Pesti Napló, 1928. december (79. évfolyam, 273–295. szám)
1928-12-25 / 292. szám
42 svedei PESTI NAPLÓ 1928 december 25 körülbelül 16—11 millió pengővel növekedni fog, úgyhogy csak az egyenes adóknál el fogja érni az 50 millió pengőt. Pedig az adóbehajtó apparátus — mint Honffi igazgató hangoztatta — kifogástalanul funkcionált. Ez tehát az első szimptómája annak, hogy a főváros lakossága nem bírja a terheket, annyira sem, mint az előző esztendőkben, amikorról 39 millió pengővel maradt adós a kincstárnak. Ha hozzászámítjuk az év végére hátralékul várt 50 millió pengőhöz azokat a hátralékokat, amelyek a többi adónemeknél adódnak elő, úgy ez a terhes, únos-úntalan foglalással, végrehajtással és árveréssel fenyegetett adósság 60 millió pengőre szökik fel. A túladóztatás csökkenti a forgalmat A fővárosnak 140.000 adófizető polgára van, egyre-egyre tehát 428 pengő adótartozás esik. Ha pedig az egész lakosságra számítjuk át a hátralékok terhét és a fejkvótában teljes képviseletet biztosítunk a csecsemőknek és az aggastyánoknak is, úgy a főváros minden élő lakosa 60 pengővel tartozik a kincstárnak adóhátralékok címén. Visel azonban más adóterheket is a főváros polgársága. Ezek közt első helyen áll a forgalmi adó. Ebből tavaly 56,7 millió pengő bevételre tettek szert a főváros adóhivatalai, htén ez a bevétel csökkenni fog és előreláthatólag nem fogja meghaladni az 51—55 millió pengőt, még akkor sem, ha figyelembe vesszük a karácsony előtti hetek élénkebb üzleti forgalmát. Ez a második szimptóma, amelyből megállapíthatjuk, hogy a túladóztatás a gazdasági élet forgalmát is csökkenti. • Alkalmazottak kereseti adója, fejében az év végéig 14 millió pengő bevételre számít a főváros, míg a fogyasztási adó és a városi vám együttes bevétele el fogja érni a 20 millió pengőt. Ehez járul néhány kisebb tétel: így a közlekedési adó a maga 7 millió pengős hozadékáéval, a vigalmi adó 2 millióval és az italmérési illeték 1 millió pengővel. Más címeken, részint illetékek, kisebb hozadékú adók fejében, másrészt közszolgáltatásokért ezeken felül 10—15 millió bevételre fog még szert tenni a főváros az év végéig. Fejkvóta, hátralékokkal A főváros lakosságának adóterhe tehát ebben az esztendőben óvatos becslés szerint elérte a 250 millió pengőt. Egyszerű matematikai művelet meggyőz arról, hogy ez, egymillió lakosságot véve alapul, 250 pengős fejenkénti adótehernek felel meg, vagyis a főváros minden egyes lakosa, beleértve persze az elmaradhatatlan csecsemőket is, évenként 250 pengővel járul hozzá a közterhek viseléséhez, de ezenfelül még 60 pengővel adós is marad. Az országos állaggal való összehasonlítás nehezen állja meg a helyét, mert ennek arányszámát elsősorban a főváros dönti el a maga horribilis adószolgáltatásával, összehasonlítási alapként így 112,5 pengő állna szemben 250 pengővel. A vidék Talán közelebb jutunk a valósághoz, ha nézzük az egyes vidéki városokat, kizárólag abból a szempontból, hogy egy-egy főre menynyi egyenesadó és községi pótlék esett. Csongrádon tavaly 14 pengő volt a fejkvóta, Egerben 21, Hajdúböszörményben 19, Hajdúhadházon 12, Jászberényben 17, Gyöngyösön 40, Magyaróváron 50 pengő. Ez országos átlagban, csak a rendezett tanácsú városokat tekintve, 24 pengős fejkvótát jelent, alig egyhatodát annak a tehernek, amelyet egyenesadó címen a főváros lakossága visel. Amikor ezt szóbahoztuk, Honffi igazgató igyekezett meggyőzni arról, hogy téves nyomon járunk és az összehasonlításból nem vonhatunk le helyes következtetéseket. A főváros adóterhének egy részét az idegenforgalom viseli, mégpedig nemcsak a külföldről és a vidékről jövő idegenek, hanem elsősorban a környező városoknak a lakossága, amely itt vásárol és életének jórészét itt tölti el. A nagyváros, 32 milliós adótöbblettel A nagyvárosi forgalom Honffi igazgató fejtegetései szerint az adótehernek tekintélyes részét vonja magára. Sajnos, e tekintetben csak egyetlen bizonyítékkal szolgált: a közlekedési adóval, amelynek 7 millió pengőt tevő hozadékából 25—30 százalék esik a környék forgalmára. Ami azt az állandó vádat illeti, hogy az adókivetések a végsőkig fokozott terhek és az évekkel ezelőtt törvénybe foglalt mérséklés mellett is évről-évre növekednek. Honffi igazgató konstatálta, hogy az idén egyenes adóból 32 millió pengővel volt nagyobb az összes kivetés, mint az elmúlt esztendőben. Ezt két adónemmel igyekezett plauzibilissá tenni: a házadóval, amelynek hozadéka a magasabb bérjövedelem miatt ebben az évben 23 millió pengővel nagyobb, mint volt a múlt esztendőben, továbbá a társulati adóval, amelynek hozadéka a duplájára nőtt meg. A többi adónemeknél nem ilyen számottevők az eltérések, sőt állítólag vannak olyan adónemek is, amelyeknél a kivetés a múlt év óta valamivel csökkent. Sajnos, mi egyetlen ilyen adónemmel sem találkoztunk a szemlélődés folyamán. szerint, máriz egyenlő és méltányos teherviselés érdekében is, sürgősen változtatni kell. Havonként! Ezután kifejtette az erre irányuló tervét, amely nem volna más, mint a negyedévi adózásról áttérni a havi adózásra. A házbért is havonként fizethetik a lakók, akik általában berendezkedtek már arra, hogy tartozásaikat havi részletekben egyenlítsék ki. Miért ne lehetne ez így a kincstárral szemben is? — kérdezte Honfti igazgató, majd hozzátette, hogy az államnak kell igazodnia a maga szerveivel a polgárság igényeihez és az élet fejlődéséhez. Ebben az esetben azonban nem várhat az állam negyedévig az adótartozásra, amelyet az adózó 2—300 pengős összegben az esedékesség idején esetleg nem is tud megfizetni. Havonként ez az összeg csak 60—80 pengőt tenne ki, pontosan egyharmadát a negyedévi rátának. Honffi igazgató bizonyosra veszi, hogy akkor sokkal többen fogják tartozásukat rendezni és az előbb említett 80 százalékos arányszám lényegesen csökkenni fog. Különösen akkor, hogyha az államkincstár nem is várja be az adózókat, hanem ő teszi meg a kezdeményező lépést — pénzbeszedő formájában. Szemtől-szembe Honffi igazgató feltétlenül életrevaló ideának tartja, hogy az egyes adóhivatalok mindenekelőtt a vásárcsarnokokba küldjenek pénzbeszedőket, akik ott havonként, de esetleg hetenként, vagy akár naponként szednék be pengőnként azt az adótartozást, amit meg tudnak fizetni, mert meg kell fizetniök. Egyetlen piaci árus sem fogja kivonni magát kötelezettsége alól keresetének, exisztenciájának a színhelyén. Nem tagadhatják meg az adófizetést, ha szemtől-szembe találják magukat a pénzbeszedővel, akinek ott módjában áll majd a legközvetlenebbül figyelemmel kísérni a kofák egész üzleti gesztióját. — De nemcsak a kofákkal szemben áll ez így, — érvelt tovább Honffi igazgató, — hanem a kis exisztenciák egész tömegével szemben. Miért ne küldhetnénk pénzbeszedőt a kiskereskedőhöz vagy a kisiparoshoz, akinél egy-egy inkasszáns megjelenése egyáltalában nem szokatlan jelenség, és semmiesetre sem kellemetlenebb, mint a végrehajtóé. A foglalások és végrehajtások ezreit lehetne így megtakarítani és meg lehetne kímélni a főváros lakosságát attól, hogy az adótartozások behajtása vexatórius módon történjék. .A csekkrendszer nem vált be, mert az adózók egy része annyi időre sem tudja elhagyni üzletét, hogy a postahivatalba menjen, ahol ácsorognia kell. Látjuk másrészt, hogy az adófelügyelőségeknél százával állnak sorban az emberek, akik havi részletfizetési kedvezményt kérnek. Miért ne adhatnánk meg ezt a kedvezményt automatikusan a főváros egész polgárságának? — Elesnének a késedelmi kamatok, amelyej£ megengedem, sok esetben nagyon terhesek, az adóbehajtó apparátus egy részét pedig foglalási jegyzőkönyvek helyett táskával szerelmik fel, így adván módot a főváros polgárságának, hogy önként, mindig a zaklatástól mentesen tegyen eleget kötelezettségének. Nincs okunk kételkedni Honffi igazgató úr szavainak jóhiszeműségében, amelyekből egy jobb korszak ígérete csendült ki. Az aranykoré, amelyben állam és adózó egyformán meg fogja találni a számítását. Csak az a kérdés, bírja-e az utat az ígéret földjéig a főváros lakossága. 250 pengős fejkvótával és 60 pengős adóhátralékkal a vállán. Kallós Béla • Ember és felsőbbrendű embert Shakespeare az ember és Shaw, a felsőbbrendű (Angol karikatúra ti. tí. Shawról) ! Hogyan hajtják be és hogyan akarják behajtani a főváros adóját? Leroy Beaulieu az állampénzügyekről szóló klasszikus művében napfényes okfejtéssel mutatja ki, hogy gyakran nem is az adó súlyos, hanem az a mód, ahogy az adókat behajtják. Önkéntelenül is ez a megállapítás jutott eszünkbe, amikor a főváros adóhivatalának vezetőjével nem tudtunk megegyezni a fejkvóta kérdésében és nem tudtuk eldönteni, hogy mennyi az a tényleges teher, amelyet a főváros lakossága visel, így került szóba az adók behajtásának a kérdése. Rámutattunk arra, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint október végéig 216.069 esetben történt zálogolás és a zálogolás összege meghaladta a 77 millió pengőt. Honffi igazgató a legnagyobb meglepetésünkre, nyíltan kijelentette, hogy ez az adat téves és túlhaladott. Az ő adatai szerint nem 246.069, hanem keretszámban 600.000 esetben történt foglalás ebben az esztendőben, azonban 350.000 esetben nem a fővárosi adóhivatalok spontán elhatározásából, hanem más hatóságok megkeresése alapján. A Társadalombiztosító egymaga — jelentette ki Honffi igazgató — ebben az évben 70.000 ilyen megkeresést intézett a fővárosi adóhivatalokhoz, amelyeknek végrehajtó apparátusa természetesen el is járt ezekben az ügyekben, 20% a pontos adófizető Rövid számvetés és máris kiderül, hogy minden hónapra 50.000 foglalás esik és hogy a főváros minden adófizető polgára évenként négyszer van abban a kellemes helyzetben, hogy az adóhivatalok kiküldötteit házigazdai minőségben fogadhassa. Megkérdeztük az adóhivatal vezetőjét, hogy miért van ez így. Egy statisztikai adatot kaptunk válaszul, amely szerint a főváros lakosságának csak 20 százaléka tesz pontosan eleget adófizetői kötelezettségének. Ez a 20 százalék pedig szinte kivétel nélkül a háztulajdonosokból és a nagyvállalatok sorából rekrutálódik. Mindazok tehát, akik e két kategórián kívül esnek, az adóhivatalok gigászi,B-listáján, mint megbízhatatlan elemek szerepelnek. Végrehajtók egy sarokház ellen Felhoztunk olyan eseteket, amikor nem az adófizetők hibájából történt foglalás, hanem kizárólag az adószámviteli osztályok mulasztása miatt, amelyek a tényleges befizetéseket sem tartják nyilván. Nap-nap után százával fordulnak elő esetek, hogy végrehajtanak olyanokat is, akiknek az adószámlája aktív. A minap történt, hogy egy két frontra nyíló sarokház lakóit egyszerre két oldalról rohanták meg az adóhivatalok emberei, mert ugyanazoka lakók két tételszám alatt vannak elkönyvelve. De sűrűn előfordulnak ennél cifrább esetek is. Azt a jogvédelmet, amelyet a nemzetközi szerződésekben ma már minden ország biztosít az egymás polgárainak a kölcsönös adóztatással szemben, egyáltalában nem biztosítják a fővárosi adóhivatalok a főváros polgárainak. Az emberek valósággal irtóznak attól, hogy egyik kerületből a másikba költözzenek, mert egyik adóhivatal a másik javára sem hajlandó lemondani adóköveteléséről. Ez a rendszer hovatovább a szabad költözködés jogát teszi kockázatossá azoknak, akik nem akarnak egyszerre két adóhivatallal állandó kontaktusban maradni. A renitens kofák Honffi igazgató természetesen védte a bürokráciát, amely az előírások szerint teljesíti kötelességét. Ez pedig néha nem is olyan könynyű feladat. Például hozta fel, hogy a központi vásárcsarnok kiskereskedői, kofái, akiknek a főváros ott állandó és jól jövedelmező exisztenciát biztosított, mintha összebeszéltek volna, egyáltalában nem fizetnek adót. Ezek az exisztenciák nem hajthatók végre és azt tudják jól ők maguk is, amikor hagyják, hogy sokszáz vagy ezer pengőre gyűljön fel az adótartozásuk. Jöhet aztán a végrehajtó: nem fog találni semmi olyant, amit elvihetne. Ilyen es ehez hasonló sok más anomálián Honifi igazgató