Pesti Napló, 1927. április (78. évfolyam, 74–97. szám)
1927-04-17 / 87. szám
2 "Vasárnap PESTI NAPLÓ 1927 április 17 szó, haza, nemzet és család a legfőbb értékek. Akármennyire fejlődött is az államok és társadalmak élete, ezek az értékek nem mentek, mert nem mehettek ki a divatból. Fejtegetésünk igazsága szempontjából nem is kell, hogy a trón okvetlenül királyt jelentsen. Jelentse az államhatalom legfőbb képviselőjét, a szimbólumot, az állam jogi életének zárókövét, azt, amit minden állam törvényhozása egyformánn emel és véd királyságban, köztársaságban, sőt a szovjetunióban is. Abban az irányban is tisztultak a nézetek, hogy az oltár nem jelent okvetlenül klerikalizmust, tehát nem kell benne politikai kísértetet látni, hanem azt a mély erőforrást, amelyből az állam a saját megerősítésére meríteni kényszerül olyan korban, amikor politikai és filozófiai irányok tömegerővé fejlődve alapjában kezdik ingatni a kormányzati tekintély elvét, örvendetes a nézetek e tisztulása, de eleve vissza kellene utasítani a múlt században gyakran elhangzott azt az állítást, mintha a vallási gondolat a hatalmasoknak kedves rend megvédése céljából ellenszolgáltatások fejében szellemi zsoldmunkába akarna az államhoz elszegődni. Nem. A kiváló holland államférfiú, Colijn, igen határozottan megállapította, hogy a kálvinista vallási gondolat az államtól függetlenül a saját belső célkitűzései erejében igyekszik olyan értékeket termelni, amelyek az államnak is fontosak; — a katolikus gondolatról pedig a katolikus Egyház nem ezt vagy azt a társadalmi, politikai vagy gazdasági rendet, hanem a rendet védi és erősíti, mert rend az alapja minden fejlődésnek. A demokratikus fejlődés hozta magával, hogy a polgár fogalom kibővült. Kibővült felfelé, mert magasabb, sőt igen magas társadalmi rétegek tagjai is büszkén vallják magukat polgároknak; kibővült lefelé, mert az agrárrétegek és munkástömegek politikai és társadalmi fajsúlyemelkedése révén a polgár fogalmából a városhoz kötöttség utolsó maradványa is eltűnt s immár ott vagyunk, hogy a polgárság összesége egybeesik a nemzet egyetemességével. Nem fejlődött ki azonban nálunk a polgár fogalmának egységes tartalma, vagy, hogy a valósághoz közelebb lépjünk, nem fejlődött ki a polgárságban egységes, alapvető öntudat arról, hogy államalkotás, államfentartás, államkormányzat szempontjából a közvetlen alany, a tényleges hordozó a polgárság, ennélfogva a nemzet és állam értékeinek őrzése, jelene és jövője, gazdasági és kulturális jóléte s minden aspirációja a polgárság kezében van. A polgárság konzervatív reformer mivoltánál fogva egyformán kell, hogy lobogtassa a múlt nemes értékeihez való ragaszkodásnak, de a szabadságnak és haladásnak zászlait is. Neki kell megvalósítania a társadalmi szolidarizmus gondolatát a nemzetben, ezzel az egységet megőrizve elutasítani minden olyan politikai vagy társadalmi kísérletet, ami faj vagy felekezet szerint bontani, osztályozni és kizárni akar. A németalföldi »fűzösbakkancsosoktól« s a flandriai »oroszlánoktól« igen nagy fejlődési vonal választja el a modern polgárságot. Két ősi polgárvonás megőrzését sürgetem csak, mert mindegyik jellemző s mindegyik ma is szükséges. Az egyik a munka, a másik a legfőbb célokban való fegyelmezett egyetértés. Valamikor régen a polgárok műhelyeikből vagy céhházaikból rohantak a bástyákra s gyönyörű példát adtak viharban is, csendes időben is az egységes elszántságra. A polgár fogalma egybeesik a munka fogalmával és ez jellemzi politikáját is, amely lényegesen reálpolitika kell, hogy legyen. Aki higgadtan áttekinti az ország helyzetét, mérlegre rakja a valóságot és a lehetőségeket, csak egy eredményre juthat: a magyarság egyetlen életformája a termelő munka; politikájának, reményeinek, elvesztett igazsága kiküzdésének tehát nem efemer jelszavak és tartalmatlan rikkantások szanaszétszaladó sínein kell elindulnia, hanem a polgárság egyetemességén alapuló reálpolitika irányában. (Copyright by the Pesti Napló) Ahmedabad vasúti állomástól bivalyfogaton utaztam Sabemati faluba, ahol a világhíres Mahatma Gandhi lakik. Nem ott voltam az egyedüli utas. Sokan zarándokoltunk India e kimagasló alakjához. Semmi kétség — az indiai elégedetlenséget ma ő vezeti. Nem zajos forradalmi módon, nem barrikádokon, de következetesen, lépésről-lépésre előrehaladva, a föld alatt szítva az elégedetlenséget. Mahatma programja Mahatma Gandhi alacsonytermetű ember, félig meztelenül ül a háza előtt mély gondolatokba merülve. Minden reggel elvégzi ezt a gondolatokba való merülést. Hosszú proceszsziók vonulnak el előtte, mialatt gondolkozik. A parasztok áhítatosan megbámulják. Az ő számukra tökéletesen elég, ha láthatják a Mahatmát, — a nagy lelket. Nemcsak indusok — mohamedánok és keresztények is elzarándokolnak ide. — Öt évig voltam becsukva — mondotta halk hangon Gandhi, miközben orsóját forgatta — és három esztendeig visszavonultan éltem. Most ismét akcióba lépek. Az én pártom, az úgynevezett önkormányzati párt, nagy sikert aratott az utóbbi választásokon. Ebből a sikerből azt a gondolatot merítettem, hogy most már elérkezett az idő, hogy fellépjünk az angol uralom ellen. — Mi a Mahatma programja? — kérdeztem. — Az én programom egyetlenegy mondatban foglalható össze. Ez a mondat pedig így hangzik: Tömeges polgári engedetlenség. — Mi ez, kérem szépen? Imával és böjttel az angol törvény ellen — Ez, kérem szépen, annyit tesz, hogy minden törvényt, amelyet az angolok ide hoznak, ima és böjt segítségével megsemmisítünk. — Lehet-e imával és böjttel törvények ellen küzdeni? A Mahatma intett a fejével: — Lehet... lehet... A történelem arra tanít bennünket, hogy ez a fegyver még sohasem mondta fel a szolgálatot. Önök ott Nyugaton, a keresztény országokban, azt hiszik, hogy csak erőszakkal és háborúval lehet győzni. Az erőszak és háború még sohasem hódított végérvényesen. Tovább megyek — a keresztény egyház is csak tömeges polgári engedelmetlenséggel tudta meghódítani a római birodalmat. A régi keresztény misszionáriusok fegyver nélkül hódítottak az önök Krisztusa számára. Mi, indulok, jobban hiszünk az első századokbeli kereszténységben, mint önök. Az apostolok tanításait mi hívebben tolmácsoljuk, mint a mostani keresztények. Gandhi megmagyarázza, hogyan kell ezt a politika nyelvére lefordítani: — Mi nem akarjuk azt, hogy az angolok innen eltávozzanak. Maradjanak itt, csakhogy ne azok mellett a feltételek mellett, amelyeket ők írnak elő, hanem azok mellett, amelyeket mi írunk elő. — S melyek az önök feltételeit Pusztuljon az angol vápi füst Indiából ! Gandhi szeretettel simogatta meg orsóját és így felelt: — A mi feltételeinket abban lehet összefoglalni, hogy a mi kultúránk és a mi életmódunk legyen az irányadó. Azt akarjuk, hogy a mi régi kézművességünk ismét uralkodó legyen. Fonni akarunk és szőni akarunk. A kezünkkel akarunk szép dolgokat készíteni. A modern gyári ipar füstjéről és piszkáról hallani sem akarunk. Ez a füst és piszok el akarja árasztani egész hazánkat és meg akarja fertőzni a mi lelkünket. Szaggassák össze az angolok a vasúti síneiket, rombolják le a gyáraikat, küldjék haza a hadseregeiket, szüntessék meg az ő nyugati iskolájukat és ami a legfőbb, legyen vége annak az állapotnak, hogy India táplálja az angol halat, — ha mindez megtörténik, akkor Isten hozta az angolokat Indiába, szívesen látjuk őket, mert hiszen az angol igen jó törvényszéki bíró és igen jó adminisztrátor tud lenni. Komolyan hallgattam ezeket a szavakat, nem mosolyogtam. Holott az európai ember, nemde, képtelenségnek tartja, a szavakkal kifejezett gondolatokat. Én azonban szemtőlszembe látom azokat a tényeket, amelyeket Gandhi szavai előidéztek. Láttam, hogy az évezredes kasztok között fennállott falak leomlottak, láttam, hogy a két ősi ellenség, a hindu és a moszlim egyesül az önkormányzat meghódítására. — Tudom, — folytatta Gandhi — hogy a mi programunk megvalósítása nem megy simán. Nemrégen egy fanatikus mohamedán megölt egy hindut, akit szentnek tartottak. Az angolok persze kárörvendően mutattak erre az eseményre, azt mondták: íme, lássátok, sohasem lehet megegyezés a hinduk és a mohamedánok között. De azt már nem mondották az angolok, hogy hány ezer és ezer mohamedán haladt abban a halottasmenetben, amely a meggyilkolt hindut utolsó útjára kísérte. A valóság az, hogy Gandhi ismét a porondon van. Ő a vezérek vezére. Harc a háborús Kína ellen Kínáért — Az a tervem, — beszélte tovább Gandhi — hogy beutazom egész Indiát és mindenütt a tömeges polgári engedetlenségre fogom a lakosságot buzdítani. Ha befejezem ezt az utamat, akkor — Kantonba megyek. Ez a kantoni út bizonyára jelentős momentum lesz. Nem többet és nem kevesebbet jelent ez, mint azt, hogy az angol uralom ellen ágaskodó két hatalmas elemet, a kínait és az indust egyesíteni fogják. — Nem remélem, — nézett rám szomorúan Gandhi — hogy a kínaikat le fogom beszélgetni arról a tervükről, hogy háborúval, tehát erőszakkal rázzák le magukról az idegen befolyást. Mindamellett hiszem, hogy a mi példánk imponálni fog Kínában. Hiszen Kína civilizált ország, itt az erkölcsöt nagyrabecsülik s tudják, hogy a pacifizmus mily szent és nagy dolog. Tudják azt is, hogy a gazdasági bojkottal mily nagy eredményeket lehet elérni. Többször hallottam az angoloktól, hogy Gandhi beteg ember és teljesen megtört. Lehetséges, hogy az angolok Gandhit betegnek szeretnék látni és ezért támadt fel bennük ez a gondolat. Ahogy én szemtől szembe filtem India szent emberével, a betegségnek vagy a mecstörtségnek a legkisebb jelét sem láttam rajta. 50 éves ember lehet, erős, inas és szívós. A szemében elszántság. Minden szavából kitetszik, hogy tudja, mit akar. Önbizalma majdnem határtalan. Slindu ,*S3 bamárság*' ellen angol géppuska Erre az önbizalmára jellemző egy mondása, amelyet itt szóról-szóra lejegyzek. Így hangzik ez a mondás : »Nézze kérem, nekünk csak arra van szükségünk, hogy összefogjunk. Ha mi összefogunk s csak egyetlenegyszer kiköpünk, akkora tenger támad, hogy belefulladhat mindaz a háromszázezer angol, aki itt van Indiában«. Egy öreg angol hivatalnokkal utaztam együtt, amikor visszafelé mentem. Ő is fültanúja volt annak, amit Gandhi nekem mondott.. Megkérdeztem ettől a főrangú hivatalnoktól, mi a felfogása Gandhi politikájáról. — Szamárság! — ezzel az egyetlenegy szóval fejezte ki a véleményét. — De mégis, — vetettem ellene — mit tehetnek az angolok a tömeges polgári engedetlenség ellen? Az angol kevélyen felemelte a fejét és így válaszolt — Géppuskákat... Azt hiszem, ehez a válaszhoz nem kell hozzátennem semmit. a ciok ellen a Pesti Napló tudósítóm Mahatma Gandhinál, az indiai elégedetlenség vezérénél, aki ázsiai proopagandakapuiban Kantonba készül Írta: UptOU CIOSe Weissmütler nyerte Amerika 100 yardos bajnokságát Newyork, április 16. (A Pesti Napló tudósítójának jelentése.) Amerika 100 yardos bajnokságában Weissmutter 51.4 mpes idővel győzött. A világrekorder régi nagy formáját csillogtatta, úgyhogy idén aligha hódítják el tőle a sprinthegemóniát