Pesti Napló, 1928. december (79. évfolyam, 273–295. szám)

1928-12-25 / 292. szám

42 sve­dei PESTI NAPLÓ 1928 december 25 körülbelül 16—11 millió pengővel növekedni fog, úgyhogy csak az egyenes adóknál el fogja érni az 50 millió pengőt. Pedig az adóbehajtó apparátus — mint Honffi igazgató hangoztatta — kifogástalanul funkcionált. Ez tehát az első szimptómája an­nak, hogy a főváros lakossága nem bírja a ter­heket, annyira sem, mint az előző esztendőkben, amikorról 39 millió pengővel maradt adós a kincstárnak. Ha hozzászámítjuk az év végére hátralékul várt 50 millió pengőhöz azokat a hátralékokat, amelyek a többi adónemeknél adódnak elő, úgy ez a terhes, únos-úntalan foglalással, végrehajtással és árveréssel fenye­g­etett adósság 60 millió pengőre szökik fel. A túladóztatás csökkenti a forgalmat A fővárosnak 140.000 adófizető polgára van, egyre-egyre tehát 428 pengő adótartozás esik. Ha pedig az egész lakosságra számítjuk át a hátralékok terhét és a fejkvótában teljes kép­viseletet biztosítunk a csecsemőknek és az ag­gastyánoknak is, úgy a főváros minden élő la­kosa 60 pengővel tartozik a kincstárnak adó­hátralékok címén. Visel azonban más adóterheket is a főváros polgársága. Ezek közt első helyen áll a for­galmi adó. Ebből tavaly 56,7 millió pengő bevé­telre tettek szert a főváros adóhivatalai, htén ez a bevétel csökkenni fog és előreláthatólag nem fogja meghaladni az 51—55 millió pengőt, még akkor sem, ha figyelembe vesszük a kará­csony előtti hetek élénkebb üzleti forgalmát. Ez­ a második szimptóma, amelyből megállapít­hatjuk, hogy a túladóztatás a gazdasági élet forgalmát is csökkenti. • Alkalmazottak kereseti adója, fejében az év végéig 14 millió pengő bevételre számít a fő­város, míg a fogyasztási adó és a városi vám együttes bevétele el fogja érni a 20 millió pen­gőt. Ehez járul néhány kisebb tétel: így a köz­lekedési adó a­ maga 7 millió pengős hozadékáé­val, a vigalmi adó 2 millióval és az italmérési illeték 1 millió pengővel. Más címeken, részint illetékek, kisebb h­ozadékú adók fejében, más­részt közszolgáltatásokért ezeken felül 10—15 millió bevételre fog még szert tenni a főváros az év végéig. Fejkvóta, hátralékokkal A főváros lakosságának adóterhe tehát eb­ben az esztendőben óvatos becslés szerint el­érte a 250 millió pengőt. Egyszerű matematikai művelet meggyőz arról, hogy ez, egymillió la­kosságot véve alapul, 250 pengős fejenkénti adótehernek felel meg, vagyis a főváros minden egyes lakosa, beleértve persze az elmaradhatatlan csecsemőket is, évenként 250 pengővel járul hozzá a közter­hek viseléséhez, de ezenfelül még 60 pengő­­vel adós is marad. Az országos állaggal való összehasonlítás nehezen állja meg a helyét, mert ennek arány­számát elsősorban a főváros dönti el a maga horribilis adószolgáltatásával, összehasonlítási alapként így 112,5 pengő állna szemben 250 pen­gővel. A vidék Talán közelebb jutunk a valósághoz, ha nézzük az egyes vidéki városokat, kizárólag abból a szempontból, hogy egy-egy főre meny­nyi egyenesadó és községi pótlék esett. Csong­rádon tavaly 14 pengő volt a fejkvóta, Eger­ben 21, Hajdúböszörményben 19, Hajdúhadhá­zon 12, Jászberényben 17, Gyöngyösön 40, Ma­gyaróváron 50 pengő. Ez országos átlagban, csak a rendezett tanácsú városokat tekintve, 24 pengős fejkvótát jelent, alig egyhatodát annak a tehernek, amelyet egyenesadó cí­men a főváros lakossága visel. Amikor ezt szóbahoztuk, Honffi igazgató igyekezett meggyőzni arról, hogy téves nyo­mon járunk és az összehasonlításból nem von­hatunk le helyes következtetéseket. A főváros adóterhének egy részét az idegenforgalom vi­seli, mégpedig nemcsak a külföldről és a vidék­ről jövő idegenek, hanem elsősorban a kör­nyező városoknak a lakossága, amely itt vásá­rol és életének jórészét itt tölti el. A nagyváros, 32 milliós adótöbblettel­ ­A nagyvárosi forgalom Honffi igazgató fejtegetései szerint az adótehernek tekintélyes részét vonja magára. Sajnos, e tekintetben csak egyetlen bizonyítékkal szolgált: a közlekedési adóval, amelynek 7 millió pengőt tevő hoza­dékából 25—30 százalék esik a környék forgal­mára. Ami azt az állandó vádat illeti, hogy az adókivetések a végsőkig fokozott terhek és az évekkel­ ezelőtt törvénybe foglalt mérséklés mellett is évről-évre növekednek. Honffi igaz­gató konstatálta, hogy az idén egyenes adóból 32 millió pengővel volt­ nagyobb az összes kive­tés, mint az elmúlt esztendőben. Ezt két adó­nemmel igyekezett plauzibilissá tenni: a ház­adóval, amelynek hozadéka a magasabb bérjö­vedelem miatt ebben az évben 23 millió pengő­vel nagyobb, mint volt a múlt esztendőben, to­vábbá a társulati adóval, amelynek hozadéka a duplájára nőtt meg. A többi adónemeknél nem ilyen számottevők az eltérések, sőt állító­lag vannak olyan adónemek is, amelyeknél a kivetés a múlt év óta valamivel csökkent. Saj­nos, mi egyetlen ilyen adónemmel sem talál­koztunk a szemlélődés folyamán. szerint, már­­iz egyenlő és méltányos tehervi­selés érdekében is, sürgősen változtatni kell. Havonként! Ezután kifejtette az erre irányuló tervét, amely nem volna más, mint a negyedévi adó­zásról áttérni a havi adózásra. A házbért is havonként fizethetik a lakók, akik általában berendezkedtek már arra, hogy tartozásaikat havi részletekben egyenlítsék ki. Miért ne lehetne ez így a kincstárral szem­ben is? — kérdezte Honft­i igazgató, majd hozzá­tette, hogy az államnak kell igazodnia a maga szerveivel a polgárság igényeihez és az élet fej­lődéséhez. Ebben az esetben azonban nem vár­hat az állam negyedévig az adótartozásra, ame­lyet az adózó 2—300 pengős összegben az ese­dékesség idején esetleg nem is tud megfizetni. Havonként ez az összeg csak 60—80 pengőt tenne ki, pontosan egyharmadát a negyedévi rátának. Honffi igazgató bizonyosra veszi, hogy akkor sokkal többen fogják tartozásukat rendezni és az előbb említett 80 százalékos arányszám lényegesen csökkenni fog. Különö­sen akkor, hogyha az államkincstár nem is várja be az adózókat, hanem ő teszi meg­ a kez­deményező lépést — pénzbeszedő formájában. Szemtől-szembe Honffi igazgató feltétlenül életrevaló ideá­nak tartja, hogy az egyes adóhivatalok minde­nekelőtt a­ vásárcsarnokokba küldjenek pénz­beszedőket, akik ott havonként, de esetleg he­tenként, vagy akár naponként szednék be pen­gőnként azt az adótartozást, amit meg tudnak fizetni, mert meg kell fizetniök. Egyetlen piaci árus sem fogja kivonni magát kötelezettsége alól keresetének, exisztenciájának a színhelyén. Nem tagadhatják meg az adófizetést, ha szem­től-szembe találják magukat a pénzbeszedővel, akinek ott módjában áll majd a legközvetle­nebbül figyelemmel kísérni a kofák egész üz­leti gesztióját. — De nemcsak a kofákkal szemben áll ez így, — érvelt tovább Honffi igazgató, — hanem a kis­ exisztenciák egész tömegével szemben. Miért ne küld­hetnénk pénzbeszedőt a kiskereskedőhöz vagy a kis­iparoshoz, akinél egy-egy inkasszáns megjelenése egyáltalában nem szokatlan jelenség, és semmiesetre sem kellemetlenebb, mint a végrehajtóé. A foglalá­sok és végrehajtások ezreit lehetne így megtakarít­­ani és meg lehetne kímélni a főváros lakosságát attól, hogy az adótartozások behajtása vexatórius mó­don történjék­. .A csekkrendszer nem vált be, mert az adózók egy része annyi időre sem tudja elhagyni üzletét, hogy a postahivatalba menjen, ahol ácsorognia kell. Látjuk másrészt, hogy az adófelügyelőségeknél szá­zával állnak sorban az emberek, akik havi részlet­fizetési kedvezményt kérnek. Miért ne adhatnánk meg ezt a kedvezményt automatikusan a főváros egész polgárságának? — Elesnének a késedelmi kamatok, amelyej£ meg­engedem, sok esetben nagyon terhesek, az adó­behajtó apparátus egy részét pedig foglalási jegyző­könyvek helyett táskával szerelmik fel, így adván módot a főváros polgárságának, hogy önként, min­di­g a zaklatástól mentesen tegyen eleget kötelezettsé­gének. Nincs okunk kételkedni Honffi igazgató úr szavainak jóhiszeműségében, amelyekből egy jobb korszak ígérete csendült ki. Az arany­koré, amelyben állam és adózó egyformán meg fogja találni a számítását. Csak az a kérdés, bírja-e az utat az ígéret földjéig a főváros la­kossága. 250 pengős fejkvótával é­s 60 pengős adóhátralékkal a vállán. Kallós Béla • Ember és felsőbbrendű embert Shakespeare az em­ber és Shaw, a felsőbbrendű (Angol karikatúra ti. tí. Shawról) ! Hogyan hajtják be és hogyan akarják behajtani a főváros adóját? Leroy Beaulieu az állampénzügyekről szóló klasszikus művében napfényes okfejtéssel mu­tatja ki, hogy gyakran nem is az adó súlyos, hanem az a mód, ahogy az adókat behajtják. Önkéntelenül is ez a megállapítás jutott eszünkbe, amikor a főváros adóhivatalának ve­zetőjével nem tudtunk megegyezni a fejkvóta kérdésében és nem tudtuk eldönteni, hogy m­ennyi az a tényleges teher, amelyet a főváros lakossága visel, így került szóba az adók be­hajtásának a kérdése. Rámutattunk arra, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint október végéig 216.069 eset­ben történt zálogolá­s és a zálogolás összege meghaladta a 77 millió pengőt. Honffi igazgató a legnagyobb meglepetésünkre, nyíltan kijelen­tette, hogy ez az adat téves és túlhaladott. Az ő adatai szerint nem 246.069, hanem ke­retszámban 600.000 esetben történt foglalás ebben az esztendőben, azonban 350.000 esetben nem a fővárosi adó­hivatalok spontán elhatározásából, hanem más hatóságok megkeresése alapján. A Társadalom­biztosító egymaga — jelentette ki Honffi igaz­gató — ebben az évben 70.000 ilyen megkeresést intézett a fővárosi adóhivatalokhoz, amelyek­nek végrehajtó apparátusa természetesen el is járt ezekben az ügyekben, 20% a pontos adófizető Rövid számvetés és máris kiderül, hogy minden hónapra 50.000 foglalás esik és hogy a főváros minden adófizető polgára éven­ként négyszer van abban a kellemes helyzet­ben, hogy az adóhivatalok kiküldötteit házi­gazdai minőségben fogadhassa. Megkérdeztük az adóhivatal vezetőjét, hogy miért van ez így. Egy statisztikai adatot kap­tunk válaszul, amely szerint a főváros lakosságának csak 20 százaléka tesz pontosan eleget adófizetői kötelezett­ségének. Ez a 20 százalék pedig szinte kivétel nélkül a háztulajdonosokból és a nagyvállalatok so­rából rekrutálódik. Mindazok tehát, akik e két kategórián kívül esnek, az adóhivatalok gigászi,­B-listáján, mint megbízhatatlan elemek sze­repelnek. Végrehajtók egy sarokház ellen Felhoztunk olyan eseteket, amikor nem az adófizetők hibájából történt foglalás, hanem ki­zárólag az adószámviteli osztályok mulasztása miatt­, amelyek a tényleges befizetéseket sem tartják nyilván. Nap-nap után százával for­dulnak elő esetek, hogy végrehajtanak olya­nokat is, akiknek az adószámlája aktív. A mi­nap történt, hogy egy két frontra nyíló sarok­ház lakóit egyszerre két oldalról rohanták meg az adóhivatalok emberei, mert ugyanazok­­a lakók két tételszám alatt vannak elkönyvelve. De sűrűn előfordulnak ennél cifrább ese­tek is. Azt a jogvédelmet, amelyet a nemzet­közi szerződésekben ma már minden ország biztosít az egymás polgárainak a kölcsönös adóztatással szemben, egyáltalában nem bizto­sítják a fővárosi adóhivatalok a főváros pol­gárainak. Az emberek valósággal irtóznak at­tól, hogy egyik kerületből a másikba költözze­nek, mert egyik adóhivatal a másik javára sem haj­­landó lemondani adóköveteléséről. Ez a rendszer hovatovább a szabad költözkö­dés jogát teszi kockázatossá azoknak, akik nem akarnak egyszerre két adóhivatallal állandó kontaktusban maradni. A renitens kofák Honffi igazgató természetesen védte a bü­rokráciát, amely az előírások szerint teljesíti kötelességét. Ez pedig néha nem is olyan köny­nyű feladat. Például hozta fel, hogy a központi vásárcsarnok kiskereskedői, kofái, akiknek a főváros ott állandó és jól jövedelmező exisz­tenciát biztosított, mintha összebeszéltek volna, egyáltalában nem fizetnek adót. Ezek az exisz­tenciák nem hajthatók végre és azt tudják jól ők maguk is, amikor hagyják, hogy sokszáz vagy ezer pengőre gyűljön fel az adótartozá­suk. Jöhet aztán a végrehajtó: nem fog találni semmi olyant, amit elvihetne. Ilyen es ehez hasonló sok más anomálián Honifi igazgató

Next