Pesti Napló, 1927. február (78. évfolyam, 25–47. szám)

1927-02-27 / 47. szám

SZÍNHÁZ, ZENE, FILM Színházi rovatunk folytatása a 43-ik oldalon. Pinwheel Színdarab, melynek Newyork a hőse tíz Üvegcipő fordí­ója debütált és producer lett. — Bartók Béla tánc­­sütteje a Neighborhood Playhouseban Newyork, február. (A Pesti Napló rendes tudósítójától.) A Broadway olvasztó kemencéig­eltüntette a nemzeti különbségeket és megteremtette a tipikusan amerikai drámát éppen úgy, mint ahogy megszületett a tipikus amerikai faj. Természetes, hogy az amerikai élet internacio­nális tendenciája egyik fő karakterisztikuma a tipikus amerikai drámának. Itt nem forradal­már az, aki ki akar törni a dráma konvencio­nális keretei közül. Figyelmet, érdeklődést kelt minden új kísérlet és a legtisztább művészetet nyújtó színházak, mint például a Neighbor­hood Playhouse, a Provincetown Playhouse, a Theatre Guild és a Laboratory Theatre vetek­szenek egymással abban, hogy az új fejlődés igazi ösvényét megtalálják. Ezeknek a színhá­zaknak a sora most Otto U- Kahn támogatása mellett kiegészül a New Playinrights Theatré­vel amelyet öt fiatal amerikai szerző alakított. John Howard Lawson, Em Jo Basshe, Francis Edwards Faragoh, Michael Gold és John Dos Passos expresszionisták. Mindegyik szerepelt legalább egy feltűnést keltő darabbal. Francis Edwards Farapoh éppen most debütált, de iro­dalmi téren már komoly neve volt ezelőtt is, a legkitűnőbb amerikai novellisták közé tarto­zik, ő fordította a Theatre Guilds számára Mol­nár Ferenc Üvegcipőjét és első darabnát, a »Pinwheel«-t (Forgó), amelyet nagy érdeklő­dés mellett mutatott be a Neighborhood Play­house, a napokban fogja követni egy operett­librettó, azonkívül három magyar jelenet, ame­lyet az Amerikában iskolázott, de magyarul még mindig nagyszerűen tudó fiatal szerző ugyancsak a Neighborhood Playhouse szá­mára Bartók Béla­­Tanc Soife«-jéhez írt. A »Pinwheel« tizenhat kaleidoszkopikus je­lenetben Newyorknak, a jazz-városnak képét rajzolja meg. Maga a szerző úgy definiálta: da­rab, amelyben Newyork játssza az összes szere­peket. A karakterek tehát nem egyéniek, hanem típusok. Nevük sincs. Történetük nem rendkí­vüli, romantikus tragédia. Egy sors a sok száz közül: egy gépírólány, egy »flapper« elcsábí­tás, házassága, szökése és elmerülése egy bom­lott város szennyében. A tizenhat jelenet tizen­hat moziszerű kép egy-egy új életfázisról, ame­lyet mint egy titokzatos, emberfeletti hatalom rajzol ki a Város. A Város, amely túldübörög, túlharsog jelentéktelen egyéni sorsokon, amely­nek forgószele nem ismer könyörületet és szim­bolikus kifejezésre talál a subwayk, magas­vasutak őrjöngő lármájában, a villamosok csi­lingelésében, az autók tülkölésében és a gyári sípok vijjogásában, amelyek összeolvadnak egy mindent lehengerelő, mindent önmagába ölő hangzavarba. A­ színpad, a rendezés nagyon érdekesen fejezi ki a mindvégig érthető és sokszor meg­hatóan poétikus történet expresszionista ten­denciáját. Konstruktív­ színpad, kétszintes vas­szerkezettel, amelyeket lépcső köt össze. Ezen a két szinten felváltva pereg le tizenhat jele­net. Az alsó szint szolgál ucca, Conen Is­land és gyárterem gyanánt, a felső iroda, la­kás, éjjeli mulató, mozi és park — kevés vál­tozta­tással,­­inkább a világítási effektusok és megfelelő elsötítések segítségül hívása mellett A jelenetek valósággal lázasan kergetik egy­mást és a szemünk láttára emésztődő élet során ráeszméltetnek a robot ijesztő rémére, amely lidércként szegődik a város lakosai mellé. A sajtó nem túl nagy lelkesedéssel, de szim­pátiával, jól fogadta a darabot. Francis Ed­wards Faragok debütálása sikerült. Az ame­rikai dráma kétségtelenül értékes kontribu­ciókra számíthat, még az alig 30 éves fiatal szerzőtől. _____ (*) Journet búcsúfellépése az Operaházban. Marcel Journet, nagy párizsi vendégművé­szünk az Operaház mai Thais-előadásán búcsú­zott el budapesti közönségétől Sohasem tud­tuk megérteni, hogyan hódíthat még most is Barneau, Couperin, Berloiz és Debussy hazád­ban az a vizenyős, álérzelgős, olcsó­ parfümos muzsika, mellyel Massenet árasztotta el az operaszínpadot. Journet mai alakítása után azonban megbocsátunk a párizsi Massenet-ba­rátoknak, ahol olyan művészek éneklik dalla­mait, mint Journet, ott még a komoly zeneértő is szívesen szentel pár órát a »Thaisz«-operá­nak. Journet mai alakítása egyébként érdekes stilisztikai ellentéte volt múltkori alakításá­nak. Nemcsak azért, mert múltkor a Faustban alvilági lovagot állított színpadra, most pedig a Thaisban egy szent igehirdetőt. Az ellentét itt ugyanis éppen bizonyos hasonlóságból fa­kadt: mindkét alak, mind Mefisztó, mind Atha­nael, híres irodalmi ősökre tekinthet vissza s az egyik Goethe Faustjában, a másik Anatole France regényében találja meg ősét. Azonban Journet míg Mefisztó­ alakításában teljesen Gounod elképzeléséhez ragaszkodott és óvato­san került minden goethei reminiszcenciát, addig Athanael szerepében függetlenítette magát Massenet dallamaitól s valósággal ön­tudatosan idézte f­el France Parióciusának szellemét. És ebben a kétféle eljárásban Jour­net ismét újabb tanújelét adta ragyogó mű­vészi intenciójának. Mert Gounod Goethe Me­fisztofeleszéből egészen új, lezárt operaalakot teremtett, mely hasonlíthatlanul könnyebb faj­súlyú ugyan Goethe Mefisztofelészénél, mely azonban önálló, plasztikus figura. Ezt goethei reminiszcenciákkal megbolygatni egyenesen barbárság és ízléstelenség, Massenet azonban a France-regényből a librettóba átlopott figu­rának csak édeskés melódiákat, plasztikátlan recitatívokat adott szájába, minden eredeti, új elképzelés nélkül. Athanael szelleméről nem mondhatjuk, hogy más mint Pannacius szel­leme, mert Athanaelnek nincsen semmiféle szelleme. Ha az operaénekes mégis élményt akar adni közönségének, akkor kénytelen min­den lehetséges eszközzel, úgy ahogy csak tudja, annyi Anatole Franceot belelopni ebbe a papi­rosainkba, amenyit csak lehet. És Journet ezt a »belelopást« klasszikusan oldotta meg, s­­ egyes jelenetekben szinte elfeledtette velünk, hogy Massenet-operát játszik nem mintha az énekszólamot a színészi produkció kedvéért elhanyagolta volna, ellenkezőleg olyan légies könnyedséggel oldotta meg, hogy ezt a seké­lyes melódiaruhát az anatolfrancei kultúrán alig éreztük tehernek. Journet briliáns alakí­tása természetesen így sem kelthetett mélyebb benyomást. Nem elég a nagy operaénekes, nagy remekmű is kell hozzá. A közönség azon­ban így ,talán még nehezebben búcsúzott el a kiváló vendégtől, sajnálta, hogy nem értéke­sebb darabban hallotta ezúttal utoljára. (T­ t­.) (*) Fantasztikus amerikai felléptidíjak. A new­yorki Variety a következő statisztikát közli a híres amerikai művészek esténkénti fellépti díjairól: John Mc­­Cormac­c: 5000 dollár, Fritz Kries­er: 4750, Galli-Curci: 4250, Mischa Elman: 4000, Chaliapin: 4000, Ku­bclik: 3500, Rachmaninoff: 3000 és Gigli: 3000 dollár. Csakugyan fantasztikusan nagy felléptidíjak ezek, azonban tekintettel arra, hogy a Variety Amerikának legkomolyabb színházi hetilapja, mely arról neveze­tes, hogy adatai mindig hitelesek, a fenti összegű felléptidíjakat is hiteleseknek kell elfogadnunk. (*) A mai futballmérkőzésekről készült filmfelvé­telek a Sporthíradó legközelebbi számában csütörtök­től kezdve kizárólag a Fórum-filmszínházban lát­hatók. (*) Mégis játszik a Comédie Française Berlinben? Sokféle hír keringett a párizsiak berlini vendégjáté­kának meghiúsulásáról. Most hivatalosan is jelenti a berlini Theater des Westens vezetősége, hogy eb­ben a színházban március 5-én megkezdi vendég­szereplését a párizsi Comédie Francaise együttese. Moliére és Dumas darabjait fogják játszani. A The­at er des Westens határozott h­angú hivatalos je­lentésének azonban ellentmond a­­ Comédie Fran­çaise vezetőségének egy szintén hivatalos kommüni­kéje, amely szerint a Comédie Française néhány tag­jának privát vállalkozása csupán a berlini vendég­szereplő» (*) »Sötétség«. A newyorki Líceum, Theatre új­donságáról sokat írnak az amerikai lapok. Ez az új­donság: háromfelvonásos dráma, címe: »The Dark.­Szerzője Martin Brown, az ismert amerikai színpadi szerző. Megrázó jelenetek sorakoznak ebben a "különös drámában, melyet nagy sikerrel játszanak. Tartalma a következő: Chris Landers és Rita, a felesége week­endeznek Long Islandon. Sanders: vegyész, nagyon szereti a feleségét, aki nagyon szép asszony s akit éppen ezért körülrajonganak a társaságban. A week­end vendégei között van két fiatalember is: Nicholas Frask és Vonnie Wallace, akikkel Rita szemmel lát­hatóan flörtöl. Egy séta után, amelyre Nicholas el­kísérte Ritát, a nő megkéri a fiatalembert, hogy kí­sérje át egy fasoron hazáig, mert fél egyedül a sötét­ben. Nicholas e­zt felhívásnak veszi és bevallja szerel­mét. Rita azonban visszautasítja a fiatalembert s ki­jelenti, hogy ő csak a férjét szereti, senki mást. A week-end után otthon súlyos baleset éri Landerst, laboratóriumában robbanás történik, amelynek so­rán a vegyész elveszíti szemevilágát és hallása is meggyöngül. Eltelik egy esztendő, Landers már lé­­nyegesen hall s érzi, hogy Rita már nem törődik vele úgy, mint régen. Arról is tudomást szerez, hogy Rita túlságos jó viszonyban van Nicholassal. Egy alkalommal kitör a vihar, kérdőre vonja feleségét, aki bebizonyítja neki, hogy Nicholast már egy év óta nem látta, de nem tud tovább titkolózni, bevallja, hogy megcsalta férjét a másik fiatalemberrel, akire senki sem gyanakodott: Vonnie Wallace-ra. A darab írója itt, ebben a jelenetben, a valóság teljes bruta­litásával mutatja meg az embereket. Chris Landes letépi szemeiről a kötést és kényszeríti feleségét, hogy belenézzen a kiégett szemüvegekbe. Rita elborzadva felsikolt, de a szánalom lassanként úrrá lesz felette és bűnbánó sírással férje elé borul, bocsánatért kö­nyörög és megesküszik, hogy ezentúl ismét hű hit­vese, becsületes élettársa lesz. A férj hisz felesége szavaiban. Az amerikai közönség könnyek közt tapsol. (*) Hindemich a berlini zeneakadémia tanára. Paul Hindemith, a kiváló modern német zeneszerző, akinek Cardillae című operáját március 3-án mutatja be a bécsi operaház, meghívást kapott a berlini zene­akadémiától, hogy foglalja el az egyik zeneszerzési tanszéket. Hír szerint Hindemith elfogadta a meg­tisztelő meghívást és már a legközelebbi jövőben el­foglalja állását (*) Orbán. Ez a címe Földes Imre és Barabás Loránd háromfelvonásos színművének, amelynek ér­dekes tárgya a Canslaux-botrány. Most arról értesü­lünk, hogy a darabot egy berlini színház fogadta el előadásra és ott lesz az eelső bemutatója­, (*) Bánk­­ Vilma életbiztosítása. Az amerikai filmgyárak tulajdonosai óvatosak. Egy-egy s­tarjuk életét külön is nagyobb összegre biztosítják arra az esetre, ha starjukat baleset érné, vagy pláne ha­­ meghalna. A biztosítási összeg természetesen nem a star hozzátartozóit, hanem a filmgyár tulajdonosát illeti meg. A newyorki lapok szerint Sámuel Goldwi­n Bánky Vilma életét is biztosította ily módon. Két­százezer dollár a biztosítási összeg. (*) Thomas Mann lengyelországi útja. Thomas Mann, a kiváló német író felolvasó körútra indult, Lengyelországba. Első felolvasását Varsóban tartja, ahol nagy ünnepségeket rendeznek tiszteletére. /v) Két német újdonság. Március elején két ér­dekes bemutatót tartanak a német színpadokon. Max N­'Abe, az Ifjúság szerzőinek új drámája, melynek címe­­»Die Traumgesch­ichte des Adam Thor«, Drezdában kerül először színre. Lipcsében a Kleist-díjat Hans Johnst színmvét mutatják be, melynek címe: »Thomas Reine«. (*) Ünnepi előadások Richard Strauss tiszt«!«, tére. Március 7-ikétől kezdődőleg Németország na­gyobb városaiban Richard Strauss-heteket rendez­nek. Március 7-től 12-ig Plauenben, 13-ikától 27-ig Drezdában, 28-tól 31-ig pedig Königsbergben. A frankfurti városi színházak intendánsa őszre terved a frankfurti ünnepi hetet. rvT«:­ • .. y j P III • fi*­XtS^1 Dorothy Sands, a tPinwheels főszereplője 1 Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 február 27 23 Í1 MINDEN ESTE Í1 _ •• L CSÜTÖRTÖKÖN 5­0 -EDSZER VÍGSZÍNHÁZ

Next