közölni a benfentesek, hogy a miniszterelnök meggyőződéses, sziklaszilárd legitimista, nem is lehet más. Konzervatív hajlandósága, józan esze minden más feltevést kizár, a közvetítők szerint négyszem között ezt a miniszterelnök be is vallja, csak múltja és a külpolitikai érdek tartja vissza attól, hogy nyíltan hangoztassa álláspontját. Különben ma még úgysem lehet semmit sem csinálni. Magyis csak varrni kell, míg a király nagykorú lesz. A királyválasztóknak a miniszterelnök más barátjai azt fogják magyarázni, hogy elméleti fejtegetéseivel már előkészítette a király választásához való jogot, mivel azonban a többség legitimista és semmi esetre sem állt még egy jelölt mellé a választás előtt az egyik valószínű trónkövetelőnek olyan helyzetbe kell jutnia, hogy a nemzet a trónrajutástól valami kézzelfogható hasznot remélhessen. E suttogások, felvilágosítások, e tanácsok azonban mind egyéni akciók lesznek. Bethlen nem lesz felelős értük. A miniszterelnöktől nem lehet számonkérni, ha a felelőtlenek ígéreteit nem váltja be. Aki felsült, az vessen követ önmagára. Miért volt olyan hiszékeny. Közben pedig tényleg édes-kevés fog bármely irányban történni. A párturalom főhatalmi eszközei talán formát cserélnek, egyes visszaélések talán eltűnnek, de a várt abszolutizmus bázisa meg fog maradni. Amit a balkéz ad, azt a jobbkéz vissza fogja venni. A legitimizmus ügye pedig tovább fog posványosodni, a mai rezsim fenmarad, mindig nehezebb lesz a régihez visszatérni, mert mindig több magánérdek fog az utóbbihoz kapcsolódni, több fogja magát kompromittálva érezni, fog félni a törvényes rezsim helyreállításától. S még az lesz a jobbik eset, mert még az a kísérlet sincsen kizárva, hogy külpolitikai előnyök ígérgetésével esetleg valamelyes más irányú kísérlet történjék. E lehetőségekkel szemben magamtartása adva van. Határozott ellenzékiség, míg nincsen biztosíték, hogy a kormány a helyes politikát követi. Késhegyig menő küzdelem. Ha ellenben a szükséges szabadságokat a kormány helyreállítaná, ha a törvények uralmát, a jogfolytonosságot tényleg előkészítené, akkor nekem is el kellene a múltat felejteni és a kormány munkáját kellene sikerhez segíteni. Bárcsak ezt tehetném! s Az ODOL-t az egész világon mindenütt használják még a legkisebb helyeken is. Az ODOL nélkülözhetetlen higiénikus szerv