Pesti Napló, 1927. április (78. évfolyam, 74–97. szám)

1927-04-17 / 87. szám

2 "Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 április 17 a oiok ellen M Pesti Napló tudósítóm Mahatma Gandhinál, az mdiai elégedetlenség vezérénél, aki ázsiai pi*Qpagand&k§pűi$án Kantonba készül Irta: UptOU CÍOSe szó; haza, nemzet és család a legfőbb érté­kek. Akármennyire fejlődött is az államok és társadalmak élete, ezek az értékek nem mentek, mert nem mehettek ki a divatból. Fejtegetésünk igazsága szempontjából nem is.kell, hogy a trón okvetlenül királyt je­lentsen. Jelentse az államhatalom legfőbb képviselőjét, a szimbólumot, az állam jogi életének zárókövét, azt, amit minden állam törvényhozása egyformáéi emel és véd ki­rályságban, köztarsaságban, sőt a szovjet­unióban is. Abban az irányban is tisztultak a nézetek, hogy az oltár nem jelent okvet­lenül klerikalizmust, tehát nem kell benne politikai kísértetet látni, hanem azt a mély erőforrást, amelyből az állam a saját meg­erősítésére meríteni kényszerül olyan kor­ban, amikor politikai és filozófiai irányok tömegerővé fejlődve alapjában kezdik in­gatni a kormányzati tekintély elvét, örven­detes a nézetek e tisztulása, de eleve vissza kellene utasítani a mult században gyak­ran elhangzott azt az állítást, mintha a val­lási gondolat a hatalmasoknak kedves rend megvédése céljából ellenszolgáltatások fe­jében szellemi zsoldmunkába akarna az ál­lamhoz elszegődni. Nem. A kiváló holland államférfiú, Colijn, igen határozottan meg­állapította, hogy a kálvinista vallási gon­dolat az államtól függetlenül a saját belső célkitűzései erejében igyekszik olyan érté­keket termelni, amelyek az államnak is fon­tosak; — a katolikus gondolatról pedig a katolikus Egyház nem ezt vagy azt a tár­sadalmi, politikai vagy gazdasági rendet, hanem a rendet védi és erősíti, mert rend az alapja minden fejlődésnek. A demokratikus fejlődés hozta magá­val, hogy a polgár fogalom kibővült. Kibő­vült felfelé, mert magasabb, sőt igen magas társadalmi rétegek tagjai is büszkén vall­ják magukat polgároknak; kibővült lefelé, mert az agrárrétegek és munkástömegek politikai és társadalmi fajsúlyemelkedése révén a polgár fogalmából a városhoz kö­töttség utolsó maradványa is eltűnt s im­már ott vagyunk, hogy a polgárság össze­sége egybe esik a nemzet egyetemességével. Nem fejlődött ki azonban nálunk a polgár fogalmának egységes tartalma, vagy, hogy a valósághoz közelebb lépjünk, nem fejlődött ki a polgárságban egységes, alapvető öntudat arról, hogy államalkotás, államfentartás, államkormányzat szem­pontjából a közvetlen alany, a tényleges hordozó a polgárság, ennélfogva a nemzet és állam értékeinek őrzése, jelene és jövője, gazdasági és kulturális jóléte s minden as­pirációja a polgárság kezében van. A pol­gárság konzervatívreformer mivoltánál fogva egyformán kell, hogy lobogtassa a mult nemes értékeihez való ragaszkodás­nak, de a szabadságnak és haladásnak zász­lait is. Neki kell megvalósítania a társa­dalmi szolidarizmus gondolatát a nemzet­ben, ezzel az egységet megőrizve elutasí­tani minden olyan politikai vagy társa­dalmi kísérletet, ami faj vagy felekezet szerint bontani, osztályozni és kizárni akar. A németalföldi »fűzösbakkancsosoktól« s a flandriai »oroszlánoktól« igen nagy fej­lődési vonal választja el a modern polgár­ságot. Két ősi polgárvonás megőrzését sür­getem csak, mert mindegyik jellemző s mindegyik ma is szükséges. Az egyik a munka, a másik a legfőbb célokban való fe­gyelmezett egyetértés. Valamikor régen a polgárok műhelyeikből vagy céhháznikból rohantak a bástyákra s gyönyörű példát adtak viharban is, csendes időben is az egységes elszántságra. A polgár fogalma egybeesik a munka fogalmával és ez jel­lemzi politikáját is, amely lényegesen reál­politika kell, hogy legyen. Aki higgadtan áttekinti az ország helyzetét, mérlegre rakja a valóságot és a lehetőségeket, csak egy eredményre ^ juthat: a magyarság egyetlen életformája a termelő munka; po­litikájának, reményeinek, elvesztett igaz­sága kiküzdésének tehát nem efemer jel­szavak és tartalmatlan rikkantások szana­szétszaladó sínéin kell elindulnia, hanem a polgárság egyetemességén alapuló reálpoli­tika irányában. (Copyright by the Pesti Napló) Ahmedabad vasúti állomástól bivalyfoga­ton utaztam Sabe::mati faluba, ahol a világ­híres Mahatma Gandhi lakik. Nem éti voltam az egyediili utas. Sokan zarándokoltunk India e kimagasló alakiához. Semmi kétség — az indiai elégedetlenséget ma ő vezeti. Nem zajos forradalmi módon, nem barrikádokon, de kö­vetkezetesen, lépésről-lépésre előrehaladva, a föld alatt szítva az elégedetlenséget. Mahatma programfa Mahatma Gandhi alacsonvtermetű ember, félig meztelenül ül a háza előtt mély gondola­tokba merülve. Minden reggel elvégzi ezt a gondolatokba való merülést. Hosszú procesz­sziók vonulnak el előtte, mialatt gondolkozik. A parasztok áhítatosan megbámulják. Az ő számukra tökéletesen elég, ha láthatják a Ma­hatmát, — a nagy lelket. Nemcsak indusok — mohamedánok és keresztények is elzarándo­kolnak ide. — Öt évig voltam becsukva — mondotta halk hangon Gandhi, miközben orsóját forgatta — és három esztendeig visszavonultan éltem. Most ismét akcióba lépek. Az én pártom, az úgynevezett önkormányzati párt, nagy sikert aratott az utóbbi választásokon. Ebből a siker­ből azt a gondolatot merítettem, hogy most már elérkezett az idő, hogy fellépjünk az angol ura­lom ellen. — Mi a Mahatma programja? — kérdeztem. — Az én programom egyetlenegy mondat­ban foglalható össze. Ez a mondat pedig így hangzik: Tömeges polgári engedetlenség. — Mi ez, kérem szépen? Imával és böjttel az angol törvény ellen — Ez, kérem szépen, annyit tesz, hogy min­den törvényt, amelyet az angolok ide hoznak, ima és bojt segítségével megsemmisítünk. — Lehet-e imával és böjttel törvények ellen küzdeni? A Mahatma intett a fejével: — Lehet... lehet... A történelem arra tanít bennünket, hogy ez a fegyver még sohasem mondta fel a szolgálatot. Önök ott Nyugaton, a keresztény országokban, azt hiszik, hogy csak erőszakkal és háborúval lehet győzni. Az erő­szak és háború még sohasem hódított végér­vényesen. Tovább megyek — a keresztény egy­ház is csak tömeges polgári engcdelmetlenség­acl tudta meghódítani a római birodalmat. A régi keresztény misszionáriusok fegyver nél­kül hódítottak az önök Krisztusa számára. Mi, indusok, jobban hiszünk az első századokbeli kereszténységben, mint önök. Az apostolok ta­nításait mi hívebben tolmácsoljuk, mint a mos­tani keresztények. Gandhi megmagyarázza, hogyan kell ezt a politika nyelvére lefordítani: — Mi nem akarjuk azt. hogy az angolok in­nen eltávozzanak. Maradjanak itt, csakhogy ne azok mellett a feltételek mellett, amelyeket ők írnak elő, hanem azok mellett, amelyeket mi írunk elő. — S melyek' az önök feltételeit Pusziuijon az angol v&ápi füst Indiából 1 Gandhi szeretettel simogatta meg orsóját és így felelt: — A mi feltételeinket abban lehet összefog­lalni, hogy a mi kultúránk és a mi életmódunk legyen az irányadó. Azt akarjuk, hogy a mi régi kézművességünk ismét uralkodó legyen. Fonni akarunk és szőni akarunk. A kezünkkel akarunk szép dolgokat készíteni. A modern gyári ipar füstjéről és piszkáról hallani sem akarunk. Ez a füst és piszok el akarja árasz­tani egész hazánkat és meg akarja fertőzni a mi lelkünket. Szaggassák össze az angolok a vasúti síneiket, rombolják lc a gyáraikat, küldjék haza a hadseregeiket, szüntessék meg az ő nyugati iskolájukat és ami a legfőbb, le­gyen vége annak az állapotnak, hogy India táp­lálja az angol hasat, — ha mindez megtörténik, akkor Isten hozta az angolokat Indiába, szí­vesen látjuk őket, mert hiszen az angol igen jó törvényszéki bíró és igen jó adminisztrátor tud lenni. Komolyan hallgattam ezeket a szavakat, nem mosolyogtam. Holott az európai ember, nemde, képtelenségnek tartja, « szavakkal ki­fejezett gondolatokat. Én azonban szemtol­szembe látom azokat a tényeket, amelyeket Gandhi szavai előidéztek. Láttam, hogy az év­ezredes kasztok között fennállott falak leom» lottak, láttam, hogy a két ősi ellenség, a hindu és a moszlim egyesül az önkormányzat meghó­dítására. — Tudom, — folytatta Gandhi — hogy a mi programunk megvalósítása nem megy simán. Nemrégen egy fanatikus mohamedán megölt egy hindut, akit szentnek tartottak. Az ango­lok persze kárörvendően mutattak erre az ese­ményre, azt mondták: íme, lássátok, sohasem lehet megegyezés a hinduk és a mohamedánok között. De azt már nem mondották az angolok, hogy hány ezer és ezer mohamedán haladt ab­ban a haloltasmenctben, amely a meggyilkolt hindiit utolsó útjára kísérte. A valóság az, hogy Gandhi ismét a poron­don van. Ö a vezérek vezére. Harc a háborús Kína ellen Kínáért — Az a tervem, — beszélte tovább Gandhi — hogy beutazom egész Indiát és mindenütt a tömeges polgári engedetlenségre fogom a la­kosságot buzdítani. Ha befejezem ezt az uta­mat, akkor — Kantonba megyek. Ez a kantoni út bizonyára jelentős momen­tum lesz. Nem többet és nem kevesebbet jelent ez, mint azt, hogy az angol uralom ellen ágas­kodó két hatalmas elemet, a kínait és az indust egyesíteni fogják. — Nem remélem, — nézett rám szomorúan Gandhi — hogy a kínaikat le fogom beszél­hetni arról a tervükről, hogy háborúval, tehát erőszákkal rázzák le magukról az idegen befo­lyást. Mindamellett hiszem, hogy a mi példánk imponálni fog Kínában. Hiszen Kína civilizált ország, itt az erkölcsöt nagyrabecsülik s tud­ják, hogy a pacifizmus mily szent és nagy dolog. Tudják azt is, hogy a gazdasági boj­kottal mily nagy eredményeket lehet elérni. Többször hallottam az angoloktól, hogy Gandhi beteg ember és teljesen megtört. Lehet­séges, hogy az angol ok_ Gandhit betegnek sze­retnék látni és ezért támadt fel bennük ez a gondolat. Ahogy én szemtől szembe filtern India szent emberével, a betegségnek vigy a mecftörtségnek a legkisebb jelét sem láttam rajta. 50 éves ember lehet, erős, inas és szívós. A szemében elszántság. Minden szavából kitet­szik, hogy tudja, mit akar. Önbizalma majdnem határtalan. Slindu ,*S3Larnársá.g*' ellen angol géppuska Erre az önbizalmára jellemző egy mon­dása, amelyet itt szórói-szóra lejegyzek. Igy hangzik ez a mondás : »Nézze kérem, nekünk csak arra van szük­ségünk, hogy összefogjunk. Ha mi összefogunk s csak egyetlenegyszer kiköpünk, akkora ten­ger támad, hogy belefulladhat mindaz a háromszázezer angol, aki itt van Indiában«. Egy öreg angol hivatalnokkal utaztam együtt, amikor visszafelé mentem. Ö is fül­tanuja volt annak, amit Gandhi nekem mon­dott.. Megkérdeztem ettől a főrangú hivatal­noktól, mi a felfogása Gandhi politikájá.ról. — Szamárság! — ezzel az egyetlenegy szó­val fejezte ki a véleményét. — De mégis, — vetettem ellene — mit te­hetnek az angolok a tömeges polgári engedet­lenség ellen? Az angol kevélyen felemelte a fejét és így válaszolt — Géppuskákat... Azt hiszem, ehez a válaszhoz nem kell hoz­zátennem semmit. Weissmiiüer nyerte Amerika 100 yardos bajnokságát Newyork, április 16. (A Pesti Napló tudósítójának jelentése.) Amerika 100 yardos bajnokságában Weiss« mutter 51.4 mpes idővel győzött. A világrekor­der régi nagy formáját csillogtatta, úgyhogy idén aligha hódítják el tőle a sprinthegemó­niát

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék