Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)

1929-01-08 / 6. szám

10 Kedd PESTI NAPLÓ 1929 janoár 8 Forgács Anna Portrékísérlet Iría: PÁSZTOR ÁRPÁD Ha feltámadna, nagyon örülne. Ilyen sikerre vágyott! Hogy minden újság vele foglalkozzék, hogy fényképét úgyszólván napról-napra­­ közöl­jék, hogy nevét minden ember ismerje. Színésznő akart lenni... Aka­rt! Akart! Ezen van a hang­súly. És ez az akarat sodorta végül is rettenetes népszerűségébe. Mert rettenetesen népszerű. Foglalkozni kell vele. Húsz, harminc, ötven tanúvallomáson keresz­tül ismeri meg a nyilvánosság, nyílt és zárt tár­gyaláson tárgyalják nyílt és titkos életét­, sze­dett-e kokaint, kapott-e veronált, fejtegetik pin­cérek, kis színésznők, orvosok, barátjai, barátnői, neves ügyvédek, bírák, volt-e tériszonya, egészsé­ges volt-e, vagy beteg, sovány volt-e, vagy gra­cilis. — Forgács Anna a közbeszéd tárgya és nin­csen nap és nincsen hírlap nélküle. Nevezetes itthon és külföldön. Mert gyanús körülmények között halt meg, mert állítólag meggyilkolták. Akit meggyilkolnak, az egyszerre a nyilvános érdeklődés tárgya, annak magánéletét megvilá­gítja a nagy nyilvánosság, az a közkivá­ncsiság szabad prédája. Mindenki szabadon beszélhet róla. A gyilkosság ténye »köz«-zé avatja. És ennyi tanú, ennyi hozzászólás, ennyi meg­világítás és rávilágítás után tisztán látjuk-e Forgács Anna alakját, pszichéjét? Ismerjü­k-e a környezetet, amelyből kikerült, ismerjük-e őt ma­gát? Akadt-e tanú, aki híven lerajzolta fiatal, vidám, szomorú életét? Nem tudom határozottan. Pedig szorgalmasan elolvastam minden tudó­sítást, mely róla szólott, s néhány tárgyalási na­pon személyesen is ott voltam. Kaptunk színfoltokat, hangulatokat, emléke­zéseket. Hadd állok most én is a sorba, hadd kísérel­jem meg szintén egy elmúlt, —­ meggyilkolt? — élet visszaidézését. Mert ismertem Forgács Annát. Láttam a színpadon, tízszer, tizenötször be­széltem is vele. . És az eltörlődött, ködös kontúrokból igyekszem helyreállítani a pasztellt. 35-Vagy öt esztendeje, hogy fiatal­, szerződés­­nélküli színészek betanulták a Tavasz ébredését, és egy városligeti mulatóban eljátszották. .. z előadásra engem is meghívtak. Vendra szerepét egy nagyszemű, sápadtarcú, kissé vastag és nem igen formás lábú lány játszotta, valami For­gács Anna. Jól. Kicsi volt, halkhangú, iskolás lá­nyos, érzéki, fanyar, romlásízű. Abból a típusból való, melyet a feminizmu­son és háborún, táncokon, szabad pályákon át­vénelt fiatallány társadalom termelt ki s amelyet immár a szénapadlástól se szülői jószóval, se erő­szakkal visszatartani nem lehet. Nem ismerem otthonát, nem ismerem derék, polgári szüleit, de ők bizonyára nem tehetnek róla, hogy Forgács Anna ilyennek akart látszani, ilyen akart lenni. Ezt náluknál hatalmasabb erő, a koráramlat döntötte el. A korszellem ellen Feuer,és Feuerné hiába harcolt volna. Az kiragadta lányukat, mint sokezer más pesti lányt, a régi kis lakásból, a péntek esti gyertyagyújtás hangulatából. Forgács Anniva forgatta és sápadt arcára még sápadtabb festéket rakott, ajkát vékony rizscsíkkal tette kihívóan vékonnyá, csak alig észrevehető sávvá borotválta szemöldökét, rövidre vágatta sima haját és a le­­­divatosabb fiúlánnyá öltöztette. (Ezrével hömpö­lyögnek ma ilyenek nagyvárosok uccáin, kávé­házaiban.) Előadás után megismerkedtem vele. — Ugy­e nagy színésznő lesz belőlem?... kérdezte halk, suttogó hangon. Mit feleljek neki? •­­ Világosítsam fel, hogy pillangó életű a si­kere, hogy most... így jó, de a színpad, a művé­szet, az érvényesülés egészen más. Ahoz sok min­den más is kell! Mindebből természetesen semmit sem mond­tam el neki, hanem egyszerűen gratuláltam. Az előadást az ifjak megismételték, pénzt ke­restek vele és egy színigazgató, aki gyors az öt­letekben, a városba telepítette az egész együttest és Forgács Anna máról holnapra színésznő lett. Győzött, hát. Legyőzte biztosan Feuer papa és mama minden ellenkezését, ha minden újság úgy dicséri és egy valódi színigazgató fizet neki! Most már teljesen jogosan töltheti házon kívül éjsza­káit, van miért és miből exaltáltnak látszania magát és fölényes szenvtelenséggel fogadhatja a gazdag B. udvarlását. A német Orska-áramlat hömpölygött akkor végig a pesti ifjú színésznőgeneráción. És For­gács Anna elpiszkásította magát. Néhányszor ta­lálkoztam vele a Dunakorzón, vagy a Király­színház igazgatói előszobájában, csendes, álmo­dozó hangú volt, kevés beszédű, aki pompásan értett ahoz, hogy a legdivatosabb dekadencia mű­vészi külsőségeit öltse magára, de alapjában véve teljesen köznapi jelenség volt, akitől minden igazi, bensőséges művészi megnyilatkozás távol állott. De a sors egy pillanatra felvetette, rásugá­rozta a siker reflektorát és ha­ az ötletes szini­direktor új darabjában nem is játszatta, meg­maradt az érdekes színésznői­nek, udvara akadt, egy csomó felületes, úrhatnám fiatalember csat­lakozott hozzá. A nem játszó színésznő pesti éle­tét élte. Mert ez is egy típus. Néha-néha fellépett, de sokkal többet sétált. Neuraszténiás, hisztériás lénynek tűnt fel, tágra meredt szeme, sápadt arcbőre mintha titkos indulatokat, lidércfényű tüzeket rejtettek volna, a megtévesztésig »érdekes« volt, de ha szóba ál­lott vele az ember, kiderült róla, hogy voltakép­pen kis tettető, aki mindennapiságát remekül el­leplezi. Meg vagyok róla győződve, hogy szedett, vagy amint a tárgyaláson mondták a szakértők, szippantott kokaint, de csak Gi­éka és nem maga miatt! Legjobban Lőw Zoltánná jellemezte a tárgya­lás egyik utóbbi napján, amikor Forgács Anna tériszonya felől kérdezték. — Mondta, hogy van tériszonya, — felelte — de zergekönnyedséggel mászott fel olyan helyekre, ahova mi nem merészeltünk volna. Igen. Kokainista volt morfinista, hisztérika, tériszonyos, de mindez­nek a legellenkezőbbje is. Prózai és meggondolt minden vonatkozásban Belekóstolt a színházi dicsőségbe, az életet a szín­házi lapok egy könnyű közleményének fogta fel, részt akart venni és részt is vett mindenben! Ez volt életmeggyőződése, és hogy megmaradjon­­a­ színésznőnek, magánéletében a külsőségeket túl­zásba vitte, mindig­­játszotta az álmodozót­, az ér­dekest, a hisztériást,­ a tágrameredt szeműt, esetleg a kokainost. Csak az érvényesülésért, a sikerért. Mert mindemellett igen meggondolt, szinte hi­degvérű volt. Hogy ezt honnan tudom? Egy nap Bajor Gizi, aki akkor a Magyar Színházban a Csibit játszotta, megbetegedett és az igazgató szorult­ságában a szerepet Forgács Annának osztotta ki. Néhány próbára játszotta. Nyugodtan, lámpaláz, elfogultság nélkül. Hogy jól-e, vagy nem, arra most nem térek ki. De meglepetést, keltett hogy apró termete ellenére, milyen vaskosnak, szögle­tesnek látszott , újra sikert érzett és nagyon méltatlanko­dott, hogy a szerepet Somogyi Nusinak osztot­ták ki. -- Üldöznek... Nem hagynak érvényesülni... De én mégis megmutatom nekik, hogy híres le­szek. Azután megbukott az Unió. Ritka és mulatságos látvány volt, am­ikor a vezetést konzorciumok vették át. Az Unió hivata­los helyiségei nyüzsögtek a sok új igazgatótól, az önkéntes rendezőtől és ebben a pokolian mu­latságos ,színjátékban nagy szerepet játszott, For­gács Anna humora. Ott ült az előszobában nap­hosszat egy vörös bársonykanapén, fillérjeit leste és mindenkit megnevettetett pajkos ötleteivel... Melankólia? Szomorúság? Milyen távol állott tőle. — Éppen ez jellemzi a hisztériát! Ez a csa­pongó, szélsőséges temperamentum! — mondják erre a szakemberek. Szerintem ez F. A. esetében a minden hely­zetbe való beletörődést jellemezte. Azután még egyszer találkoztam vele. Szerző­dés nélkül volt és ajábiggyesztve mondta: —­ Meglátja... Rossz vége lesz ennek. Férjhez kell még mennem. Hogy férjhez ment, hogy mi lett a vége, azt már én is csak olvastam. Nem sikerült a színész­kedés, nem sikerült a házasság. Hogy milyen környezetben, kikkel élt, arra fényt derít a most lejátszódó főtárgyalás. Egy ex-Színésznő gyökér­telen környezete támad fel, fürdőismeretségek és mától holnapig ágáló nagyvárosi figurák­ eleve­nednek meg, akik »egy« színésznővel mulatnak, milliomosnak tartanak váltóhamisítót, autót köl­csönöznek, álszakállt ragasztanak, s körüldongják a színésznőt... Forgács Anna életét és halálát közönséges nagyvárosi történetnek tartom. Nem is speciálisan pestinek, mert hiszen ma minden nagyvárost egyformára alakít a mozi, a technika és kozmetika. Nem mély emberi tragédia ez az Erdélyi— Forgács-eset, a felszínen úszó hab sodródik rajta a közcsatornába. Egy buborék abból a felszínes társadalomból, amelyben élünk, amely körül mos, sokszor vezet, sőt félrevezet, — azért van olyan tódulás a tárgyalóterembe. Valakivel beszéltem, aki éppen a tárgyalás­ról jött. — Mit bántják mindig a tárgyalás közönségét, mondta, hiszen nagyon jó publikum, van jelen. Ügy van... A közönség, amely kíváncsi a maga életére. Forgács Anna is közülük került ki. London, Párizs, Berlin, Budapest Csak ez a négy város érdekli Európából a délafrikai diákokat, akik Budapesten láttak életükben először havat (Saját tudósítónktól.) Huszonöt délafrikai diák ér­kezett most Budapestre. Tizenhat diákkisasszony van köztük. Mindannyian egy Rákóczi-úti szállodában lak­nak. Egy cap-townei tanár a vezetőjük, Kirby zene­történész, aki nagy passzióval kalauzolja végig Európán a­­délafrikai diákokat. London volt az őis állomásuk, ahonnan egy hétre átrándultak Párizsba, Párizsból pe­dig egyenesen Budapestre jöttek. A diákok részint angolok, részint hollandok.­­ Szí­nese nincs közöttük. Sőt gyűlölik a »színeseket« és alig­hogy leverték ruhájukról az úti port, az iránt érdeklőd­tek, vájjon hogyan áll Magyarországon a néger­ kérdés. — Mi lenézzük és megvetjük a négereket — mondta az egyik joh­annisburgi diák — semmiesetre sem ülünk le egy asztalhoz négerrel. Szeretnénk, ha Magyarorszá­gon megkímélnének­ bennünket az ilyesmitől. A diákkülügyi bizottság egyik vezetője, aki a dél­afrikai diákokat kalauzolja Budapesten, erre megje­gyezte, hogy Magyarországon nem laknak négerek. Így tehát nem­­ lehet szó itt néger­ kérdésről. Ez a válaszs láthatólag megnyugtatta a diákokat, akik örömmel vet­­­ték tudomásul, hogy Magyarországon nincs szükség négerellenes intézkedésre — négerek hiányában. Irigylésreméltó ország az önöké, — mondogatták lelkesedve a diákok és a diákkisasszonyok. Budapesti kalauzaik elhatározták, hogy távol tartják a diákokat azoktól a mulatóhelyektől, ahol néger táncosok és artis­ták lépnek fel. A délafrikai diákok öt napig maradnak Budapesten és innen Berlinbe utaznak, majd pedig visszatérnek Londonon át hazájukba. Hogy London, Párizs és Berlin mellett miért ép Budapestet választották a negyedik városnak, amelyet érdemes megnézni, erre azt felelte Kirby professzor: a Nemzetközi diákszövetség tagjai sorában nagy propagandát fejt ki Budapest kulturális értékei és szép­ségei mellett Budapest, hire Dél-Afrikába is eljutott, és útiprogramunkba már otthon beállítottuk Budapestet. Kirby tanár különben kiválóan ismeri a magyar zenetörténetet és nagy elismeréssel beszél Kodályról, Bartókról, Dohnányiról és Erkelről. Vasárnap este az egyik körúti kávéházban cigánymuzsikát hallgattak a diákok. Jártak a Várban, a Gellérthegyen, megnézik a parlamentet, a Kúriát és a Bazilikát, de csak egy nap múlva, mert előbb sokkal nagyobb szenzáció vár rájuk: a ródlizás. A huszonöt, dél afrikai diák ugyanis életében először Budapesten látott havat. Nagyon csodálkoztak azon a furcsa, hideg fehérségen, amely betakarja a háztetőket és az uccákat s belepi a hegyeket és a völgyeket Ilyesmiről mindeddig csak könyvben olvastak és hal­lották, hogy ez a hideg fehérség csúszós. Ha valaki ráül egy deszkáktól és lécekből összetákolt szerkezetre, akkor villámsebesen lecsúszik a hegyoldalon és ez rendkívül kellemes. Tehát a­ hivatalos látnivalók és látogatások programja kedden elmarad. A délafrikai diákok és diákkisasszonyok ehelyett kimennek a budai hegyekbe ródlizni. Fehér ne­műszálon K­i' i­ítéletes mun­tra, finom izlés' | szon­tiéparc. Mindennemű fehérnomfl, azsör, hím­ ||||| zés, monogram, pizsama, kimonó HKH Lengyel sí­g ne a V­IL, Elemér ucca 35. Telefon: József 323-88 film

Next