Pesti Napló, 1929. január (80. évfolyam, 1–26. szám)
1929-01-16 / 13. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1929 január 33 12 ki még az idén felépítik Egerben Gárdonyi mauzóleumát. Eger város közönsége két év előtt, Gárdonyi halálakor tervbe vette egy mauzóleum építését, hogy lefújja háláját és megmutassa kegyeletét Gárdonyi szelleme iránt. A gyűjtés megindult, valutánk összeomlása következtében azonban a gyűjtött összeg kis értékre zsugorodott. Ennek pótlására Egr városa évi 50 millió koronát, fejánlott meg és ezzel lehetővé vált a terv megvalósítása. Az eddig összegyűlt 12.065 pengő valószínűen teljesen fedezi az építkezés költségeit s ezért a város mérnöki hivatala Müller Tibor pályázati terve alapján rövidesen hozzáfog a kiviteli tervek elkészítéséhez, úgyhogy már a tavasszal megindulhat a munka a Bobekbástyán. i Farsangi élet Géthenyi-bál. A Széchenyibát ez évben is február 1-én fogják megtartani, igen impozáns keretek között a Hungáriaszálló összes termeiben. Anna főhercegnő a legfőbb házig.vzony, gróf Széchenyi István disztöröksége mellett, temet Tk.1 Urút Szécsőn Miklós hüelnöi, kálnoki Hodó Albert ügyvezető elnök, baróthi Bodó István szövetségi elnök vezetésével a bál bizottság azon dolgozik, hogy a Széchenyiből ezidén is méltó legyen fényes és nagy múltjához. A rendezőség felhívja a bál iránt érdeklődő közönség figyelmét, hogy tekintettel a bál exclusiv jellegére, valamint az úri társadalom nyndva rétegéből ért fcrfi nagyszámú meghívó kérésre, a tueghívóigénylésket szíveskedjék a bál iroda vezetőségéhez miokibb eljuttatni. A bállal kapcsolatos bármely ügyben haláliroda mindennap délelőtt 11 é-ig az érdeklődők rendelkezésére áll VII., Károly körút 1. szám alatti helyiségeiben. • Az Atlétabál "sikerét és jó hangulatát eddig minden ívben az a körülmény biztosította, hogy a bál közönsége a MAC életében fő szerepet játszó és az ismerős társaságbeli családokból került ki. Ezért határozta el az idén is az Atlétabál rendezőbizottsága, hogy a rendes hétfői Astoria-beli MAC atléta táncosestéket ismerkedési táncosestékké bővíti ki. A bálelőtti hétfőkön, január 21, 28. és február 4 én, tehát az Astoria-beli MAC-esték az Atlétabál meghívottainak talál- Tozói is lesznek, úgyhogy a február 6-iki bálon csupa ismerős és Jóbarát fogja köszönteni egymást. További felvilágosításokkal a rendelőbizottság készséggel szolgál a margitszigeti irodájában (telefon: 201-13.). A meghívók iránti kérelmek ugyanide intézendők. A szegedi Nemzeti-bál. A Pusztaszeri Árpád Egyesület rendezésében ez az országos hírű s ízig-vérig magyar vigalom február 2-án fog végbemenni a Tisza-szálló összes termeiben. A díszelökök soraiban ott látjuk Várhelyi József pápai prelátust, Aigner Károly főispánt, dr. Somogyi Szilveszter polgármestert, Shvoy Ferenc tábornokot s a közéleti előkelőségeket. Danner Jánosné elnöknő fáradhatatlan buzgalommal szervezi a táncosgárdát a magyar táncokra. A bálra meghívják a magyar táncok legnagyobb művészét, Fedák Sárit, akit felkérnek, hogy a János vitéz öltözetében jelenjék meg. Külföldi vendégekre is számítanak, mivel a?, idegenforgalmi Hivatal -nagy propagandát fejt ki a bál érdekében. A Szepesi Táncestélyen @yfilnek -Siese az ojszág minden részéből minden évben a zipszerek. A Tátra friss levegőjét árasztják szét nemcsak a bálteremben, de azonkívül is szerte a hazában. A táncestélyt a Hungária-szállóban február 5-én tartják meg. A védnöki, pártfogói és háziasszonyi felkérések hiát kiküldettek. A meghívókat a napokban küldik szét. A rendezőség 5., Hungária körút 234. szám alatt működik. Felvidéki-bál. A felvidékiek kedves találkozóhelye minden évben a Felvidéki Egyesületek Szövetsége által rendezett Felvidéki-bál, melyet folyó évben is a Gellért-szálló nlagytermében február 10-én tartanak meg. A fővédnökséget: Berzeviczy Albert, Bud János, gróf Csáky Károly, Herrmann Miksa, Juhász Andor, báró Perényi Zsigmond, Puky Endre, báró Radvánszky Albert, Bukovszky Iván, Scitovszky Béla,Walkó Lajos és Zsitvay Tibor vállalták. A táncestély műstorán felvidéki művészek és művésznők szerepelnek. Ifr. Javornitzky Jenő a bál elnöke és Simsay Lajos társelnök a kipróbált rendezői gárdával együtt mindent elkövet a bál siikere érdekében. A rendezőség V., Géza ucca 1. szám alatttelefon: Ant. Alósz-Vi működik. A védnöki és háziasszonyi felkérések már kiküldettek. A meghívókat legközelebb küldik ki. Testnevelő bál. Az 1929 február 7-én tartandó Testnevelőbál a múlt évi nagysikerű bálhoz hasonlóan, a szezon egyik legszebb mulatságának ígérkezik. Gróf Klebelsberg Kunono lady patroness, továbbá dr. gróf Klebelsberg Kuno, b. -.. t., vallás- és közoktatásügyi miniszter, dr. Karafiáth Jenő államtitkár, az OTT elnöke, dr. Kornis Gyula államtitkár, dr. Petri Pál államtitkár, dr Lipőcz Jenő polgármester és Zsitvay Tibor házelnök fővédnöksége alatt a Budai Vigadó feldíszített báltermében díszmagyarban, magyar négyessel nyitja kii a főiskolai hallgatóság a nagysikerűnek ígérkező táncestélyt, Urbara táncest. Dr. Sipőcz Jenő polgármester, az Erbana protektora fővédnöksége alatt rendezi a Foederatio Emerienna Urbana corporatiója a Tisztviselő Kaszinó összes termeiben idei nagyszabású táncestjét, amely méltó utódja lesz a mindig fényes sikerű Urbana-báloknak. Meghívók már most igényelhetők a bálirodában (IX., Bakács tér 14., II.) hétköznaponként délelőtt írtaíráig. A Gróf Apponyi Albert Poliklinika hagyományos ,jótékony célú bálja január 20-án, vasárnap este lesz a fővárosi Vigadó ösz7.es termeiben. A bál fő védnökségét Anguszta főhercegasszony és József főherceg vállalták. Az igen nagyszámú és előkelő hölgybizottság élén gróf Batthyány Gyuláné, gróf Apponyi Tiozsőné és kemenesmihályfai Deutsch Antalné buzgólkodnak.. A bál iránti óriási érdeklődésre való tekintettel, akik még meghívót nem kaptak, forduljanak sűrtően a hídirodához. VII., Szövetség utca 14—16, telefon: J. 303—57, J. 320—04, J. 355-65. Cserkész-tájkestély. A Budapest T. ker. iparoskor 14. számi »Bercsényi« cserkészcsapatának öreg cserkészei január hó 13-én este 8 órai kezdettel dr. Ripka Ferenc ifipolgármester fővédnökségével műsoros zártkörű táncestélyt rendeznek a Budai Kabolikus Legényegyesület összes termeiben (Tl., Fő ucca 6S.). A zenét a csapat vonószenekara szolgáltatja Gulrich Laci vezetésével. A Budapesti Turista Egyesület január 4 én tartja a Vasúti és Hajózási Club összes termeiben a nagysikerűnek ígérkező hagyományos Turistabálját, amely úgy a turistatársadalom, mint a nagyközönsész körében nagy érdeklődést vált ki. Meghívók korlátolt számban igényelhetők a bárlrodában. Csengery ucca 1., 1. em., kedd és csütörtökön este Saló Őffzig. — srédlibalesetek. A téli örömökhöz a téli sportbalesetek is hozzátartoznak. Nap mint nap fordulnak elő kisebb-nagyobbbalesetek a budai ródlipályákon. Kedden délután a Gellért-hegyen, a Szirtes ucca 18. számú ház közelében dőlt fel egy kétszemélyes ródli, amely nekirohant a pálya végén álló villanyoszlopnak. Két diák szánkázott a ródlin és mind a ketten súlyosan megsebesültek. Nagy József 14 éves tanuló, akinek szülei a Dorottya ucca számú házban laknak, a combján szenvedett súlyosabb zúzódásokat, Kleinberger Tibor 12 éves diák pedig, aki szüleinél, a Dob ucca 34. számú házban lakik, szintén zúzott és horzsolt sérülésekkel került ki a felborult szánkóból. A mentők a két fiút a Rókus-kórházba szállították. Pontosan ezen a helyen, amely különben sem alkalmas szánkázásra, mert az itt tervezett ródlipálya kiépítését még nem fejezték be, kedden délután másik baleset is történt. Burda Tamás 17 éves tanuló ugyancsak felborult szánkájával, úgyhogy a mentőknek kellett közbelépniük. A balesetet szenvedett diákot a kihívott mentők a Régiposta utca 1. számú házban levő lakására szállították. Burda Tamást, aki súlyosabb zúzódásokat szenvedett, most szülei ápolják. — Tragédia az állatvilágban. Bremenből jelentik: A keletfrít tengeren az utóbbi napokban borzalmas tragédia játszódott le az állatvilágban. A nagy hideg és a magas hótakaró arra késztetett mintegy 1000 vadkacsét, sirályt és egyéb a partvidéken élő állatot, hogy elhagyja a partvidéket és az úszó jégtáblákon keressen táplálékot. A vízimadarak legnagyobb része ráfagyott a jégtáblára, s nem tudott többé szabadulni. A partvidék lakói éjszakákon át hallották a vadkacsák és sirályok vijjogását, a jégzajlás folytán azonban nem tudták megrövidíteni a szerencsétlen állatok halálküzdelmét . Halálozás: Braun Samu, a Friss Újság főtisztviselője, életének 16-ik évében elhúnyt. Temetése e hónap 16-án délután 2 órakor lesz a rákoskeresztúri izr. temető halottasházából. Gárdonyi Samu hosszas szenvedés után e hónap 13-án 63. évében meghalt. Temetése e hónap 16-án, szerdán délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temető halottasházából. — Járványos időben gyermekeink ellenállóképességét és értétét fokozza a remalt, kellemes csukamájolajas készítmény. — Halálragázolt a villamos egy szemükihordó matrkásnőt. Kedden délelőtt a Thököly és Cserhát utca sarkán a 44-es jelzésű villamos, amelyet Bégsi Pál 27 éves kocsivezető vezetett, elütött egy szemétkihordó munkásnőt. Az asszony elájult és így személyazonosságát egyelre, nem tudták megállapítani. Foglalkozására abból lehetett következtetni, hogy a kezében csengetyíst szorongatott, amilyet a szorvót fuvarozókocsikon alkalmazott asszonyok használnak. A mentők a Rókus-kórházba szállították, az oljasu a súlyosan megsérült napszámosnő a kórházba szállítás közben meghalt. — iparoskáté, a ma-lysti ipar syakorlati kézikönyve. Minden iparos és kereskedő tapasztalhatta, hogy az iparjog, az ipari törvények és rendeletek hatalmas területén való tájékozódás milyen fontos számára. Például az iparigazolványok és iparengedélyek megszerzése, az iparjogosítványok kiszolgáltatása körüli eljárás, az üzletalapítás, a vásárkérdés, a megrendelésgyűjtés stb. tekintetében hogyan tájékozódjék ezekben az ügyekben az iparos és a kereskedő! Eddigelé nem volt számára alapos és mégis egyszerűen tájékoztató útmutató. Most dr. Dános Árpád egyetemi magántanár Iparoskáté címen összefoglalta a teljes ipari jogot, az ipar történetét, de egyúttal kiterjeszkedett a legaprólékosabb gyakorlati, kérdésekre is. Így ez a könyv valóban minden iparosnak és kereskedőnek nélkülözhetetlen útmutatója. A terjedelmes kötet az Athenaeum gondos kiadásában jelent meg. Ára 5,80 pengő, Kapható Az Est könyvesboltjában. — Szállodások és vendéglősök küldöttsége a kereskedelmi miniszternél. A magyar szállodások és vendéglősök sérelmeit Keszeg Vince ipartestületi elnök, Palkovics Ede kormányfőtanácsos és Cundel Károly tolmácsolta Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter előtt. A miniszter az ipari sérelmeket és a magyar szállodás és vendéglősipar túladóztatását tényekkel megvirágzó memorandumokat átvéve kijelentette, hogy a maga részéről a legkétsőségesebben segíti a vendéglősöket a kontárok elleni küzdelemben és a túladóztatás ügyében nyomban meg is kezdte a pénzügyminisztériummal a tárgyalásokat. Az osztálysorsjáték keddi húzásán a következő nagyobb nyereményeket sorsolták ki: 2600 pengőt nyert: 68234. 5000 pengőt nyert: 16283. 1000 pengőt nyert: 79699. 3000 pengőt nyert: 40459. 2000 pengőt nyertek: Gill 52074 21254 71*456. 1000 pengőt nyertek: 24088 26902 56241 58706 78185 79295. 500 pengőt nyertek: 63 3545 10436 14189 25747 27070 27950 35374 36387 37551 37577 36920 41578 74326 77574 7S1£3 ZSSSU. Azonkívül kihúztak még 13 darab 200 pengős nyereményt és 1926 darab 125 pengős nyereményt. A húzás folytatása holnap, szerdán lesz. Az Üdülő Gyermekek Szanatóriuma (dr. Preisich) központi mlgvízfűtése elkészült. A felvétel megkezdődött. Kérjen prospektust: Zugliget, I., Szilassy út 6. sz. Tel.: Aut. 661-66. Fej- és derékfájás ritkán különbetegség, mert gyakran székrekedés következménye. Ezért kell azonnal és gyökeresen kezelni a látszólag ártatlan dugulást is. Ez legjobban lehetséges Darmol hajtócsokoládéval, az évtizedeken át kipróbált, biztos és enyhe hatása miatt kedvelt s ezért orvosok által ajánlott hashajtói szerről« — Agyonlőtte felesége állítólagos udvarlóját, aztán öngyilkos lett egy vendéglős. Sopronból jelenti tudósítónk: Gombás József rábacsanaki vendéglős hétfőn vadászaton volt. Amikor este hazatért, a feleségét nem találta otthon. Kereste mindenütt, felesége helyett azonban egy Domokos nevű legénnyel találkozott, akiről tudta, hogy egy alkalommal ittas állapotban bement a felesége szobájába. Dühében előkapta a revolverét, kétszer rálőtt a legényre, akit súlyosan megsebesített. A lövöldöző férj ezután vad hajszában kereste az egész faluban a feleségét, de sehol nem találta. Az eredménytelen keresés után hazatért. Másnap reggel, amikor a vendéglős egyik alkalmazottja be akart nyitni a vendéglős szobájába, hogy felkeltse, a szobábólpuskavörrenés hallatszott. Feltörték az ajtót, ahol halva találták az ágyban Gombás Józsefet. Úgy lőtte magát főbe, hogy a vadászfegyver zsinegének egyik részét a lábára csavarta, a puska csövét a fejéhez illesztette és a lábával sütötte el a ravaszt. Harminckét éves volt, négy gyermeke marad. Az asszony, akit értesítettek arról, hogy a férje puskával halálra keresi, egyik rokonától a másikhoz szaladt, hogy a férj meg ne találja. A férj a plébánián is kereste, az asszony ekkor éppen ott tartózkodott, de elrejtették előle. — Bankett Földes Imre tiszteletére. Kedden este volt a?)Új Színházban Földes Imre a Tüzek az éjszakában« című darabjának századik előadása. Az előadás után az író tisztelői és barátai 150 terítékes bankettet rendeztek a Stoyal-szálló ideaértermében. A banketten számos felköszöntőben ünnepelték a szerzőt, többek között Keltai Jenő és Molnár Jenő mondottak beszédeket . Megmérgezte magát egy szigorló orvos. Berghold József 35 éves szigorló orvos a Népszínház utca 17. számú házban lévő albérleti lakásán ismeretlen méreggel megmérgezte magát s kedden reggel holtan találták szobájábans. Anyagi gondjai miatt vált meg életétől. i BEKÜLDÖTT HÍREK Kálay Tibor a Magyar Kereskedelmi Csarnokban. A Magyar Kereskedelmi Csarnok január 17-én, csütörtök este 8 órakor társasvacsorát tart, amelyen Kállay Tibor volt pénzügyminiszter, országgyűlési képviselőt látja vendégül. Kállay Tibor a vacsora keretében előadást tart ajövedelemé rftl. Az előadást a gazdasági körökben élénk érdeklődés előzi meg. A Központi Katolikus Kör kultúre.-jét rendezett, melynek műsorán Eitner Irén operaénekesnő, Gárdos Kornélia, Csóka Béla, Csákó Lily, Eysten Tiborné, Laurisin Miklós, Pusztay (Iluszka) Ernő, ifj. Toronyi Gyula, Eyssen Tibor, Bacszinyi Pál és a budapesti Piarista-gimnázium énekkara szerepelt. A Magyar Nemzeti Szövetség Lengyel Szakosztálya ülést tartott, melyen Tomcsányi János tanár ismertette a lengyel nemzet hősies, önfeláldozó küzdelmét önálló állami létének visszaállításáért A szakosztály ezután a szervezendő lengyelmagyar tanfolyam és az ifjúsági lengyel-magyar akció ügyével foglalkozott Végül bizottságot küldöttek ki Malasovszky budapesti lengyel követ üdvözlésére. A tűzjelzőkészülékek fejlődéséről előadást tartott Tumasdale Ottó tűzoltófőtiszt, a Budapesti Tűzoltótestületek Szövetségében. Kimutatta, hogy a nagyobb veszedelem megelőzésére legbiztosabb hatásúak az automatikus tűzjelzőkészülékek, amelyek maguktól jelzik a kezdődő tüzet. Ezek különösei ipartelepeken, könyvtárakban, múzeumokban, irattárakban tehetnek hasznos szolgálatokat. Ungár Aladár ismertette ezután műszaki szempontból az önműködő tűzjelzőkészüléket. Az »érthetetlen« új művészetről tartott előadást Ligeti Pál a KUT kiállításán és kimutatta, hogy az új művészet a tűnő látszat helyett a lényegest, az állandót, az objektívet keresi, a véletlen helyett a törvényt, a kötetlen szabadság helyett a szigorú rendet. Az irányzatok valamennyien az építészet felé mutatnak, de egyben hirdetői, előfutárai a közeledő idealisztikus áramlatnak. Wells utópiái és sezocializmusa címmel Bresztovszky Ede előadást tart ma, szerdán este 1-1 órakor a Magántisztviselők Szövetségében (Andrássy út 124.). Bajtársi összejövetelt rendez e hónap 17-én, csütörtökön este 6 órakor a Lakatos-étteremben (Irányi ucca 20.) az uzsoki báró Szurmay Sándor nevét viselő volt 30. honvéd gyalogezredbeli tisztikar. Dán és hollandi tájakon címmel előadást tart dr Kari János e hónap 17-én, csütörtökön délután 6 órakor a piaristagimnáziumban, vetített képek bemutatásával Ajövő háborúja katonapolitikai megvilágításban címmel előadást tart Meyer-Csejkovits Károly ny. vezérkari ezredes a hónap 18-ikán, pénteken este órakor a Tisza István Társaskörben (Károly körút. 3.) vetített képek bemutatásával. A Magyar-Lengyel Egyesület műsoros estét rendez a hónap. 19-én, szombaton este 7 órakor a Magyar Úri Kaszinóban (Erzsébet körút 43). Szerepelnek: Hoffmann Pál godonkaművész, tanár, Karátsony Piri, az Új Színház tagja és Kalina Erzsébet hegedűművésznő. Az Országos Gárdonyi Géza Társaság a híjn.p 19-ikén, szombaton délután felolvasó ülést tart a Tanítók Házában. A Budapesti Órás Ipartestület e hónap 2- án, vasárnap délelőtt tartja meg közgyűlését Károly körút 3 száznkila"" levő helyiségében és ez alkalommal állást foglal abban a kérdésben, kívánja-e az ipartestületeket összefoglaló országos szervezet létesítését és mi legyen ennek a neve? Az újabb vasbetonrendszerekről előadást tart dr Enyedi Béla e hónap 22 én, kedden este órakor az Épít.dinasterei. Ipartestületében. A Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete e hónap 30-ikán, szerdán délután 3 órakor közüeyület tart a régi képviselőházban- Foglalkozni fognak a Kézműves Testület vagy Kamara kérdésével és a zenejogdíjak megállapításában mutatkozó sérelemmel. A MEFHOSz keretében működő női főosztály háromévi szünetelés után ismét megalakult. A legtekintélyesebb egyetemi nőegyesületek képviselői kimondották, hogy együttű hallgatónők csatlakoznak az Intézményhez és támogatják az egyetemi ifjúság hazafias és szociális célokért folytatott munkáját. Elnök: Fedák Ágota, titkárok: Vass Margit és Kaiser Erszébet, jegyző: Tordai Julia, bizottsági tagok-Szymicsek Emanuella, Neft Alice, Mihalík Jolán és Bárdossy Matilda